Esztergom és Vidéke, 1899
1899-09-17 / 75.szám
A mai, rég vart s sokszor — a késedelmeken elkeseredve — szinte elérkezhetlennek tartott napra virradva, el nem mulaszthatjuk, hogy különös hálával ne emlékezzünk meg első sorban Vojnits Döme pannonhalmi alperjelről s főiskolai igazgatóról, aki mint főgimnáziumunk igazgatója, csodálatraméltó kitartással és szívóssággal agitált, dolgozott, irt, járt, fáradott, hogy e nap mielőbb elkövetkezzék, dr. Hómann Ottó min. tanácsosról és Francsics Norbert tankerületi főigazgatóról, akik pártfogása hathatósan elősegítette az ügyet, de nagy elismeréssel kell szóllanunk Tiefenthal Gyula városi mérnökről is, aki az uj épület ügyében igen sokat fáradott és munkálkodott s mint az építkezés főellenőrének, még sok része lesz a munkában, de minden dicséret illeti meg a gimnáziumi épitőbizottság tagjait is, akik a legkomolyabban és legle'kiis meretesebben tesznek feladatuknak eleget, úgy az üléseken való részvétel, mint a helyszíni megfigyelések alkalmával. Es újra, soha nem eléggé ismételhetve ki kell emelnünk a tanári kart, amely immár ötödik éve nemcsak tehetségét, de egészségét is áldozza. Az épület minél sikerültebb és megfelellőbb volta legyen jutalma önzetlen fáradozásaiknak! Memor.*) *) Itt emiitjük meg, hogy a felhozott történelmi adatokat rés/int a főgimnáziumi, részint a városi levéltárból, részben Fehér Ipoly és Vojnits Döme vonatkozó munkaiból vettük. Szerk. Esztergom, szeptember 16, A régi, az új. Borongó emléke röpülő időknek Derengd körül még a rombadőlt tanyát, Melyben terhes éltünk arany tavaszának Annyi verőfényes napját éltük át. Sietett a tavasz bohó fejünk felett, Egyiknek-másiknak hamar jött a vég, Rombadőlt a tanya, most mi következünk. Verőfényes tavasz ! mért hagytál el még ? Hideg kőtömb voltál, mi voltunk a lelked, Mi élünk, te dőltél, bontó kéz alatt, Nem tudtuk még akkor, hogy a mostoha sors, Ilyen ütéseket gyakran osztogat. Szétszórt romjaik közt új épület készül, Születő új század piros hajnalán ; Új nemzedék támadt, új eszmék születtek, Szabad szellem szállong; ébredés ez tán. Feledjük a multat. — Álljon az épület; Gyúljon meg a fáklya, ragyogjon a fénye . . . Lobogjon fel lánggal, — örüljön a szivünk, — Édes magyar hazánk pirosló egére. Kóró. — A főapát megérkezése Fehér ípoly pannonhalmi főapát a délutáni 5 órai füzitő vonattal érkezett városunkba. Az állomáson a város nevében ; Kollár Károly polgármesterhelyettes, Frey Ferenc országy. képviselő, dr. Fóldváry István főügyész, Niedermann József rendőrkapitány, a bencés székházból Hollóssy Rupert igazgató, Schedl Arnulf házgondnok és tegnap megérkezett titkára : dr. Kardos Czelesztin fogadták. Vele jött Francsics Norbert tankerületi főigazgató, aki egyszersmind a kormány hivatalos képviselője is lesz a holnapi ünnepélynél. A főapátot, aki a legjobb színben van, a perron előtt a polgármesterhelyettes rövid szavakkal üdvözölte, mire ő méltósága elmondotta, hogy nagy örömmel jött ebbe a városba, ahova annyi kedves emlék íüzi. Azután megindult az öt városi diszfogat. Az elsőben a rendőr kapitány, a másodikban a főapát Kollár Károlylyal, a harmadikban Francsics Norbert Frey Ferenccel, a negyedikben Hollóssy Rupert dr. Földváry Istvánnal. Az egész útvonal mentén nagy közönség állott és éljenzett. Legtöbb természetesen a Bottyán János utcában, ahol a főgimnázium ifjúsága is sorfalat állott. A kisérő küldöttség a bencés székházban levő lakásáig kisérte a főpapot, aki csak hétfőn távozik körünkből. Holnap délben ebédet ad a székházban, amelyre notabilitásaink hivatalosak. — Személyi hirek. Zajnai Isván nagyváradi kanonok, városunk fia a csütörtöki napot körünkben töltötte. — Dr. Wiplinger Róbert németujvári járásbiró szabadságidejére közénk érkezett. — Pongrácz Kázmér vármegyei ellenőr Rajkafürdőről megjött s hivatalát átvette. — Dóczy Ferencz ipartestületi elnök az ipartestületek országos bizottságának holnapi ülésére Budapestre utazott. — Lasch Jenő m. kir. csendőrfőhadnagy hat hónapi szabadságra városunkba érkezett. — A helyőrségből. A 76 ik gyalogezred tisztikarának igen sok tagja — a hadtestgyakorlatok fáradalmai után — szabadságra távozott. Rupprecht Henrik ezredparancsnok f. hó 20-án megy kipihenni a faradságokat. — Az ezredhez beosztott önkénytesek 24-én mennek Komáromba a tiszti vizsgálatokra. — Uj irattárnok. A vármegye irattárának kezelésével Sprintz Róbert bízatott meg. Németh Jenő, az eddigi irattárnok, a közigazgatási irodába osztatott be. — A kir. tanfelügyelő őszi körútja. Az uj tanév beálltával Vargyas Endre kir. tanácsos tanfelügyelő már a mult hét folyamán megkezdette őszi körútját a vármegyében, meglátogatván a dorogi, táthi, nyergesujfalui és piszkei népiskolákat. Doroghon a két tantermü, mintaszerű iskola, mely a községnek mintegy 10 ezer forintjába került, teljesen készen áll, mintaszerűen felszerelve. Az iskolát Eggenhofer építészünk építette. Az átvétel szerdán történt meg. Táthon az iskola uj átalakítást nyert. Az uj tanterem Zirczi-féle padokkal van felszerelve. Nyerges-Újfalun a tanfelügyelő zsúfolva találta a tantermeket. Néhány tanu'ó hiányzott csak. A tanitást rendes folyamában találta valamint itt, ugy Piszkén is. Az uj leányiskola és kisde lovóda ügye Nyergesujfalun folyamatban van. A Hercegprímás bőkezűsége fogja itt a leányoktatást rendezni. Piszkén az iskolák rendezése ügyében a kir. tanfelügyelő a képviselőtestülettel s az iskolaszékkel megállapodásra jutott. A piszkei egyik tanterem az idén célszerűbb helyiséget nyert, de szükséges még két uj tanterem s két uj tanítói állás szervezése. A község képviselőtestülete elment a legmesszebb mehető álddzatokig. A tanfelügyelő biztosította a piszkeieket a két uj tanítói állásra nézve 700 frtig való évi államsegélyről. Az iskolaszék ennek alapján elhatározta, hogy négy tantermü iskolára tervet és kö tségvetést készittett. A község az iskolának telket fizeti az évi 5%-os iskolaadót s a tanítói fizetésekhez hozzájárul évi 50 frttal s fizeti a nyugdijilletékeket. Az uj építkezéshez ád megfelelő kézi és igásnapszámot. A többit a hitfelekezet gondja lesz előteremteni. A kir. tanfelügyelő a hitfelekezet terheinek könnyítésére is nagyon előnyös járulékokat helyezett kilátásba. Az értekezleten részt vett Nedeczky Kálmán is, mint aki a piszkei iskolaügy rendezését évek óta lelkesen sürgeti. Az ügy ilyképpen leendő rendezet ő is megnyugvással vette tudomásul. Az iskolaügy további lebonyolítását Andréka Gyula községi jegyzővel együtt szűkebb bizottság vette kezébe. — Halálozás. Nagy előkelő közönség állott tegnap délután annál a koporsónál, amely özvegy Gedeon Cáborné, e mindenkitől tisztelt úrasszony hült tetemeit foglalta magában. Megjelent az orvosi kar majdnem teljes számban, hogy a mélyen lejsujtott fiúnak részvétét kifejezze. A holttestet az éjjel szállították Zselizre, ahol a családi sírboltban helyezik nyugalomra. A család gyászjelentése a következő : Alulírottak fájdalmas szívvel jelentik, özv. Gedeon Gáborné szül. dömötöri Németh Jozefa, néhai Gedeon Gábor kir. táblai biró nejének szeptember hó 14 én reggeli 6 órakor a halotti szentségek ájtatos felvétele után, élte 74-ik évében történt elhunytát. A boldogult földi maradványai Esztergomban a halottas házban (Lőrinc u.) szeptember 15-én d. u. 5Va órakor fognak beszenteltetni, temetve pedig Zselizen szeptember 16-án d. u. 3 órakor lesznek. Az engesztelő sz, mise áldozat pedig szeptember 18 án délelőtt 9 órakor fog a belvárosi plébánia templomban az Úrnak bemutattatni. Esztergdm, 1899. szeptember 14. Dr. Gedeon Kálmán fia, Gedeon Endre unokája, dr. Gedeon Kálmánné, szül. Máttyássy Ottilia menye, özv. Kend- lényi Németh Emília nővére, dömötöri Németh Sándor nyug. huszái őrnagy, fivére. — Uj állások a vármegyeházán. A vármegye állandó választmánya, legutóbb tartott ülésén, a vármegye 1900 ik évi költségvetését 72910 frt 57 kr szükséglettel, 6y22S frt 57 kr födözettel és 5685 frt 04 kr, egyéb mód, vagy alap hiányában állami potjavadalmazás utján födözendő hiánynyal vélte megállapíthatónak. A választmány tekintettel arra a körülményre, hogy a jelenlegi személyzet — a megszaporodott munka mellett — már-már képtelen a kivánt eredményeket fokozottabb, sőt túlhajtott munkásság mellett is elérni, azt javasolja, hogy az alispán hivatalához egy, évi 894 frt 50 kr fizetés és 200 frt lakbérilletménynyel javadalmazott Illik aljegyzői s a varmegye főorvosa mellé egy 581 frt évi fizetéssel és 100 frt lakáspénzzel javadalmazott főorvosi Írnoki állás rendszeresítessék; mindkettő az állami pótjavadalmazás terhére. Mivel pedig az életbe lépett anyakönyvi eljárás a vármegyei levéltárak amúgy is nagy felelősséggel jáió munkakörét ugyszóllván kettősre emelte, azt is javasolja a választmány, hogy a vármegye levéltárnoka mellé, ugyancsak az állami pótjavadalmazása terhére, 490 frt 36 kr javadalmazással egy dijnoki állás szerveztessék. Ugyancsak az emiitett okokból kifolyólag a választmány további javaslata, hogy ujy az esztergomi, mint a párkányi járási íőszolgabiróságnál, egy-egy évi 894 frt 50 kr fizetéssel és 150 irt lakáspénzzel javadalmazott szolgabírói állás, továbbá hogy az esztergomi főszolgabírói hivatalnál egy 546 frt 50 kr. fizetés és 100 frt lakpénzzel javadalmazott Írnoki, egy 490 forint 36 krajcár fizetéssel dotált dijnoki állás, a párkányjárási főszolgabiróságnál az állandóan betölthetlen közig, gyakornoki állás beszüntetése mellett, ennek javadalmazásával egy rendes dijnoki állás rendszeresítessék. Nemkülömben a szemvevőség hez — az állami pótjavadalmazás terhére — egy évi 767 frt fizetéssel és 150 frt lakbér illetménynyel javadalmazandó számtiszti állás kérettessék. Hogy ez állások életbeléptetése égető szükség, annak, aki a vármegyei személyzet munka megterheltetését ismeri, felesleges magyarázgatnunk, a kérdéssel azonban még foglalkozni fogunk. Az áll. választmány az irodaszerekre Fried Arnold, a nyomtatványokra Laiszky János, a könyvkötőmunkákra Sziklay Nándor, a világító szerekre id. Brenner József, csizmadia munkákra, Dudás Ferenc, szabómunkákra Pelczmann László ajánlatát pártfogolja. — Vadászat. Érdekes vadászvendégei voltak vasárnap Vancsó Gyula szölgyémi primási intézőnek. Bársony István, a neves iró, a legkiválóbb sportman nek egyike és Szép Aladár, a hamar hírnévre jutott kiváló színész. — A téli menetrend. Az október hó i-én életbelépő téli menetrendben, városunkat érdeklőleg, a következő váltó zások vannak : A tokod—annavölgy—sárisápi vonalon a Tokodról Annavölgy—Sárisápra közlekedő délutáni vegyesvonat az Esztergomból Almás Füzitőre d. u. 4 óra 40 perckor induló vonathoz csatlakozást nyer. A budapest—marchegyi vonalo?i, A nyári menetrend tartamára június i-étől Budapest és Párkány Nána között forgalomba helyezett vasár- és ünnepnapi helyi vonatok ismét megszünttettetnek. Megjegyeztetik azonban, hogy a jelenleg Párkány-Nánáról Budapestre este 6 órakor induló helyi személyvonat NagyMaros és Budapest között a téli menetrend tartama alatt is forgalomban fog maradni ; a Budapestről jelenleg este 6 óra 30 perckor Nagy-Marosra induló személyvonat pedig a nagy-maros—párkány-nánai vonalrészre iá kiterjesztetik. A Budapest-ny. p. u.-ról d. u. 1 óra 45 perckor Bécsbe induló gyorsvonat Vácon ismét 1 percnyi rendes tartózkodást nyert és ezen vonat ugy Vácon, valamint Nagy-Maroson és Párkány-Nánán leszállás céljából is igénybe vehető. — Az ipartörvény revíziója. Ipartestületünk elnökének az ipartörvény módosítása küszöbén megjelent körlevelét az összes kereskedelmi és iparkamarák is érdeklődéssel fogadták. Közülök a pécsi a következőképen válaszolt : F. hó 2 án kelt szives közleményét, amelyben az ipartörvény módositására vonatkozó észrevételeit fejti ki, köszönettel vettük s már most van szerencsénk t. Címeddel közölni, hogy a kérdésben kamaránk teljes azonos álláspontot foglal el s annak idején hasonló értelemben fogja javaslatát a kereskedelemügyi m. kir. minisztériumnak megtenni. Pécs, 1899 IX. 15. A ker. és iparkamara nevében : Littke elnök. — Az amatőr kiállításból. Örömmel konstatáljuk, hogy az amatőrkiállitás lá" togatottsága a legutóbbi napokban igazán örvendetes módon megnövekedett, amihez nagyban járult, hogy délutánonkint a helybeli tanintézetek élénkítették meg termeit. Eddig ott voltak: a főgimnázium, a reáliskola, a tanítóképző, a vízivárosi nőnevelő-intézetet, az elemi iskolák ifjúságai, valamennyien a tanári testülettel. Tegnap nézték meg a kiállítást : Boltizár József érseki vikárius, dr. Walter Gyula primási irodaigazgató, Graeffel János kanonok, valamint a fővárosi művészgárda. Mára várják ifj. Ábrányi Kornél országgyűlési képviselőt, aki dr, Földváryval tudatta érkezését. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy hogy a hétfői lesz mindenesetre utolsó napja a kiállításnak, továbbá, hogy az, holnap, vasárnap az egész nap folyamán megtekinthető. — Szőlősgazdák értekezlete. A nem rég alakult »Esztergomi szőlősgazdák Egyesülete* a csemegeszőlő must és bor értékesithetése tárgyában holnap vasárnap délután 3 órakor a kir. városi Polgári Olvasókör helyiségében értekezletet tart. — Gyászünnepség. Feledhetetlen Erzsébet királynénk halálának évfordulóján a helybeli óvónőképző intézet, fájdalmának kifejezésére és a nagy halott emlékének megörökítésére gyászünnepséget tartott, a melynek programmja a következő volt: a templomban reggel 8 órakor ünnepi gyászistentisztelet. A képzőintézetben reggel 9 órakor: 1. Ének: „Komor gondok boronganak át," 2. hangra Oláh Károlytól, énekelték a növendékek. 2. Alkalmi beszéd, tartotta : Számord Ignácz, igazgató. 3. „Erzsébet királyné halálára" költemény, SajóSán dórtól, szavalta: Schultheisz Bert:», I oszt növ. 4, „Emlékezés Erzsébet királynéra" költemény, Márton Józseftől mondotta : Uhlár Irén, I oszt. növ. 5. Ének: „Isten, ki olt fenn uralkodói" Szerdahelyi után, előadta a növendékekénekkara. A kitűnően vezetett intézet ezúttal is kivált nagyon sikerült gyás?.ünepségével a kegyeletes megemlékezok közül. — Helyreigazítás. Ma kaptuk az alábbi levelet, melyet szószerint közlünk : >Igen t. Szerkesztő úr: Csak ma olvastam b. lapjának a szept. 2-iki vivóestélyről szóló referádáját és kérnem kell, az alábbi helyreigazítást. Sógorom, Árviz Lipót (és nem Jenő) kivel a 2-iki vivóestélyen vivtam, nem vívómester mint irták, hanem joghallgató és az én tanítványom. Mindenesetre örömmel tölt el, hogy szép vivása oly nagy elismerésre talált, de hogy a jövő évi vívóversenyeken részt vehessen, kénytelen vagyok e nyilatkozattal amateur-jellegét megőrizni. Fogadja igen t. Szerkesztő ur kiváló nagyrabecsülésem kifejezését, melylyel vagyok hive: Lovas Gyula.