Esztergom és Vidéke, 1899

1899-01-26 / 8.szám

ESZTERGOM es raiíí AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. MefiJelemik Vasárnap és csütörtökön. JiLŐFIZETÉSI ÁRAK \ Egész évre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések Szcclteityi-tcr, 330. száip -^•j Kéziratot nem adunk vissza. A magtámadott rendőrség. Esztergom, január 25. Soha rosszabb szolgálatot nem tesz a sajtó a közérdeknek, mint amikor a kellő szakértelem hiján levő kézben forog a mindenható toll és amellett a közvetlen meggyőződés mellőzésével vesz valamely kérdést tárgyalás alá. Innen, hogy az első újság megjelenése óta senki sem vétett anynyit a közjó ellen, mint a hivatás I nélküli, avagy a dilettáns újságírók, | akik csupán felületességből, avagy J nagyot mondhatás végett vetnek gondolatokat, terveket, vádakat pa-! pirra anélkül, hogy ezekben a po-1 zitivás szilárd alapjára helyezkedni képesek volnának. Mert nem elég nyakra-főre mindenhez hozzászólani i és kövér szenzációkat összehalmozni! az újságírónak ; ezzel nem használ semmit, legfeljebb a kiadónak, aki! néhány példánynyal több lapot ad el a >krafatausdruckokc és piszkáló- | dások kedvelőinek, maga részéről

1 azonban csak azt éri el, elmondják ' róla a nem épen hízelgő szólásformát: >Ez az ember minden lében kanál.« Nem példálódzás végett irvák az imént elmondottak. A felhozott kardinális hibában leledzik ugyanis a »Szabadság* vasárnapi vezérközleményének irója, aki nem csekély meggondolatlansággal olyan vádakat hangoztat az esztergomi rendőrség ellen, amelyek ha valóknak bizonyulnának, ugy nem volna érdemes védelmünkre az a testület, mely ugy maga, mint annak feje eddig csak becsülésünket és elismerésünket vivta ki s amely a legutóbbi évtizedben talán kissé jobban fejlődött, tökéletesedett, mintha annak idején bizonyos más ambíciók és törekvések érvényesültek volna. Magának a rendőrkapitány és tisztviselőkar képességének védelmébe, nagy szorgalmának részletezésébe bocsátkozni feleslegesnek tartjuk, csak a támadás pozitivebb látszattal biró vádjaira reflektálunk kissé. Maga a »templom-rablás* ténye távolról sem mondható olyan horribilis bűnténynek, milyennek az emiitett cikk irója feltünteti. Különösen most midőn a tettes kézre került,! legfeljebb meg kell mosolyognunk azt a hangzatos enunciációt, mely szerint: »nemcsak egy megromlott lelkű ember jár közöttünk, aki hozzányúlt az Isten tulajdonához, henem egy véghetetlen vakmerő gazember, aki ha szükségét látja, hozzá fog nyúlni az emberi élethez is és épen oly nyugodtsággal fog gyilkolni, mint a minő nyugodsággal megrabolta az Istent.* Hát akinek alkalma volt látni a szerencsétlen tettest, az nemcsak nevetségesnek, hanem egyszerűen gyermekesnek fogja tekinteni a * Szabadság* cikkírójának fenti citátumát. Csak szánni lehet azt a szerencsétlen, nyomorult leányt, akire ha rápillant az ember, ha kérdéseket intéz hozzá, ha pár percig megfigyeli, (kár, hogy a »Szabadság< nagy kriminalistája ezt meg nem cselekedte) azonnal meggyőződhetik arról, hogy vagy egy kriminalisztikailag beszámithatlan egyénnel van dolga, vagy olyannal, aki végső kényszerében szorult arra, hogy onnan lopjon, ahol legjobban ki van téve a felfedeztetésnek s ahol a lopás végrehajtására a legcsekélyebb furfangra, vagy bátorságra sincs szükség. Hol keressük azt a gyilkolni kész gazembert ebben a szánandó alakban, aki természettől való, mondhatni utálatos rútsága miatt, talán mint cseléd sem tudott alkalmazást találni embertársai körében ? Ugyan emiatt nem fordulhatott ahhoz a végső menedékhez, amihez efajta lények fordulnak : a prostitúcióhoz, holott tudhatta, hogy az nem fogja börtönbe juttatni! Itt szó sem lehet elvetemedett rablóról s amilyen nagyhangú frázis eme mondása az idéztük közleménynek, époly vakmerő és tendenciózus elferdítése a valóságnak amaz állítás, hogy a >negyedik lopás után sem rendelkezett támponttal a rendőrség a tettes kiderítésére « >és nincs reménység valaha kézrekeriteni a templom rablókat!* Különösen minősíthetien és rosszakaratú ráfogás akkor, midőn a > hírek* rovatában az ellenkezőt kell beismernie a lapnak s a tettes kézrekerítéséről referálnia. Hogy ilyen dolgok egy magát komoly orgánumnak tekintetni kivánó lapban ( megjelenhetnek, azon nagyon csodálkoznunk kell, mert ilyesmi csak a szerkesztés meglehetős felületességéről tesz tanúságot De hogy az egész cikk csak ráfogásoknn alapul s egyátalán komolyan számba nem vehető, azonnal kitűnik a rákövetkező s tisztán csak a légből kapott, pozitív alappal nem biró üres vádaskodásból is. Betörésekről, utonállásokról és gyermekgyilkosságokról beszél, amelyeket a rendőrség ki nem nyomozott. Tisztelettel alulírott talán túlságos lelkiismerettséggel is kiséri az eseményeket és olvassa az újságokat, de képtelen emlékezni útonállási, rablási és gyermekgyilkossági esetekre, ilyenről Esztergomban évek sora óta senki sem hallhatott. Vagy talán egyedül a cikkíró tud ilyen eseteket ? Akkor mért nem emiitette azokat annak idején a lapokban, miért nem mondja el az illetékes felsőbb bíróságoknak, hogy az azután körmére koppantson annak a tehetetlen rendőrségnek, amely ily Pitaval-dolgokról tudomást nem vesz, ahogy a megyei közigazgatási hatóság a tárnaomlásokról és óriási sziklalavinákról ? Bizony nem szép szerepet játszik ebben a dologban a >Szabadság* cikkírója, aki egy pár nagyképű frázis végett föláldozza a lelkiismeretességet. Hát mért nem lép elő konkrét adatokkal, mért mozog Ízléstelenül és könnyedén az általános vádaskodás terén ? Nem mondjuk, hogy nincsenek hiányai a rendőrségnek. Vannak s ilyen első sorban a személyzet elégtelensége. Kicsinyeskedésből, pártoskodásból mellőzték a szervezési szabályrendeletileg megállapított második alkapitányi állást, a költségfedezetet szándékosan kevesbítik, igy természetes, hogy elvégre ily nagy városban, amely az ország fővárosának tőszomszédságában és főforgalmi vonal mellett fekszik, csaknem lehetetlenség, hogy képes legyen a rendőrség minden ébersége dacára megőrizni a lakosságot azoktól, amikkel most vádolja a cikkíró. Mi lenne még akkor, ha miként Brutsy János ur a költségvetés tárgyalásánál kívánta, a rendőri létszámot leszállítanák ? A ki látta, hogy csak a főváros — közvetlen szomszédságánál fogva — micsoda embersalaktömeget szolgáltat toloncokban és kiutasitottakban nyakunkra, méltán csodálkozik, hogy ennek dacára mégis állandóan mentve vagyunk azoktól a betörésektől és utonállásoktól, amelyek a rendőrség jelen régiméje előtt napirenden voltak; — csodálkoznak, hogy a közbiztonság ennyire kielégítő. Pedig valóban elrémítő az a tudat, hogy a főváros szemetje rajtunk keresztül gravitál tovább Bécs felé s úgyszólván Középeurópa minden kóbor munkakerülője városunkon megy keresztül. Ezeknek szemmel tartására egy egész külön apparátust kívánna e tekintetben városunknak szerencsétlen gergraíiai helyzete. Volt nap a tél folyamán amidőn 30—40 csavargó érkezett városunkba Budapestről kiséret mellett, mint tolonc s átlag annyi a száma azoknak is, akik mint kevésbé notórius alakok, egyszerűen kiutasítva, szabadlábon teszik nálunk tiszteletüket. Hogy ezeknek távoltartása mily erőfeszítést igényel, alig képzelhető el. Egyik cikkünkben részleteztük azt a rendkívüli írásbeli munkakört, amely a rendőrtisztviselők vállaira nehezedik s jelen létszámuk mellett úgyszólván az Íróasztalhoz nyűgözi őket. Ez okozza, hogy kisebb bűnesetek nyomozásához — nagyobb évek óta nem fordult elő — rendszerint a rendőrbiztosokat használják. Ezért kell még egy tisztviselő okvetlenül, aki teljesen a bűnügyi nyomozásoknak, a külső ellenőrzésnek élhessen. Miért nem jutott ez a >Szabadság* cikkírójának eszébe ? Végül még csak a többször említett közlemény azon állítására fogunk kiterjeszkedni, miszerint nincs gond nálunk arra, hogy a rendőrtisztviselők igazi rendőrtisztviselők legyenek. Nos, ezen állítás is csak a többihez hasonló üres szólam. Tudomásunk és saját meggyőződésünk után állithatjuk, hogy az a nagy munkamegterheltetés dacára rendszeres önképzéssel foglalkozik. Igy majdnem naponta tart a tisztikar, (a legénység külön) u. n. iskolát, ahol az arra alkalmas könyvekből képezik magukat a hivatásukhoz tartozó bűnügyekben, bűn-