Esztergom és Vidéke, 1899

1899-04-06 / 28.szám

jükre: Deák Ferencben. — Históriai nevezetességre jutott húsvéti cikkében kifejtette, hogy az alkotmány jogfolytonossága megszakadt ugyan, de meg nem semmisült s minden törekvésnek, melynek célja Magyarország kiengesztelése, az 1848. évhez kell fűződnie. Azt az örvendetes feltűnést, melyet ezek a közjogi fejtegetések az egész országban keltettek, alig lehet leirni. Deák Ferenc eszméi győzelmesen keresztültörtek s az ország alkotmánya helyreállíttatott. De aki azt hiszi, hogy Deák Ferenc ezt az ő győzelmének tekintette, az nagy tévedésben leledzik ; ő e győzelmet a magyar génius győzelmének tartotta ; a magyar nemzet győzelmének, mely nemzetnek ezeréves dicsőséges múltja van; a vallás és a természettudomány ama tanitása győzelmének és megerősítésének, mely szerint az, ami létezik, nem semmisül meg örökre. Magyarország akkor feltámadását ünnepelte és állami létezése uj életre kelt. Napjainkban is éltünk olyan időt, mikor ugy látszott, mintha az összes vívmányokat megsemmisitenék a pártszenvedélyek, melyektől csak kevesen voltak képesek magukat menten tartani. Hála Istennek, másként történt. Deák Ferenc szelleme Széli Kálmánban megtalálta feltámadását és a nemzet a mostani húsvétot oly egyetértésben és oly zavartalan békében ünnepelte, mint már régente nem. Ez a legtávolabbról sem érintheti hátrányosan a volt kormányt, a melynek volt teljesiteni való óriási missziója s azt becsületes iparkodással meg is tette. De a viszonyok változnak s a változott viszonyokban a nemzet géniusa megteremtette a neki alkalmasnak látszó eszközöket, melyeket nemsokára látni fogunk nemcsak a politikai, hanem a szociális és gazdasági újjászületés nagy munkájánál is. Hogy ez tökéletesen sikerüljön nekik, az a legőszintébb és legbensőbb kivánatunk. Vicinálizmus. Esztergom, április 5. A fából épült vashidak és a vasút nélküli építési költségek, drága íinancirozások megrontották a vicinális vasútépítés renoméját s most ebben a kérdésben is szélsőségbe keverednek politikusaink. Vezérelvül hallottuk felállítani, hogy a vicinális vasútépítésről uj törvény készül, a mely elsősorban a vármegyei utadóalapok megterhelésének szab korlátot, vagy épen tilalmat. Igen kényes ez a kérdés, mert ugy általánosságban kimondott szabályok következményeit könnyen az egyes vidékek sinylik meg. Vegyük csak Esztergommegye helyzetét. Miből támogatta volna a mi vármegyénk a területén épülő vasutakat, ha nem az útalapból, mikor más vagyona nincs ? S vájjon van-e aki az ipolysághi, fűzitői, budai vonalak hasznosságát be ne ismerné ? Ideális megoldása a vasútépítés módjának az volna, ha a község lakossága maga építené meg a határába eső vasutszakaszt, mezei munkaszünet idejében, hogy igy az építési költség egy része már a vidék lakosságánál maradjon. A vicinális vasut-épités szabályául állították föl, hogy közhivatalnok vasutengedményes nem lehet. Ez azért látszik helyesnek, mert a közhivatali állás segélyével jogosulatlan kedvezményeket lehet kijárultatni. Valójában azonban azért nem helyes, mert ezzel szinte törvényerőre emelik a vicinális visszaéléseket, azokat a túllépéseket, amiket eddig a financirozásoknál elkövettek. Az volna az ideális megoldás, ha a vicinális vasutak építésének előkészítését épen közhivatali testületek, megyei és városi hatóságok, gazdasági egyesületek feladatai közé soroznák. Ha biztosítanák, hogy az építési költségek valóságossak és kettős örömmel s kétszer annyi leleményességgel készítették el. Május hó valamelyik napján a mind magasabbra hágó nap forró sugarakat lövelt a földre s a virágdíszben pompázó mezők kellemes, édes illatot árasztanak, ugy hogy a föld teremtményein elernyedés és álmosság vett erőt. Már kora reggel keresztül gázolt Ulrik a patakon s türelmetlenül várta Lidát a megszokott helyen. Nyáját soha se tévesztve szeme elől, bekalandozva a bozótokat és a réteket, nem csak azért, hogy tőreihez mogyoróvesszőt keressen, de hogy Lida számára a legritkább és legszebb virágokból bokrétának valót is szedjen. E napon Lida nagyon sokáig váratott magára s kis barátja örömujjongással fogadta érkezését. Ulrik szó nélkül nyújtotta át neki virágait; ez volt a legelső ajándéka, sőt egyáltalában a legelső, melyet azzal a szándékkal szedett, hogy valakinek ajándékul adja. A lányka pirulva fogadta el s a keblére tűzte, piros keszkenője ráncába, mely nem volt pirosabb, mint az orcája. E napon nem mentek le a patakhoz. Szükségét érezték mind a ketten, hogy egymás közelében legyenek, hogy ha csak a ruhájuk szegélye is egymáshoz érjen, hogy a kezüket nyújthassák egymásnak, ha egy árkon ugranak keresztül, vagy egy alacsony falon másznak át s ha az akadályt legyőzték, tovább is kézen fogva ballagjanak tovább, noha egyiküknek se volt a másik segítségére szüksége. Mikor a nap igazán forrón kezdett letüzni minden időbeu fedetlen fejükre, egy öreg fenyőfa árnyékába húzódtak, mely remeteként magányosan állt a gesztenyefa erdőben ; ott hűs, illatos árnyék fogadta őket s a fa bütykös gyökerei között a bársonyos moha párna hűs, árnyékos ülőhelyül kínálkozott. A fenyő egy domb tetején állott s e természet alkotta helyen olyan pompás dolog volt lelóggó lábakkal, hátukat a fatörzshöz támasztva üldögélni, mig fejük felett a felkúszó repkény fonadékai s levelei alkottak természetes diszt. Ott üldögéltek egymáshoz oly közel, hogy a ruháik összeértek s meztelen rózsás lábacskáik lelógtak a dombról. Hallgatva nézték egymást s bolondos jó kedvvel nevettek hozzá, maguk se tudták miért. Egyszerre Ulrik olyan mereven és különösen nézett Lida szemeibe, hogy ez megijedt s rózsás kis kezeivel, melyek még nedvesek voltak a moha simogatásától, befödte arcát. >Ne nézz igy rám! Félek tőled U Ulrik anélkül, hogy tudná micsoda bünt követett el, lesütötte a szemeit s a lábait nézte, melyek görcsös nyugtalansággal izegtek-mozogtak. Lábai Lida lábaival játszottak s a két gyermek sokáig hallgatott; nem tudták, mit mondjanak egymásnak. ténylegesek ; hogy az ötletekre és kapacitálásra nem kell ezreket és ezreket áldozni. Az volna egészséges alapja a vicinálizmus rendezésének, szervezetének, ha a helyiérdekű vasutak üzemét nem terhelnék meg annyi államvasuti kezelési költséggel, amennyi az esetleges jövedelmeket teljesen felemészti; legfeljebb az elsőbbségi részvényeknek juttat osztalékot. Innen van azután a nagy ellenszenv a vicinális vasúti törzsrészvények iránt s ezért kénytelen a kereskedelmi minister is a vármegyei utalapok terhére megszavazott hozzájárulásokat vesztett pénznek tekinteni. Valahogyan ki ne öntsék a vízzel a gyereket, ne úgy szabályozzák meg a vicinálizmust, hogy általa elvágják a helyiérdekű vasútépítés útját. —ySzínészet. — Bemutató előadások. — Esztergom, április 5. Végre bemutatkoztak. Az a reklám, amely őket megelőzte, természetes, hogy nagyobb igények támasztására jogosított fel bennünket. Mert bizony a plakátok sokat ígértek és egyébb nem volt aminek alapján előleges véleményt alkothattunk volna magunknak, hisz Nyitra oly messze van tőlünk, hogy ide nem jut el onnan a hirszellő. Húsvét vasárnapján a >Fekete rigó-«t Géczy Istvánnak ezt az egyik legújabb színművét választották ki bemutatóul. Tán alkalmasabb darabot is találhatott volna Mezei Béla igazgató, de igy is meggyőződhettünk, hogy társulata jó erők hiján nem szűkölködik. Ez estén Zólyomi Miklós szerepében Radványi Dezső és Fenyő Margit szerepében Makó Aida kötötték le kiváltképp az érdeklődést. Radványi erőteljes organumú és tapasztalt színésznek látszik, higgadt természetességgel kreálta szerepét. Makó De Ulrik egyszer feltekintett a fenyőfa ágai közé s azt súgta Lidának : >Nézz oda !c Lida is felnézett, sóhajtott és elpirult a nélkül, hogy tudná miért s remegő hangon azt mondta: »Oh, milyen szépek !c Két turbékoló vadgalamb ült ott az ágon, fészekrakás közben csókolózva. A két gyermek újra elébbi hallgatagságában mélyedt s a lábaik is nyugton maradtak, nem izegtek mozogtak többé. E némaságot egyszerre gyorsan, görcsösen kitörő szavak szakiták meg, melyek, ugy látszék, zokogás és egy egy sóhaj között törtek ntat maguknak. »Lida adj egy csókot !c Ulrik olyan sápadt volt, mint a halál. Lida azt felelte neki: » Anyám nem engedi, azt mondta, hogy halálos bűn egy férfit megcsókolni. Ulrik, aki anyját nagyon szerette, nem szólt többet, mind a ketten hallgattak s egymás szemébe néztek, a két ártatlan lélek; mosolyogtak egymásra, mialatt kezeik öntudatlanul össze fonódtak, majd hogy füvet tépjenek, majd hogy egy mohapadot támogassanak meg. Hosszas hallgatás után Ulrik, de most nem kitörő vadsággal, hanem a félénk esdeklés hangján igy szólt: »Lida, adj egy csókot !

u De Lida nem felelt, hanem nagyon elhalaványodott, aztán hosszú szünet után igy szólt; Aidát már néhány év előttről Hatvani társulatából előnyösen ismeri a közönség, mely most is osztatlan lelkesedéssel adózott annak a megragadó játéknak, amelyet produkált, midőn életteljes drámai erejével és temperamentumával minden jelenet után zajos éljeneket és tapsviharokat provokált. Azon négy év alatt, mióta nem láttuk, sokat tapasztalt s külünösen a gesztusok alkalmazásában, a mimika é a valódi drámai tónus elsajátításában annyit haladt, hogy játéka a művészet bevégzettségét közelíti meg. Érdekes jelenség volt Sághy Zsigmond a Zólyomi Tamás biró szerepében és Harkányi Gizella, mint Fenyő Anna, ki megnyerő játékával gyakorolt jó hatást, amelyet még kellemes énekszámai emeltek. Kedden a Népszínház kedvelt újdonsága a *Kék asszonyt, regényes operett került szinre. Itt tapasztalhattuk, hogy menyire előnyös a preciz játék elérése tekintetében, ha a társulat saját zenekarral rendelkezik. Ez a darab a rendezés csekély hiányosságán kivül nem maradt a vasárnapi előadás nivója mögött. Ezúttal újból Radványi Dezsőt Pierre hajóslegény szerepében és Agothay Ferencet Hoquette báró szerepében illeti elismerés, mig mellettük Teréz szerepében Honthy Elma és Harkányi Gizella Hoquette báróné szerepében segítették elő az élvezetes előadást. Honthy Elma szintén ismerőse az esztergomi közönségnek, kit ezúttal is részesített elismerő tapsaiban, amelyet csekély terjedelmű, de elég zengzetes hangorganuma méltán megérdemel. Kedden este a > Végrehajtót nem épen finom pikantériái kevés közönséget vonzottak, dacára ennek színészeink öszhangú játéka élvezetes estét nyújtott. Ki kell a szereplők közül emelni Bogyó Ilonát, aki Cyprienne, a párisi cocette szerepének kevésbbé ízléses jeleneteit diskréten oldotta meg és sikkes mókáival többször tapsot vivott ki. Szerepüket sikerrel jelenítették meg Agothay, mint Cheredame végrehajtó és Catry Ferenc mint Brocatel ügyvéd, úgy Vertán Anna, Cheredamevégrehajtó neje is igen jó Xantippe volt. »Halgass rám Ulrik. Látod ezt a szép sima levelet, mely itt a moha közül nőtt ki ? Én ezt megcsókolom s ha te is megcsókolod, rajta találod az én csókomat. Igy minden vétkezés nélkül megcsókolhatsz. « Ulrik nevetett s elfogadta. Lida különös ajánlatát, de a boldog levélkére olyan forró csókot nyomott, hogy az szétszakadt; Ulrik felkapta s a keblére rejtette. A levélke után Lida megcsókolta a virágokat, a mohát, a repkényt, melyek mind boldogabbak voltak nálánál, Igy telt el a nyár s nem volt virág és levél, melyet a két ártatlan, szerelmes gyermek kettős csókja meg ne szentelt volna. De csókjaik legkegyeltebb kertje mindig csak a fenyőfa dombja maradt s ott minden mohaszőnyegen oly nagy tömegben halmozódott fel, hogy ha mindegyike csak egy levélke vastagságú lett volna, akkora oszlop emelkedett volna már belőle, mind az a századok óta viruló öreg fenyőfa. A többek között volt ott egy repkénylevél épen a fenyőfa tövénél, mely annyi csókot kapott, hogy a sok szeretettől, melyet a két gyermek reá pazarolt, egészen halaványnyá vált s szinte megpörkölődöttnek látszott s hogy az igazsághoz hű maradjak, meg kell mondanom, hogy Ulrik olyan hévvel igyekezett Lida csókját e levélben meglepni, hogy ajkaik néha csaknem találkoztak s a rep-