Esztergom és Vidéke, 1899

1899-04-06 / 28.szám

ESZTERGOM és mm AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. j^LŐFIZETÉSt ÁRAK Egész évre — — — — 12 kor. — fiL Fél évre - - — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fiL Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁIÍMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYUlxASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéiiratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések. SzécIjeqyMiér, 330. szánj Kéziratot nem adunk vissza, j-^Húsvéti tanulság. Esztergom, április 5. Kényes téma, tfégi téma is, de kötelességünk, foglalkozni vele. Magunk már észre sem vesszük, e sorok íróját is a húsvéti ünnepek alkalmával ide rándult idegenek megbotránkozó felszólalásai tették figyelmessé, S mert azok legtöbbje sokat utazott, fájdalom, azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy másutt is igy van. Azt mondották : nincs,. A .mult héten, hogy Csemegit, a hírneves büntetőjogászt elparentálták, büntető törvénykönyvéről kiemelték, — hogy ezen alkotása megfelel nemzeti sajátságainknak, hibáinknak és népünk bűntevésre való hajlandóságának. Hát ez ágaz. Sőt van a büntető törvénykönyveknek egy-egy végrehajtatlan szakasza, a kihágási btk, 51. és büntettek és vétségekről alkotott btk. 190. § a. Szól pedig mindkét szakasz az Isten káromlásáról. A 190. § vétségnek minősiti és a szerint bünteti azt, ha valaki nyilváta .Esztergom és Vidéke*' tárcája. Piros tojások. Piros tojást kaptam én is, Píros tojás, jő napot ! Ennél szebbet, pirosabbat Senki, senki nem kapott. Ugy elnézem őrahosszat Mintha kincs vón', drága kincs, Pedig rajta, mért tagadnám Semmi, épen, semmi nincs ! Megmondani dehogy tudnám, Mért oly kedves énnekem, Azt se tudom, hogy ki küldte, Jó barát, vagy idegen ? Nincsen benne drága emlék, Sőt kinyitni sem lehet . . . Egyszerűen oly tojás ez, Mely pirosra festetett. Talán éppen ez a titka, Ugy reám tán ez hatott, Mig elnéztem, nézegettem, Mennyi mindent láttam ott! E S elmélkedtem a tojásrul, Melyből néha csirke kel — A tojás . . . ma ez a téma S ez a téma érdekel. A tojás . . . ma ez a téma S bár a téma régi is, Jobb, mint ha a tojás régi S helyette a téma friss. Figyeljetek hát a szómra Mélyen tisztelt emberek: Nagy szerep jut a tojásnak Életünkben, nagy szerep. Még gyerekkorunkba kezdjük, Nyolc-tiz évesek vagyunk . . . nos helyen közmegbotránkozást keltő módon káromolja az Istent. Csemegi husz esztendővel ezelőtt érezte a« általános műveltség ezen hiányát. Törvényalkotásában a káromkodás ellen felvett szakaszt ezért nevezzük kolturparagraftisnak. Az ünnepekben — mondjuk — idegenek figyelmeztettek reá, hogy városunkban a legforgalmasabb helyeken : a városház és a kaszárnya előtt, a piaczoa, sőt a templomok környékén elmenő közönség a legocsmányabb káromkodást kénytelen végighallgatni. Utón útfélen sihederek naponta a legczífrább káromkodással traktálják. És a kulturparagrafust nincs, aki végrehajtsa. Ki is ? A rendőr? Hiszen az sem tesz különben, ha az indulat elfogja. És talán nem is az utczán kell kezdeni a kultúrát. Kabátos, jól öltözött uri emberek, külföldi felfogások szerint uri osztályhoz sorozható ifjúság, tetszeleg magának a mentül trágárabb társalgási modorral, aminek jellegzetes sajátosságai jelentkeznek beszédjében és külső megjelenésében. Még ilyenkor tudománynyal Nincs eltelve az agyunk. De fölmászunk az akácra Fészket szedni ... ez derék! S kis tojást a kis fészekből . . . Rég volt ugy-e, óh de rég! Majd utóbb, hogy legelőször Kezd dobogni a szivünk S Mariskának, Katiczának Mindent, mindent elhiszünk^ Először jön el a húsvét S véle a piros tojás, Oly piros, mint a mi arcunk S kell-e még szebb vallomás ? Már a diszes férfikorban Más a téma, óh be más. Drága ékszer van ma benne S piros-bársony a tojás. Persze, hogy a feleséget Lepi ezzel férje meg, De nem mindig . . . néha mást is . (Aki tudja, értse meg!) És amire megvénültünk S a podagra üt belénk, Elfeledve minden, minden, Amit egyszer kedvelénk. Mind kihull a hajank szála S koponyánk lesz — mily blamázs ! Olyan gömbölyűén fényes, Oly kopasz, mint a tojás ! . . . Piros tojást kaptam én is, Piros tojás, jó napot! Kopasz leszek egyszer én is, Szomorú az állapot. S elmélkedvén a tojásrul. Melyből néha csirke lesz — Ugy találom, hogy keserves Egy mementó mori ez ! Rettenetes kocsisnyelv divik a mi országunkban. A társalgás témája és tónusa a legközönségesebb. Ismeretfejiesztő, elmeélesitő, komoly kérdések és tárgyak finom megvitatása szinte kizárva köreinkből. Ha elvétve akad olyan, akiből kitör az intelligenezia, a többség unatkozik és siet ennek kifejezésével. Elég szomorú, hogy nálunk a társadalmi műveltség még nem honos; nem türi a szabadosság, durvaság. Hogyan kívánjuk már most a poszton álló rendőrtől, hogy megintse a káromkodó kocsisokat, napszámosokat és a többieket. Sőt még fel is jelentse ! — Hiszen igy szóllana az intelem : > Hallja, ne káromkodjék, az apja Istenit!* Mint bold. Csicsa bátyánk, mikor főbíró korában a peérieket megdorgálta az elharapódzottistenkáromlás miatt. Öszszeszidta Istenüket és valamennyi szentjüket. Csemegi a törvény végrehajtásában bízott. És ha husz esztendő alatt alkalmazták volna a kulturparagrafust, bizony sokat használt volna ; legalább a köznépnél. Az uri osztály majd tanult volna restelkedésből is. Húsvéti vendégeink e megfigyelése talán alkalmul fog szolgálni, hogy a husz évi mulasztást legalább városunkban, az úgynevezett Magyar Sionban helyrehozni próbáljuk. Aocun. § A politika húsvétja. Történelmünkben voltak olyan korszakok, mikor a nép nagy tömege azt hitte, hogy veszendőbe mentek azok a magasztos eszmék mind, melyekért a nemzet küzdött s már-már elvérzett és hogy szükséges lenne újonnan hozzáfogni az államépitéshez. Ilyen korszak volt a hatvanas évek második felé. Az akkori konzervativek, telve hazafias aggodalommal, hogy 1849. óta tartó politikai tél a nemzet egész organizmusát a teljes megdermedéshez és megsemmisüléshez viheti, már elhatározták, hogy lemondanak Magyarország önállóságáról és a bővített birodalmi tanácsba való képviselőküldés alapján egy nyomorúságos békét kötnek Ausztriával, de azok az eszmék, melyeket előbb a csatamezőn védtek, most egy jurista személyében találtak védőHeltai Jenő. A Cyclamen regéje. — Mantegazza Virágregéi-ból. — Egyikében ama sok völgynek, mely a Comó tó felé lejtősen húzódik s melyek kristálytiszta vízből s csillogó homokból álló adójukat ennek pontosan beszolgáltatják, élt hajdanában egy Lidi nevezetű tizennégy esztendős parasztlányka, kinek minden vagyona gyöngysor fogaiból s gömbölyű piros almához hasonló orcájából állott. Semmi egyébbhez nem értett, csak harisnyát kötni tudott s kecskéit és birkáit a legelőre hajtani, mert abban az időben még nem fedezték fel, hogy az irás és olvasás tudománya az egyetlen kulcs, mely az emberek előtt a boldogság kapuit megnyitja. Lidi egy nagyon kicsi faluban lakott, mely kevés számú fekete kunyhóból állott s egy óriási terjedelmű gesztenyefaerdőben volt szétszórva. Egy patak medre választotta el a kunyhókat más, ép oly fekete és ép oly kicsiny házikóktól s e házikók egyikében élt egy Ulrico nevü parasztlegény, olyan barna, mint az érett gesztenye, fürge, mint a zerge s akinek minden gazdagsága fürtös hajából állott, mely a napfényben aranyszinben ragyogott. Ö se értett máshoz, mint a kecskék és a juhok legeltetéséhez s harisnya kötés helyett tőrt és csapdát állított a vörösbegyeknek s az egereknek. Ulrico és Lida egyszerre hajtották ki juhaikat és kecskéiket a legelőre, a legény a falut ketté választó pataknak túlsó, a leány az innenső partján. A viz vonzotta Őket magához, mert a legeltetés hosszú óráiban százféle alkalmat nyújtott a játékra s komoly foglalkozásokra. Majd rákot keresgéltek a patak mély kátyúiban, majd nádból kereket csináltak s egy odavezetett keskeny vizsugárral mozgába hozták. Aztán lábfürdők következtek s orcáik szemlélése a nyugodt víztükörben, majd töltéseket emeltek s egy-egy darabka földet elárasztottak, melyből aztán kertet csináltak. Ulrico és Lida a patak két partjáról társalogtak csak, még eddig egyikük se lépte át ezt a Rubikont, ámbár, különösen nyáron, nagyon könnyen meglábolható volt. Ez a viz képezte a két falu természetes határát, melyek nem épen barátságos lábon álltak egymással s egyiknek a birkája se tévedt soha a másik, legelőjére ; ilyesmi miatt kitört volna közöttük a háborúskodás. S ámbár Ulrico csak tizenöt s Lida tizennégy éves volt, mégis vonzotta őket valami egymáshoz s anélkül, hogy tudnák, ki gázolta át először a patakot, ott üldögéltek egymás mellett a halmon, ahonnét a nyájaikra őrködtek, mialatt az egyik harisnyát kötött, *a másik pedig madárfogót készitett. E naptól kedzve a töltéseket, a malmokat s általában minden vizépitészeti műveket, melyeket eddig mindegyikük a maga számára emelt a patak medrében,