Esztergom és Vidéke, 1898

1898-02-27 / 17.szám

VÁEOSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre— — — — — 8 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. , Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULrASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kézíratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések (küldendők Szécljepyi^tér, 330. szán*. Kéziratot nem adunk viasza. Márc. 15. — Ápr. II. — Levél a szerkesztőhöz. — Tisztelt Szerkesztő Ur ! Örömmel olvastam az »Esztergom és Vidéket lendületes márciusi cikkeit, amelyeket a szabadságharc nagy évfordulója megünneplésére vonatkozólag közölt és feltétlenül helyeslem e cikkek szellemét, mert valóban a szabadságünnepekről vagy ilyen hangon kell zengeni, vagy sehogy. Örömmel olvasom a helyi szervező bizottság möködésérői szóló tudósításokat is, a programmot gondosan átnéztem s azon semmi kivetni valót nem találtam. Semmi kivetni valót, ha azok ugy keresztül vihetők. De félek, hogy az idő március 15-ig. rövid már annak keresztülvitelére. Másutt talán nem, de Esztergomban igen, melynek csiga-magisztrátusát jól ismerjük. S éppen mert inkább ünnepeljük az idei esztendőt is ugy, ahogy a milléniumot ünnepeltük, mint Esztergom történelmi jelentőségéhez méltatlanul, az okozza, hogy tollat veszek kezembe, Szerkesztő ur belátására bizván, hogy mit tesz tollam ezen beszédével. En az ünnep sikere érdekében helyesebbnek találnám, ha március 15-ike helyett április 11-iket ünnepelnénk, e napot melyről nálunk nem is beszélnek, mintha jelentőségéről tudomással se bírnának. Petőfi Sándor azt irta fel a szabadsajtó első termékére, hogy ez >a magyar szabadsajtó első lélekzete.« S március 15. jelentősége a lánglelkü poétának e szavaival van leghelyesebben kifejezve. Március 15-ik napját a magyar nemzet ünneppé avatta, s amig a magyar él a földön, ennek a napnak feledésbe menni nem szabad. Április n-én Kossuth Lajos ezeket mondotta az országgyűlésen : »Vannak mindenféle egyének, kik még egy pár hét előtt az abszolitizmus hivei voltak, most pedig rajtam tulmennek, s én, ki a szabadság elveiért egy életen át küzdöttem, szenvedtem, mérsékeltebb vagyok náluknál. De éppen azt hiszem, hogy szavamnak lesz némi hatása, midőn azt kérem, azt remélem, hogyha a a nemzetben van elég erő, valóI s

^ggá érlelni azt, amit e leiratban bir, (a törvények szentesité! sére vonatkozó királyi leirat) tartsa meg az erőnek azon ne' mes mérsékletét, melyben fekszik ! a szabadság diadala . . . Most pedig igyekezzünk befejezni az ! országgyűlést és várjuk el, hogy • a minisztérium teljesítse kötelességét. És én meg vagyok győződve, hogy e nemzet nagy és boldog leszen. c A szobadsáodiarc történetében i • vannak e szavak feljegyezve, melyek után meg van említve az is, hogy: >Kossuth e szokatlanul mér sékelt és csillapító beszéde végén azt indítványozta, hogy intézzenek köszönő feliratot a királyhoz és kérjék fel az ország milőbbi látogatására. Hagy győződjék meg a a korona fölkent viselője személyesen, hogy hűségünk nem puszta szó, hanem a magyar férfiasan szilárd és őszinte tud lenni, nemcsak szabadsága kivívásában, hanem fejedelme iránt való hűségben is.« Ezeket mondotta Kossuth Lajos április 11-én, az utolsó rendi ülésen, azon a napon mikor a március 15-én kipattant eszmények diadalát ünnepelte a nemzet. Április 1 i-ik napján azonban csak az 1848-ik évben ünnepelt a magyar nemzet, ötven esztendő óta nem történt meg, hogy erre a korszakot alkotó nagy napra kegyelettel visszaemlékeztünk volna. Most, hogy szóba kerül a nagy idők ötvenedik évfordulójának ünnepe, érthetetlen és alig méltányolható okokból, akadnak, akik tiltakoznak az ünnep ellen, mintha csak azt akarnák demonstrálni, hogy a márciusi eszmék diadalának Magyarország történelmében jelentőséget tulajdonítani nem szabad, mert a márciusi eszmék proklamálásának lélekemelő napja vészit ezáltal jelentőségéből. A történelmet meghamisítani nem lehet, s aki arra akarna vállalkozni, hogy március 15-ének emlékét a iz .Esztep fe Mii tárcája. Oly elfagyott... Oly elhagyott az én szivem, Mintha kihalt világ lenne; Mosolygásod barna kis lány Uj világot teremt benne. Szemed féuye meleg sugár, Föléleszti a mult tavaszt; Es a szivbeu, csüggedt szívben Újra bimbót, rügyet fakaszt. Virágos kert az én szivem, Szerelem a rózsafája; A világnak legszebb napja : Rózsám arca ragyog rája. Müller Nándor. Éva eljegyzése. — Az » Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Mert akármilyen szép volt is a Paradicsom, bármilyen szépen énekeltek fölötte a menybeli szférák: Ádám megunta vala ezt a bibliai parkot és kérte az Istent, mint akitől albérbe birta a paradicsomkertet, hogy adjon melléje valamely hozzá tartozó lényt, akivel legalább egy partié piquet, vagyhnszonegyet lehetne játszani. A jó Isten meghalgatta Ádám előterfesztését és mély álmot küldött rá. Sokáig aludhatott a paradicsom ura, mert amig aludt, az Ur egy angyala kioperálta az Ádám egyik oldolbordáját és úgynevezett asszonyt formált belőle. Amikor Ádám fölébredt abból a mélységes álomból, amelynek zsongitó tartalma alatt elvonultak szemei előtt a következő korok őszes angyalai, egy bájos hölgy ült a harasztban és fügefalevélből otthonkát fabrikált macának. Éva volt. Ádám talpra ugrott és mint a világ legelső lovagias férfía bemutatta magát. — Nagysád, egedje meg. hogy bemutassam magam, én Ádám vagyok. Éva kecses föbillentéssel fogadta a bemutatkozást és miközben tovább esinálta a fügefa otthonkáját, szólott: — Micsoda Ádám ? — Mi a családi neve? — Paradicsomi Ádám. — És a foglalkozása ? — Nagybérlő és tőkepénzes. De ha szabad tudnom, miért érdeklődik ilyen pontosan a nacionáíém iránt ? Éva most már elkészült a toilettjével, egy pálmaággal föltüzte a haját, odaállt a patak partjára és a viz tükrébe nézegette magát. Igazgatta a fügefalevélkosztümöt, aztán válaszolt Ádámnak : — Egyszerűen azért barátom, mert egy jövőbenlátó álom azt mondta nekem, hogy nemsokára jelentkezni fog egy ur és udvarolni íog nekem. Adám udvariasan meghajolt. — Legyen az álom jóslata szerint és engedje meg bájos nagysád, hogy udvarolhassak örmak. — Beszéljen a mamával. — Hogyan? Önnek mamája is van? — Nincs, barátom, de mivel nekünk kell megvetnünk az utánuk következők társadalmának alapját, igyekeztem egy szólás- mondást megörökíteni, amelyet zavarban levő leányok fölhasználhassanak. Ádám mosolygott, sodorintott egyet a bajuszán és szólott: — Helyes. Tehát a szerelmi öröktörvény I ső §-a : beszéljen a mamával. — Igen. De most Ön is mondjon valamit. Ádám megfogta a bájos ősasszony kacsóit, mélyen a szemeibe nézett, féltérdre ereszkedett és az angyalok karának melegségével súgta : — Bájos tündér, mondja ki a boldogító inget! Éva tapsolt örömében. — Nagyszerű, igazán nagyszerű. Hát ön nőül akar engem venni ? — Ha ön is ugy akarja. Éva kaczéran leült a mohára, helyet mutatott ott Ádámnak és szólott. — Nem bánom, de előbb beszéljük meg komolyan a dolgot. Ádám közelebb húzódott a világ legszebb asszonyához ; — Ugy van, beszéljünk komolyan. — Mondja kérem, bizonyos ön abban, hogy szeret engem ? Ádám lelkesedéssel esküre emelte két ujját: — Esküszöm nagysád, hogy imádom ! Éva megfenyegette a rajongó ifjút: — No no, csak semmi esküvés. Önök férfiak annyit esküdöznek, hogy annak én nem hihetek, önnek uram még van tizenegy oldalbordája és ha holnap az Ur azokból is asszonyokat teremt . . . — Akkor? — Akkor kikaparom mind a tizenegy hölgynek a szemét. Ádám mosolygott: ! — Csak semmi féltékenység, bájos nagysád. Bízzék szavamban és szerelmemben. Éu önt imádom és ha a feleségem lesz, akkor telekkönyvileg a nevére iratom az egész paradicsomot. Éva megsimogaita : í — Azt nem kivánom, barátom. Hanem tudja mit, adjon nekem egyet abból az ! almából. i * Í '• • ' ' ' ' • \ Ádám elfehéredett és lemondással szólt: j — Csak azt ne kívánja, édes nagysád, j — Vájjon miért ? — Mert a kihágási bíróság, mint elsőfokú közegészségügyi hatóság, betiltotta annak a gyümölcsnek az élvezetét, Gúnyosan mosolygott erre Éva : — És ez elég ok arra, hogy legelső kérelmemet megtagadja ? Hát még ön meri mondani, hogy szeret ? Hahaha ! Hiszen maga egy közönséges smucián. Hiszen ha négylovas hintót kértem volna, ; vagy azt, hogy béreljen egy páholyt a