Esztergom és Vidéke, 1898
1898-12-15 / 100.szám
nak liliomos napján — disznótort tartott. Hogy enyhe szóval éljünk : már ez a tapintatlanság is bosszantóan hatott azokra a katolikusokra, akik nem nagyképű mellverésben, hanem az igazi érzésben keresik a vallásosságot. De általános megbotránkozást okozott, hogy az ünnepi dísznótornemcsak hogy nem végződött éjfélkor, de elhúzódott adventböjt'ós péntektiek hajnali 3 órájáig s a kik ott virrasztottak, nem éppen azért maradtak fenn, hogy a rorátét megvárják. Az a Katholikus Kör, melyben ilyesmi megtörténhetik, bizony csak bitorolja a cimét. De persze politizálni, mások szemében szálkát keresni könnyebb, mint meginni a prédikált vizet. Több katolikus. H^rilttér,*) Szerkesztői üzenetek. Állami. Strompf Ignácz bőrkereskedő, családos. — Farnád, Köszöajük szépen ; óhajtása szerint vasárnap. Köszönetnyilvánítás. Kimondhatlanul jólesett szivünknek az a részvét, mely boldogult férjem temetése alkalmával megnyilatkozott és fogadják mindazok, kik koporsója köré csoportosulva e részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, őszinte köszönetünket. Özv. Felsenburg Károlyné, Felsenburg Gyula, fia. *) Ezen rovatban közlőitekért nem vállal felel ő séget a szerkesztőség. Esztergom sz kir. város tanácsától. 4539/1898. sz. tan. Pályázati hirdetmény. Esztergom szab, kir. város tanácsa a megüresedett gyepmesteri szolgálatra ezennel pályázatot hirdet. E szolgálattal szabad lakás élvezete két öl tűzifa, egy egész szántóföld, két lánc- rét használata, 3 drb. szarvas marha, 2 drb. ló és 3 drb sertés legeltetési joga van egybekapcsolva ezenkívül a városi csatornák és a városi épületek pöcegödreinek tisztításáért 300 frt fizetés és 300 frt tisztítási átalány fog a megválasztandó gyepmester részére kiutalványoztatni. Jogosítva leend továbbá a gyepmester a lakosság részére teljesített munkálatokért a hatóságilag megállapított illetékeket szedni. Felhívatnak ehhez képest mindazok, kik a jövő 1899. január hó 15-én okvetlenül elfoglalandó állást elnyerni óhajtják, hogy koruk, erkölcsi magaviseletük és eddigi alkalmazásukat igazoló okmányokkal íelszerelt kérvényüket a r. kapitányi hivatalnál ahol — továbbá szerződési feltételek is megtekinthetők, 1898. évi december hó végéig nyújtsák be. Esztergom szab. kir. város tanácsának 1898. évi november hó 9-én tartott ülésében. Maiina Lajos, Rothnágel Ferenc, polgármester. főjegyző. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. 0 Fensége Salvator Lipót főherceg udvarmesteri hivatala. Általános Asbestáru-gyár. Ő császári és királyi Fensége Salvator Lipót Főherceg rendkívül meg van elégedve az asbesttalppal bélelt cipőkkel. Ő Fensége hosszabb gyalog kiránduláson használta e cipőket és érezte, hogy lábai nem fáradtak ugy el, mint más közönséges cipőknél. Küldök egy pár vadász-cipőt, hogy annak a mintájára készítsenek másikat asbesttalpbéléssel, ugyanannál a cipésznél s aztán küldjék ide. Hisszük, hogy e vadászcipok ép oly jók lesznek és ép oly megfelelők, a mint megfelelők voltak a szaloncipők. Zágráb, 1898. julius hó 8-án. KRAHL, huszárkapitány. Magyarország volt miniszterelnöke, a közigazgatási bíróság elnöke, a következőket írja: Tisztelt Doktor ur! Az asbestbetétü cipők Uitünőeknek bizonyultak, szilárdan és puhán járok; megszűnt minden lábfájásom, ugy hogy — azt hiszem — lábbajom semmi további orvoslást nem igényel. Szíves tanácsát köszöni Dánoson, 1897. évi szeptember 17-én. Tisztelő hive: WEKERLE SÁNDOR. \im* fölibe lábfájás! Óvjuk lábainkat hidegtől, nedvességtől és meghűléstől. Sem tyúkszem, sem izzadós fáb, sem börkeményedés, sem iábdaganat, sem lábégés. Rövid viselés után megkönnyebül a járása annak, ki cipőjét dr. Högyes-féle az egész világon szabadalmazott Asbest talpbéléssel látja el. Kettős vastagságú 1 frt 20 kr, egyszerű 60 kr, homoktalp 40 kr, gyermekeknek fele. Az asbest talpbélés kitűnőségét legjobban bizonyítja, hogy a cs. és ktr. közös hadseregnek és a m. kir. honvédségnek eddig 22500 pár szállitatott. Szétküldés csakis utánvétel, vagy a pénz előleges beküldése mellett. Felvilágosítások, prospectusok és köszönetnyilvánítások ingyen. Általán os As bestáru-gyár betéti társaság Budapest, VI., Szív-utca 18. g> Viszonteladóknak megfelelő árengedmény. Egyedüli elárusító raktár Esztergomban IA NITSEK REZSŐ. Alapitattott 1871-ben. Kratz Ferenez órás és ékszerész Esztergomban. Mélyen tisztelt nagy érdemű közönség ! Tisztelettel van szerencsém a n. érdemű közönség b. tudomására juttatni, hogy Esztergomban Buda-utca 318. számú házban a nagy kaszárnya átellenében ARANY- ÉS EZÜST ÉKSZER IPART a mai naptól megkezdettem s arra mai igényeknek teljesen megfelelő raktárt is rendeztem be. Ezen hirdetés kapcsán van szerencsém felhívni a n. é. közönség b. figyelmét óra, arany, ezüst és ékszer raktáramra, hol mindennemű órákban, arany és ékszerekben u. m. gyürü, karék, broche, láncok, medalliónok, melltűk, továbbá ezüst asztali felszerelésekkel a legjutányosabb árban szolgálhatok. Van szerencsém ezúttal tudatni, hogy ezzel kapcsolatban minden a szakmába való javításokat s megrendeléseket elvállalok, melyeket a n. é. közönség kívánatára saját újonnan e célra berendezett aranyműves műhelyemben a leggyorsabban és legjutányosabban készítek el. Főiparkodásom ezentúl is az leend, hogy a n. é. közönség teljes megelégedését elnyerhessem. Raktáram megtekintéseért és megrendeléseiért esdve maradtam kiváló tisztelettel KRATZ FERENCZ, órás és ékszerész. Afapitattott 1871-ben. HIRDETMÉNY. A budapest-esztergom füzitői hely érdekű vasút részvénytársaság ezennne közhírré teszi, hogy az 1897, évi márciu; hó 8-án tartottt rendkívüli közgyűlés ha tározata folytán bevont — «Esztergom Almás-Füzitői h. é. vasút részvénytársa ság> cég alatt még forgalomba lévő — részvényeket, folyó hó 15-étÓI kezdve a Budapesti Takarékpénztár és országos zálogkölcsön részvénytársaság (Budapesl VI., Andrássy-ut 5. szám) fogja a meg változtatott jelenlegi cég alatt kibocsátott uj részvényekkel kicserélni. Budapesten, 1898. évi szeptember hd 10-én. Budapest-Esztergom-Füzitői helyi érdekű vasút részvénytársaság. Előfizetési felhívás KÉPES CSALÁDI LAPOK szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilapra. A „KÉPES CSALÁDI LAPOK" olyan szellemben és irányban van szerkesztye, hogy ifjú és öreg külön s együttvéve élvezettel olvashatja. A „KÉPES CSALÁDI LAPOK" minden évben négy külön beköthető regényt ad ingyenes mellékletül előfizetőinek. A „KÉPES CSALÁDI LAPOK" boritéka szellemes és szórakoztató csevegések, illetve kérdések és feleletek tárháza és igy az előfizetők díjtalanul közölhetik gondolataikat az „Előfizetők póstájá"-ban. A „KÉPES CSALÁDI LAPOK" előfizetési ára a „Hölgyek Lapja" czimü divat lappal és a külön beköthető „Regény melléklet"-tel együtt: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. A „KÉPES CSALÁDI LAPOK" annak, a ki az előfizetési Összeget és azonkívül még 80 kr. csomagolási és postaszállítási dijat egyszerre beküldi, elismerésül még külön 4 legújabb regényt küld ingyen és bérmentve. A „KÉPES CSALÁDI LAPOK" mutatványszámokat ingyen és bérmentve küld mindazoknak, a kik eziránt — legczélszerübben levelező-lapon — hozzáfordulnak. A „KÉPES CSALÁDI LAPOK" kiadóhivatala. Budapest, V., Vadász-utcza 14. (Saját Házában.) Karácsonyi és újévi ajándékok. pra, arany, ezüst és ékszer raktár