Esztergom és Vidéke, 1898
1898-11-03 / 88.szám
AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Meájclei>ik Vasárnap és csütörtökön. JÍLŐFIZETÉSI ÁRAK \ Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre - - — — — 3 írt — kr. Negyed évre — — — I frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULiA. ^Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szcetjeqyi-tér, 330. szán}. Kéziratot nem adunk vissza. ;-^» Kék ivek. Esztergom, november I, A pénzügyi bizottság legutóbbi ütésén, szombaton délután folytatták a jövő évi költségvetés tárgyalását, mely közben a tisztviselői fizetések címéhez értek. S talán minden nagyobb emóció nélkül át is mennek rajta, ha nincs abba egy uj tétel felvéve : egy a polgármester mellett alkalmazandó (harmadik) jegyző fizetése. S keletkezett olyan vita, amilyent a városháza már sok alios ventos-t látott terme is alig élt át, A szónokok egyenkint, nevenkint vették sorba a városi tisztviselőket s kegyetlenül levetkőztették, megzuhanyozták a különféle diszjelzők és az epitheton non ornansok nem a leggyengédebb douche-ával. Kezdve apolgármesteren, — akivel, mint illik, legtöbbet foglalkoztak — végig mentek az egész ranglétrán s csak öt-hat hivatalnok nem részesült a váratlan mosdatásban. Habár különösen az egyik szónokot heve némelykor túlságosan elragadta s nyersen, kíméletlenül őszinte volt, fájdalom, be kell ismernünk, hogy ugy neki, mint a többi felszólalónak általánosságban sok igazuk volt. Mert tény, hogy a városi tisztikar — kevés kivétellel — nem felel meg állásának, nem tesz eleget kötelességének. S a többség | nem tehetséghiányból, de lomhaságból, kényelemszeretetből, lelkisrneretlenségből. Az egyesítés alkalmával a városi tisztikar oly szép dotációhoz jutott, amilyent kisebb város kívülünk alig áldoz adminisztrációjáért ; az egyesítés alkalmával a városi tisztikar annyira megszaporittatott s igy az egyesek munkaköre anynyira összeszorult, hogy mindegyik legkisebb megerőltetés nélkül, játszva teljesíthetné kötelességét, De ezek ja jó urak sétálgatnak, kaszinóznak, egymás ellen intrikálnak, a hivatalos órák idejét kiki maga szabja jmeg magának, mégis nagyon apprej hendálnak, ha valaki kritikát merészel gyakorolni eljárásuk felett. Nem csodálhatjuk tehát, ha a bizottsági tagok, akik a város érdekét igazán szivükön viselik, szinte arculcsapásnak vették a kísérletet, hogy botrányos adminisztrációnk dacára, a polgármester a rossz közHz .Esztergom és Vidéke* tárcája. NoVeinber. A szinéivesztő puszta tájon, Erdőn, mezőn és városon Mint dermesztő, bus, szürke álom Egy árnyék halkan átoson. S megcsendül száz poéta lantján A dal, hogy a nagy Pán halott . . . Pedig dehogy halt meg a nagy Pán, Csupán lakást változtatott. Száz büszke termen, társaságon, Ezer hő, meghitt kis szobán Ugy száll át, mint egy szines álom, Bűbájos dalt suttogva Pán. S dalából miuden szivbe kéj hat . . . Pán majd estélyre, zsúrra jár. Üdvözlégy ősz! Jövel, nagy évad! Ahol a nagy Pán: ott a nyár. Teli. I igazgatás által úgyis eléggé sújtott [közönség áldozatkészségét még jobjban igénybe akarja venni, az adózó, \ agyonpótadózott polgárság terhét Ijobban szaporítván. t | Nem csodálkozunk a szombati í erős kitörésen. A felszólalók nem j beszéltek általánosságokat, minden | tisztviselőnek szemébe specifiikálták ; hibáit, megfestették az egész váI rosházi élet képét s ez az életkép | bizony csúnya, sötét volt nagyon. \ Kimutatták, hogy a polgármester a \ szervezési szabályzat rendelkezéseit 'semmibe sem veszi, az ügyköröket ! kénye-kedve, protegáltjai szép szeme ' szerint dobálja Össze-vissza; aki dol' gozik, arra reá rak minden terhet 'aki nem akar dolgozni, arra nem | is szignál, egyszóval de cápite ! . .. S ! mondhatjuk, ezeket az igazságokat joly meztelen ridegséggel, vágták •a hivatalfő arcába, hogy más önérzetes ember nem hebeg valamit, • de e gy P erc ig sem marad azon a j helyen, amelyet betölteni nem tud s amelynek ellátására ma már legi buzgóbb hivei is képtelennek tartják. ! Ha betartatnak a szervezési sza; bályok, ha minden tisztviselő eleget Vallomás. — Az cEsztergom és Vidéke? eredeti tárcája. — Oh, most vallok igazán, őszintén! Most elmondom, mennyire megvan sebezve a szivem, a lelkem. Most, a mikor Ön mondja, hogy vége mindennek; most elmondhatom vád nélkül, szemrehányás nélkül, most el kell mondanom csak azért, hogy megnyugtassam lelkiismeretét, hogy nálam nem is volt kezdete soha semminek, jól értse meg kérem : semminek soha ! . . Most elmondom csak azért, hogy ne legyen szomorú, ne legyen kétségbeesett, mert érzem : Ön is szomorú kétségbeesésben tölt el átvirasztott éjszakákat, mialatt én zokogok keservesen. Én siratom magamat azért, mert nem maradtam jobb, vagy nem lettem rosszabb, én siratom magamat, mert csalni akarok és még csak hazudni sem tudok . . . Én magát soha nem szerettem, de megcsalni akartam. Össze akartam törni, szivét látni akartain fetrengeni előttem a porban. Meg aKartam bőszülni magamat azért, mert megcsalt, elárult, gyáván cserben hagyott az, a kit én szerettem . . . Most már bevallom ; azt akarom, hogy meggyülöljön, elfeledjen; azt akarom, hogy ne fájjon magának az én emlékem . . . Mert tudom, hogy fáj. Láttam magát kínosan vergődni, láttam magát könyörögni egy szóért, egy csókért és én nevetve néztem vergődését. Oly jól esett látni, hogy engem is szeretnek úgy, mint a hogy én szerettem, hogy oly ijedten, szótlanul nézik cselekedeteimet, melyek kell, hogy megharagítsanak, vérig sértsenek egy embert, mint a hogy én néztem; oly nyugodtan tűrik minden szeszélyemet, mint a hogy én tűrtem. Csak hogy nem tudtam sokáig hazudni ! Az én fáradt, beteg lelkem nem tud eléggé csalni, nem tud elég hidegen becstelen dolgot elkövetni. Maga észre vette, hogy megcsalom és elég erős ahhoz, hogy szakitson. Megírta egy gyűrött kis papíron, meglehetős szárazon, hogy elmegy messze-messze. És érzi az én szivem, hogy maga szenved sokat és tudja az én lelkem, hogy az Ön kínja borzalmasabb, .fájóbb minden más fájdalomnál . . . Ne átkozzon azért, mert bevallom, hogy én hideg, józan számítással akartam Önnek ezt a fájdalmat, hogy én akartam összetörni, tönkre tenni oly hidegen, oly nyugodtan, mínt a hogy az én lelkemet Összetörték, mint a hogy az én szivemet halálra sebezték. Oh, most is látja, a mint e sorokat rom, nekem fáj, nagyon fáj, de mégis mosolygok borzalmas ijesztő mosolylyal. |tesz a maga paragrafusoktól eléggé j körülirt ügykörének, ha polgármestere j van, aki gondolkozni, vezetni tud: bi; zony nem hogy uj hivatalnokra nincs | szükség, de az eddigi létszám is j apasztható, a mai rendszertelenség j mellett pedig eredmény nem mutatkozik, ha meg is tizszerezik a ma! gisztrátust. | Kimondották, hogy vannak, a városi i tisztikarban oly elemek is, akiknél nem | a lelkiismeretesség, szorgalom, de a j tehetség hiányzik állásuk betöltésére. Részint született, részint a korral járó gyengeségük indokolttá teszi, >mit a felszólalók már itt felajánlot: tak nekik : a kék ivet, a nyugdijat. ' Az ő távozásukkal azután mód nyil; nék a derék tisztviselőknek az előmenetelre. j A szónokok elismerték a szóban j forgó hivatalnok érdemeit, szorgalmát, személye ellen nem is volt kifogása senkinek, de hova jutunk, ha amiért egy tisztviselő elvégezi kötelességét, mi, vei nincs egyelőre üresedés, hát csinálunk uj állást ? Más, gazdag, boldogabb viszonyok között levő ; város talán megengedhet magának ily lukszust, de Esztergom legkevésbbé. Kegyetlenné, ijesztően cinikussá tett engemet a sok szenvedés. Miért kellett nekem magának fájdalmat okoznom, miért kellett magának az én utamba tévednie? Gyenge pillanataimban, mikor elhagy a büszkeségem, becsvágyam, önzésem: oly gyengének, oly siralmasan nyomorultnak érzem magam. Oly nagyon elhagyottan zokogok keservesen. Ugy siratom ezt a világot, ugy siratom az embereket és Önmagamat. Magának szenvedést akartam ! Tudom, magának fáj a szakítás, de mégis lega; lább volt ereje szakítani. Volt ereje ahhoz, hogy hidegen vágja arcomba >mi nem volnánk boldogok soha,< a mikor azt hitte én komolyan vélem oldalán a boldogságot megtalálni! Én édes Istenem ! Én édes jó Uram, hogyan lehet már maga olyan nagyon naiv ? Hogyan lehet az, hogy nem vette észre, hogy csak bolondítom ? . . Hogy lehet az, hogy nem vette észre, mennyire csalom ? Én megboszultam magán azt a sok könnyet, a mit ejtettem egy szép szőke ifjúért, a ki ugy játszott velem, ugy bolondított engem, mint én most ma: gát . . . Csakhogy — és itt kezdődik minden kinja lelkemnek — nekem nem ; volt erőm szakítani, én hagytam magammal játszani őt, engem bolonditani. Csak
