Esztergom és Vidéke, 1898

1898-10-16 / 83.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉO GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. jEj_ŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 8 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY K Ált MÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYLllrASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécl}er<yi-tér, 330. S

záii}. Kéziratot nem adunk vissza. k városi javadalmak kezelése. Esztergom, október 15. Tisztelt Szerkesztő ur ! Ámbár ugy tudom, hogy becses lapja nem barátja a házi kezelés methodusának, ismerve igazságossá gát, nem kételkedem, hogy jelen sorainak is helyet enged lapja hasábjain,*) A városi javadalmak kérdéséről óhajtok néhány szót szólani. Sokszor képezte már vita tárgyát s most újból több oldalról hangoztatják, hogy nem volna-e helyesebb, ha a város minden javadalmait ház i kezelés helyett bérleti rendszer szerint kezelné, a gazdálkodást pedig teljesen beszüntetné. Azokat, akik a kérdést ekkép teszik fel, bizonnyára az a gondolat vezérli, hogy ily módon tán a város anyagilag elŐnyösebb helyzetbe jutna és a polgárok vállain elviselhetőbbé válnék a súlyos községi teher. *) Igen szívesen. Annál is inkább, mett mi elvileg sohasem elleneztük a házi kezelést, legfeljebb helyi, vagy személyi okokból. A szeré. Az „Esztergom és Vidéke" tárcája. A Latira dalok-ból. Megremeg a szivem belé, Ha jöttödet sejtem, Hullámzik az emlék árja, S itt is, ott is egy virágra Bukkann rá a lelkem. S mikor látlak, a szivem már Túláradó tenger, Mult vihara szántogatja, S a te képed rózsa rajta, Mit kidobni nem mer. Erdélyi Zoltán. A tardosi javas. — Az «Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — — Köll is a doktor — vélekedék az öreg Lencsés. Elkér egy jövetért egy forintot, ha meg sürgősen hijják: hát kettőt, meg hármat. Oszt egyebet se tud, mint megfogja a kézit, megérinti a fejit, kiülteti a nyelvit, aztán morog, árkust kér és megirja a drága medecinát. Azért is mennyi sok pénz jár ! A városba is beköli érte szaladni. Végtére mégse haszErre a célra, ugy hisszük egy táborban egyesülve láthatjuk mínazokat, a kiknek a városi háztartás vezetésében szavuk van. A polgárok terhein könnyíteni és a közjólétet előmozdítani oly feladat, melynek megvalósítása mindnyájunk önzetlen munkájára méltán igényt tarthat. A felvetett kérdés szerencsére olyan, mely nem kénytelen a puhatolódzások mezején, vagy a szürke theoriák ködében mozogni. Megdönthetetlen számokra és tényekre hivatkozhatik mindenki, aki e kérdésben biztos tájékozást kivan szerezni. A* bérleti, vagy házi kezelést, ha csupán elméletileg állítjuk egymással szembe, ugy a városi költségvetés szerkesztésénél a bérleti kezelés előnye a házi kezelés felett nyilván kimutatható. Mert mig az utóbbi esetben csak valószínűséggel várható jövedelmet illeszthetünk a bevételi rovatba, előbbi esetben fix tételekkel levén dolgunk, a bevételi előirányzatot biztosan megállapíthatjuk. Mindenki előtt világos, hogy ily eljárás mellett a költségvetés sokkal kevesebb ingadozásnak van kitéve, mint a csak valószínűséggel várható jövedelmek előirányzása mellett. Mind e mellett városunk a bérleti kezeléssel — némely ingatlan birtokait kivéve — teljesen szakított és ma már legtöbb javadalmát — köztudomás szerint — házilag kezeli. Talán felesleges mondanunk, hogy a kényelmesebb bérleti rendszer helyett a házi kezelésre azért tért át, hogy ez uton jövedelmeit szaporítsa ; mert ugy okoskodott, hogy ! a bérlő a bérleten mindenesetre , nyerni akar ; tehát jobb, ha a vállalatból várható tiszta nyeremény a város pénztárába és nem a bérlő • zsebébe foly. I [ Tagadhatatlan, hogy a házi kezeléssel bizonyos kockázat jár. Mert | alakulhatlan a körülmények kedvezőtlenül is, sőt nagyon rosszul. Ter1 mészetes, hogy az előirányzott ösz' szeg ez esetben nem folyik be s a költségvetés halomra dűlhet. Azonban ki ne tudná, hogy a városi bérlőket ért elemi csapások is sokszor voltak ilyen hatással. (A hibás, vagy elfeledett elkönyvenál. Hát minek akkor a doktor, meg a patika ? Én mondom fiam, hogy többet ér a tardosi asszony. — De többet ér ám — tódítá a Zádor Laji. — Az jó meghalja; kiveri belűle az ördögöt. Egyenest jobban lesz. — No én is abban vélekszem. — igy megint a Laji. — És aztán nem igézi meg, édes apám ? — Nem-a fiam! — Nem is rontja meg r — Ejnye, de keveset tudsz Ferkó, már inkább meggyógyitja, mint megrontja. Nem ördöngös ! Igen tapasztalatos asszonyszemély a Cseregőné. Hát' iszen tavaly is, hogy meggyógyította a Gáttörő sógor Boriskáját, azt a kicsi békát. — Pedig már olyan kék volt, mint a hamvas szilva. Megkente jól és csak beleöntött egy kis kalánnal a szájába valami csúnya, zagyva vizet, aztán mormogott valamit hozzá; belevájkált a levegőbe : hát mekkorát lélekzett! Pedig már akkor három nap óta, ugy pihegett, mint az ustorrai megsuhintott veréb. S aztán milyen piros lett megint. Olyan friss és piros az arca máma, mint az érett paradicsom. — Szent igaz ! helyeselt ismét a Laji. — No ha olyan jól kuruzsol a tardosi asszony, édesapám: hát elmegyek érte. Lencsés Ferkó vette a görcsös botját s elment az alvég felé, a tardosi aszi szonyért. Az apja pedig bement a kony' hóba, leült a padkára s mint akinek ! rendin van a szénája, nyugodt lelküsme1 réttel és nagy kényelmesen elővette a j disznóhólyagdohányzacskót; tenyerébe verte az előbbi szívás után bennmaradt jhamut; megtömte a pipát; kikereste a ' kéngyújtót a lajbi zsebéből ; végighúzta a térdén s nagy szípákolás és szortyogatások közepett, rágyújtott. A Laji slsten megáldjá*-t mondott. Annakutána pedig nekidült a falnak az Öreg s pöfékelés és a füstkarikák bám^.ása közben elgondolkozott a tardosi javasasszony nagy-nagy tudományáról. A tardosi javasasszony arrafelé lakott, amerre az országút ment Tardosra. Onnét is szakadt ide, hát elnevezték őt arról. Igen öreg, tudákos arculatú vénaszszony volt. Még okulárét is nyergelt az orrára, ha a íalukba hivták. Sokan igen nagyon hittek benne, mert — azt mondják — többeket meggyógyított. Ösztövér riskák olyan pufókok lettek a bubájától, hogy no ! Amelyik tehén nem adott tejet, az másnap két sajtárnyit is adott. Mondom, nagy tekintélye volt a gőnének. A Lencsések is biztak pedig ott nagy beteg van. Jobb jaz Öreg zsémbes Braun doktort, jrosból elhivni. I Az asszony fekszik. Még alig Cserebenne, volna a vakét lésekről nem is szólva.) Engedékenynyé tették a közgyűlést a bérlők iránt és az előirányzott bevétel még a bérleti kezelés mellett sem folyhatott be mindég biztosan. Igazságosak voltunk mindég és minden irányban, igy beismerjük készséggel, hogy a vám- és helypénz-szedés házi kezelése a városnak | határozott anyagi előnyével jár. S | a város legnagyobb és biztosabb [jövedelmi forrása a fogyasztási adó j bérbevétele, amelynek jövedelme I bár az uj törvénykezési rendszabályok következtében csökkeni fog, még mindég igen tekintélyes tényezője marad — a kisebb pótadónak s ezt a városnak kezéből kiengedni nem szabad. Sőt a közvilágítás házi kezelése is, ha tekintetbe vesszük, mennyivel külömb azaz eddiginél és állítólag (a zárszámadásból majd kitűnik,) még sem kerül többe a régi sötétségnél, határozott nyereségszámba vehető és olyan, amilyennel egy-két kilenc évre megelégedhetünk. Határozott jövedelmet, szintén többet az eddiginél — várhatunk a hónapja, hogy az öreg Lencsés fia elvitte a Nagypéter leányt: az Orzsit. Nagy, barna, becsületes tekintetű, sudár leány volt. Nem hozott az semmit a házhoz, csak két dolgos kezet és egy igaz, szerető szívet. A Lencsés Ferkó, mikor kiszabadult a katonaságtól, az utolsó áldomásnál, boros állapotban, nagyon meg talált legyinteni egy pökhendi vándorlegényt a »nagykrétás« zsidónál. Ezért aztán tiz hónapot kapott s az Orzsi, a király szolgálata után is, még tíz hónapig igen példaszerű hűségességgel várt a Lencsés Ferkóra. El nem tántorodott tőle. Megőrizte a pártája lilijom-tisztaságát, majd négy hosszú esztendei varasban is. Bejárogatott a városba sokszor, mikor a Ferkó katona volt. Hozott is a keszkenőbe, hol egy kis szépen piruló libaoldalt, hol java, sajátszedte, mosolygó almát, körtét, de mindig hozott magával egy édes, csókra-késztő ajkat és ölelésre tárt, puha karokat. Mikor a tíz hót ülte, akkor is elment hozzá minden héten. Hát bizony nagyon szerették egymást. Amikor aztán a Ferkó kiszabadult: bezzeg mindjárt megtartották a hét falura, vármegyére szóló lakzit. Két hónapig voltak csak, igen nagyon boldogok. Ugy éltek, mint egy gerlepár. Akkor aztán — Isten tudja mi lelte — az asszony lefeküdt az ágyba s nem tudott fölkelni. Ha leakart szállni erőnek erejével, csak visszahanyatlott, mint egy