Esztergom és Vidéke, 1898

1898-10-13 / 82.szám

AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET 44 HIVATALOS LAPJA. ____ —_____ — M e íy e ^Oik Vasárnap ás csütörtökön. fel_ŐFIZETÉSI ÁRAK ', \ Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes sssám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLcMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYÜlíA­Szerkesztőség és kiadóhivatal: (iiova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Széc^enyi-tcr, BSO. szánj. ~^-» Kéziratot aem arttmk vissza. N_>­Szeressük egymást! Esztergom, október 12. Hosszú hónapok óta — lassan már években számithatnánk, — hali­juk a panaszokat külünféle oldalról, hogy városunk társadalmi élete nem a régi többé, nincs meg a köl­csönös egyetértés ; a tisztelet és sze­retet aranyszálai, amelyek annyi időn át összefűzték a város lakosságát, szerteszakadtak s a meglazult tömeg kisebb-nagyobb részekre vált szét. A panaszkodóknak — fájdalom — igazuk van. Nyugodt, békés vá­ros volt a mienk, nagy óhajtások, törekvések soha sem zavarták, de viszont nagy szenvedélyek sem fér­kőztek falai közé- Nyugodt lélek­kel szorítottak kezet az emberek; ha egymás szemébe néztek, nem titkos, gonosz gondolatokat keres­tek abban ; hibáztak is, mint most de elnézők voltak egymás hibái iránt, hogy azután ők is remélhes­senek elnézést. Más időket élünk ma, kétség­k .Esztergom és Ilike" tárcája. telén. A politikai ellenfelek legtöbbje (de nem a legexponáltabbak) valósá­gos ellenfeleknek tekintik egymást minden téren és érintkezésben, a legerősebben nagyító szemüveget bigyesztik orrukra, midőn egy­mást bírálják, de oly szemüget, amely csak a pörsenéseket, a hi­bákat mutatja ; a közszereplő egyé­neket szabad prédának tekintik a a közszidalmazásra, s tétlenül, szinte sportszenvedélylyel nézik, ha egy falka vérszomjas vadászeb egy-egy üldözött (akár nemes, akár nem) vad nyomába veti magát s •nem hogy feltartanák a szenve­délyektől megvadult üldözőket, de kéjes kíváncsisággal várják a végső , hallalí-t. | S ha kérdezzük : a közviszonyok e szomorú elváltozásának mi az oka, a legjobban panaszkodók (akik tüzlármája éppen hangossága miatt mindég gyanús) mélységes sóhaj­tással mondják ki: »a választások, a politika.« ! Nos, és itt kezdődik a helyzet okának fel nem ismerése, vagy Vándor madár, de messze jár . Nézd, nézd\ a lombok hullanak, Az ég, mint szivünk Elsötétül;' Felsir az avar bágyatag Az elsötétült Ég könnyétül, Vándormadár, de messze jár; Virágzó liget „Enyhe vonja. Ott áldóabb a napsugár, Napsugarasabb A fa lombja. De visszatekint erre még, Hogy rólunk szóljon Ott a lombnak; Két bohó szivröl mond regét, Hogy álmaik mint Szétfoszolnak. Tóth Dezső. Tanulmányút bicyklin. — Amerikai riport. —­1 — Az « Esztergom és Vidéke«: eredeti tárcája. — — Vége. — Erre én engedelmet, s egynéhány j flastromot kértem, s meghatva a pillanat nagyszerűségétől, biztosítottam őt, hogy sohasem fogom elfelejteni szivélyes jó­kivánatait, minek nagyobb hiteleül em­lékül bal füléből meglehetős nagy dara­bot, egy hentes megszokott ügyességével hanyaritottam le. Időközben bejött a házi szolga is, és úgylátszik, felebaráti kötelességének tar­totta a kezében levő mozsártörővel csontjaim szilárdságáról magának meg­győződést szerezni, s mivel én erre eré­lyes oldalba rúgásokkal reflektáltam, kinagyítottak. Ezer szerencsém, hogy a bicik­linkbe kapaszkodtam, s így nem repül­tem háromszor annyira, mint amennyire repültem, Így is azonban meglehetős magasságból pottyantam egy arra sétáló úriember nyaka közé, ki anélkül, hogy a pipát a szájából kivenni szükségesnek látná, a kezében levő jukatan gyökér­bottal iparkodott tudtomra adni, hogy ő nincs teherhordásra berendezve, s egy­átalán legyek tekintettel gyönge lábaira, melyekkel nem restéit egypárszor ol­dalba rúgni. Mielőtt egy pár szót,' s legalább háromszor annyi pofont váltottunk, siet­tem bebizonyítani, hogy nem az ő nya­kában ülve volt szándékom bejárni két­szer a világot, s barátságosan szorítot­tam meg a nyakát, de mielőtt még egy kicsit átalakíthattam volna, eltűnt a lát­határ peremén. El nem felejthetem azonban megje­gyezni, hogy mielőtt feltápászkodás'! haj­szándékos elferdítése. Mert hogy a választások, a politikai viszonyok, a legutóbbi években oly sajnálatosan külömböztek a régebbiektől, az nem okozója, de már okozatja, kö­vetkezménye volt a megelőzőleg a társadalmi életben előfordult ese­ményeknek. Mert választások mindég vol­tak. A politikai ellentétek is az alkot­mányos küzdelmek idejében — — iam alios vidimus ventos — hegyezettebbek a legutóbbiaknál, de hogy az egyik fél bevonta legyőzött színeit, kezet nyújtot­tak egymásnak s legföljebb bor­sos jóizü adomákban, rgminiseen­ciákban maradt meg a párharc em­léke. A mai társadalmi viszonyoknak egy-két békebontó ember volt az oka. Olyanok, akikben a személyes gyűlölködés, egyéni neheztelés erő­sebb volt a közérdek szentségénél, a felebaráti szeretetnél, talán eskü­nél is, amelyet az Isten nevével fe­jeztek be. Olyanok, akik lelkében vészes lánggal lobogott a harag, lámáimnak érvényt birtam volna sze­rezni, egy arra vágtató Öntöző kocsi, gyakorlatra valló ügyességgel, szágul­dott rajtam keresztül, minek következté­ben biciklink darabokra törött, én pedig kénytelen voltam négy lábujjamtól kony­nyezve megválni. Tartozó kötelességet véltem teljesíteni, hogy a kocsist egy lapockájába irányí­tott lövéssel a gyorshajtás veszélyeire figyelmeztessem, ki annak megtörténte és" átvételéről óriási ordítással nyugtat­ványozott. Ez elefánt-csordához illő ordításra az emberek rémüldözve és csoportokba verődve szaladgáltak az utcákon, s haza­fiúi kötelességüknek tartották a kocsist alaposan helyben hagyni. Nekem sikerült egy szűk közbe besurrani, s egynéhány kerítésen és ház­tetőn átmászva redakciónkba térni. Ilyen csúfos visszavonulást azonban aligha tárgyal a világtörténelem. — Osz­szes ruházatomat egyik megmaradt nad­rágzsebemben hoztam haza, egyik cipőm négy lábujjammal nem tudom melyik pocsétában alussza zavartalanul álmát, a (fejem annyira Össze van verve, hogy abszolúte nem emlékszem, hogy tulaj­donképen kalapom volt-e, vagy em, orrom, fülem tökéletesen le van köszö­rülve, oldalamon lévő zuzódásból egy íél csészét és több rendbeli porcellán cserépdarabot kotorásztam ki, azonkívül több kékből violaszínbe átmenő daganat­tal vagyok dekorálva. | a bosszú máglyája és akik ahelyett, jhogy oltogatták volna e gehennát, jfeltépték mellüket: hadd szabadul­jjon ki onnan a láng, hadd folyjék j szerte és pusztítson, ahova ér. | »Vesszen a város, hacsak az én j emberem vele veszlc ! A nagy tömeg mindég könyen ; fanatizálható ; az ördög ott rejtőzik ja legbékésebb, legszelídebb ember | lelke egyik zugában is. Egy ügyes, j körmönfont, raffinált ördögidéző elő­| tudja szóllitani azt. És náluk akad­jak ily mesterségre vállalkozók, j egymás mellé tömörültek s a társas ! érintkezés megrontását, decentrali­zálását, a politikai viszonyok minél |erősebb kiélesitését, proskribáítjaik J üldözését minden téren, minden . módon és minden eszközzel, mind .felhasználták szenvedélyük kielégí­tésére. 1 | Mi nem keressük ez eljárá­suk okát és mentségeit, indiffe­rens az ez ügyben. Csak azt lát­juk, hogy az általuk felidézett tár­sadalmi bomlás még mindég tart s ha az ellentétek ma annyira nem is i . ; i * i A kapu alatt találkoztam szerkesz­tőnkkel, ki meglehetős jó hangulat, s hordágyban volt, s mondhatom művé­sziesen volt átalakítva. — Balszeme át­tolt kötve, jobb szemét eg/ negyed óráig kerestem, mig egy óriási daganat alatt megtaláltam, műlábát a hóna alatt tartotta, két oldalbordája hiányzott, sgyetlen lába melyet ő kettőnél is többre becsült, előre éppen úgy hajlítható volt, mint hátra, s azonkívül egy-két golyó pihent testének különböző részein, mind­izáltal örömmel vallotta be, hogy sike­rült neki a sSchrappnelU felelős szer­kesztőjét egy pár jól irányzott lövéssel i kézlábúak rendjébe beosztani, ki is lem habozott őt a jelenlegi állapotában ítadni a társadalomnak. Barátságosan akarta nyújtani kezét, de ekkor vette észre, hogy az hiányzik, 5 igy csak forró pillantásokat, s egyné­hány szót váltottunk, melylyel röviden _eszámoltam küldetésemről, s egyúttal kijelentettem, hogy felépülésem után lyoniban távozok, s nem teszem meg­csonkított lábaimat soha e környékre, a áol a felmerült ügyleteket igy szokás lebonyolítani, s a hol olyan könnyen adnak az embernek útlevelet a pokolba, vagy egyébb üdülési helyeire a rejté­lyes másvilágnak. Marton István.

Next

/
Thumbnails
Contents