Esztergom és Vidéke, 1898
1898-10-13 / 82.szám
AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET 44 HIVATALOS LAPJA. ____ —_____ — M e íy e ^Oik Vasárnap ás csütörtökön. fel_ŐFIZETÉSI ÁRAK ', \ Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes sssám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLcMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYÜlíASzerkesztőség és kiadóhivatal: (iiova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Széc^enyi-tcr, BSO. szánj. ~^-» Kéziratot aem arttmk vissza. N_>Szeressük egymást! Esztergom, október 12. Hosszú hónapok óta — lassan már években számithatnánk, — halijuk a panaszokat külünféle oldalról, hogy városunk társadalmi élete nem a régi többé, nincs meg a kölcsönös egyetértés ; a tisztelet és szeretet aranyszálai, amelyek annyi időn át összefűzték a város lakosságát, szerteszakadtak s a meglazult tömeg kisebb-nagyobb részekre vált szét. A panaszkodóknak — fájdalom — igazuk van. Nyugodt, békés város volt a mienk, nagy óhajtások, törekvések soha sem zavarták, de viszont nagy szenvedélyek sem férkőztek falai közé- Nyugodt lélekkel szorítottak kezet az emberek; ha egymás szemébe néztek, nem titkos, gonosz gondolatokat kerestek abban ; hibáztak is, mint most de elnézők voltak egymás hibái iránt, hogy azután ők is remélhessenek elnézést. Más időket élünk ma, kétségk .Esztergom és Ilike" tárcája. telén. A politikai ellenfelek legtöbbje (de nem a legexponáltabbak) valóságos ellenfeleknek tekintik egymást minden téren és érintkezésben, a legerősebben nagyító szemüveget bigyesztik orrukra, midőn egymást bírálják, de oly szemüget, amely csak a pörsenéseket, a hibákat mutatja ; a közszereplő egyéneket szabad prédának tekintik a a közszidalmazásra, s tétlenül, szinte sportszenvedélylyel nézik, ha egy falka vérszomjas vadászeb egy-egy üldözött (akár nemes, akár nem) vad nyomába veti magát s •nem hogy feltartanák a szenvedélyektől megvadult üldözőket, de kéjes kíváncsisággal várják a végső , hallalí-t. | S ha kérdezzük : a közviszonyok e szomorú elváltozásának mi az oka, a legjobban panaszkodók (akik tüzlármája éppen hangossága miatt mindég gyanús) mélységes sóhajtással mondják ki: »a választások, a politika.« ! Nos, és itt kezdődik a helyzet okának fel nem ismerése, vagy Vándor madár, de messze jár . Nézd, nézd\ a lombok hullanak, Az ég, mint szivünk Elsötétül;' Felsir az avar bágyatag Az elsötétült Ég könnyétül, Vándormadár, de messze jár; Virágzó liget „Enyhe vonja. Ott áldóabb a napsugár, Napsugarasabb A fa lombja. De visszatekint erre még, Hogy rólunk szóljon Ott a lombnak; Két bohó szivröl mond regét, Hogy álmaik mint Szétfoszolnak. Tóth Dezső. Tanulmányút bicyklin. — Amerikai riport. —1 — Az « Esztergom és Vidéke«: eredeti tárcája. — — Vége. — Erre én engedelmet, s egynéhány j flastromot kértem, s meghatva a pillanat nagyszerűségétől, biztosítottam őt, hogy sohasem fogom elfelejteni szivélyes jókivánatait, minek nagyobb hiteleül emlékül bal füléből meglehetős nagy darabot, egy hentes megszokott ügyességével hanyaritottam le. Időközben bejött a házi szolga is, és úgylátszik, felebaráti kötelességének tartotta a kezében levő mozsártörővel csontjaim szilárdságáról magának meggyőződést szerezni, s mivel én erre erélyes oldalba rúgásokkal reflektáltam, kinagyítottak. Ezer szerencsém, hogy a biciklinkbe kapaszkodtam, s így nem repültem háromszor annyira, mint amennyire repültem, Így is azonban meglehetős magasságból pottyantam egy arra sétáló úriember nyaka közé, ki anélkül, hogy a pipát a szájából kivenni szükségesnek látná, a kezében levő jukatan gyökérbottal iparkodott tudtomra adni, hogy ő nincs teherhordásra berendezve, s egyátalán legyek tekintettel gyönge lábaira, melyekkel nem restéit egypárszor oldalba rúgni. Mielőtt egy pár szót,' s legalább háromszor annyi pofont váltottunk, siettem bebizonyítani, hogy nem az ő nyakában ülve volt szándékom bejárni kétszer a világot, s barátságosan szorítottam meg a nyakát, de mielőtt még egy kicsit átalakíthattam volna, eltűnt a láthatár peremén. El nem felejthetem azonban megjegyezni, hogy mielőtt feltápászkodás'! hajszándékos elferdítése. Mert hogy a választások, a politikai viszonyok, a legutóbbi években oly sajnálatosan külömböztek a régebbiektől, az nem okozója, de már okozatja, következménye volt a megelőzőleg a társadalmi életben előfordult eseményeknek. Mert választások mindég voltak. A politikai ellentétek is az alkotmányos küzdelmek idejében — — iam alios vidimus ventos — hegyezettebbek a legutóbbiaknál, de hogy az egyik fél bevonta legyőzött színeit, kezet nyújtottak egymásnak s legföljebb borsos jóizü adomákban, rgminiseenciákban maradt meg a párharc emléke. A mai társadalmi viszonyoknak egy-két békebontó ember volt az oka. Olyanok, akikben a személyes gyűlölködés, egyéni neheztelés erősebb volt a közérdek szentségénél, a felebaráti szeretetnél, talán eskünél is, amelyet az Isten nevével fejeztek be. Olyanok, akik lelkében vészes lánggal lobogott a harag, lámáimnak érvényt birtam volna szerezni, egy arra vágtató Öntöző kocsi, gyakorlatra valló ügyességgel, száguldott rajtam keresztül, minek következtében biciklink darabokra törött, én pedig kénytelen voltam négy lábujjamtól konynyezve megválni. Tartozó kötelességet véltem teljesíteni, hogy a kocsist egy lapockájába irányított lövéssel a gyorshajtás veszélyeire figyelmeztessem, ki annak megtörténte és" átvételéről óriási ordítással nyugtatványozott. Ez elefánt-csordához illő ordításra az emberek rémüldözve és csoportokba verődve szaladgáltak az utcákon, s hazafiúi kötelességüknek tartották a kocsist alaposan helyben hagyni. Nekem sikerült egy szűk közbe besurrani, s egynéhány kerítésen és háztetőn átmászva redakciónkba térni. Ilyen csúfos visszavonulást azonban aligha tárgyal a világtörténelem. — Oszszes ruházatomat egyik megmaradt nadrágzsebemben hoztam haza, egyik cipőm négy lábujjammal nem tudom melyik pocsétában alussza zavartalanul álmát, a (fejem annyira Össze van verve, hogy abszolúte nem emlékszem, hogy tulajdonképen kalapom volt-e, vagy em, orrom, fülem tökéletesen le van köszörülve, oldalamon lévő zuzódásból egy íél csészét és több rendbeli porcellán cserépdarabot kotorásztam ki, azonkívül több kékből violaszínbe átmenő daganattal vagyok dekorálva. | a bosszú máglyája és akik ahelyett, jhogy oltogatták volna e gehennát, jfeltépték mellüket: hadd szabaduljjon ki onnan a láng, hadd folyjék j szerte és pusztítson, ahova ér. | »Vesszen a város, hacsak az én j emberem vele veszlc ! A nagy tömeg mindég könyen ; fanatizálható ; az ördög ott rejtőzik ja legbékésebb, legszelídebb ember | lelke egyik zugában is. Egy ügyes, j körmönfont, raffinált ördögidéző elő| tudja szóllitani azt. És náluk akadjak ily mesterségre vállalkozók, j egymás mellé tömörültek s a társas ! érintkezés megrontását, decentralizálását, a politikai viszonyok minél |erősebb kiélesitését, proskribáítjaik J üldözését minden téren, minden . módon és minden eszközzel, mind .felhasználták szenvedélyük kielégítésére. 1 | Mi nem keressük ez eljárásuk okát és mentségeit, indifferens az ez ügyben. Csak azt látjuk, hogy az általuk felidézett társadalmi bomlás még mindég tart s ha az ellentétek ma annyira nem is i . ; i * i A kapu alatt találkoztam szerkesztőnkkel, ki meglehetős jó hangulat, s hordágyban volt, s mondhatom művésziesen volt átalakítva. — Balszeme áttolt kötve, jobb szemét eg/ negyed óráig kerestem, mig egy óriási daganat alatt megtaláltam, műlábát a hóna alatt tartotta, két oldalbordája hiányzott, sgyetlen lába melyet ő kettőnél is többre becsült, előre éppen úgy hajlítható volt, mint hátra, s azonkívül egy-két golyó pihent testének különböző részein, mindizáltal örömmel vallotta be, hogy sikerült neki a sSchrappnelU felelős szerkesztőjét egy pár jól irányzott lövéssel i kézlábúak rendjébe beosztani, ki is lem habozott őt a jelenlegi állapotában ítadni a társadalomnak. Barátságosan akarta nyújtani kezét, de ekkor vette észre, hogy az hiányzik, 5 igy csak forró pillantásokat, s egynéhány szót váltottunk, melylyel röviden _eszámoltam küldetésemről, s egyúttal kijelentettem, hogy felépülésem után lyoniban távozok, s nem teszem megcsonkított lábaimat soha e környékre, a áol a felmerült ügyleteket igy szokás lebonyolítani, s a hol olyan könnyen adnak az embernek útlevelet a pokolba, vagy egyébb üdülési helyeire a rejtélyes másvilágnak. Marton István.
