Esztergom és Vidéke, 1898

1898-09-29 / 78.szám

AZ „ESZTERGOMYIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M e í£j elemik Vasárnap és csütörtökön. JÍLL.ŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 írt — kr. Félévre- - - — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁIxMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULxA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők SzéctjenyMsér, szán}. Kéziratot nem adatik vissza. Az őszi közgyűlés előtt. Esztergom, szeptember 28. A holnapi nap a vármegye napja : az őszi közgyűlésé; egy előkelő, ko'moly, érett testület higgadt, mél­tóságos tanácskozásáé. E közgyűlésekre mindig örömmel, ünnepi hangulattal eltelve lépünk be a megyeházának egyszerű, de már külsőségeiben is tiszteletre ger­jesztő tanácstermébe, ahogy a ko­molyságnak, a becsületes munkás­ságnak levegője csap meg egyálta­lán, mihelyt a Curia Comitatis Stri­goniensis ódon kapuját átlépjük. Mindazáltal a vármegyei közgyű­lések iránt kevesen érdeklődnek. Unalmasaknak, színteleneknek, egy­hangúaknak tartják itt is, ott is s legkivált olyanok, akik egy városi közgyűlésről sem hiányoznak. Mind­ennek azonban könnyű okát találni. Itt a közgyűléseken nem szere­pelnek tenoristák, intrikusok, natur­burchok, nincsenek jelenetek, Mario­nett-táncoítatások, piaci hangú duettek, nem hallunk Gőre Gáboros gallimathiászokat. vicceket, amelye­ket a legdummerebb Auguszt is megirigyelhet, hogyne volna tehát unalmas az előadás A vármegyei közgyűlés csak komoly férfiak ko­moly tanácskozása; semmi egyéb. Hiszen itt oly elnök van, aki nem csupán csengetyüjével iparko­dik rendet tartani, aki minden kö­rülmények között megtudná tekin­télyét óvni, amire külömben ilymil­lieuben szükség nincsen 5 itt az el­nök vezet s nem vezetik minden oldal­ról, itt olyan referensek vannak, akik nemcsak olvasnak, de tudják is mit olvasnak s akik mindenkor készek alaposan megfelelni minden kér­désre, itt az ügyész nyugodtan ül­het helyén s nem kell minden sza­vazásnál, minden második kérdés­nél paragrafusokat rácitálnia az el­nökre és annak mankójául szolgálni. Persze hogy unalmas az ilyen tár­saság, amelyben még azok a fene­gyerekek is csendesek és hallgata­gok, akik másutt a kisded osbstruk­cióknak fiók-Polónyiai, a személyes­kedések championjai s a má­sutt Örökös közbeszóllók itt szörnyű békességesen cirógatják óraláncukat s hiába lesnek, mint a pók, hálója szögletébe húzódva, a legcsekélyebb legyecske sem akad, amelybe kapaszkodva rendes szere­repüket végigjátszhatnak. Hát még csak azt sem lehet mondani — amit némelyek szeretnek — hogy itt csupa félénk, függő mameluk ül. S hogy ilyen kifogástalan, ünne­pélyesen komoly a vármegyei közgyűlések menete, hogy egyál­talán nincs alkalom az üres szalmacséplésre, folytonos szemé­lyeskedésekre és bizony nagyon sok­szor vajmi jogos panaszokra és rek­riminációkra : az mindenesetre azok­nak az érdemes férfiaknak köszön­hető, akik a zöld asztal fején ülnek. Mert itt is, mint minden testnél és corporációnál: >de capite !« Ennek a tisztikarnak tagjai tiszte­lettel adóznak felfelé, de viszont felülről is megkapják mindég a meg­érdemlett elismerést. De megbecsü­lik és tisztelik egymást a tisztikar tagjai is, nem féltékenyek, de büszkék egymás tehetségére, munkásságára s nem abban telik fő kedvtelésük, hogy intrikáíjanak egymás ellen, egymást kisebbítsék, a caput-ot meg egyszerűen negligálják, ha nem sottise-okkal illessék. Itt folyik a komoly munka napról-napra, a hi­vatalos órákat tudja és betartja a nagy Alfa és a kis Omega. Itt néni szó­lal meg rögtön a nagy dob, mi­helyt valami kötelességet végre tel­jesítettek, sőt a legkiválóbb elért eredményt sem fürkészik ki a leghaj­longóbb riporterek sem idő előtt annál kevésbé tudják meg még azt is, ha valaki kettőt tüsszentett. Itt az acél­környezetben a vas is megacéloso­dik s nem rozsdásodik meg, mint egyebütt — a véletlenül odatévedt érc. — Itt ugy tartják, hogy az emberek vannak a hivatalokért s nem az emberekért próbálnak uj meg uj hivatalokat kreálni. Itt valami ünnepség — legyen öröm, vagy gyász ünnepe — nem elég ok arra, hogy minden halaszt­hatlan, fontos ügyet félredobjanak, de még arra sem, hogy a rendes hétköznapi munka fonala megsza­kadjon, mert itt is ugy gondolkoz­nak, ahogy azt Felséges Urunk a legutóbbi szomorú napok -an mon­dotta : minden körülmények között minden órában első marad a köte­lesség. És azért az ő osztályrészük a jók és igazságosak tisztelete és elisme­rése, meg a lelkiismeretük nyu­godtsága. Es ezért üdvözöljük a holnapi nap előestéjén lelkünk egész melegével, az önkénytelen tisztelet teljes mértékével a nemes vármegye tisztikarát és bizottságát. Scipio. Lesz-e bát kiegyezés? Esztergom, szeptember 28. Ezt a cimet viseli egy az egész or­szágban s immár városunkban is közké­zen forgó, a Bagó-féle jó öreg betűk­kei nyomtatott kis röpirat, amelynek szerzője tkis gazda* nak nevezi magát. A röpirat, mint cime is mutatja, a füg­gőben levő nagy gazdasági kérdés mi­előbbi megoldását sürgeti s bár kissé mokány, de talpraesett évekkel fejtegeti, hogy a megoldásnak csakis azt a mód­ját választhatjuk, mely gazdasági érde­keinkre kedvezőbb, Ilyenül a régit: a közös vámterületet fogadja el. A kis röpirat megérdemli, hogy széle­seb körben megismerjék, ezért mutatjuk be mi is egy részét olvasóinknak, íme, igy beszél a tkis gazda» : Őszre hajlik az idő. A mi termést adott az idén szántóföld és rét, szőlő és gyümölcsös, kisebb nagyobb bankóra váltva elment már hol adóba, hol ka- j matra, no meg egy kis télire valóra. A mi kevés még maradt, abból a jó Isten; segedelmével valahogy kitelelünk mi kisgazdák. Hanem uj magot tettünk a földbe, uj munkát adtunk szőlőbe, gyümölcsösbe, egy kis hizlalni valót is szereztünk, a miből pénzelni lehet, egyszóval kezdünk dolgozni a jövő esztendei megélhetésre. De megélhetünk-e és hogyan ? Tudni kéne inár, hogy mi lesz a kiegyezés dolgában ? Megcsinálják-e a külön vám­területet, vagy megmaradunk-e ugy, a hogy eddig voltunk ? Ha a nagy uraknak tán nem sürgős ez a kérdés, ha az or­szág házában rá is érnek nagyokat és hosszúakat mondani, nekünk gazdák­nak nagyon sürgős ám idejekorán tisztában lenni azzal, érdemes-e búzát vetni, szőlőt és gyümölcsöt termelni, szar­vasmarkát és disznót nevelni és hiz­lalni f j És nem csupán mi kisgazdák tekin­tünk elszorult lélekkel az elé, a mi lesz, hanem velünk együtt egy sereg iparos, meg kézműves^ apró emberek, akik kezük után keresik a mindennapit s akik­nek nagyon belevág a számításukba, hogy a politikus nagy urak miképpen viszik dűlőre az ország sorsát. Lehet, hogy mi nem tudjuk megérteni, micsoda magas politika van a kiegye­zés kérdése mögött, vagy tán azt se bir­juk fölfogni észszel, hogy az a törvény­paragrafus, a mire az urak hivatkoznak, merre csavarható a szerint, amint jobb' jvagy balpárti képviselő nyul hozzá. De [ azt tiszta észszel látjuk, hogy akik meg­1 csináltak 67-ben a kiegyezést, nem gon­i dolhattak arra, hogy valamikor az ő [törvényük által kárt okozzanak Magyar­| országnak. Ha jónak látták akkor meg­csinálni a gazdasági közösséget, akkor | annak íöntartása csak attól függhet, | hogy ez bevált-e vagy sem ? Olyan tor­\ vényt csa ! ; nem csinált Deák Ferenc, amely azt mondja, hogy: ha a közös ; vámterület hasznára is volt az országnak s ha a külön vámterület kárt is okozna, | mégis meg kell csinálni a külön vámte­rületet, ha az osztrákoknak nincsen ország­gyűlésük, amelylyel a gazdasági szövet­séget meg lehet kötni. : Sokat beszélnek és vitatkoznak mos­tanában fölött, hogy mit értsünk az ön­álló rendelkezés alatt ; hogy ez a szó ! parancsolja-e, vagy pedig csak megen­! gedi-e a külön vámterületet ? Hát egye­I nes észszel nem lehet mást érteni az ön­; álló rendelkezés alatt, mint azt, hogy az ország azt teheti, amit jónak Iát. Teszem fel, ha én a szomszédommal közös lege­lőt tartok, de kikötöm, hogy az esetben, ha meghall, vagy más veszi át az ő gaz­daságát, akkor nekem van jogom önál­lóan rendelkezni. Már most beáll ez az eset és csupán csak rajtam múlik, hogy a másik gazdával föntartsam-e a közös legelőt, vagy sem ? Nem azt nézem-e, hogy hasznomra volt-e eddig s hasznomra lesz-e továbbra is ez a közösség ? S ha azt látom, hogy ez hasznomra volt és lesz, hát akkor bolond észszel ahhoz kö­töm magam, hogy nem legeltetek kö­zösen, mert megállapodásunk szerint ne­kem jogom van ehhez? Hát nem mondaná mindenki, hogy elment az eszem, ha megfosztanám magam a szemmel látható haszontól, holott csupán csak tőlem függ, hogy megtartsam és biztosítsam a t továbbra is ? No hát, szakasztott ilyennek látjuk mi kisgazdák a kiegyezési kérdést. Mi azt látjuk, hogy a mi búzánknak, borunknak, gyümölcsünknek, marhánk­nak, sertésünknek van egy biztos piacza; amikor termelünk vagy hizlalunk, előre kiszámíthatjuk, mibe kerül egy mázsa szem, vagy jószág s mivel tudjuk, hogy mennyi szállítási költséget kell fizetnünk Ausztriába, kikalkuláljuk, hogy érdemes-e és mit érdemes termelni. Ha fölállítják a vámsorompókat, egyszerre vége szakad a bizonyos számitásnak. Nemcsak, hogy a vám drágábbá teszi jószágunkat, de azt se tudjuk, hogy most már a megdrágult szem és jószág bir-e versenyezni az osztrák piacon, más ide­gen országbelivel és ha nem bir, mennyivel lesz olcsóbb idehaza is a mi búzánk és jószágunk; mivel hisz annyi lesz, hogy az egyik gazda a másikat nyomja le az árakban, csakhogy a nyakán ne ma­radjon, a mit termelt. • Én nem hiszem, hogy az osztrákok, a mi szép szemeinkért beeresztik ingyen a mi gabonánkat és marhánkat, ha mi vámot szedünk az ő posztójuk és divat­czikkeik után. Háborúskodni fognak bi­zony velünk s a hogy én látom a dol­got, a háború költségeit mi gazdák fog­juk majd megfizetni. Legelső sorban is mi kisgazdák, a kiket mindjárt az első egy-két esztendő nagyon keservesen pró­bál ki. Ha már olyan nagyon kell az uraknak a külön vámterület, hát mondja meg Kossuth Ferencz uram, hová vigyük majd termésünket, ha az osztráknak nem

Next

/
Thumbnails
Contents