Esztergom és Vidéke, 1898

1898-07-10 / 55.szám

AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. \leűiéíeí\\k Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — ' '. — — — 6 frt — kr. Fél évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁhMÁNLaptuíajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYÜlíA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hoTa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécl}CQyi-tép, 330. szánj. -^•i Kéziratot nem adunk vissza. Dr. Feichtinger Sándor. Esztergom, július 9. Csak egy egyszerű választmányi ülésről volt szó, egy társulati választmányi ülésről — a holt saisonban. Nem is voltak sokan, akik érdeklődtek iránta és éppen ezért nagyon sokan vannak ma, akik őszintén sajnálják, hogy az unalmasan szürkének gondolt ülésnek egy igazán szép, érdekes és nagy jelentőségű mozzanatát nem élvezhették. Az Esztergom vidéki Régészeti Társulat keddi üléséről beszélünk, amely tulajdonképen egy nagyon szomorú bejelentéssel kezdődött, amely nagynevű t. elnökének, a történettudomány egyik vezérférfiának: Knauz Nándornak halálát tudatta. Ez az ideiglenes elparentálás Iehangolólag hatott a jelenvoltakra, csendesen peregtek ; le a tárgyak, amikor szólásra emelkedett egy választmányi tag és felszólalásával egyszerre eloszlatott minden depressiót, lelkesedést keltett s valósággal elragadta a szakembereket. Ez a férfiú városunk egyik veterán polgára, egyik legtiszteltebb és legérdemesebb alakja: dr. Feichtinger Sándor volt, aki egész szejrényen és röviden azt adta elő, jhogy azt a munkáját, amelyet tiz jlustrumon át alkotott meg és tökéletesített s amely vármegyénk és városunk növényvilágát ismerteti s amely még kéziratban van, felajánlja a társulatnak. Ez az egyszerű bejelentés nem fog mindenkire oly intenzív és tartós hatást tenni, amilyet a mi történészeinkre gyakorolt, mert — sajnos — igen sokan lesznek, akik nem fogják mérlegelni tudni az adomány rendkívüli értékét és becsét, Hiszen mi egymás kis hibáit igen, de még nagyobb érdemeit sem szoktuk ismerni. És alig tévedünk, hogy az új generációban lesznek akárhányan, akik nem tudják, hogy a jubiláns, aranydiplomás orvostudor munkás élete hosszú folyamán, amig enyhítette tudományával és praxisával a szenvedéseket, dolgozott szikével, forgatta a neves medicusok könyveit, egyidejűleg Flóra szép leányainak is buzgón udvarolt, élesítette a botanikus kést és szenvedélyes tanítványa volt nemcsak a nagy orvosprofesszoroknak, de Linné-nek is. És akik tudják is ezt, nagy részben csak afféle dilettáns botanikusnak tartják ők ; ugy gondolják, hogyő is csak azért számlálgatott porodákat és nézegetett mikroskópiumával bacilíusokon kivül virágszirmokat is, amiért más megfest egy halvány akvarelt, vagy megkomponál egy sablonszerű keringőt. Nem tudják, hogy dr. Feichtinger, mint botanikus kiváló tekintély, valódi szakember, akiről az elhunyt nagy botanikus : Haynald Lajos kalocsai érsek jegyezte meg: >hogy ha egészen a botanikának szenteli életét, ma az egész tudományos világ ismeri nevét* És akik tudomással is bírnak ebbeli képességéről, nem tudják méltányolni annyira, ahogy például a budapesti Természettudományi Társulat, a Felso-lausitzi Tudományos Társulat, a Bécsi cs. és. kir. Állat- és Növénytani Társulat tudta, mikor érdemeinek elismeréséül, sietett a jeles tudományos munkást tiszteleti tagjai közé venni. Mindezeknél fogva kétségtelen, hogy az ötven éven át készült munka igen becses, tudományos értékű mű leend ; akik egyes részleteit ismerik, teívék dicséretével s városunk, vármegyénk közönsége ujból igen nagy hálára van lekötelezve agg polgárának, akinek a közegészségügy, a kultuláris művelődés, sőt politikai terén is oly sokat köszönhet. E munka a tudományos világ szemét is újra városunkra fogja fordítani, ahova tekinteni — fájdalom — már oly régen nem nyillott alkalma. Értékes lesz különösen azért, mert hazánkban eddig alig 4—5 megyének van hasonló monográfiája ; amennyiben pedig különösen a gyógynövényekre terjed ki, egyenesen úttörő. A becses munka a Régészeti Társulat kiadásában, mint a tervezett megyei monográfia első kötete fog megjelenni. Amikor vagy egy év előtt harminc-negyven lelkesebb tag vállalkozott a monográfia mun\\ „Esitergoin és Vidéke" tárcája, Oh jöjj Velem .. . Oh jöjj velem fel a hegyekbe, hol Az élettel az álom egybe foly, Hagyd ott e romlott, vétkes Szodomát S kövess oda, hol hü karom fon át. Nemtőd leszek, bizd rám magad vakon Es elvezetlek nem járt utakon Egy szebb, dicsőbb világba, hol eléd A halandó saruievetve lép. Mit keresnél te a szeplőtelen, Az ingoványba, hol a bűn terem ? Oh, fuss el onnan, mert hátad megett Lelked' kisértve a bün lépeget. Mert féltelek s szeretlek oly nagyon, Kiáltok hozzád édes angyalom S nem volt a Jőb gyötrelme, búja mélyebb, Mint bánatom, ha elveszítenélek. Apor László. A két hallgató. — AK»Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — H, Meghúzták az estéli harangot, s a két jó barát távozni akart a kaszinóból. De valamelyik ismerősük 'felszólította, hogy maradjanak, és vegyenek részt a kaszinó ötven éves|fennaHasára rendezett lakomán. Péter és Pál összenézett. Az ismerős nagyon hizelgően beszélt. —: Maradunk ? kérdi Péter. j — Maradunk. Feleit Pál. És ott maradtak. Egy külön asztal mellé ültek, és megették vacsorájukat a' nélkül, hogy egy szót szóitak volna' egymáshoz. Mások sem igen törőd - ! tek a két hallgatag férfiúval. Tudták szokásukat, s hogy nehezükre esik a beszéd. Ittak s szónokoltak hazai szokások szerint, még Péterre és Pálra is mondtak egy köszöntőt, de azért, csak megmosolyogták és szó nélkül kocintottak. Ezután nem zavarta őket senki. Már két liter bort fogyasztottak el. Ugy érezte magát mind a kettő, mintha valami különös dolognak kellene történni. \ Valami, eddig nem tapasztalt, kellemes ; bizsergés járta át testüket. Mozgolódni kezdtek helyükön. A járásbiró jobb kezén lévő Öt ujjának végét Össze-össze érintette, mintha valami izgatót akarna tapintani. Végre is üres lévén az üveg, haza kellett volna menni. De Pál meg-; szólamlott. — Nem innánk még egy litert, Pé-; ter úr? — Igyunk. Ez a liter is elfogyott. Utána még egy, de a két jó barát még mindig nem nyitotta szóra Száját. Hanem a bizsergés csak fokozódik. Milyen jó lett volna most kiönteni minden keserűséget. Próbálgatta Péter is, Pál is. De ajkuk mintha pánttal volna leszorítva, nem mozdult. Végre is ez a helyzet tarthatatlanná vált. Megnyilatkozott hát a mérnök : — Nem mennénk ? — Talán beszélgessünk még egy kicsit, vélte a járásbiró. És meghozták az ötödik litert. De nyelvük még erre sem oldódott meg. Hanem a járásbiró már nem birta ki. Valami nyomást érzett belülről, a vér is mintha a fejébe szalít volna. Beszélni kellett. Kinyílott a szája is magától, csak a nyelvét kellett íorgatni. Es forgatni kezdé nagy lassúsággal: — Mondanék valamit. — Ugyan ? kérdezte a mérnök. Ittak megint egyet; a járásbiró nagy lélegzettel folytatva szól: — Meg kellene nősülni. A mérnök megijedt; de a következő pillanatban annyira fölragyogott arca, hogy lerítt róla a belső gyönyör. Kapkodott a szó után néhány másodpercig. A ki látta ezt a küzdelmet, hosszú beszédet várt volna tőle, de ő csak ennyit nyögött ki: — Én is ezt akartam mondani. Kissé hangosabban szólt, elragadta a mámor. A szomszéd asztaloknál ülők is figyelmesek lettek s egészen meglepődve súgtak össze, hogy a két nagy hallgató társalog. De csak egy percig tartott. Az idő éjfél felé járt, s ilyenkor hazai szokások szerint a nóta és az üvegtördelés következik. A következő percben már senki sem törődött a két baráttal. Akkorra már össze is szedte magát a járásbiró s nyugalommal folytatta: — Tudnék is valakit. — Kit? kérdezte egy kéjenc mohóságával a mérnök. — Hm. — No? — Jó volna. — Ki. — Jó lyányok. — Kik. — Legalább olyannak látszanak. — Pénz ? Ezt meg kelletett kérdezni a mérnöknek, külömben beteg lett volna bele. — Kevés. — Baj. — De szépek. — A Kovács lányok ? — Azok. Kocintottak. A járásbiró mintha kifáradt volna a sok beszédtől, megint nagy lélegzetet vett. De már belemelegült. Minden kifejezés nélkül való apró szeme is kidülledt,' a homlokán izzadságcseppek jelentkeztek arcizmai megmegrándultak. A kezével gesztikulált is. Kétségtelen volt, - hogy nagy belső felindulás vett rajta erőt. Ilyen csak akkor történt vele, mikor érettségi vizsgát tett. Egy évszámot ! érdeztek tőle, s nem tudta megmondani, Ez anynyira felingerelte, hogy saját fülét akarta letépni. Eszébe is jutott ez a rettenetes állapot, de nem tudott szavakat találni, hát nem beszélte el. Még egy nagy lé-