Esztergom és Vidéke, 1898
1898-06-26 / 51.szám
VÁEOSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Me&jeleoik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULtASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők SzcctjCQyi-tér, 330. szán}. -jSM Kéziratot nem adunk vissza. ?<^~ Egy unalmas thémáról. Esztergom, június 25. Tisztelt Szerkesztő ur ! Olvastam, élvezettel olvastam b. lapjának legutóbbi vezető cikkét és gratulálok őszintén, hogy túltéve magát a tucatemberek, illetve tucatolvasók praeperált gúnymosolyán hasonló <évenkint visszatérő* s szerintük sablon-cikkek fölött, kiadni szíveskedett azt. Okos, igaz cikk volt az s ha csak két szülő olvasta is, okulhatott, tanulhatott belőle s ennyi eredmény is bizony megéri azt a n}omdafestéket, ami Paedagogus ur okos cikkére elfogyott. E cikk közléséből is látva tek. Szerkesztő ur őszinte érdeklődését a tanügyi kérdések iránt, bátorságot veszek magamnak a tanév végén én is felszólalni egy véleményem szerint eléggé fontos, kérdésben: az iskolai jutalmak kérdésében. Úgy vélekedem ugyanis, hogy az embernek kitűnni tulajdonképen csak abban szabad, ami már magában véve jó : minden más kitünés bolondság, hóbort s csak a hiúság | különféle egyenruhája. .Csudálkozás | követi a rendkívüli tettet jóban, J rosszban, mert a legtöbben megbáj múlják mindazt, ami nem köznapi ; 1 nagyrabecsülést azonban csak a jótett érdemel, csak a jó tett nyer. 'Amit az iskolában tanítanak, az ; mind jó és üdvös. Az iskola tanul' mányaiban kitűnni elkölcsi haszon, \ ép ezért mindent el kell követni, hogy a tanulóifjúságban fölkeltessék •a vágy, a nemes verseny, a kitün! tetés elnyeréseért | Mi lehetne más az elemi iskoláiban kiosztatni szokott jutalom-könyvek célja, ha nem a nemes verseny | fölkeltése; ez a jutalom-kiosztás ' egyedüli célja. Kár, hogy e jutalmak oly csekély mennyiségben jutnak az iskolákhoz, hogy bizonybizony alig lehet egy-két gyerme' ket megjutalmazni. A mi szerény véleményünk szerint a kulturális I élet, a szép, jó és nemes irányú törekvések iránt érzékkel biroknak, akiket az Isten jó móddal áldott meg, arra kellene törekedniük, hogy mentől több jutalom és pályadíj ke rülne az iskolákban kiosztásra. b .Esztergom és Vidéke" tárcája, Káprázat. A pusztuló fák közt bolyongva, Elnéztem, hogy pereg a lomb. Lassan-lassan elfogta lelkem Valami titkos, néma gond. Egyszerre a lombzizzenesbe Halk, sejtelmes szózat vegyül: Magad vagy és a tél közelget, — Mi lesz belőled egyedüli A való álmaid rabolja, Vigyázz, mert végképen kifoszt; S ha kincse marad is szivednek, Mit ér, ha nincs, kivel megoszd'? Küzdésidnek mi lesz jutalmas f Babér helyett tán ciprus-ág. Siess, siess : muló az élet És oly rövid az ifjúság. Siess, siess ! Közéig az alkony, E táj kietlen, elhagyott — 5" amott, a ködön át szűrődve, Feléd biztató fény ragyog. Kövesd e csillagot az éjben : Sugara, mint napé, meleg Menj bizva, ne félj, hogy lidércz-láng Üz csalfa játékot veled. Ó, mondj le itt e nagy 7tilágról, Melyért hiába fájt szived; Mi szük körön belül, mosolygó: Amottan az mind a tied! I — A pusztuló fák közt az alkony I Hideg szellője megcsapott: S' azt vettem észre, hogy merengve Nézek egy kicsiny ablakot. S im, a hivó, a biztató fény Ez ablakon világol át: Barátságos tűzhely, szelid mécs, S köröttük szerető család! Kótai Pál. Premier a Missisippi partján. — Amerikai riport. — — Vége. — — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Ezenközben az elébb kidobott két újságíró többed magával visszatért, hogy boszút álljanak az előbbi ütlegekért, — és a színészekhez pártoltak, — Most tünt ki a pipák haszna. Leírhatatlan verekedés keletkezett. — A petróleumos hordók, melyekből a színház egész berendezése kikerült, zúgva röpködtek a levegőben, s az embereket tucat számra szedték le lábaiKról. Térdeim hallhatóan összeverődtek, s ijedten húzódtam egy falrepedésbe, honnan működésbe hoztam revolvereimet. Egy Singaléz ivadék, ki a legjobban Nagyon sok cimet lehetne megnevezni, amely alatt jutalomra, kitüntetésre lehetne éédemesiteni a tanulókat s hogy a megjutalmazás és kitüntetés a szó legteljesebb és legnemesebb értelmében üdvös és hasznos lenne, az kétségtelen. Ezt maguk a pedagógusok is slismerik, mert hiszen a jutalomés dijosztás tényleg gyakorlatban yan; azt pedig az iskolaértesitők figyelmes olvasói kénytelenek elismerni, hogy az iskola barátai, a kuliura iránt jobb érzékkel bíró, tehe:ősb nagyok fukarok, szűkmarkúak, mert fölötte kevés jutalom áll a ta litók és tanárok rendelkezészre. Hányan vannak Esztergomban zkik minden évben egy-egy aranyat küldhetnének egyik-másik iskolának, tnélkül, hogy megéreznék s mennyire előmozdítanák ez által a tanulóifjúságban a nemes ambíciót! Nemesnek mondjuk ez ambíciót s annak mondhatjuk is, mert azt hisszük, logy mindenki tisztában van azzal, nogy ? versenyt nem az arany valutája, hanem annak erkölcsi értéke kelti föl. Csak egy-egy üveg pezsgőt, egy kártyasean£e eredményét | ha néha e célra fordítanák, meglehetne jutalmazni minden érdemes tanulót. Kétségtelenül helyes, hogy első sorban az irodalmi munkásság ambicionálására adták a középiskoláknak aranyokat: igy Kaszinónk is de e mellett az emberi erkölcsök, erények és jó tulajdonságok fejlesztéséről se lenne szabad a jutalmak adományozásánál megfeledkezni, mert hogy őszintén szóljunk, ez amannál előbbre való. Nemcsak tudományoknak, de különösen és főképpen az életnek kell nevelni. Két nagy könyv áll az emberek előtt nyitva az életben : a természet és a társadalom nagy könyve. Az elsőt Isten keze irta, utánozhatatlan vonásokkal. Ez magában foglalja mindazt, amit szépnek, jónak, nagynak és hasznosnak, csudálatosnak és fenségesnek szoktunk nevezni. A kulcsot ehhez a tudomány adja meg. A második nagy könyv: a társadalom, melyet mivel benne élni kell, tanulmányozni s érteni szükséges. Az Isten az észt adta szövet nélkül s bömbölt, azt proponálta, hogy üssük a a tintanyalókat, kik alatt bennünket értett a gazember. — Rögtön feléje lőttem, azonban a golyó egy kiálló csücsökben rekuzét kapott, — és saját gyomromban tért kényelmes pihenőre. El nem hallgathatom azt sem, hogy több lövést irányítottak felém, melyek közül egy bal combomba íuródott, egy másik pedig orr-cimpámat zúzta szét, miáltal személyazonosságom bebizonyítását bizonytalan időre lehetetlenné tette. A szinészpártiak úgy látszott szét veretnek, s már számunk mindinkább fogyott. — Ekkor a direktornak mister Maddsagg ültetvényesnek mentő ötlete támadt. Felkapaszkodott az ablak deszkára és onnan kiabált a közönségnek, hogy ő hajlandó mister Spagaatt-tal (az a kánguru alakú ur) — kiegyezni s neki adja leányát Jeunyt (azt a lófogut) ha csendesen maradnak s főkép el nem lopják a díszleteket. — E nem várt kijelentést óriási hurrah követte s a rendetlenség bizonyos fokú rendet vett fel. — A verekedő felek eleresztették egymást, mindenki iparkodott visszavonulni s mindenki kíváncsi volt a kiegyezésre. — A színészek felvergődtek a színpadra, ki négykézláb, ki tapogatózva a szerint, amint kikerültek a verekedésből. — A nyugalom csakugyan helyre állt. Mister Madsagg kijelentette mister Spagaatnak, hogy leányát neki adja, ha valami biztosítékot letesz. Miszter Spagaat megígért, de meg nem adott három deci gin-t, két schil'inget és egy dohányzsacskót, mely igaz ugyan, hogy nagyon lukas és a schillingek is hamisak, de egy élelmes ember, nincs kizárva, hogy ne használhatná azokat. Mister Madsagg nem volt hajlandó ez üzletbe bele menni, de a közönség morgott és a felhúzott revolverek kakasai félelmesen csattogtak s igy jónak látta mégis az ajánlatot elfogadni. — Most következett a darabzáró és egyúttal leghatásosabb jelenete. — Mister Spagaát bicsakló léptekkel, fél cipőben közeledett miss Jenny felé s egy nüance-vai kiejtett »ah« kíséretében, egymás nyakában borultak. A hatás leírhatatlan. — A terem vízállása 5 collal emelkedett a potyogó könnyektől s a szemek lázban és gyönyörben égtek, minek tulajdonitható, hogy egy tűzoltó zsebében hat csomag kénes gyufa kigyulladt, meglehetős zavart és büdösséget idézve elő. — Mivel azonban ez mind ennek daczára mosolygott, azonnal kihagyitották s e repülő tűznél a függöny legördült. — Mivel ez kacagtató volt s én kacagtam, engem is csakhamar kidobtak. Az orvos kijelentette, hogy állapotom nem veszélyes, mégis két hónapig nyomtam az ágyat. — Felépülvén szent fogadást tettem, hogy soha többé nem megyek színházba, annak dacára, hogy potyajegyem van. Márton István.