Esztergom és Vidéke, 1898

1898-05-26 / 42.szám

VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön JÍLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — $ frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szédtjeqyixtér, 330. szán). >-^\ Kéziratot nem adunk vissza. s,^Pusztulunk . . Esztergom, május 25. Lehetetlen megütközés nélkül szemlélni azt a gazdálkodást, amelyet a város folytat. Azt a gazdálkodást, amelyet előrelátás és józan ítélőképesség nélkül olyan emberek folytatnak, akik minden szakértelmet, üzleti érzéket nélkülöznek. Több alkalommal rámutattunk arra, hogy az erdőmesternek 1896. évi erdészeti szakjelentésében főkövetelményként beállítani javasolt raktárrendszer mennyire fontos, mennyire szükséges s mily könnyen és minden áldozat nélkül létesíthető. A javaslatnak, amelyen két szorgalmas tisztviselő kitartó és dicséretet érdemlő buzgósággal dolgozott, előre tudjuk az lesz a sorsa, hogy a legmélységesebb levéltár rejtelmes fascikulusaiba vándorol a feledés nemtőjének védszárnyai alá. Hogy ez igy lesz, azon egy percig sem kételkedünk, mert már ez igy szokás. És ha a javaslatnak ez lesz is a vége, ezzel a pihenés nagy bajnokai korántsem szabadulnak meg a gondok (?) egyrészétől, mert a nagyközönség, mely a javaslatot >! áttanulmányozta s a képselőtestület j tagjai nem fogják feledni az abban felsorolt üdvös tanácsokat. E sorok írójának is ez adja kezébe a tollat, hegy megmentse a feledéstől a vájros anyagi jólétének előmozdítását j célzó javaslatban foglaltakat. Ez alkalommal e cikk keretében csak egy igen fontos tárgyával kell .foglalkoznunk a javaslatnak : a de, potrendszer behozatalával. | Mielőtt azonban erre rátérnénk, I elsősorban a város fejetlen gazdál• kodásának egy legújabb szomorú | eredményére kell rámutatnunk. Ismeretes dolog, hogy a »fehérkői«! vágásban a folyó évben 936, m. I. 'rendű és 375. m. II. rendű tűzifa jvan még eladatlanul. Ez a dolog bántotta a városház számvevőjét, s azért f gondolt a polgármesterrel együtt merészet és nagyot és vasárnap délelőtt már hirdette a rendőrdobos, hogy aki a folyó évi októl er i-ig terjedő hitelre fát akar akar venni, az válthat a házipénztárban. Az ellen, hogy ez az intézkedés más időkben helyes, egy szavunk síncsen; de igenis meg kell botránkoznunk a felett, hogy a tanács mellőzésével s annélkül, hogy az előrelátó szakközeg megkérdeztetett volna, a polgármester az érdemes számvevővel ily botor módon bánik el a város vagyonával. A hitel manapság nem más, mint csalétek, mint a légypapir, amelyre a legyek seregestül rohannak. Ámde a városházi hitelezésnél a hitelt igénybevevők nagy tömegéről nem lesz megállapítva, vájjon megbizható-e. Igy azután a város maga marad a légyvesztőben. E fölött nemrégiben gyakorolván éles kritikát, visszatérünk arra, hogy miért veszedelmes a fehérkői vágásban levő famennyiséget könnyelműen elhitelezni. — Azért, mivel a városi erdőben eladatlanul hever még mindig 6000 méternél több süge, amely a fehérkői vágásra nyitott hitel miatt most már ismét nem lesz eladható. Azért továbbá, mert nem látnak tovább az orruknál azok a jó urak, akik oly önérzetesen verik a mellüket, hogy ők boldogítani akarják a várost. Vagy talán nem jut az eszükbe az alig egyhónapos azon intézkedés, hogy a város határában minden parcella 30 nap alatt határjelekkel látandó el s ha a tulajdonosok az abbeli kötelezettségnek meg nem felelnének, költségükre a város tanácsa fog a határjelek feállitásáról gondoskodni ? Nos, a határidő május hó 22-én letelt s kiviláglik, hogy több mint 8000 parcella nem lett határjellel ellátva. A 8000 parcellát tehát a város fogja a tulajdonosok költségére határjelekkel ellátni. De hát miből látja el ? Talán Eggenhoffernél, talán Tiefenthal-náí vásárolnak majd fát s abból készíttetik a jelkarókat ? Mert az erdei fatermést, mely erre a célra a fehérkői vágásból felhasználható lett volna, könynyelmü hitelre eladják, holott a szegényebb néposztály eddig sügét Hí .Esitep és Vidéke" lmja. Este. Ködbe veszett a kegyek orma.. Már esteledik csendesen, A szürke égen a legelső Halovány csillag megjelen. Utána jő a többi; lassan, Félénken gyul ki mindenik S mire a földi lárma el kai. — Az egész menybolt megtelik, Es kápráztató fényözönnel Kigyullad az égboltozat, Rejtelme, titka a magasnak Kitárul im egy perc alatt. Ha vége vau a küzdelemnek S magányom csendje rám borul, Szivem is ugy gyulád ki lassan, Mint az ég, hogyha alkonyul. Előbb csak egy egy halvány csillag, Egy-egy emlék, egy gondolat, Aztán kigyulad észrevétlen, Mint csillagos menyboltozat. S amint a hold fenséges útját Megkezdi halkan, nesztelen, Ugy száll emléked lassan átal Csillagsugáros lelkemen. Szentessy Gyula. Haluska Jankó. j — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — (Vége.) j Hm, de Lusnyáknak több esze volt, I vagy a szíve nem engedte, vagy mi; | hanem hát ugy történt a dolog, hogy I drótozó útjáról, mely csak Trencsénig ! tartott, visszafordult és egyenesen beforj dult Zsofához. Haluska éppen nem volt j otthon. Valahol az erdőben a sugár fényűket vagdalta ki. Zsofa majd hogy el nem szédült az örömtől, mikor Lusnyákot meglátta. Odaborult keblére és sírt zokogva. Lusnyák bambán mosolygott s elmondta, hogy nem tud eltávozni. Zsofa is marasztalta, hogy hát iszen már nem beszélnek a faluban . . . Utoljára azt a pénzt is megmutatta Lusnyáknak, a mit Haluska hozott Amerikából. Aztán beszélgettek még alkonyodásig, mig Haluska haza nem jött. De Haluska Zsofát magányosan találta, még pedig alva. Legalább ugy látszott, mintha aludnék, Nem akarta fölkelteni az asszonyt, de a Mária-kép hátulját meg kellett, hogy nézze. Igy szokta mindig, valahányszor hazatért. Nagy vigyorgással szokta a pénzt újra, meg újra olvasni. Óvatosan lépett most is a szalmazsákhoz, a melyen Zsofa feküdt (fölötte függött a a kép) s leemelte a cifra mázolást, de nem vette észre, hogy Zsofa összerázkództt. Bontogatni kezdte s iszonyúan elbődült: — Zsofa, hol a pénz ! ? A borzasztó kiáltásra Zsefa felugrott s szemét törülgetve kérdezte : — Mi baj Jankó ? De Haluska sokáig nem tudott szóhoz jutni. Mereven nézett a képre aztán jajgatott, mint egy elpáholt gyerek. — Zsofa, Zsofa ellopták a pénzt , . . Erre Zsofa is nagyon megijedt s ugy tett, mintha megakarna halni. — De hát ki lopta el ? tűnődött Haluska egy félórai bömbölés után. Zsofára éppen nem gyanakodott. Hogy is lehetne ilyen az az ártatlan szép szőke asszony. — Persze, magyarázta Jankó, Tyapaj Misa lehetett. A multkorjában mikor itt volt, nagyon nézegette a képet. Hátha megleste az ablakon keresztül, mikor levettem a falról és megolvastam . . . Csak egy tízforintosa maradt meg, egy krajcárral sem több. Ellopták Haluskának minden vagyonát. Koldus volt megint. VI. Másnap Haluska Jankó beállított a neszlusai barátok kvárdiánjához és elmondta a szerencsétlen esetet. Elmondta, hogy mindenét elvesztette, csak egyetlen tízes bankó maradt meg. De ezt a bankót elhozta, azért szolgáltassanak rajta misét, hátha hamarabb kitudódik, ki volt a tolvaj. Most már semmije sem volt Tankónak. Csak Zsofa maradt meg. A szép szőke Zsofa. Hanem hát , . . Mikor hazatért a neszlusai barátoktól, Zsofa azzal fogadta, hogy elmegy szolgálni valahova, mert éhen nem halhatnak. Jankó szomorú lett. Kérte Zsofát, hogy maradjon. Inkább majd ő elmegy megint Amerikába és újra kezdi a dolgot. Ha Zsofa kimegy a faluból, fél hogy elfeledi Haluska Jankót, aki hatszor is kimenne Amerikába Zsofájáért. De Zsofa biztatta Haluskáját. Megegyeztek hát abban, hogy mind a ketten elmennek. Jankó Amerikába, Zsófa pedig szolgálatot keres. Nem sokat búcsúztak. Zsofa bekötött egy darab zabkenyeret, aztán elindult. VII. Budatín vár tövében várta Zsofát Lusnyák az illatos fenyvesek között s letele* pedtek a puha harasztra. Szép holdvilágos idő volt most is, mint valamikor egyszer... De sem Lusnyákot, sem Zsolát nem érdekelte a holdvilág. Lusnyák előszedte tüszőjéből a pénzt és Zsofa kötényébe kezdte számlálni : — Tíz . . . husz . . . harmincz. Azonban ime ! észre sem vették, hogy Haluska Jankó, a becsületes Haluska, aki kétkedni kezdett Zsofában s nyomon kisérte, megállt a hátuk mögött és vigyorgott a pénzre egy darabig, aztán csendesen lehajolt és kimarkolta Zsofa kötényéből a bankókat, aztán elkezdett szaladni vele. És meg sem állt Amerikáig. Zsofa . . . ? Lusnyák Jankó elment a nagy világba és kiabálta éhesen, szomjasan, fázva: — Van-e valami drótozni . . . ? Horti Béla.