Esztergom és Vidéke, 1898

1898-04-09 / 29.szám

1898. április 9. ESZTERGOM es V1DEKK (29. szám/) Győr kapott gubőraktárt s jelenleg selyemfonoda felállítása felől tanács­koznak, — de nem tudjuk: mikor lesz azon raktár a győrvidéki selyemgubók­ból megtöltve. Mult évben 32000 kilo gubó lett oda szállítva, de a térfogat nem annyi, hanem 10-szer annyi gubó befogadására van készítve. Az idén Birs, Hont, Esztergom, Győr egy része, továbbá Nyitramegye fele és egész Pozsonymegye alig birt 200 tenyésztőt szolgáltatni együttvéve, mely számnak elenyésző csekélysége igazolja, hogy az idén még kevesebb gubóra számithatnak, mely Győrben talál elhe­lyezést. Alvidéken QgyQgy gubóraktár évenkint 2—3 százezer kilo gubóval van megtöltve. Jó, hogy így van ott, különben a selyemtenyésztés kelendő­ségéről és hasznosságáról joggal nem is szólhatnánk. Most is azt mondjuk, mit évekkel ez­előtt, hogy ezen gazdasági ág megho­nosítása fölött kívánatos, de csak ugy jövedelmező, ha a szederfatelepek a használhatlan köztereken létesülnek és távol a községtől nem esnek. Erőművi munkára nem hivatott csa­ládtagok rövid hat hét lefolyása alatt évenkint 30—60 frtot kereshetnek ez uton, de hogy ez megvalósulhasson : is­mét csak a szederfa telepítésére kell utalnunk, a mire Esztergomnak számta­lan dülő útja, mesgyéje és kopár te- J rülete eléggé kínálkozik. j Érsekújvár város magisztrátususa az' egész város üres területét szederíákkal I beültetni elhatározta, sőt eziránt már a j miniszteri meghatalmazottal érintkezésbe ; is lépett, aki tömérdek ingyen fácskát \ rendelkezésére küldött. Mi is kaptunk ilyen ingyen cseme-1 tét, a minek kiültetésével most foglal-' koznak; de ha ez kevés lenne, ott van a selyemtenyésztés bérletében levő 20000 fácska, melyből Esztergom a le­endő kiültetésnél elegendőt nyerhet. Ha nálunk a szederfák oly gyors tempóban szaporodtak és nőttek volna, mint a mint a minőnek a tenyésztési hajlam az első évben mutatkozott, ak­kor a bácskai tenyésztési állapotok ná­lunk is beköszöntöttek volna ; ámde a természet rendjét nem áll hatalmunkban gyorsítani, hanem előre való gondos­kodással igenis megtehetünk annyit, hogy a jövő selyemtenyésztéséhez már | most tegyük meg a kellő lépéseket, j amit illetékes hatóságainktól nemzetgaz­dasági szempontból el is vár minden adófizető. Hirlapokkól olvastuk, hogy a föld­mivelési miniszter egy francia vállalat­tal lépett a selyemtenyésztés emelése iránti tekintetből érintkezésbe; ebből annyi áll, hogy a selyemtenyésztés ál­lami subvenciója Bezeredj Pál minisz­teri meghatalmazott nyugtájára ezen­tulra is kijár ugyan, tehát az állami jelleg csak ebben kulminál; a tenyész­tés továbbra is vállalati magánjellegét viseli, csupán az lett a írancia vállalat feladatává téve, hogy Magyarországon létesítsen egy selyemszövőgyárat, mely nem külföldi, hanem csupán honi sely­met tartozik feldolgozni. Valószínű, hogy e vállalat a selyem­gubó árát jelentékenyen fogja emelni, mert nem szorul az ország selyemter­melő közönsége arra, hogy terményei­nek árát annak minőségéhez képest a külföldi bőrzepiacok szabják és állapít­sák meg. Eddig igy volt. Szívesen fizettek volna akár 2 frtot is a selyemgubó kilójáért, de hát az élelmes francziák és olaszok, hogy maguk zsebéhez jobbak voltak, mint a mi tenyésztőinkéhez, — arról Bezerédj vállalkozása mit sem tehetett. Szeretjük a selyemruhát viselni, s ebbeli luxusunkat saját honi termeié sünkből fogják kielégíteni, a mi a kül­földi importot lassan megszünteti s a a verseny terén velük— a mi javunkra — szembe fogunk szállani. De aztán kereskedőinkben is legyen később annyi hazafiság, hogy a honi selyem­szövetet soha se ócsárolják és soha se mellőzzék a külföldi sokszor selejtes termék javára. Bízzunk a jövőben! Gyarmathy József. Szerelnjes éjszakák. A meztelen iák rügyeit kicsalva, Künn már az uj tavasz fuvalma jár, Mig én, szivem szerelmét öntve dalba, Didergek itthon, mint a rabmadár. Ki a hibás ? A kandalló-e, én-e ? — A tűzbe uj íaóriást vetek, Leirom lázasan: szeretni kéne S reszketve érzem, hogy nem szeretek T Rügyfakadáskor dideregni, fázni Fiatalon tudjátok, hogy mi az: Egy életet könyelmüen elhibázni, Kergetni álmot, amely nem igaz; Beteg sóvárgás rabja lenni éjjel, Egykedvű arccal ölni a napot, S ha lepereg az óra, várni kéjjel Az áruló, a bűnös holnapot. . . . Az ablak résein szobámba tódul Olajfaillat, violák szaga . . . A szellő' szedte fel útravalóul, Hogy ide vándorolt egy éjszaka. Ugy lopta ö is — mért ne tékozolná? Felzug, mintha beszólna: jer velem, Ha nem követnél, oh mily bamba volnál, A földön nincs egyéb, csak szerelem ! S én, mint a szökevény rab, fázva, félve Csak ezt a hivő alkalmat lesem S kisurranok a márciusi éjbe, Mely átölel buján, szerelmesen. MAKAI EMII, Asszonymosoly . . . — Költemény prózában. — Hamvas szárnyacskáidat mikor ütöd bele már a tavasz illatpárás levegőjébe, — elsőnek érkező, édes fecskemadár ? Nyilik az élet; fák, füvek, virágok feléledének. Sóhajokat hord tova kó­borlásában az esti fuvalom, — de a ti csicsergéstek nem hallatszik még sehol. Oda hajtom fejem a sudár jegenyé­hez : — Jegenyefa, jól megnőttél, messzire látsz. Nem látod a bujdosókat, idegen­ből vándorlókat ? A jegenye hajlong a szélben. — Nem látom, nem látom. Csalóka a napfény: asszony mosolya, mely boru­latra válik. — Csókra éhes a napsugár. Ah, nem a régi, a beteges, vézna, — de a fiatal tüzes, mely az első tavaszi hajnalon kelt hóditó útjára ! A tekintete éget s élet fakad a nyo­mán. A természetben, asszony és férfi szivekben egyaránt. A szeretkezés ideje ez ; az édes, a sorvasztó szeretkezésé, mely boldogít, mely — öl. * Az ibolyát, mit kebeledre tűztél, sar­jadzó fűszálak enyhe árnyékából az én kezem tépte. Mint egy szerelmes troubadour, zen­gem hozzád a tyrádákat: Megláttalak, szerettelek, miként a fáradt beduin a gyötrő éjre pirkadó napot. Almomban, ébrenlétben te vagy az eszembe. Szelid szemeidnek tiszta su­gárzása ragyog reám az ég csillag mi­riádjából; megcsókolom a levegőt, mely­ben arcod fürdött, virág után kutatok a földön, hova lábad lépett. Szeretné­lek elrejteni a nap elől, hogy sugara ne lopjon csókot reád. Nem osztozom a nappal ; nálánál is jobban éhezem a csókra, a te csókodra. Hagyjon meg téged nekem, egyedül csak nekem! Üdeségében, frisseségében mig örven­dezhettél ez ibolyacsokornak, — sok szavad volt hozzá. Szerelmesen, édesen néztél a kékszemű virágra s vélted, hogy megérti suttogó beszéded : — Azt, aki küldött, akitől hozzám érkeztél, — láttam megint, álmodtam is felőle . . . gyönge szép virágom ! * Elhervadt a virág, kebeledről lekí­vánkozott a földre, — ott hagytad, — nem nyúltál utána. Asszonymosoly volt a szerelmed, fel­ragyogott, hamar is leáldozott. Csalóka napfény, beteges rajongás az enyém, az ifjúság szenvedélyét majmolva, egy pillanatra lángot fogott a tavaszi nap­sugártól ... s el is aludt csendesen. Elemér. gondolataimat összefűzni, vagy megint kint a folyosón Pajtás kutyám veszett össze a Friczi cziczával, és csaptak oly éktelen lármát, hogy a már meglevő gondolatokat is kizavarták mind a fe­jemből. Elkeseredésemben lecsaptam a tollat és elhatároztam, hogy nem írok semmit. Ezért tehát ne haragudj reám kedves szerkesztő barátom, hogy ígéretemhez ké­pest a czikket el nem küldtem, de hát be­láthatod, hogy ez nem az én hibámból történt. Majd inkább kipótolom máskor kettővel, ha nem lesz nálunk nagy ta­karítás. Szerető hived. Július. II cikk helyett :*) Esztergom, kedd, ápril 5. Kedves szerkesztő barátom ! Vasárnap este oly szives voltál fel­szóllitani, hogy „becses lapunk" húsvéti számába egy cikket irjak : „akármiről, csak rövid és kedd délig nálam legyen", — mondád. Nagy köszönettel vettem felszólításodat és amint az alábbiakból láthatod, igyekeztem is annak megte­lelni : de hát sajnos az ember csak ter­vez. Azt tudod, hogy vasárnap szalonka lesen voltunk OdÖn öcsém lőtt is egyet, még pedig az elsőt életében — azt is tudud, hogy a szalonkales há­rom órai kutyagolással van Összekötve és igy meglehetős fáradtan tértem Morpheus karjaiba. Természetesen más­nap reggel későn ébredtem és csakis többszörös feleségi sürgetésre birtam kibújni ágyamból. Azt is tudod, hogy hétfőn rettenetes idő volt, iszonyú szél esővel, valóságos Istenitélet, ugy hogy egész nap ki nem mozdulhattam hazul­ról. Ez persze épen alkalmas idő lett volna egy cikk megírására, ha nem lenne két vizsla kutyám — Buksi, Paj­tás — és egy Frici nevü cicám, felesé­gemnek meg egy — gondolom — Manci névre hallgató kanárija és nem lett volna nálunk hétfőn nagytakarítás, amit persze se te, se én előre nem tudtunk. Nagy takarítás! Ha te azt tudnád, mi az egy friss háztartásban, mikor az embernek nincs az egész lakásban egy nyugalmas helye sem, ahol meghúzhatná magát; mikor szakadatlanul küldözik az egyik szobából a másikba, asszerint amint a takarítás folyik, mikor az em­bernek a tiszta szobában pipázni nem szabad, mikor nem szabad a pokrócra lépni, mert most lett porolv cl j cl pad­lóra, mert most lett befestve, szóval mikor az ember maga, a nyitott ajtó­kon bekandikáló kutyái, besurranó macs­kája mindig és mindenütt útban van és a rossz idő miatt még sem menekülhet hazulról X Barátom, ilyenkor nem lehet gondol­kodni még kevésbbé irni. Megpróbáltam egyszer, kétszer, háromszor is ; de vagy a feleségemtől kaptam ki, mert a nagy fejtörésben feljártam a frissen festett padlót, vagy a kanári kezdett oly lár­másan énekelni, hogy képtelen voltam ') Egy- az érkezett két tucatból. Szerk. - Megbontott szövetség. — Az 2Esztergom és Vidéke« eredeti novellája. — Endes Loránd *ugy érezte, hogy már teljesen egészséges, amennyiben a rette­netes tífusz sok cifra nevü utóhjaiból is felépült. A doktora rábeszélésére azután mégis rászánta magát, hogy a telet déli vidéken tölti. Egy szomorú decem­beri estén kedvetlenül indult útnak s csak akkor nyugodott meg a sorsában, amikor tél közepén a Garda-tó egy csodaszép öblében felöltő nélkül nyúj­tózhatott végig a magnólia-lugas sás­ból font karosszékében. Azzal azonban már az első napon tisztában volt, hogy az orvosa nem a legmulatságosabb helyre küldötte. Az olaszosan fehér, sok erkélyes hotel ké­nyelmén és a természet csodálatos buja­ságán kivül semmi sem emlékeztette a liguriai Riviérának azokra a büvös-bá­jos palotáira, amelyek nem annyira az egészségben szegényeknek, mint inkább az aranyban gazdagoknak téli karaván­szeráljai. Csöndes, kórháziasan tisztára súrolt, rideg szanatóriumba került, csupa komoly beteg, átlátszó kísértet­alak ok közé, a honnan csak azért nem szökött meg az első napon, mert lusta volt újra visszacsomagolni alig kiürített kofferjeibe a holmiját. De nem ismerkedett meg senkivel. S hogy a többiek látták, milyen részvét­lenül és szórakozottan hallgatja a kü­lönböző minőségű és természetű tüdő­csucskatarusok s orosz asztmák történe­tét, hozzá sem közeledett senki. Később valahogyan csodálatosképen mégis ösz­szeverődött két fiatal emberrel a nélkül, hogy akár azok, akár ő keresték volna egymás társaságát. Bizonyára ők voltak a hotel legkevésbbé komoly betegei, vállalkoztak fárasztóbb túrokra is és esténkint tiz óráig is lumpoltak egy pohárka aqua di cedro mellett az egyet­len népesebb területen: az üvegpavil­lonban. Igy hát megismerkedtek minden szertartásos bemutatkozás nélkül. Az egyik amerikai volt, valahol Ka­liforniában voltak higanybányái s a legutóbi óczeáni utján kissé berekedt, a másik müncheni jogászgyerek, a kit az érettségi vizsgát követő kneipolások vi­seltek meg. Mister Klau flegmatikus, jól táplált emberke volt, bizonyos csöndes yankee-humorral. herr Ratz mulatsá­gos diák, tele még zöld oberpriemaner­elvekkel és sörmámorban fogant remé­nyekkel. Nem czeremóniáztak sokat egymással, hát jól összefértek. Az amerikai minden yankee-ügyessége megtörött a tiroli hotel-szobaleányok erényességén s a müncheni úrfi is megfázott a halvérü nagy kopenhágai leány mellett, a ki a legholdvilágosabb estén is csak a hosz­szuszőrü angóra-macskájáról tudott be­szélni, a melynek egészségtelen a dán klima, hát ugy gondolták, hogy ideig­lenes misogünétársaság^á alakulnak. Klau éltette Kossuthot, Endes a szabad Amerikát, a bajor sört mind a hárman, igy hamar megvolt a nagy barátság, A soha nem változó életrend, a mate­matikai pontossággal megszabott nap­beosztás, a környezet kórházias apátiája azonban idővel reájok is hatott, Eszükbe jutott, hogy tulajdonképpen ők is inhal­lálnak néha napján s néhány hónappal azelőtt még ágyban voltak mind a hár­man. S minél tovább maradtak, annál inkább akczeptálták ők is a komoly be­tegek aggályos, egyhangú életmódját s

Next

/
Thumbnails
Contents