Esztergom és Vidéke, 1898

1898-04-09 / 29.szám

annál jobban reájok ragadt az az önző, kényeskedő beteghangulat, a mely minden csekély változást, vagy csalódást türelmetlen bosszankodással fogad. Hát nagy lehangoltságot is okozott mind a hármak között egy tipikusan gömbölyű Sacre Coeur-betükkel megirt levélke, a melyet a müncheni jogász kapott. Az is belepirult az olvasásába s dadogott az elmondásába. Csak annyi volt a Hiób-hir, hogy a jogász hajadon huga legközelebb megérkezik. Ugy érezték egyszerre magukat, mint hajdan a Foscari-ak, ha váratlanul egy Lortdan cseppent a társaságukba. És szétváltak nyomban. Endesnek eszébe jutott a magyar kormányválság, mister Klau gyanús hörgést észlelt gyöngélkedő Lungenspitzejében, a jogász meg mintha a barátai iránt nagy igazságtalanságot kö

: vetett volna el, szörnyen leforrázva sompolygott fel a szobájába. És a Loredan-kisasszony megérkezésének előestéjén hallgatagon, komoran ültek a Foscari-urak az üvegpavillonban Endes az üveghasu amerikai kályha szineíFektusát tanulmányozta, Klau mogorván számlálgatta, hány Geraudel kapszulája van még, végre is a bűnbánóan összehúzódó Ratz szólalt meg : — Vége hát a szép gargon-életnek! Endes rábicczentett, Klau meg titokzatos arczczal magához intette a pinczérnőt. Tiz perez múlva megtörtént a szenzáczió: a gardonei szanatórium egyik asztalán vörösnyaku Heidsickpalack terpeszkedett s Klau ur megszólalt : — Igyunk egy kis sektet az elmúlt szép napokra! Másnap fejfájósak voltak mind a hárman, alig mozdultak ki a szobájukból. A hajóállomáshoz csak a bátya ment a leány elé, a. másik kettő a szobája ablakából leste a desenzanói postahajót. Paula kisasszony kisérő nélkül utazott, mint a német leányok rendesen. S az ablakban meghúzódó urak hamar konstatálták, hogy békés életük mogrontója nem Sacre-Couer-báb, hanem felséges tartású, karcsú bájos leány, nagy, enyhe szempárral s csodálatosan gazdag szőke haj koronával. — Szép: annál kényesebb és követelőbb, gondolta az egyik Foscari. — Ha terhemre lesz, well, elszököm San-Remoba, határozta el a másik. S hogy a vacsora előtt találkoztak egymással a nagy étterem folyosóján, szinte egyszerre enuncziálták, hogy estére nem mennek le az üvegpavillonba. Az étterem ajtajában azonban várta őket Loredan kisasszony a bátyjával. Már messziről nyújtotta feléjük a kezét. — Jó estét; urak, ne mutatkozzanak be ; jól ismerem már önöket Rikárd leveleiből. Ont, mister Klau s önt, herr Ungar! bocsásson meg, de nevét nem tudtam még megjegyezni. Beletörik a nyelvem. De megtanít ugy-e, a kiejtésére vacsora után az üvegpavillonban ? . . . A leány nemcsak szép volt, kedves is és szellemes. Megvolt benne a bajorok természeteszége, ami annyira hiányzik a nagy-német nőkből. Kezdettől fogva iparkodott minél kellemesebb lenni uj ismerősei előtt, de minden kacérkodás nélkül. Meglátszott, hogy csak hálás akar lenni, a miért az ő pubijával — igy hivta a bátyját — összebarátkoztak. — Csak tizennégy napig maradhatok, csicseregte, hát minden percet fel kell használnunk, urak ! Mert mindent látni akarok, minden napra kell valami ujat kieszelnünk. Már beszéltem erről Rikárdd 1. Holnap talán megnézzük a barbaranói kapuezinus kolostort, holnapután a toszkolanói völgyet. Ott vannak azok a hires papirmalmok, ugy-e ? Tudom, hogy maguk senkivel sem barátkoznak,, nos, hát nekem sincs ismerősökre szükségem Önökön kivül. Vegyenek hát be a kompániájukba és tekintsenek egyszerű pajtásuknak. Megteszik ugy-e ? Megígérték, persze nem egészen őszinte lelkesedéssel, bár látták, hogy ez a leány aligha lesz terhükre, nem azok közül való, akik a leejtett keztyüjükért oroszlánok közé küldik a lovagjukat. De a kilátásba helyezett mozgalmas életbe beleszédült a fejük. — Ha örökké lótunk-futunk, by Jove, elvesztem a tiz kilót, amit eddig hiztam, aggódott, az amerikai. — No, engem nem gombostüz ez a bajor fruska a szoknyájához, erősködött a magyar. És a reggelinél, a hol rendesen találkozni szoktak, hol az egyik, hol a másik jelenteH beteget. A leány csak fejét csóválta: — Istenem, milyen emberek maguk! — de aztán szinte megijedt s rimánkodott, hogy csak jól vigyázzanak magukra s szerető gyöngédséggel cirógatta a bátyja arczát. — Csak a pubinak meg ne ártson, hogy agyonhurcolom ! Lassan mégis beletörődtek az uj életbe. „Ugy sem tart sokáig," vigasztalták magukat. Négyesben kóboroltak a ritka csenevész olajerdökben, négyesben énekeltettek lágy, édes ariettákat a szépszemű, piszkos gyermekekkel s ültek türelmesen, amig a leány bájos kontársággal misztikus skizzeket rajzolt róluk ; i a vázlatkönyvébe, és mindent elkövetett, 11 hogy pajtásait mulattassa s ne azoknak í s kelljen mulatattni őt. j Az utolsó napon nem vettek részt a j < közös table d'hote-ban, külön teríttet- j ] tek maguknak a kis étteremben. Rikárd, 1 pezsgőt hozatott, ők az obligát bucsu-| bokrétákat, s szinte meleg, benső volt ] a hangulat a bizalmas hotelszobában, j j A leány elkomolyodva jegyezte meg: j < — Vájjon találkozunk-e még az élet- j ben ? — s kihúzott két szegfűt fehér j '• gyapjuruhája övéből. — Tűzzék fel, lo- ] vagjaim s ne felejtsenek el egészen! A fiuk bókoltak, koccintottak, feltűzték a virágokat s Endes csöndesen i konstatálta magában : — Bizonyos vagyok benne, hogy egy nagyon szőke bajor hadnagy fogja elvenni ezt a leányt. Es az a betyár nem fog rosszul járni. De miutáu a rövid pezsgőmámor eloszlott, boszusan súgta a bajtársának : — Miért kell ennek a leánynak éppen a hajnali hajóval utazni ? Már öt órakor talpon kell lennünk! Klau vigasztalta : — Majd pihenhetünk holnaptól kezdve ! j Ez az utolsó Frauendienstünk ebben a I szezonban! i Es mikor másnap este a vacsora után újra együtt ültek az üvegpavillonban a cédruslikőr mellett, csodálatosképpen éppen olyan hallgatagok, mogorvák voltak, mint azon az estén, a mikor az immár elrepült kis rendháboritót várták. Rikárd elfogódva, szomorúan mondotta: — Most érhet Paula Innsbruckba! — Hiányzik, ugy-e, a hugocska ? — kérdezte az amerikai részvevőleg. A jogász intett a fejével, Endes elgondolkozva nézett arra, a merre a postahajó jár. — Persze, hogy hibázik. Azt hiszem, hibázni fog mind a hármunknak. Csodálatosan összeszoktunk! Csöndesen összeszedőztek, szétváltak, kiki a szobájába húzódott. Másnap azután újra kezdették a régi életmódot. Azaz mégsem egészen. Egyszerre szánalmasan unalmasnak, kiállhatatlannak találták az egész telepet változatlan arczaival és Ízetlen puddingjaival. Alig beszéltek egyébről, mint Paula látogatásáról, s mikor a leány első levele megérkezett, ünnepe volt a háromságnak, Paula természetesen mindegyiknek üzent valami kedveset, tudakozódott az amerikai kaczér kis kappyjéröl, a melyet néhány napig ő hordott, a banda cittadina öles karmesteréről, a ki mindig olyan szerelmes szemeket meresztett reá, a szép szőke jerseyi asszonykáról, a kinek a boája nem volt rövidebb és vékonyabb egy valódi boa konstriktornál és sok egyébről. Mikor aztán a levelet végig felolvasta, Endes kedvetlenül konstatálta magában, hogy Paula : Klauról háromszor, a mig róla csak kétszer emlékezett meg, Klau meg kissé , zordonan kérdezte; — Lüttich hadnagy, a kiről a kisaszt szony ir, gyakori vendége a házuknak, i Ratz ur ? Ezóta megbomlott kissé az egyetéri tés a háromságban. A magyar időnkint L lenézéssel beszélt „a szélhámosok hirte: len világrészéiről, Klau meg moso; lyogva tudakozta, hogy a nyeregben , puhított lóhus izletes-e ? Ha egyik vai lamit akart, a másik bizonyosan ellenezte. Szöktek egymás elül, hogy ne , kelljen együtt sétálniok, a babérutakon ; azután mégis rendesen találkoztak, többnyire olyan helyen, a hol annak idején i együtt fordultak meg Paulával. Ratzot t azonban mindegyik magával szerette volna csalni. — Az amerikai nagyon fiit s maga még nem egészséges — mondotta az egyik neki. — Nem teszi idegessé En} des ur rettenetes németsége ? — kérj dezte a másik tőle. Egy napon a reggelinél az amerikai csillogó szemmel mesélte,, hogy talált egy csomó csodaszép ibolyát a hegyekben s el küldötte azokat Paulának. Rikárd természetesen hálálkodott a figyelemért, Endes areza meg elsötétült, fészkelődött a helyén,, majd társai nagy csodálkozására kijelentette, hogy délután átmegy Milánóba, hogy húgának az esküvőjére valami érdemesebb ajándékot válaszszon s a mikor az amerikai figyelmeztette, hogy Közép-Lombardia hömérséke több fokkal alacsonyabb a Garda-tóénál, a mi veszedelmes a rekonvalescensekre, lángba borult az areza: — Én már nem vagyok rekonvalescens, már ide is egészségesen jöttem. Ma dobtam ki az ablakomon a kreozótos skatulyát. És Milanóban legelőször is a Yia Mansoni leghíresebb virágüzletét kereste fel, a honnan egy kocsira való' nizzai csodavirágot küldött Münchenbe. — Csak nem engedhetem, hogy az a szobalány-gavallér lefőzzön, mondogatta magában. S a mikor a leány egy iezi-piei levélben hálálkodva mondott köszönetet a szép virágokért, büszkén olvasta merikai előtt a gömbölyű gyöngybetűket. — Talán Paula kisasszony? — kérdezte az amerikai sötéten. Endes fontoskodó arczczal csúsztatta a pénztárczájába a levélkét: — Igen — s mintha mondaná : „nesze neked, ibolyás ur!" — Egy kedves „mergi" nizzai rózsáimért. Nyolcz nappal később az amerikai egészen hasonló levéllel hadonázott Endes előtt. Ez nem akarta ezt észrevenni, de Klau nem hallgatott: — Paula kisasszony rossz néven veszi, hogy megfeledkezett a születésnapjáról, én persze gratuláltam . . . Április is bekövetkezett, a napsugár perzselve verődött vissza a madernói bazaltsziklákról s a tó vize szinte forrott. Alig lézengett még vendég a kongó óriás hotelben s a puddingok immár csakugyan élvezhetetlenek voltak, De Rikárdnak tizenötödikéig kellett maradni s a hirtelen önzetlenné vált barátok halálosan unatkozva, hűségesen kitartottak mellette. Mindegyik más útra készült, Klau Flórenzbe, Endes a Lago Maggiore mellé, Rikárd haza. Klau ugyan egyre figyelmeztette Endes t hogy nem kap lakást a Hotel Bellagiogan, ha még tovább vár, viszont Endes rémséges dolgokat mesélt a fiórenci májusi napok izzóságáról, mégis ugy történt, hogy április tizenötödikén egyszerre szállottak mind a hárman a desenzanói hajóra. A desenzanói vasúti állomáson megebédeltek s a mig Rikárd őszinte szomorúsággal emlegette az elmúlt szép napokat, a másik kettő izgatott volt s olykor-olykor gúnyosan mosolygott. A jegyet külön váltották. Legelőször az ala-innsbrukkmüncheni vonat érkezett meg. Rikárd búcsúzni akart, de barátai szintén szedték a csók-mókjukat. — Es önök? — kérdezte csodálkozva. Mind a kettő egyszerre mutatta elő a jegyét, a mely Münchenbe szólott. — Nem akartam, hogy egyedül utazzék, mondották egyszerre diadalmas mosolygással. De a következő pillanatban már nem mosolyogtak, szégyenkezve boszusan fordultak el egymástól s a egykori misogüné- társaság két tagja, mint egy Foscari és egy Lorendán, sötéten húzódott vissza a kupé két ellentétes sarkába. Munkácsy Kálmán. mindegyikének akadt szép szép számú áhitatos látogatója. Az ünnepek alkalmából természetesen megsokasodtak a város lakói; a máshova szakadtak — kicsi és nagy Antheusok — egyaránt siettek felhasználni az alkalmat az „igazi otthon" felkeresésére. Ez évben különösen a fószékesegyház istentiszteleteinek volt nagy látogatottsága s akik a hatalmas bazilika épületében megfordultak, mind különös elismeréssel és elégedettséggel emlékeznek vissza arra a magasabb élvezetre,, amelyet a Kersch Ferenc régens chori által művészi lélekkel dirigált zene- és énekkar szerzett az ájtatoskodóknak s amely hatalmas faktora volt a vallásos hangulat előmozdításának. Zenei szempontból szép volt a kir. városi templomban nagypéntek délután tartott lamentáeió is, amelyen aKatholikus Kör dalárdája énekelt. — Az elmúlt héten külomben a zsidóság is ünnepelt, amenyiben húsvétjuk összeesett a katholikusokéval. — Április II. A hétfői nap kettős ünnepe lesz városunknak, egyházi ünnepen kivül a király szer etet ünnepélyes manifesztációjáé is s igy bizonyosra vesszük

r hogy annak lefolyása oly szép egyöntetű és impozáns lesz, amilyenek Esztergom hasonló ünnepei mindenkor lenni szoktak. Az istentiszteletre, valamint a díszközgyűlésre a törvényhatóság meghívta a városi tisztikart, az összes hivatalokat s a közgyűlésen a hölgyvendégeket is szívesen látja. Mivel azonban a terem nem nagy, felkéri őket, hogy amenyiben jó helyet óhajtanak, minél előbb jelenjenek meg. A nagy nap kezdetét mozsárlövés és ébresztőzene fogj a jelezni, az ünnepségek az esti kivilágítással és a takarodóval érnek véget. Az ünnepi szónokok beszédjét tuss fogja jelezni. A zenét a katonai parancsnokságtól kérték, amely bizonnyára készségesen átengedi azt azon a napon, amikor a király maga is ünnepel. A kivilágításhoz a városháza és a vármegyeháza szépen fel lesz díszítve s nem kételkedünk, hogy a lobogóerdő is újra lengeni fog. A városi tanács az alispán megkeresésére — igen loyalisan — a következő hirdetményt tette nemzetiszínű falragaszokon közzé : — Húsvét. A komoly magábaszállás, a lila színnel szimbolizált szent hét után immár elkövetkezett az allelujás, piros húsvét vasárnap. Komolyak, áhítatosak, a kis magyar Rómához illőek voltak az elmúlt napok, a templomok Felhívás ! Az 1848-ik törvények szentesítésének folyó évi ápril hó. 11-én lesz Ötven éves évfordulója. Ötven éve tehát annak, hogy a Nemzet függetlensége és f szabadsága törvénybe iktattatott. És midőn örömmel üdvözöljük e nevezetes évfordulót, a teremtő Gondviselés iránt kétszeres kötelesség leróni igaz szívből eredő hálánkat, hogy hazánk jelenlegi függetlenségének, szabadságának védelmére alkotott s felkent kezek által szentesitett 1848-iki törvényeinket megőrizte! Méltóságos Kruplanicz Kálmán királyi tanácsos urnák, Esztergom vármegye főispánjának a vármegye közönségéhez intézett hazafias kezdeményezése folytán Esztergom vármegye közönsége is elhatározta, hogy az 1848-iki törvények szentesítésének 50 éves évfordulóját 1898. évi április hó 11-én megünnepli s ez alkalomból ünnepi díszközgyűlést tart és ezt megelőzőleg délelőtt 9 órakor a belvárosi plébánia templomban a magyarok gondviselő Istenét dicsérő szent misét hallgat. Ezen ünnepélyre Esztergom szab. kir. város közönsége is meghivatván, minthogy Esztergom szab. kir. város közönségének hazafiassága minden időben igaz magyar emberhez méltóan szívből és lélekből őszintén nyilatkozott meg, a szab. kir. város tanácsa örömmel járul e nagy nap megünnepeléséhez, s felhívja a város hazafias közönségét, hogy április hó 11-én (Husvét-hétfőn) az ünnep fényének emelése végett, házait lobogókkal el-