Esztergom és Vidéke, 1897

1897-02-07 / 11.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE VÁEOSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Meál'elepik Vasárnap és csütörtököd. jÍLŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — —3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN. Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Bottyán János-atca, SP^nraft^áz. >• Kéziratot nem adunk •issza. A munkaprogramul. Esztergom, február 6. (f) Egyik laptársunk legutóbbi számában nem tetszését fejezi ki azon, hogy a helyi lapok sokat foglalkoznak a városházi állapotokkal és e jelenség okait keresvén, csak harmadrendű oknak véli azt a körülményt, hogy »tényleg nem kielégítők a városházán uralkodó állapotok, t Hogy sokat foglalkoznak lapjaink Bottyán János ódon palotájával és annak jelenlegi lakóival, kétségtelen, de az is kétségtelen, hogy kötelességük foglalkozni velük. Kötelességük pedig éppen azért először, másodszor és tizedszer, mert bizony tényleg nagyon nem kielégítők az ottani állapotok. Mindig szivesebben dicsérünk, mint ócsárolunk, jobban perceg a tollúnk a papíron, ha eloge-hoz, mint ha rekriminációhoz szántja a betűket, de amikor látjuk, hogy egy tucat ember indolenciája, hanyagsága, képtelensége, hogy tíz tucat más, az előbbiek ellenőrizésére hivatott embernek taktikája, kiskorúsága, közömbössége egy egész város egyre növekvő stagnációjának okozója, véteknek tartjuk a hallgatás struccpolitikáját, ha mindjárt testben-lélekben unottan, kifáradva s bizonyos lelki aversióval is kell folytatnunk a mindeddig meddő küzdelmet. Es éppen ezért, bár laptársunk tetszését ujolag kockára tesszük, kénytelenek vagyunk ma is a városházáról szólani s alkalmat reá éppen tisztelt laptársunk vezércikkelye ad, amely a városi képviselőtestületnek azzal az ismeretes határozatával foglalkozik, amely záros határidő kimondása mellett kötelezte a pénzügyi bízottságot, illetve a tanácsot, hogy a létesítendő s mindeddig csak a kezdet stádiumában levő nagy alkotások megvalósításának programmját a legközelebbi közgyűlés zöld asztala elé terjessze. Laptársunk a programkészítés munkáját hiábavaló fáradtságnak tartja és előre is konstatálja a készített progarmmnak kivihetetlenségét és károsságát, amivel épp azokat itéli el, akiket védeni akar : a programmnak készítőit, a tisztikar vezetőit. Azzal érvel a programkészítés ellen, hogy az elöljáróság minden idejét igénybe veszi úgy hogy az már közel három hét óta semmi egyéb munkát nem végezhet. A cikkíró úr ez aggodalma illuzórius. Egyáltalában nem vesszük észre, hogy a programkészítés munkáját anyira szivükön viselnék, amenyiben még csak négy ülésen foglalkoztak vele, dacára, hogy a februári közgyűlés határnapja veszedelmesen közeledik. S a bizottság eddigi határozataiból látjuk, hogy azok előkészítése vajmi kevés gondot okozott az előkészítőknek, lévén azok úgyszólván kizárólag a bizottsági tagok rögtönős felszólalásai alapján kimondva. A bizottságaiig dobott egyebet a tárgyalásra, mint egy-egy szót: gimnázium, reáliskola, Lőrinc-utca« ... De haaprogrammkészitéssok munkát okozna is, az is csík megnyugtatásunkra szolgálna, mert látnók, hogy legalább dolgoznak »valamit* az emeleti szobákban, amiről nem mindig voltunk biztosak. Különben is, ha eddig kérdőre vonták az elöljáróságot, rendszerint azzal védekezett, hogy >a függő nagy kérdések tanulmányozása, előkészítése, megoldása stb. stb. veszi igénybe minden idejét. Tehát legfeljebb az eddigi statusquo maradt fenn. Mi ugy vélekedünk, hogy ennek a definitív munkaprogrammnak megalkotása nagyon üdvös eredmény lesz. Mert örömmel látjuk, hogy a pénzügyi bizottság tagjai nagy érdeklődéssel, lelkiismeretességgel, komolysággal vesznek részt a tárgyalásokban, olyanok is, akiknek idejük nagyon drága s eddig hozott határozataik magukon viselik az érett megfontolás, a pozitív forma és kivihetőség pecsétjét. Ha a közgyűlés a programmot acceptálni fogja, kezünkben lesznek azok az urak, akik annak megvalósítására hivatvák. Lehetségessé válik megbízásukban való eljárásuk ellenőrizése, ami eddig lehetetlen volt. Nagy időközökben, részletekben tárgyalták a fontos kérdéseket, ugy, hogy mire egyik-másik fölött íz „Esztergom és Vidéke" tárcája. Mért? Miért vannak hosszú, álomtalan éjek ? Mért sóhajok a legszebb költemények f S papirra vetni a legszebbeket Mért nem lehet f Mért öröklét néha egy kis óra ? Mért készül el az ember minden szóra f S mikor egyszerre csak beszélni kell Mért némul el ? — C. Kényes ügy. — Az »Esatergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Egyszer egy ügyvéd barátom, aki válóperekben kapacitás, négyszemközti beszélgetésre kéretett. — Nem vagy léha ember, igy kezdé tudod körülbelül mi az a gyónási titok. — Tudom. — Nos, hát az a családi titok, amelyet a válásra készülő házasfelek tesznek le az ügyvédnél, olyan mint a gyónási titok. Azt becsületes ügyvéd soha el nem árulhatja senkinek. Most nálam egy annyira kényes és sajátságos családi titok van letéve, hogy az engem a legnagyobb zavarba hoz. Nem tudom, mitévő legyek vele. Érzem, hogy te az iró, ebben a kényes ügyben illetékesebb volnál, mint én, az ügyvéd. De a gyónási titkot én nem árulhatom el neked sem. Hogy is kérjem hát az ügyben tanácsodat f — Mondd el ugy, mintha valami költött novella volna. Változtasd meg a szereplők és a helyek neveit. Fordits, szinezz egyetmást a nem lényeges részleteken. Aztán majd eltűnődünk rajta ketten, hogy mi is lenne a bonyodalom helyes, irodalmi megoldása. — Jó ; tehát figyelj ide. Az ügyvéd novellája. A szerencsétlen házastársak különös bizalmára teljesen méltó gyóntató atyához egy igen szép asszony lépett be. — Főtisztelendő ur, szólt remegve a hölgy s aggódón nézett körül, hogy maguk vannak-e, nekem okvetlenül el kell válnom az uramtól. — Ne tegye azt, gyermekem feleié komolyan a pap; a házasság felbonthatlan szentség. — És mégha a hitemet kell is elhagyni, mégis el kell válnom. Nagyobb bün, ha vele maradok, mint ha megtagadom a házasság felbonthatetlan szentségét. A gyóntató atyát megdöbbentette ez az elhatározottság. Nagyon jól ismerte az elszánt asszonyt s a férjét is. Ugy látszott eddig, mintha ezek pétdás családi életet élnének. — De az ég szerelmére, gyermekem mi érte magát ? Hát olyan rettenetes ember az ura ? — Az én uram angyal! A legjobb íérj, a legszeretőbb atya a világon. Éppen azért keli tőle elválnom. Én méltatlan vagyok hozzá. Én nagy bűnös vagyok. Az a nemes, jó ember egy óriási, szünet nélkül folyó, rut hazugság áldozata. — Vájjon mért ? — A gyermek, akiért rajong, dolgozik, hirnevet, vagyont gyűjt, akiért él — nem az Övé. — Bizonyos maga ebben, gyermekem ? — Feltétlenül. — Vigyázzon, efélékben az asszonyok könnyen csalódnak. Nyugodjék meg a római jog szabályában : páter est, quem justae nuptiae demonstrant — és ne zavarja fel férje boldogságát. Úgyis valószinü, hogy csak asszonyi képzelgés, mintha fiuk nem a férjéé lenne. — Nem, nem. Azt én már jobban tudom. A fiunk apja kétségkívül az én barátom, akit szerettem, szeretek, aki szintén tisztában van az egész helyzettel, s aki el fog engem venni, mihelyt a férjemtől elváltam, Ez is reszket a fiunkért, aki tökéletes mása neki. Csak szegény férjem olyan vak, hogy ezt nem látja, a fiu testének vannak jellemző sajátságai és jegyei, amelynek párja egytől-egyig megvan a — barátom testén. Itt nincs kétség. Barátom, amig csak némi kétség lehetséges volt, elég türelmesen, sőt könnyen vette a dolgot. De amióta bizonyos, hogy az a gyönyörű, eszes fiu az övé, szinte elég a dühtől. Képes volna megölni angyali jóságú szegény férjemet, hogy az ne bitorolja az ő természetes apai jogait. — No, pedig itt nagy bökkenő van, amelyet a válással sem lehet könnyedén átugrani. Maguk elválnak, a barátja elveszi magát — a fiu pedig törvény szerint mai törvényes apjáé marad. — Hiszen ez a borzasztó! Ezen hogy lehetne segiteni ? — Máskép nem, mint csak ugy, hogy maga, gyermekem, bevallja bűnét a férjének, felvilágositja őt arról, hogy a gyermekhez neki nincs köze. Aztán, ha férje egy véleményen lesz magával s nem ragaszkodik a fiúhoz, akkor azt, mint házasságtörésből származót, torvénytelenitik s magának adják ki, gyermekem. Később az ön barátja, az ön leendő második férje, adoptálhatja az ő saját fiát. Igy valahogy, nagynehezen, megy a dolog. Egyéb módot nem tudok. A szép asszony, aki nem is álmodta, hogy ily borzasztó körülményes dolog lenne áz ő hamis és bűnös helyzetének reparációja, majdnem megbolondult ott a gyóntató atyánál. Elszántsága végre is lebágyadt s azzal távozott, hogy nem tudja: mit fog cselekedni. Semmint férjét és gyermekét az ö bűnének sarában szintén meghurcolja, valószinüleg inkább folytatni fogja a nagy hazugságot tovább. Később, vagy egy év múlva, aztán mégis megint belátta, hogy erre sem képes a végtelenségig s az arany középutat választotta. Az egyszerű elválást