Esztergom és Vidéke, 1897

1897-12-08 / 98.szám

VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M

C

ÉJelemik Vasárnap és csütörtökön. jlLŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécljepyi-tér, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza, wfAz utolsó órában. Esztergom, december 7,' Az esztendő utolsó hónapjában, annak is a derekán talán mégis letárgyalja Esztergom város képviselő testülete a jövő évi költségvetést, miután a kis Paris és a nagy AlsóKukutyin már rég meg. is feledkezett róla. A nagy késedelemnek első sorban mindenesetre a számvevő az oka, aki minden évben addig húzza halasztja a tervezet összeállítását, amig maga a fegyelmivel megsürgetett polgármester is megsokalja. Pedig semmi ok sincs reá, hogy az öszszeállitást akár már június havában meg ne kezdje, ahogy a megyebeli községek és más városok megcselekszik. Megtehetné annyival is inkább, mert költségvetésünk — fájdalom — elég kevéssé változó, egyszerű kópiája az előző évinek, amelyet nagy részbenjanuár elsején is lemásolhatnának. Az időközben felszínre kerülő csekély számú uj tétel pedig pótlólag könnyen beállítható, ahogy pl. az idén az urulkodóhoz intézett hódoló pompás felirat előre nem látott költségét is beállították. A tanács nem foglalkozott hoszszabban a költségvetéssel, két rövid ülésen átsiklott rajta, sokkal komolyabban vette már feladatát a pénzügyi bizottság, amely közel két hétig behatóan tárgyalta s ami életrevaló változtatás a sivár tervezeten történhetett, a mi elkerülhetetlen uj tétel abba pótlólag bevétetett, valamennyi a bizottság lelkiismeretes munkájának eredménye. E bizottság az is, amely a számvevőt megrótta a költségvetés öszszeállitásának csak esztergomi szokásos módjáért, t. i. hogy az egyes szakokra, p. o. rendőrség, tüzőrség stb, az illetékesek által beadott költségvetési előirányzótokból beveszi az ő tervezetébe, ami a nem épen legfinomabb okuláréjának tetszik, magukat a beadott előirányzatokat pedig egyszerűen elsiakasztja, holott ezt még a sioux-indiánok számvevői sem cselekszik meg. Igy a bizottság nem tudja megbírálni, nem volt-e beadóé alkalmasabb, egészségesebb terv a számvevő által összeállítottnál s vájjon nem foglaltattak-e amabban egészséges reformok, üdvös ujjitások, amelyeket a számvevői szemüveg meg nem látott, avagy nem akart meglátni. Denikve, — mégis eljutottunk odáig, hogy a városházi közgyüAz .Eszteroom és Vidéke" tárcája. DE JÓ IS • •. De jó is, édes angyalom, De jó, hogy nincsen szárnya: Ne fognám csak egy percig is, Tudom, hogy messze szállna. Nem hiszem, ugy se, hogy szeret, Tudom ez is csak álom, S félve hunyom le a szemem. Hogy soha el ne szálljon. Ignotus. Néma tragédia. — Az ^Esztergom és Vidéke« fordítása. — Komoly, bánatos arcú fiatal leány megy végig az uton. Kellemetlen őszi este van. Hirtelen minden átmenet nélkül, egyszerre csak hideg lett. A leány elgondolkozik, éppen ugy változott meg a természet mint ő maga, ő is egynéhány pillanat .alatt lett a vidám boldog gyermekből, komoly, szomorú nagy lány. Hirtelen megrezzen, egy ideges mozdulattal kap fejéhez, mintha egy gondolatot akarna elűzni onnan, azután mereven lések tartásának legbuzgóbb birája: a polgármester mégis kénytelen a költségvetés tárgyalására a képviselőtestületet összehívni, ami különben nem változtat már azon a körülményen, hogy a megyei törvényhatóság december 20-iki közgyűlésén nem tárgyalhatja a város költségvetését, tekintettel arra, hogy annak a közgyűlés által történt elfogadása után 30 napig közszemlére kell a városházánál kitétniek, csak akkor expediálható a törvényhatósághoz, ha ugyan valamely sárkányszájú asztalfiókban el nem feledik. A polgármester mint a rend- és törvény őre, evvel valószínűleg édes keveset törődik, ellenkezőképpen vélekedvén, mint az uralkodó, aki az általa szentesitett törvényeket «nemcsak megtartatja, de maga is megtartja^ Reményelni fogjuk azonban, hogy a vármegye végre fel hagy szinte túlságba vitt türelmességével s törvényes hatalmának teljes súlyát fogja éreztetni azzal az emberrel szemben, aki cinikus közömbösséggel dobálja félre a folyton érkező s fegyelmi vizsgálattal való megintéseket s trónol tovább fej, ész, sziv, jóakarat nélkül az esztergomi < fekete ház> sarokszobájában. maga elé tekintve halad előre a nélkül, hogy egy pillantást vetne az előre siető sokaságra. Az utcasarkon csatlakozott hozzá egy fiatal ember; ez a váratlan találkozás nem lepte meg egyiküket sem. Halkan üdvözölték egymást, a leány egy pillanatra feltekintett és amint maga előtt látta a magas nyúlánk alakot, a mint látta a férfi komoly, bánatos arcát, egy sóhajt fojtott el és megpróbált mosolyogni. A fiatal ember tiszteletteljesen emelte meg kalapját és fürkésző tekintettel mérte végig a leányt. Ő már nem türtőztette magát és hangosan felsóhajtott . . . Hideg ólmos eső kezdett esni, csípős kellemetlen szél fujt, csak kevés ember járt már az utcán, de ők mind ezzel nem törődtek ; mind ebből semmit sem vettek észre. Nem szólt egyik sem mindegyik azt várta, hogy megszólaljon a másik . . . Némán haladtak egymás mellett és mindegyik arra gondolt, hogy mire gondol most a másik?! ... A leány szivét féktelen heves bánat járta át, tudta, hogy hiába minden reménye, hogy hiába küzd, hiába fárad azellen, hogy bánatot ne okozzon a fiatal embernek, az végre is nem lesz kikerülhető. Erezte, Tehát a nagy fejetlennek a közgyűlést össze kell hivni, a meg késett vándor : a költségvetés helyet foglal a zöld asztalon. Semmi egyebet nem mondhatunk róla, minthogy bár a polgárságnak semmi uj előnyt nem fog nyújtani, a létesítendő s elkerülhetlenül szükséges nagyobb alkotásokból (kórhár, gimnázium, vágóhíd) egynek megvalósítását sem veszi tervbe, oly enormis, amilyen még sohasem volt. Hisz apótadó meg fogja közelíteni a 100 ^IQ-OÍ, a földadó után, pedig 130—140 °/

0 is sok. E körülmények magukban véve is ékesszólóan bizonyítják, hogy a városnaka válság szélére juttatása, amely a legutóbbi évek egyetlen eredménye, csakis a jelenlegi fejetlenségnek, intrikás, kapkodó, céltalan vezetésnek és gazdálkodásnak a következménye. Sokszor elmondottuk már a véleményünket, ugy hogy olvasóink meg is unhatták volna, ha a felpanaszolt állapotok nem annyira az elevenükbe vágnának, de most — a költségvetés tárgyalásának küszöbén — ismételtük még egyszer. A költségvetés át fog menni kisebb-nagyobb változtatásokkal, mert hogy ők ketten kölcsönösen nagy bánatot fognak egymásnak okozni és nem tudta, miként akadályozza ezt meg. Félt nagyon félt, hogy el fogja vesziteni ezt a jóbarátot, ki neki testvér, barát és rokon egy személyben és heves kétségbeesett küzdelemre készült, hogy ne veszíthesse el . . . És arra gondolt az ifjú is, hogy milyen nagy bánatot lesz ő kénytelen okozni a leánynak! Tanulmányozta őt már hosszú időn át és tudta, hogy a leány szereti őt, látta hogy a leánynak ő minden reménye, minden öröme és ez a tudat nem engedte meg lelkiismeretének, hogy szakitson vele, különben szakitott volna már régen, nagyon régen .. . Hanem erőszakos lelke nem engedte meg neki, hogy ő is szeresse, azt aki őt szereti; ő valami nagyszerű, valami lehetetlen után vágyott. Tulajdonképpen maga sem tudta, mire vár, mit akar, csak csüggedten érezte, hogy — nem ezt! Nem tudott érezni semmit abból a hiu örömből, mely önkénytelenül is átjárja a legjobb, legnemesebb férfi lelkét is, ha tudja, hogy egy müveit jellemes leánynak tőle függ a boldogsága . . , Valami elkeseredett küzdelem volt e két ember között, melyben mindegyik azt kivánta, hogy a másik legyen a győztes, mindegyik attól félt, hogy nagyon megfogja sebezni a lelkét a másiknak ! A leány titkolni akarta minden áron hogy szereti a férfit és a férfi arra törekedett, hogy ki tudja ábrándítani a leányt ... És nem sikerült célja egyiknek sem; titkon mindegyik megértette a másik tervét; elég intelligens és elég okos volt erre mindkettő . . . A leány tudta, hogy a fiatal embert nem köti más hozzá, mint a részvét és a kötelesség érzete és a fiatal ember tudta, hogy a leány ha titkolja is, de szenved, nagyon sokat szenved . , . S amint igy némán haladtak egymás mellett, végre is a leány törte meg a kinos csendet . . . Aggodalmas hangon kérdé : — Nem fázik ? majd kissé gnnyosan tette hozzá — mellettem. — Nem, nem én fázom, hiszen [rajtam köpeny van, de igen attól tartok, hogy meg fog fázni Ön ? ! A leány szótlanul intett fejével, hogy nem fázik. Azután önkénytelen mozdulattal húzta arcára a sürü fátyolt és a fiatal ember kedvtelenül tolta szemére a kalapot, azután folytatták az utat egymás mellett szótlanul, csendesen, Hiába volt minden akaratuk, nem tud-