Esztergom és Vidéke, 1897

1897-07-25 / 59.szám

Vasárnap, július 25. ^^ ^ ^ ^^ ^^ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M e áJ e * eí Úk Vasárnap cs csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: \ MUNKÁCSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULA­Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) yárosfyáz-köz, Spanraft-tyáz. •-•>• Kéziratot nem adunk vissza. Apropös: gimnázium! Esztergom, július 24. Mikor egy városi közgyűlés nemré­gen kimondotta, hogy nem kezdhetünk a gimnázium építéséhez, mert nincs pénzünk, a funeratorok, akik két évigpepecselték,kuruzsolták,klorofor­mozták az ügyet, megelégedetten mosolyogtak abban a boldog hie­delemben, hogy végre az ügy kiszen­vedett. E megelégedésüket azonban kissé megzavarta az e héten érkezett kul­tuszminiszteri leirat, amely szigo­rúan elrendeli, hogy a város a gim­názium építést haladéktalanul kezdje meg. Nem tudjuk, a nagy kerékkötők és a tisztelt funerator urak milyen képet vágtak e hirtelen menykő­csapáshoz, amely kellemetlenül sza­kította meg dolce far niente-jüket, azt sem tudjuk, mit fognak csele­kedni, azt azonban mindenesetre be kellett látniok, hogy a minisz­tert nem lehet kielégíteni azzal, hogy miután két éven át a haloga­tás minden módját kihasználták, ki­vágják a tromfot: »nincs pénz« és re bene gesta nyugodt lelkiismeret­tel pipára nyújtanak. Mert a miniszter e rendelete na­gyon világosan elárulja, hogy oda­fenn nem hajlandók tűrni az ed­digi viszonyokat s nem gondolkoz­nak úgy, amint az esztergomi böl­csek : »ha jó volt két évig igy, már csak jó lesz ezután is.< Eltekintve, hogy az igazságügy­miniszter a járásbíróság illő elhe­lyezését folyton sürgeti s a két év letelvén, bármikor visszakövetel­heti a Ferenciek székházának ide­iglenesen átengedett második eme­letét, — e helyiségek sem olyanok, hogy azokban a tanítást nem állan­dósítani, de bármily rövid idősza­kon át a gyermekek és a tanárok egészségének, jövőjének kockázta­tása nélkül folytatni lehetne s va­lóban csodáljuk az igen tiszteletre­méltó bencés tanár urak eddigi tü­relmét és áldozatkészségét. Hiszen ismerjük jól azokat a zárkákat! Az osztályok szűkek, ala­csonyok s a levegő egy óra lefor­gása alatt teljesen megromlik ben­nük. A folyosó téglával burkolt, amelynek pora a tüdő egészségét Hí „Esztergom és Vidéke" tárcája, Nem kívánom . . . Nem kívánom én más aranyát, gyöngyét, Aranyhoz, gyöngyhöz annyi köny tapad, Nekem leánykám, legdrágább a földön, Vagy te magad. Nem kívánok én dus palotában lakni, Szavam, hogy lessé renyhe szolga had. A kis gunyhó. hol apám is boldog volt, Több nyttgtot ad. Hírnév, dicsőség más szegénynek álma, Jákob létrája, mely a menybe visz . . . Fáradt fejem, hű kebeledre hajtva Bolond, aki más mennybe hisz. A kínai postahajón. Irta : N. O. Lorimer. — Az »Esztergora és Vidéke« fordítása. — 1 t \ Szép napos délután volt. Némely.erő­ssebb hullámcsapást kivéve, mely nagyobb viharok után rendesen néhány óra hosz­slzat eltart, az óceán már elég nyugod­tam viselte magát és az utasok, akiknek legnagyobb része átszenvedte a tengeri bettegséget, egyenként megjelentek a fe­délzeten, hol egy-egy csésze tea, vagy j pohárka cognac-kal felfrissítve lankadt i erejüket, — valami érdekes találkozást i reméltek. | Douglas Gordon az orvos rendelete | szerint a fedélzeten fel és alá sétált. Ugy : érezte magát mintha élete legnagyobb ! krízisén ment volna keresztül. Tengeri I betegsége rendkívüli nagy foka miatt I oly apatikus volt, hogy semmi sem ér­I érdekelte. Mily gyengének, mily elha­j gyottnak képzelte magát távol a nagy | világtól ! Legjobban szeretett volna le­| feküdni és meghalni a verőfényes nap­| sugárban, a tenger zúgásával fülében, i — Mily különös! gondola. — Most I látom csak, hogy a legtöbb bün, vagy j erény konstitúciói hibán alapszik ! j Amig igy gondolkozott, erős hullám­j csapás folytán a hajó egészen az egyik | oldalra dőlt. Ennek következtében a szalon ajtaja gyorsan felnyílt és egy fia­tal hölgy, kinek keze már a kilincsen, | lába a küszöbön volt, — végig esett Gor­don lábaihoz. Az iíju ember, ki még csak egy perc­cel előbb meg volt arról győződve, hogy aranyhaj, női báj és más efféle dolgok, j melyek rendesen hiúság számba mennek, — ő reá Örökre elveszték hatásukat, — vérét örömmel érzé lüktetni. Azt kép­zelte, hogy az ég küldte neki ezt a szép idegent. Még mielőtt az ajtó ki­nyílt volna, alig volt képes fáradt testét cipelni és most boldogan fogta fel kar­jaival a leeső karcsú alakot. szilárdítja. írásbeli gyakorlatoknál a növendékek egy részét haza kell bocsátani, mert valamenyi egyszerre nem írhat. Muzeumok nincsenek, a tárgyak a régi épületben, sőt rész­ben a rend székházában vannak elhelyezve stb. stb. Tapasztalt, so­kat látott tanférfiaktól hallottuk, hogy nincs az egész országban fő­gimnázium, amelynek ily nyomorú­ságos helyiségei volnának. Es a viszonyok e tekintetben az elkövetkezendő tanévben még rosz­szabbak lesznek. Mert a nyolcadik osztálynak körülbelül hatvan tanu­lója lesz, amely szám ha kicsinyek között is sokat jelent, felnőtt ifjak­nál egyszerűen tűrhetetlen. Hajlék­talan marad az egyik múzeum is, amennyiben a tanári kar megnö­vekszik egy uj taggal, akinek a múzeum által eddig elfoglalt szobára szüksége van. A tanulók száma is mindenesetre növekedni fog, lega­lább erre lehet következtetni az első osztályba már a mult tanév végén történt előleges jelentkezésekből. Egyszóval az állapotok teljesen tarthatatlanok s ha még nem volná­nak is ennyire kétségbeejtők, a leg­újabb miniszteri rendelet után to­vábbra meg még sem hagyhatók; annál kevésbbé, mert a sokat tűrő ( és hazafias buzgalmában, lelkiisme­retes kotelességteljesitésben sokat : elnyelő tanár urak is azt találják, hogy a pohár csordultig megtelt. A városi >fő fő minden egyéb*, ; aki a »Mikádó«-féle operettek-ben 1 egész mulatságos alak, de az élet | komolyságában meg nem tűrhető, jó kedvvel hazatérve Balatonfüred­| röl, bizonyosan azt gondolta magá­ban, hogy amig az aranyzsákok I Budapestről, Balatonfüredről, Panon­halmáról megérkeznek, nyugodtan maga alá húzhatja lábait és taná­csosaival legyeztetheti magát. De hát kissé meg fogjuk zavarni keleti kényelemszeretetében. Mert a gimnázium városunkra nemcsak kul­tur, — de anyagi szempontból is igen fontos kérdés, amelyet sem valakinek ellenkező ideája, sem va lakiknek tehetetlensége és kényelem­szeretete miatt elejteni nem enge­dünk. Vesztettünk már annyit, hogy vesztenivalónk többé egyáltalán nin­csen. Ne mondja senki azt, hogy rossz De alig jött a leány magához és bele­fogódzva a korlátba köszönte felsegité­sét, midőn egy ujabb erős hullámcsapás jött, mely mindkettőjüket készületlenül találva, újra leverte őket lábaikról. Gordon máskor hidegvérű ember volt, de e perc­ben pirult és dadogott, mint egy iskolás gyerek, midőn újra íelsegité a szép le­ányt, kit Neptum karjaiba dobott épen oly percben, mikor ő alig birta még ezen megtiszteltetést eléggé méltá­nyolni. A leány még jobban pirulva, boszan­kodni látszott, de mint a nők rendesen, előbb volt képes megszólalni, köszönve, felsegitését. Ugy, hogy később mindket­ten nevettek a helyzet furcsaságán. Ek­kor vette Gordon észre, mily különös volt az idegen leány mosolya és mily végte­len szomorú és élettelenné vált ennek el­tűnése után a márványarc. E kis mosoly a legszomorúbb kifejezés volt, amit Gordon valaha női arcon észlelt. Szána­lom vett erőt férfias szivén. Annyira bántotta őt e rendkívüli szépség végte­len szomorú mosolya, hogy jobban sze­rette volna, ha soha sem látja a szen­vedő kifejezésü arcot. Mi joga van szép nőnek szomorúnak lenni ? Ez önzés. En­nek látása valóban a legkeményebb szivü embert is meghatotta volna. Miután megkérdezték egymástól, esés közben nem ütötték-e meg magukat, a leány igy szólt: — Csak egy kis sétát akartam a fe­délzeten tenni, mert kissé szédültem odabenn, de miután látom, hogy ily rosz­szul kezdődött, okosabb ha visszavonu­lok. Mégegyszer köszönöm szívességét uram ! Jó napot! És ezzel eltűnt. Gordon ugy érezte mintha egy fehér hideg hullám csapott volna arcába, de folytatá előirt sétáját a fedélzeten. — Mily különös a sors ! Ez a leány nem mondott egy szót sem másként mint ahogy hasonló helyzetben ezer más mondta volna. És mégis kiválik a többitől. Alig beszéltünk egymással né­hány szót és most alig birom nélküle az időt az estebédig agyonütni. Mily szép karcsú alakja, mily apró keskeny lába van és mily jól áll rajta egyszerű utazóruhája ! Vájjon hol fog ülni a table — d'hote-náí ? A várva várt étkezés elérkezett. Vé­gigtekintve az összes helyetfoglaló tár­saságon, Gordon megütközve vette észre, hogy a keresett nincsen köztük. Kilenc óra felé újra felment a fedél­zetre, hol szembetűnt egy karcsú, a hajó oldalához támaszkodó alak, mely a hul­lámokba bámulva elmerengni látszott. Hozzá lépve Gordon kalapját emelé. — Engedje meg, kisasszony, hogy a mai kis incidens ismerkedésünk beveze­téséül szolgáljon. Bátor vagyok maga­mat bemutatni. Nevem Douglas Gordon. A leány megfordult és szó nélkül nyujiá feléje kezét. Gordon megkérte őt

Next

/
Thumbnails
Contents