Esztergom és Vidéke, 1897

1897-07-18 / 57.szám

lene s az igy nyert tágas tér lenne piacul felhasználva. A cselekvés térért igen sok vár Esztergomra, melyet a culturális ha­ladás még inkább fokoz. Ha a város közjövedelmének for­rása engedné, nem is lehetne soká késni a dolgok kivitelével. Azonban a túlságos pótadó igen leköti a polgárok tevékenységét és hogy a jelen pótadórendszer mellett még is lehessen valamely építkezéseket foganatosítani, a város képviseleté­nek különös megfontolással a taka­rékosság útjára kell okvetlen lépni, hogy az évi budget keretében jus­son néhány ezer frt oly mellőzhet­len építési kiadásokra, melyek elől Esztergom el nem zárkózhat. Talán lesz alkalmunk hozzányúlni a taka­rékosság törvényeinek alkalmazásá­hoz — egy-egy indítvány alakjában, melyet e lap utján az érdekelt kö­zönség elé hozni — bár egyeseket kellemetlenül érint — a közjaváért és boldogulásáért kötelességünknek tartjuk. —f. Városi közgyűlés. — Július 15. — A Lőrinc-utca sorsa a kévviselő­testület csütörtöki ülésén végre el­dőlt. A telkeknek a Takarékpénz­tár részére való eladását egyhan­gúlag megszavazták s igy remél­hetjük, hogy a szégyenletes romhal­maz, amely eddig csak a pótadó növelésére szolgált, már a legköze­lebbi jövőben eltűnik, hogy egy modern, diszes bérpalotának adjon helyet. A városi képviselők is érezték, hogy nagyot vétenének a közérdek ellen, ha közömbösségükkel hátrál­tatnák a mielőbbi döntést s igy szép számban gyűltek össze, sőt alaptalan volt abbeli aggodalmuk is, hogy a tüz miatt felfüggesztett ülé­jsen az újból való megnyitás után az abszolút többség többé meg nem lesz. Az ülés különben egy elnöki be­jelentéssel és két interpellációval kezdődött. Maiina Lajos referált a gimnázium ügyében tett budapesti és balatonfüredi útról ugy, ahogy azt mi legközelebbi számban meg­írtuk s bejelentette azt is, hogy a megbízott küldöttség hasonló cél­ból legközelebb a főkáptalannál is tisztelegni és kérni fog. Farkas Tivadar az iránt interpel­lálta meg a polgármestert, hogy té­tettek-e lépések a mult évi zárszá­madásában mutatkozó rengeteg be­vételi hátralék csökkentésére. Az el­nök azt válaszolta, hogy a zárszá­madást tárgyalni fogja a pénzügyi bizottság, a tanács, végül a képvi­selőtestület s a felvetett kérdéssel ez alkalmakkor fog foglalkozni. Hasonlóképpen válaszölt Kijjfer József abbeli interpellációjára is, hogy a mult évben a helytelen ki­számítás miatt történt pótadó-tul­íizetés az adózó polgárság ez idén kivetett adójából leszámittatik-e ? E kérdéssel is a zárszámadás tárgya­lása alkalmával fognak foglalkozni. A napirend első tárgya annak bejelentése volt, hogy a belügymi­niszter a duna-utcai telkek bizony­talan célra való megvásárlását ki­mondó közgyűlési határozatot meg­semmisítette s a közgyűlést ujabb határozathozatalra utasította. Olvasóink még emlékezni fognak, hogy annak idején a polgármester hogyan erőltette ki e határozatot, minden törvényes forma vakmerő negligálásával s igy előre látható volt, hogy a felsőbb hatóság a ha­tározatot jóvá nem hagyhatja. Igy is történt, még pedig az eljárásra vonatkozó oly kifejezések kíséreté­ben, amelyeket miniszter még vá­rosi tanácsról aligha használt. A miniszteri rendelet ugyanis — nem tudjuk, mily információ, vagy véle­kedés alapján — a tanácsot vá­dolja taktikázással és törvénytelen­A te neved az én imádságom. A te neved van az ajkamon, amikor kerül az álom, a te neveddel köszönt a hajnal. Olyan tisztán vagy bevésve a szivembe, hogy csakis én magam látok oda be mikor imádkozom. Más nem tudja ezt, de minek is tudna róla, hiszen a profán szem kigúnyolja a legszentebb érzelme­ket s egy kegyetlen szójáték képes azo­kat megszentségteleniteni. Még talán magad sem tudod, hogy milyen nagyon szeretlek, mert nem • tu­dom kimutatni azt, amit érzek. Ugy rémlik, hogy olvastam egyszer valahol ilyesmit: — Miért mondanám el másnak, hogy szeretlek, mikor ez a szerelem nem olyan, mint más emberé és ha megmonda­nám, lennének olyanok, akik nem hinné­nek benne, Hiszen olyan kevés ember van, aki képes szerelmet elképzelni bókoló ud­varlás és üres frázisok nélkül. Az én szerelmemben én hiszek egyedül, s erős meggyőződésem, hogy csak az sze­ret igazán, elnyomhatatlan erővel, kinek elszoruló torka gátot vet a cifra szónak, megreszkető ajka alig bir hebegni, mi­kor olyan érzésről kellene szólnia, amely még félig sejtelem — boldog édes sej­telem — s amelynek elmondására kevés egy élet, szegény minden nép szótára. Hiszed-e te is ezt ? Hiszed-e hogy az az igazi érzés, amely nem keres és nem talál szót, csak vergődik tehetetlenül s nem képes megnyilatkozni ? Hiszed-e, hogy képes vagyok téged istenként imádni, s néha alig tudom azt is meg­mondani, hogy: szeretlek . . . . . . Olyan édes még most ls a ró­zsád illata, pedig elhervadt már a vi­rág 1 . Tudod te is a dalt: Elhervadt rég az a rozsa, Hullni kezd a szirom róla, Mégis őrzöm rejtve, védve, Hiszen a te kezed tépte! A te kezed adta nekem azt a rózsát, azért olyan szent előttem minden hul­lani menő szirma, amelyekből dehogy engednék csak egyec is elveszni! Ugy őrizem vad féltékenységgel, hogy ne lássa meg senki; a szivem fölé helyez­tem, hogy mindig velem legyen s min­den pillanatban nyugtassa meg azt a bolondos kis húsdarabot, melynek min­den dobbanása tiéd. Szeretlek, de ne kérdezd, hogy miért mert nem tudok rá megfelelni. Olyan megmagyarázhatatlan rejtélye ez a nagy mindenségnek, mint annyi más, amire szintén nincs felelet. Sz. V. A két haladé. — Az »Esztergom és Vidéke« fordítása. Irta: CATULLE MENDÉS. Egyik haladó : Jó napot! Másik haladó : Jó napot! seggel s megfenyegeti, hogy is­métlődés esetén a megtorló intéz­kedéseket teljes szigorral fogja végrehajtani; a miniszteri leirat le­küldése alkalmával a főispán és lelkiismertesebb kötelességteljesité­sére figyelmeztette a tanácsot. A tanács pedig teljesen mél­tatlanul támadtatott meg, mert az a bizonyos megszavazási stikli onnan nem indult ki, nem ott volt előkészítve. Azt egyes egyedül a törvényt nem tisztelő polgármester ur inscenirozta, szavazás alá bocsát­ván dr. Helcz Antalnak az ülés folyamán beadott indítványát. S ép­pen azért nagyon sajnáljuk, hogy a tanács ugy szólván zsebre rakta a kemény rendreutasitást s nem ipar­kodott önérzetesebben, erélyesebben elégtételt szerezni s megelégedett avval, hogy kimondotta, miszerint ok nélkül támadták s hogy a leg­közelebbi közgyűlés elé a telkek eladására vonatkozólag ujabb javas­latot ad. Igy vélekedett dr. Helcz Antal is mikor kifejtette megütközését a mi­niszteri leiraton, amelynek vádja a való tényekkel ellenkező. S ha tel­jes tisztelettel viseltetett mindenkor a felsőbb hatóságok iránt,' de a vá­ros is elvárhatja, hogy a felsőbbség is legalább némi tiszteletet tanúsít­son iránta. Azt hiszi, hogy ott rosz­akaratu információ történt. S mivel annak idején a javaslatot a közgyű­lésen ő adta be s igy az ő jóhi­szeműsége is kétségbe van vonva, kijelenti, hogy ez ügyben előzete­sen a tanács egyetlen tagjával sem érintkezett. Csak mikor hallotta, hogy a testvérvárosok a telkek is­kolai célra való megvételével szem­ben állást akarnak foglalni, amit veszedelmes jelenségnek tartott, a béke megóvása céljából tette meg közvetítő indítványát, amelyet a közgyűlés napján csupán két kép­viselővel tudatott s amelyet a köz­gyűlés alatt sebtiben fogalmazott meg. Igazán csodálkozik, hogy a város oly határozottan dolus-sal vá­doltatik, amit egy hatóság, szó nél­Egyik. — Mily vigan danolsz uta­don ! Másik. — Te is mily vigan danolsz ! Egyik. — Azért, mert elmegyek. Másik. — Én meg azért, mert vissza­térek. Egyik. — Mily édes az eltávozás! Másik. — Hova mégy ? Egyik. — Mily édes a visszatérés! Másik. — Es honnét térsz vissza ? Másik. — Az életből. Egyik. — Én húsz éves vagyok. Fo­gom látni az ablakokban a szép asszo­nyokat és fogok nekik verset mon­dani, mit mosolyogva hallgatnak végig. Másik. — Én ötven éves vagyok. Sok szép asszonyt láttam az ablakon, sok verset mondtam nekik, mit moso­lyogva hallgattak végig. Egyik. — Husz éves vagyok. Lesz­nek barátaim akikkel küzdeni fogok az álomért, a szépségért és az emberiség boldogságáért. Másik. — Ötven evés vagyok. Nekem voltak barátaim akikkel küzdtem mind­ezekért. Egyik. — Husz éves vagyok. A sze­gények meg fogják köszönni jótétemé­nyeimet. Másik. — Ötven éves vagyok. Ne­kem már megköszönték a szegények amit értük tettem. Egyik. — Husz éves vagyok. Ha szenvedni kell, hogy örömet érdemei­kül el nem tűrhet. Kell T hogy illő tisztelettel, de kellő határozottság­gal a tanács elégtételt szerezzen magának s nem érti, hogy a tanács ezt megtenni elmulasztotta. Az ügy érdemét illetőleg múltkori indítvá­nyát, hogy t. i. a telkek meg nem határozott célra megvétessenek, to­vábbra is fenntartja. A lőrinc-utcai telkek eladására való névszerinti szavazás nagy ér­deklődés mellett folyt le. Százhár­mán szavaztak s valamenyien igen­nel, mig 72 képviselő távol volt. A szavazás után az érdeklődés meg­csappant és miután az elnök kimon­dotta, hogy az adásvételi szerződés megtörténtével a város főügyész bi­zatik meg, a tanácsterem majdnem egészen kiürült. Szabadságidőt engedélyeztek Szabó József városi pénztárnoknak s a még mindég betegeskedő Hajnali Gyula ellenőr szabadságát meghosz­szabbitották. Tudomásul vették, hogy a dédai korcsmát hat évre évi hatvan forint bér mellett Spitczer Mór vette bérbe és a rosz karban levő épület reparációját is elhatá­rozták. Hosszabb vita támadt még a na­pirend utolsó pontjánál, Tátus Já­nos indítványánál, amely a városi legelőn a különlegeltetés engedélye­zését célozta s amelyet a tanács az idei évre bizonyos korlátozá­sok között megengedhetőnek vélt. A vita folyamán mindenekelőtt kiderült, hogy a városi legelő rette­netesen elhanyagolt állapotban van, bokrokkal, szerb tövissel benőve s mint dr. Prokopp Gyula előadta, mély keréknyomokkal, amelyek még a fügyökereket is elpusztítják, ke­resztül-kasul hasitva, amit Dóczy Ferenc a szaktisztviselők hanyag­ságának tudott be. Kollár Károly gazdasági tanácsocs nem is tudta megcáfolni a vádakat s csak azt igérte, hogy a legelő tisztításához a jövő évi költségvetésbe fedeze­tet fog állíttatni s hogy a kesztölezi ut elkészítvén, a kocsiknak a lege­lőn való járása meg fog szűnni. jünk, barátsággal és megadással vise­lem a szenvedést — csakhogy elnyerjem. Másik. — Én elnyertem a szenve­déssel érdemlett örömet. Egyik. — Isten veled, távozó Em­lék! Másik .— Isten veled érkező Re. meny! Egyik. — Mennyire örülök, hogy danolsz visszatérésednél! Másik. — Csak majd te is danolva távozzál el az életből. Menj, menj csak az életbe. És majd ha egykoron te le­szel a visszatérő, ne mondd meg azon haladónak, kivel találkozol, hogy az asszonyok másra gondolnak, ha az ab­lakból verseidet hallgatják; hogy az álom, — álom marad; hogy a szépség nem a földi terület rózsája; hogy az emberiség gyűlöl bennünket a szerete­tért, amelyet iránta tanúsítunk és hogy barátaink a küzdelmek legnagyobb ve­szélyében hagynak el. Ne mondd nekik, hogy a szegény megharapja a kezet, mely neki alamizsnát nyújt, sem azt, hogy az ember hiába szenved az örö­mért, mert nem nyeri el soha! — Lásd hogyan nevetek, hogyan dalolok! A visszatérő ne bátortalanitsa az eltávo­zókat, mert meg kell hagyni a fiatal emberek szivében: — az illúziót. Franciából fordította : Inconnu.

Next

/
Thumbnails
Contents