Esztergom és Vidéke, 1897
1897-07-18 / 57.szám
Esztergom, 1897. XIX. évfolyam. 57. szám. Vasárnap, július 18. YÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M^íljeleífik Vasárnap és csütörtökön. jiLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) yárostjáz-köz, Spanraffc-fyáz. Kéziratot nem adunk vissza. f<~ A város érdekében. Esztergom, július 17Esztergom egészségügye különösen a helyi hirlapok hasábjain többoldalulag meg lett vitatva. Igen sokat hallottunk a vizmizériákról, melyeknek eltüntetésére igen életrevaló ' indítványok merültek fel, de a kivitelben — sajnos — egy sem volósulhatott meg. Halottunk a csatornázásról is eleget, de ebből is csak annyi lett megoldva, amitől elzárkózni éppenséggel nem lehetett. A város legnagyobb része nélkülözi a csatornát, hanem helyette a felszíni folyókák az ő bűzhödt tartalmukkal annál inkább éktelenitik az utcákat. Egy-két utcát valahogy időnkint megtisztogatnak, azonban a nyári tikkasztó hőségben szükséges öntözés e helyett elmarad, s csak nagy ritkán esik meg, hogy e kívánalmat itt-ott csupán csak hireért közelitik meg. Esengve sopánkodunk, hogy a nyugdíjas magánzók betelepedései nálunk nem birnak gyökeret verni, akik az ő csendes mivoltukban elősegítenék a város anyagi gyarapotz .Esztergom és Vidéke" tárcája. Jöjjön Tatára. . . . — Az idei hadgyakorlatokhoz. — Trombita harsog nemsokára, Elmegy a házi regiment, Hej, ez az átkos nagy manőver Sok szép reménynek neki ment! Néhány nap múlva búsan sóhajt Fess lájdinand ur Livió : Jöjjön Tatára, drága nagysád, Tatára menni oh mi jó I Egy szál bakát sem lát a város, Tatán les zen majd mindahány És gyászruhát ölt bánatában Sok szép menyecske, szép leány ! Ne öltsön gyászt, ne bántsa bánat, Legyen mosolygó és vidám — Jöjjön Tatára, drága nagysád, Nagy vigan élünk majd Tatán ! Estére szépen összeülünk, Ha a gyakorlat véget ért, S nem adjuk majd nagy boldogságunk A földnek minden kincseért. Estére majd fülembe súgja : — Nos, mon amour, hát szeretem . . . Jöjjön Tatára, drága nagysád Es boldogítsa életem ! üását-, mert ezek rendszerint nem kérnek senkitől alamizsnát, hanem amijök van, azt nálunk elköltik, akik péknek, mészárosnak, szabónak, cipésznek, megrendelőivé, háziúrnak pontosan fizető lakóivá, a helyipiacnak állandó fogyasztóivá válnak. Egyszóval Esztergom javát szolgálnák ittlétükkel. Ámde kinek volna kedve telepedésre, mikor a piac méreg drága termékeket kinál eladásra s ez ellen semmi oltalmat nem nyer a közönség, mert az illetékes hatóság ázsiai nyugalommal elnézi, hogy a piacon előforduló ádáz versenyben mindég a nagymarosi élelmes kofák lesznek a győztesek, hiszen ezek győzik a pénzzel, mivel a nagymarosi nyaralók adnak nekik eleget. Ugyan melyik magánzónak volna kedve itt letelepedni, mikor a köz- j tisztaság követelményei nincsenek megvalósítva ? Amint egy idegen megfordul a városban, rögtön kifogásolja az ut- j cák tisztátalanságát. Mint régi város, utcáinak girbe- j görbeségével úgy is kedvezőtlen' benyomást ébreszt, — de legalább I menthető, mert a századok előtti mérnöki tudomány nem folyt be gyökeresen az utcák rendezésébe. Szinte botrányos jelenség, hogy Esztergom fő utvonalain levő kirakatok ugy vannak körülbástyázva mindenféle, az utcára kirakott holmikkal, hogy alig lehet köztük és előttük elvonulni. Az üzleti raktárt nem az utcára kell vinni, mert az utca a járó-kelő közönségé, s ez nem tartozik folyton az elébe állítót portékákba ütközni s azt kerülgetni. Érdekes visszaélés tapasztalható egyes lakásoknál és házak berendezésénél. Tudunk egy utcát, hol a trágyáié a falon keresztül egy házból az utcára szivárog és a járdát a szennyes folyadék ellepi és bepiszkolja. A türelmes szomszéd is igen sokat szenved ez által, mert fala teljesen átivakodik, az utcára néző szobája istálló-szagu, miazmás levegővel van telítve. Avagy járja e az ; hogy a város egyik terén átvonuló árok mindenféle giz-gaz, háziszemét és piszok gyülhelye, a ahova az elpusztult házi állatok is közszemlére vannak kitéve, hogy a Üzenje meg, hogy eljön, édes Es most figyeljen jól r eám : Önért megyek az induláskor, Egy édes nyári éjszakán. Beszólok egy szép nyári éjen S megzörgetem az ablakát — Jöjjön Tatára drága nagysád , De — fel ne költse a mamát! Valaki. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti táreája. — Szeretlek, de ne kérdezd, hogy miért, mert nem tudok rá megfelelni. Olyan megoldhatatlan relytélye ez e nagy mindenségnek, mint annyi más, amire szintén nincs felelet. Miért szereti a harmatcsepp a virágot, miért lopódzik holdvilágos éjszakákon Ölelő karjai közé a szirmoknak ? Miért keresi fel a dalos madár az erdőt s a napraforgó miért vall szerelmet az éltető őserőnek, a napnak ? Ki tud mindenre megfelelni s ki tudja megmondani, hogy miért szeretlek én téged ? — Van benned tán valami titkos hatalom, mely magához vonz akaratlanul is s amely egy ragyogó szempár rabjává teszi az én bohókás, álmodozó szivemet; avagy tán felsőbb isteni rendelkezés választott ki bennünket egymás számára s adott téged nekem, hogy beragyogd azt a sötétséget mely olyan fájdalmas szenvedésekkel gyötörte eddig az életemet ? Csak gyötörte, mert már nem vagyok szomorú. Szeretnék újra gyermek lenni, pajkos, ugrándozó fiúcska, hogy elmeséljem az egész világnak a boldogságomat: szeretnék veled együtt bolyongani madárdalos utakon, egybe boruló lombos fajú erdőben; szetetném odafektetni izzó fejemet a te kebeledre, hogy halljam szived minden dobbanását; szeretném kezembe fogni a kezed és odatenni az én szivemre, hogy érezd, milyen gyönyörű összhang a dobbanásuk . . . s akár behunynám a szememet és akár meg is halnék ott, a közeledben. Olyan édes volna akár meghalni. Abban a boldogító tudatban mennék a másvilágra, hogy ezt az összhangot nem | zavarta meg soha semmi, hanem folytonos volt és boldogságos, a milyenről csak ritkán álmodik halandó. De hát nem boldogság akkor meghalni, amikor a boldogság kezdődik ! Hiszen a józan ész azt mondja, hogy éppen most kell megkezdeni az uj életet az eltemetett, elfedett régi helyett s ébredező erővel, visszatért életkedvvel küzdeni az édesért, a mindenért. Ugy el tudom nézni a csillagos égboltozatot, hogy ragyog, tündököl a milliárdnyi égitest a magasban ! Néma az éjszaka, csak valami érthetetlen zümmögés tör megszakítás nélkül levegőt dögleletessé tegyék. Egy vidéki előkelőség: nyug. huszárőrnagy ezen rendkívül megütközött, s azt Esztergom szégyenképének minősítette, melyen segíteni egyszerűen lehetne. Ugyanis, ahol az árok mélysége csekélyebb mérvű, az árokpartot mulhatlanul befásitani kellene ahol pedig az árok mélyebb, mindkét oldalon két méternyi magas fal emelendő, még két áthidalással szaporítva, nehogy a kiváló dunaági iszap, vagy a zápor hozta üledék szembántó legyen. Sokan nem tudnak megbarátkozni azzal sem, hogy a piactér igen szük és a baromfipiac, ahol sok szemét gyülemlik össze, ép a legnagyobb kocsiközlekedés útjába : a Lőrinc-utcába van helyezve. Erre nézve igen találó indítvány hangzott el egy helybeli előkelő t iparos ajkáról, aki baromfi piacul a város centrumában levő, majdan e célra kiépítendő teret szánt. Ez nem volna más mint a jelenlegi Hutt-telek az eltávolítandó vágóhid helyével egybefüzve. Csak az átjáróhid mögötti csatornát a mostani földszinti magasságban beboltozni kela csöndön által, mintha az éjjeli szellő szerelmesek sóhaját vinné szárnyain tova. Olyan imádságszerü ez a tompa moraj, talán most vall az éjszaka szeremet a tündöklő égboltozatnak s az a zaj a szive dobogása, ajkának suttogása csupán. A szellő maga a sóhaj s a mint körüllebeg, hízelegve cirógatja meg az arcomat, azt hiszem, hogy megérthetem mit mond : — Boldog vagyok én, is, örülj velem azt a fényes csillagot szeretem amelyik ott ragyog Keleten. És az a csillag viszontszeret, bevallotta, hogy csak értem érez, az enyém szivének dobbanása, éjszakáinak álma, minden, minden az enyém. Igy beszél a szellő s a másik percben már tovalebben, fölmegy' szerelmeséhez a magasba. Én pedig beletemetem arcom a te száraz virágaidba s magam elé varázsolom a két izzó szemedet, a csókos ajkadat s nézlek mereven, Önfeledten, mint aki előtt nem létezik más semmi a világon; nézlek addig, mig könnyek borítják el a szememet a tündöklő látványtól s hosszú barázdákat szántva végig gördülnek az arcomon. Jól tudom, hogy balgaságot követek el, a mikor sírok, de nem tehetek róla, mert jól esik. Gyermek vagyok már, azzá tett a szerelem s ha azelőtt fásult szívvel tudtam végig szenvedni bármit, most könyes lesz a szemem, ha csak a nevedet hallom.