Esztergom és Vidéke, 1897

1897-07-08 / 54.szám

es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M^

c

^

er

^ik Vasárnap és csütörtökön, ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — S frt — kr. Negyed évre — — — l frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Városház-köz, SpaDraft4}áz. -jH Kéziratot nem adunk vissza. Hr Esztergom vármegye közönségéhez. Esztergom, július 7. A hazafias vármegyék működésében számtalan jelenséget találunk, amikben felfedezhetjük a magyar családi vonásokat, a szeretetteljes gondoskodást fiai és azok sorsa fölött. Arad, Szeged, Pozsony, Győrmegyék a közelmúltból szolgáltatnak példákat, de lehet mondani, hogy csaknem minden magyar vármegye több alkalommal gyámolította egy-egy fiát, ha az valamely olyan pályára érzett hivatást, amelyre saját anyagi erejéből nem léphetett. Ezen nemes eljárásuk gazdag jutalma a támogatott ifjú előrehaladása, érvényesült tehetségének sikere, büszkeségére városának vagy vármegyéjének. Ez a hó a legaktuálisabbá teszi mai témánkat, mert Esztergommegyében átlagos számítással 60—70 család a fölött ül tanácsot, hogy gyermeküket hova helyezzék, végig járassék-e a középiskolát, vagy más pályára vigyék, a gyermek tehetsége és hajlamai szerint. Ertjük a középiskola IV. osztályát végzett fiuk sorsát, akiknek itt eddig a középiskola folytatásával papi, az iskola megszakításával a tanítói, kereskedelmi és magasabb ipari, továbbá gazdász pályák voltak nyitva. A katonai pályát elzárták anyagi okok és az, a tartózkodás, amelylyel magyar népünk a közös hadseregbeli iskolák iránt viseltetett. Az uj honvédségi hadapróiskolák felállításával a politikai tartózkofiás megszűnik és a családok szívesen nevelnének fiaikból katonákat, ha anyagi erejük engedné. A középosztály nagy családu tagjai azonban megélhetésük egyedüli fedezetéből : fizetésükből, vagy szerény keresményükből nem vonhatnak el négy éven át 200—200 forintot egy gyermek kinevelésére. Az intézetek ciklusonkint mintegy 1200 ifjú számára nyitják meg a katonai pályát, tehát évenként 300 ! ifjúnak. I Bizonyos dolog, hogy ennyi helyre évenkint több lesz a jelentkező a tehetős családok gyermekei; bői, az alapítványi helyek azonban mentesek a túljelentkezések versenyétől, azokat csak a meghatározott családu, vagy illetőségű ifjakkal lehet betölteni. b JMepjs Vidéke" tárcája. I Madonna. Keresek egy lányt, azt, akit imádok S akit nem láttam, csak álomba még, Miatta járom embersokaságok Lélekölő, kusza tömkelegét. Sohase láttam és soha se látott, De jól ismerjük egymást, mintha régen Kötöttünk volna szűzi barátságot, A gyermekálmok rózsás idejében. A többi lánynál karcsúbb s halaványabb, Homloka csupa fény, csupa hó. Járása olyan, mintha nem is járna, Bánata nem is e földről való. Ha szól is, alig mozdul meg az ajka, Örök titok, amit gondol, vagy érez, Tekintete a szobroké s a hangja Hasonló régen elhangzó zenéhez . . . Martos Ferenc. Kese a szegény poétáról. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Élt egyszer valahol messze, idegen "országban — az álmok honában — egy szegény szürke poéta, akinek összes vagyona : érző meleg szive volt. A kopott poéta egészen magányosan tengette napjait, az emberek azt sem tudták volna róla, hogy él, ha nem olvassák a ver• seit, azokat a szelid fájdalmas dolgokat, i amelyekbe beleöntötte egész lelkét s | amelyek annyi könnyűt csaltak már a ! szentimetális asszonyok és lányok szeI mébe. Az emberek elolvasták a világfájí dalmas daíocskákat és dehogy is gon! doltak arra, hogy vájjon hogyan néz ki j az a tépett lelkű poéta, aki ezeket a [ megríkató dolgokat csinálta. Csak néha | öltött eszébe egy-egy borzas hajú fa! lusi leánynak, — a muskátliját öntöz! getve, — hogy jól volna elevenen is ' látni a szerzőt, vájjon csakugyan ajakára ; fagyott-e a mosoly? az arca tényleg ! olyan sáppadt ? nem találtatnék-e a vilá; gon szer, amely visszacsalná azokat az ! eltűnt rózsákat a könnyes arcra ? A poéta pedig, mint afféle telivér bohém, elkerülte az embereket és ott ült órák hosszáig parányi szobájában az ablak előtt; nézte az égen a felhőfoszlányokat, amelyek megtépetten úsztak tovább az égboltozaton s amelyek ugy hasonlítottak az ő lelkéhez, ábrándos tiszta lelkéhez; abban is csak foszlányokként éltek az emlékek, a halvaszületett remények, fakó, megsemmisült álmok. S olyankor elfogta a szivét valami névtelen, érthetetlen érzés, aminek alig tudta magyarázatát adni. Vágyakozás Nemes feladat méltó betöltésére ad alkalmat ezek szerint a magyar katonai reform a vármegyéknek, amelyek a magyar tisztképzés nemzeti céljait alapitványaikkal kötelesek is biztosítani. A feladat kivitelét nem értjük csupán az alapítványok törvényhatósági megszavazásában, hanem az a helyes eljárás, hogy a törvényhatóságok vezetői területük társadalmát szintén vonják bele a hazafias és szép ügybe. A siker lelkes vezetés mellett nem maradhat el. Ismerjük vármegyénk hazafias célokért mindég lelkesülő, áldozatkész közönségét és igy nem kételkedünk abban, hogy ha az őszi közgyűlésen indítványozni fogják, egy ily alapítványi hely megszavazása lelkes egyhangúsággal történnék meg s igy évenkint egy ifjúnak biztos kenyeret adnánk, egy család válláról vennők le a gondot. Hiszen nem kellene lefizetni mindjárt az egész alapítványi összeget: egyelőre az évi 200 frt. kamatot kellene csak a költségvesésbe felvenni. Vagy itt van a gazdag árvatári tartalékalap ! Hátha engedélyezné a kormány az alapitványi összeg abból való kifizetését! A vármegye határozatával mindenesetre minden időkre biztosítaná az esztergomi ifjak visszatérő háláját és évenkint egy bátor, vitéz magyar tisztet nevelne nemzetének. Ez a kettős cél, lehetetlen, hogy ne lelkesítsen minden vármegyét és azok sorában a humánus és hazafias, okos dolgokban mindig elől járó Esztergomvármegyét. Árgus. volt ez egy ismeretlen után, szomjuhozás olyan ajakra — csókos ajakra, — amelyet Ő maga már annyiszor mégénekelt lázas álmai közepette, lelkének kínos vajúdása alatt. Szerette volna ismerni azt az ideált, aki eddig sohasem kereste fel ébrenléiében, csakis akkor, amikor hánykolódva lefeküdt a kopott ágyon. Sokáig tartott, iszonyú, sok időbe tellett, mig az álmok hónából letért a földre az emberek közé. Hiszen még nem volt soha közöttünk, s mikor már ott bolyongott, ahol a többi, — még akkor is olyan nagyon furcsának, szinte különösnek tetszett neki az uj helyzet. De végre mégis csak megszokta az uj otthont, noha felette félszeg volt szegény és képtelen tökéletesen beletörődni a helyzetébe. De hát nem is volt ez a szögletesség olyan csodálni való nála, mikor még soha nem forgott sehol nem sajátíthatta el olyan gyorsan a földönjáró poéták biztonságát és gavalléros vakmerőséget, mely gyakran a kalandorságig megy. O csak magmaradt itt is a régi. A fakó dalos volt még mindig és csak a múzsát kereste, akinek csókja uj életre ébreszti. Egyszer már ugy rémlett, mintha meg is találta volna. Bűbájos szép szőke aszszony volt éjszemekkel, melyekben maga a kárhozat lakozott. Büszke ki- j A Széchenyi-park. Esztergom, július 7. Mikor városunk legszebb, úgyszólván egyetlen igazi terének : a Széchenyi-térnek rendezését elhatározták, azt is kimondották, hogy a roskatag Szentháromság szobrot ujjal felcserélni, a körülötte levő teret parkírozni fogják s e célra már alapítványa is van a városnak. A rendezésre elköltöttek egy-krct kilenc száz forintokat, hogy hogyan, miért, mily eredménynyel, nem kell | bővebben ecsetelnünk. Az uj Szentj háromság-szobor elkészítésére pedig ! önként ajánlkozott, csupán az anyag j értékének megtérítése fejében, egy i közülünk származó kiváló szobrász, j A rendezésen — bár szinte guny | e szavat ez esetben használni — I segíteni többé nem lehet \ azt a j pénzt elnyelte a téren időnkint fel| bukkanó sártenger, elhordta a szél. | — | rálynoi termete kimagaslott a többiek S közül s az egész asszony csak arra látí szőtt hivatva lenni, hogy uralkodjék. És ő uralkodott. Teljesen magához láncolta a szegény fakó poétát, jóllakatta kárhozatos bűnös szerelemmel, mert végtelenül hízelgett a hiúságának, asszonyi büszkeségének, hogy annak lantján csakis ő róla születik meg a nóta, amely mindenfelé hirdeti az ő nagyszerű szépségét, csábos pompáját. S a poéta vájjon boldog volt-e ? Korántsem, mert noha jólétben dúskált, bíbor ruhában járt, a szivében egy űr tántongott mégis és bármint akarta magára erőszakolni, hogy szereti a szőke asszonyt, arra a felfedezésre jutott, hogy amit érez iránta, az legfölebb holmi beteges vágyakozás ; jól esik a hiúságának, hogy a közelében lehet, amikor visszatér nála néha-néha az Önkívület órája, félig mámorosan a csók-özöntől elzeng egy-egy nótát róla, — de szerelemről, az üdítő boldog szerelemről szó sincsen. Azután bolyongott tovább és elkerülte mindenütt az asszonyt. Valósággal irtózott tőlük, mert ott látta a szemükben lobogni azt a beteges szenvedélyes lázt, amely csak emészt, de nem táplál. Valami különösebbre vágyott s ekkor esett meg vele, hogy az utcán bátrabban nézett a lányok szemébe. Nemso