Esztergom és Vidéke, 1897

1897-06-27 / 51.szám

ESZTERGOM es VAEOSI ES MEGYEI EBDEKEBÍK KÖZLÖNYE. ^•^I HL£ M^SJ^l

ei

^ik Vasárnap cs csütörtökön. LOFIZETESI ARAK I — — 6 frt — kr. - — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Egész évre — Fel évre— — Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁN. Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: \ kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések kaldendok( Városház-köz, Spanraft-tjáz. Kéziratot nem adunk vissza. A szenttamási iskola. Esztergom, június 26. Sokáig kitartóan, minden erejükből küzdöttek a testvérvárosok az anyavárossal való egyesülés ellen. Ellentállásukat állandóan csak egy, de azután alapos érvvel indokolták. Semmi garanciát sem láttak arra nézve, hogy az átvállalt nagy, igen nagy terhekért az egyesítés által bár csak részben is rekompenzálódjanak. A háború egyszer mégis véget ért s az egyesítés részint önkéntesen, részint bizonyos szelid nyomás folytán megtörtént. És azóta évek multak el. És ez évek története azt bizonyítja, hogy az ellenkező testvérvárosiak aggodalmai nagyon alaposak voltak. A kapcsolt részek megkapták a rengeteg pótadót, egyebet azonban nem kaptak. Sőt az uj Duna-hid megnyíltával még az eddigi kis kereskedelmi és ipari jelentőségüket is elveszítették. Az anyaváros ugy bánik velünk, mint a mesebeli mostoha a gyermekeivel. Elszedi a napikeresetüket és annak fejében koplaltatja őket. A reményeikben családott uj esztergomiak, meg kell vallanunk, sok türelmet tanúsítottak. Füzették a kilencven percentes pótadót, nézték némán az anyaváros fejlődését — és hallgattak egészen ez évig. Ekkor azután néhány agilis, buzgó városi képviselő közülök felemelte szavát, felrázta apátiájából a többit is s megindult a testvérvárosok mozgalma, amelyet igazságos alapjánál s higgadt, előkelő vezetésénél fogva kezdettül fogva rokonszenvvel kisértünk. E mozgalom vezetői hozták a zöld asztal elé a szenttamási iskola kérdését is, amely felszólalásák nélkül egyhamar aligha került volna napirendre. Kimutatták, hogy amig az anyaváros elemi iskoláit folyton becézik, addig a szenttamási ugyancsak Hamupipőke — elbánásban részesül. Helyiségei nemcsak nem feledjnek meg a pedagógia elemi követelményeinek, de egyáltalán •— a tanitó minden igyekezete dacára — lehetetlen bennük kielégítő ! taneredményt elérni. A négy osz| tály számára mindössze két tan• terem áll rendelkezésre, úgy hogy Íz .Esztergom és Vidéke" tárcája, Amiről a város beszél. — Az »Esztergom és Vidéke« tárcája. — Jer velem a folyondárral befutott kis lugasba, édes kis megüzött, megtépett gerlicém. Megsimogatlak lágyan, szelíden letörlöm forró könyeidet és ha én nem lennék rá képes, majd megvigasztal és enyhíti fájdalmaid a belopódzó napsugár. Annak a melege, idetüzŐ fénye mellett mesélek majd neked az életbölcseségről és az talán lecsendesít. Látod, rosszul tanítottak az iskolában és most elölről kezdhetsz mindent. Hogy nehéz a lecke azt hiszem, de azért nem szabad kétségbeesni. Te, aki jelest kaptál a mathematikából és az ásványtanból és jutalmakat nyertél az önképzőkörökben, csak nem riadsz vissza ettől a leckétől sem, aminek megtanulására jövendő boldogságodnak oly szüksége van. Tanultad ugy-e bár, hogy ahol legnagyobb a veszély, ott legközelebb a segély; tanultad, hogy derű után ború következik és elhitették veled a naiv professzorok azt is, hogy a szerencsétlenség, a fájdalom nyomán fakad az emberi részvét, mely szeretetével, irgalmával és humanizmusával megvigasztal. I egyben száz-százhusz tanuló is szorong. Ezzel azután minden meg jvan mondva. A szülők maguk is : látják, hogy gyermekeik semmire sem | mennek ez iskolában s ezért igyeI kéznek őket a belvárosi iskolákban ; elhelyezni. S ha a főelemi iskoláj Iából kiszorulnak, — ami ott renj des eset, — inkább a budautcaiba | küldik, hogy a gyermekek a felsőbb j iskolákra kellőképpen előkészittessennek, amit a szenttamási iskoláj tói nem remeiének. És a szegény gyermekek bandukolnak esőben' hóban naponkint kétszer Szentta| más hegyéről a Kerektemplomig, amit ha kibírnak, mindenesetre alaI posan megtanulják az egyesülés nyújtotta kiváló előnyök mélta\ tását. | A szenttamásiak kérelmüket az j iskola átalakítása iránt oly nyomós | érvekkel indokolták, hogy az egész képviselőtestület elszégyenlette maIgát és egy hang sem emelkedett, ; amikor az elnök azt proponálta, hogy elvben Ígérjék meg a kérelem teljesítését annál is inkább, mert az iskolaszék legbelvárosibb tagja is kénytelen volt elismerni, hogy a No hát tanuld most meg azt, hogy mind ebből egy szó sem igaz. A kathedráról ugy magyarázzák a világot, mint amilyennek a világnak és az embereknek Isten akarata szerint lennie kellene; az életben pedig olyannak ismered meg a világot és az embereket, mint amilyenek tényleg. Hát bizony egy kicsit borzalmas és kegyetlen, — de azért meg kell vele barátkozni, ha meg akar élni az ember, békén nyugodtan. Mindenekelőtt szokj hozzá, hogy a >város mindig beszél.* Jót ritkán, rosszat ! annál sűrűbben. Hogy a te szived szeretete milyen drága kincs, hogy gyűlölet nem lakozik abban, csak tiszta szeplőtlen szeretet, azt a város nem veszi tudomásul, mert ez unalmas théma volna számára. Hanem ha én megleplek, megajándékozlak egy szép nyári kalappal és te gyermekes Örömmel tűzöd a fejedre, arról már az első séta után beszélni fog a város. A szived, az nem théma, hanem a kalapod igen. Ha egyébb szenzációja nincs épen a városnak, hát jó a te kalapod is. Leolvassák arról, hogy hiu, hogy kacér vagy. Harmadnapra már azt is tudják, hogy nggy pörlekedés volt közöttünk azért a kalapért. Te ragaszkodtál a megvételéhez, én pedig szegénységemre hivatkozva elleneztem és drágáltam. E miatt irtózatosan összevesztünk és alighanem I válópör lesz folytatása a kalap-affairnak. j És mig ujabb szenzációt nem vet fel a | kis városi élet hullámja, addig erről beszél a város. Én édes megüzött gerlicém. törüld le | könnyeidet. Légy továbbra is büszke a ! kalapodra és ne törődj azzal, hogy beszél arról a város. Nyugodj meg abban, hogy a városnak mindig beszélnie kell — ez az ő természete. Ahol két ember összejön, ott okvetlenül egy harmadiknak a becsületén a boldogságán rágódnak és ezzel miképpen az őrlő féreg talán, öntudatlanul pusztítják más emberek életkedvét, nyu galmát. Ha szerencse ér, azt megirigylik ha baj ér, folszissszen a káröröm és maró guny. Egyszóval sohasem szabadulsz tőle, utánad jár, mint az árnyék, hogy elhomályosítsa a fényt. E mellett örökösen mosolyog reád, mézesen-mázosan udvarias, a szemedbe dicsér, a hátad mögött megmar. Ehhez bizony hozzá kell szokni, ha az ember kis városban él. Igen, a nagy metropolisokban, a világvárosokban elrejti az ember fájdalmát egy nagy csapás után a negyedik emelet bérházában, ahova nem hatol be tolakodva a kegyetlen nagy Galeottó. De ahol csak néhány ezret számol a lakosság; ott bekukucskál a város az ajtódon és kibeszél mindent, amit csak meglát, sőt leggyakrabban arról is beszél, amit nem testvérváros kérelme nemcsak méltányos, hanem annak teljesítésére kötik a várost a tövény paragrafusai is. A jó városi urak azonban nem szoktak túlságosan sokat törődni a törvény paragrafusaival, az ő elvbeni Ígéretük pedig nem olyan igéret, amelyre bátran építeni lehetne. S éppen ezért jónak tartjuk figyelmeztetni a szenttamási iskolabarátokat, hogy az ügy menetét ezentúl is a legéberebb figyelemmel kisérjék. A kezdeményezés az iskolaszék részéről minden esetre megtörtént, amikor a városi mérnököt megbízták az átalakítási terv előkészítésével. A városi mérnök, aki nem a városi tisztviselők rendes genrejéből való, amivel néha kellemetlenséget is okoz kedves kollégáinak, nem tette az asztalíiókba az iskolaszék végzését, hanem azonnal munkához látott és rövid három hét alatt elkészült a tervvel. Még pedig nemcsak egy, hanem két tervet is készített, mert maga is belátta, hogy az iskolaszék utasításai szerint való átalakítás, bár lát. És ne hidd azt, hogy csak te veled szemben ily kegyetlen. Mindenkivel, sőt önmagával szemben is az. Ez a métely a kisvárosi levegőben, melyet okvetlenül beszívunk, mihelyt kinyitjuk a szánkat, mely észrevétlenül, de biztosan ellep mindent és megmérgezi mindazt,, ami még tiszta és egészséges. A város beszél. Ha hallgatna és hagyná, hogy mindenki végezze a dolgát és arca verejtékével szerezze meg mindenki a kenyerét, járjon mindenki olyan ruhában, amilyenre neki telik és viselje mindenki azt az örömet, vagy csapást, amit a sors szeszélye rámér, — mennyivel boldogabbak volnának az emberek kisvárosban! De a »város nyelvei* ezt nem tűrik. Mintha csak tulboldog volna az ember ezen a földön és minthogyha ők titokban arra szövetkeznének, hogy megrontsák a boldogságot, hogy fájdalmat kozzanak ott, ahol felcsillan egy kis öröm élesítsék a fájdalmat ott, ahol gyötör az már ugy is eléggé, az ő nyelvöltögetésük nélkül is. Szokjál hát hozzá, hogy a város mindig beszél és légy elég erős ahhoz, hogy ne sokat törődi vele; ha nagyon megbántanak, akkor .se fogjon el a keserűség és a kétségbeesés, mert ez csak olaj a tűzre, hanem kis kacsóid Összetéve imádkozz az istenhez, hogy javítsa meg az embereket és világosítsa fel elméjüket arról, hogy nem egymás kinzá-