Esztergom és Vidéke, 1897

1897-05-09 / 37.szám

Esztergom, 1897. XIX. évfolyam. 37. szám. Vasárnap, május 9. # VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M^áJ

elei

^ik Vasárnap és csütörtökön. >•*! ^LŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre — — — — Fél évre— — — — — Negyed évre — — — Egyes szám ára: 7 kr. 6 frt - kr. 3 írt - kr. 1 frt 50 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULA Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hava a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Városház-köz, Spa^raft-ház. Kéziratot nem adunk vissza, Közegészségünk. Esztergom, május 8. Esztergom és Konstantinápoly. E két orientális város között már volt alkalmunk összehasonlitást tenni, de mindenesetre nem oly széttekintéssel, mint azt most tehetjük. — Tehát beszéljenek a tények: Ha nyakunkba vesszük a várost, alig találunk egy pár olyan házat, amelyben egészségellenes állapotokat ne látnánk. Ritka helyen találunk olyan pöce-gödröket, amelyek át nem eresztő falazat- és alapzattal bírnak. Mondhatnók, valamenynyi földbeásott gödör. A Buda-utca, a Táti- és Dorogi-utak, a Simor-Jánosutca és Új-sor, valamit az ezen körzetbe eső utcákban levő házak, ugy Szenttamás és Szentgyörgymező kerületek házaiban mindenütt rátalálhatunk a jelzett állapotokra. Olyan szemétlerakó hely, amely elzárható volna, egy házban sincs ; hanem az udvar közepén, vagy valamely félreeső zugban gyűlik össze a szemét és a trágya. Különösen ki kell emelnünk itt a földműves osztály udvarait, a melyekbe ha bemegyünk, első lépésünkkel már bokáig járunk a trágyalében. Ugyancsak itt — mezőÍz .Esztergom is Vidéke" taraija. Utolsó reggel. Olyan nyájas ez a reggel, A napfény is ugy ragyog Könnyű szellő hozza szárnyán A viola illatot. Fürge, hivő csobbanással Fut a kedves kis patak, Hüs vizére, hízelegve Selymes ágak hajlanak. Kék virágok, rám nevetnek, Bérci szellő meglegyint, A fenyő mind ugy maiasztal: »Mért sietsz el már megint !« Oh patak, fenyők, virágok! Oh szabad, havas hegyek ! Mily örömmel itt maradnék, Itt maradnék köztetek! Utam a távolba szólit, Ámde minden visszahí; S a szivem csak elborítja Lassan, búsan valami. Es a mint körültekintek Csendesen búcsúzva még, Hallkan, mintha ködbe veszne Körülöttem a vidék . . . Szalay Fruzina. gazdasági szempontból tán helyes — azon rendetlenséget is látjuk, hogy az illemhelyek a trágya mellé, vagy fölé vannak építve, hogy igy a pöce-gödrökt ártalmának kihordási költsége megtakarittassék. Azon kell csodálkoznunk, hogy városunk ennek cucára is ment a járványos betegségektől. Tudjuk mi azt, hogy ily állapotok megszüntetésére nemcsak a törvény, hanem a morális érzület k nagy befolyással bir, de viszont id5 is szükséges reá. Hogy nemzetgazdasági szempontból sem előnyös az udvarokban és pöce-gödrökben az ott meggyült szerves anyagokat szétszórva hagyni, azt leginkább a termőföld mutatja meg, amelyre a nap heve által kiszárított, az esőzések által kilúgozott trágyanemek ha ki is hordatnak, azok hatása a jó termés biztosításához alig járul hozzá. Megemlékezni óhajtunk egy mintaközségről, amely Pozsony és Hainburg között, a határszélen, osztrák területen fekszik. E község neve : Wolffsthal. Itt, ha bármely udvarba belépünk, annak egyik félreeső részében a gazda viszonyaihoz mérten, téglából vagy kőből, cementhabarcsba rakott, egy méter mély s két—öt négyszögméter széles épitFolt a napban. (Mese.) — Az ^Esztergom és Vidéket eredeti tárcája. — A sárga bőrű, geniálisan felfésült hajú udvari miniszter a legtiszteletteljesebb mosolylyal jegyezte meg : . — Kilenc óra, fenséges uram. A herceg megbiccentette hatalmas fejét, megigazította a félrecsúszott piros Waldemár-szalagot mellén s magas, szép homlokán végigsimított a kezével: — Menjünk, gróf ur ! A gummmival béllelt szárnyasajtók nesztelenül pattantak fel előttünk. A bársonykabátos, puha gerincű lakájok hihetetlenül meggörbülve hajlongtak, mig csak el nem haltak könnyű lépéseik a hosszú gót folyosóban. Az üvegfedelü perron alatt várakozott a sárga selyembélésű Daumont-kocsi. A négy fekete orosz mén ünnepélyes merevséggel, mozdulatlanul vesztegelt, akárcsak a csupaszképü lovászok rajtuk. A kürtszó felhangzott. A palota-zenekar rázenditte az uj örömindulót, amelyet az udvari karmester maga dirigált sápadt arccal és ideges mozdulatokkal. A fáklyatartók százai meglobogtatták az izzópiros lángokat s a dél óta várakozó óriási tömeg, mint valami láthatatlan jeladásra, egyszerre tört ki zugó, hatalmas örömkiáltásba. Az összefolyó hanghullámokat csak pillanatokra szakitotta meg a fregattákról behangzó százegy ágyúlövés döreje. A hófehér egyenruhás délceg testőrök aranymarkolatos kardja megcsillant a levegőben. A kendők lobogtak, a sok ezer kékfehér zászló tiszteletteljesen meghajolt, a búzavirág és margarét (a fejedelem kedvencvirága) hullott mindenfelé. A fekete, csillagtalan éjszakából, mint valami bűvös, ezeregyéji látomány, emelkedett ki a székváros fényben uszó épülettömege. Az udvari fogat lassú, méltóságteljes tempóban haladt előre. A fenséges ur erős vonású, olajbarna arcát, amelynek a büszke, családi sasorr valami sajátos, kemény jelleget adott, mély elmerültség szeliditette meg, egészen elhallgatott és hátradőlt a selyempárnák közé. És mialatt a kezével jobbra-balra integetett hű népeinek, az a jelenet jutott eszébe, mikor husz év előtt egy hóviharos, zord téli éjszakán egy vad tivosnya mámorában a reszkető testőrkapitány halotthalvány arccal a fülébe súgta: — A fenséges ur haldoklik. Másnap átvette nagybátyja nehéz örökségét. Az arany koronát, amely akkor nagyon sok szomorúsággal, nagyon fekete árnyakkal volt megbéllelve. A pezsgős poharat összezúzta, a rózsákat eltiporta, megvált a puha, meleg kerevetektől. Erős, munkabiró kézzel ragadta meg a méglazult uralkodói gyeplüket. Beteg elődje alatt, aki utolsó éveiben a milliókat csupa bizarr, fantasztikus lovagvárak épitésére pazarolta el, pusztulásnak indult minden. Es ma — husz év multán — örömben, jólétben, gazdagságban úszik az egész hercegség. Tudta, érezte, hogy ma az általános öröm nem hazugság, a lelkesültség nem szinlelés és a fény, amely mindenünnen feléje árad, nem hamis. Amerre csak nézett, a diadalkapuk tetején, az ablakok tarka transparentjein, a világitó-torony ormán ott ragyogott millió apró gázlángból kombinálva az > arany sziv.« A legszebb epitheton, amelyet fejedelemnek népe adhat. És amerre elhaladt az udvari fogat, a kőfalként álló néptömeg a legmélyebb hálaérzettel súgta mindenütt: — Az aranysziv ! Legyen megáldva mindenkor ! Valami jóleső meghatottság, édes megelégedés melegítette fel öreg szivét, amelynek az uralkodói ezer gond között mindeddig nem volt ideje ilyesmire. jményt találunk, amelyet körül kis csatorna kerít. Az egyik szegleten, vagy a gödör közepén kutféle üreg van, szintén cementbe rakott téglából építve, melyet esetleg egy vagy két petroleumos-hordó helyettesit. Az általunk leirt építmény a trágyatelep. A kutféle mélyedés arra szolgál, hogy a trágya alól kiszivárgó hig alkatrészeket egybegyűjtse. Ugyancsak egyik félreeső helyen megtalálhatjuk az árnyékszéket is, amely ugy van berendezve, hogy alája pince-gádor-szerü menedékes üreg vezet. Ebbe az üregbe egy rúddal ellátott, két kis keréken lévő talyiga tolatik, a melyre egy petróleumos vagy másmilyen hordó van ráerősítve. Midőn egy ilyen hordó megtelik, azt onnan tartalmával együtt kihúzzák és a trágyatelepre viszik, hol is a már ott levő trágyára döntik ki. Ne gondoljuk azonban, hogy az oda kiöntött penetráns illatú anyag most már szabadjára eresztheti szét miazmáit, nem pedig azért, mert a gazdának gondja van rá, hogy azt mindenféle tőzeggel és pelyvával beszórva, fölibe agyagot terítsen. — Volt alkalmunk meggyőződni ily eljárásról s arról, hogy ott sem egészségellenes állapot nem fejlődhetik ki, sem pedig ; az esztergomi udvarok illatos voltára mi sem emlékeztet. Azért éltünk e kis példával, hogy összehasonlitást tehessünk nyugat egyik félreeső, minden központtól távollevő, kisded falucskája és Esz| tergom között. j Jós szemekkel tekintve a jövőt, | aggódva nézünk elé valamely járjványnak, amely veszélythozó kóros j csiráit ha egyszer városunkban szerjteszórta, úgy csak az isteni gondvijselés mentheti meg lakosságunkat i a biztos veszélytől! | Ez okból emelünk szót, óva intve a hatóságot arra, hogy egészségellenes állapotaink megszüntetésére minden lehetőt elkövessen ! Annál inkább nem hagyhatjuk figyelmen kivül azt sem, hogy valamaly ragályos betegségben szenvedő beteg lakásán a kezelő orvos intő jegynek az ajtóra való kiragasztását el nem rendeli. Konkrét eset áll rendelkezésükre, hogy egy helybeli család egyik tagja szintén fertőző betegségbe esvén, a beteg szobája, illetve a helyiség, a hol feküdt, intőjegygyei ellátva nem volt. A beteget szabadon látogathatták a jó szomszédok s szinte félénk kíváncsisággal les-