Esztergom és Vidéke, 1897

1897-05-02 / 35.szám

Esztenprift, 1897. XIX. évfolyam. 35. szám. Vasárnap, május 2. I

^Uxk «s ifi BSBE 1H BBB ' Bfii BBI Wflfi EH? flfi Bt BB8 fs^l BHBÍ MHB YÁEOSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. egjelemik ^asérpap és estttöptdköi^. pc;égiZETÉsi ÁRAK: Egész érre — — — — 6 fot —- kr. Fel évre— — — — — 3 fot — kr. .Negyed «*r.e — — — 1 frt 50 kr. •Egyes sgáai ára: 7 kr.. Felelős a szerkesztésért.: MUNKÁCSY KÁlrMÁNSLaptfcai&jdonos kiadókért.: MR. PRO.KOPP GYÜlíASzerkesztőség és kiadóhivatal: #oya a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendői) Kéziratot nem adunk vissza. •<--• A Kovács-píak scrsa. Esztergom, május I. A propeller Társulat csütörtöki zajos .közgyűlése után nagyon kétségessé vált, vájjon a részvénytársaság , elkerülheti-e a ilikvidációt. Hogy .a. néhány évig szépen prosperáló íi&tézmény komoly beteg, a közönség már régen tudta s igy agóniájának hire sem keltett nagyobb meglepetést. Es ma mindenki — italán még a részvénynek is — nem .annyira azon gondolkoznak, mi lesz a vállalatban elhelyezett tőkével, mint inkái)b azzal ; mi lesz a kovácspataki kis paraííiicsommal ? Ezzel a kis ^paradicsommal, amely srosrid idő alatt t

meseszerüen vedlett ] iát szemünk láttára rut kis kacsáiból .szépséges hattyumadárrá s amelyet í*övid néhány esztendő alatt nagyon megszerettünk. Elégedetten jártuk árnyas, kényelmes sétautait, örvenétíink azon, hogy vérszegény négy ÍJé közé szorított!: gyermekeink immár olcsón, könnyen hozzájuthatnak a legpompásabb levegő élvezéséhez és ha idegen vendégünk érkezett, jóleső büszkeséggel kalauzoltuk fel a Rónay-pavillon remek panorámájához. Éppen ezért mindnyájunkat megIz ísúam ís fiié" tárcája. s& borostyái). — Olimpusi mese. — Nem tudom már mért, mi cimen — Lakzi volt-e vagy mi más, — Annyi áll, hogy az Olympon Dáridó volt s nagy ivás . . . Zene hangzott, folyt a jő bor, A legdrágább tokaji, Amitől az embernek ugy Elcsücsülnek gondjai . . . Forrt a vér . . . kitört a jókedv, — S nem t'om, annak higyjek-e ? »Ezer gyertyát, száz itce bort!« Volt a ház karéneke. Lám, ki gondolná azt már ma, Hogy igy éltek hajdanába' . . . S ha fordult is »hoppról-koppra«, Nem került a házuk dobra . . . Mig benn igy mulattak csendbe'. , Künn a tég előterembe' Egy földi a janitorral — Mindkettő már bevert orral — Ott perelnek. — Mi kell kendnek? »Ereszszen be csak azt mondom! . . . S tán duellum lesz belőle, Ha Merkúr még jó előre Nem igazit eme dolgon. Hanem ő — mint okos ember És világfi — tudja módját! döbbentett az a gondolat, hogy est a .regényes ligetet el kell veszdteniink s tálán nemsokára az uj vendéglő verandájáról nem élvezhetjük többé azokat a íeleáhetlen fehér, illatos, misztikus nyári éjszakákat, amilyenekben ott annyiszor volt részünk. Azonban nem szabad megmaradnunk a tétlen .-megdöbbenésnél és az apatíkms lemondásnál. Er^pen azént mert annyira szivünkhez nőtt ez a bájos liget,, magunknak keii mindent elkövetnünk, esetileg" ideiglenesen áldoznunk is, h©gy azt memcsak megtartsuk^ de fejleszszük

v szebbé, nagyobbá, olyanná tegyük, amilyennek még tavaly is magunk elé képzeletünkben kirajzoltuk. Es ezt meg kell cselekednünk annyival is inkább, mert a kis Tivvoli valósággal teremtve van sfctra, hogy virágzó, szép villateleppé fejlődjék. A vadregényes, remek fekvés, .a mellette hömpölygő hatalmas folyam, az ózonos levegő., a vasút közelsége, pompás sétautjai, kristályos iorrásvize, a kényelmes uj vendéglő mindmegannyi biztosítékai jövőjének. Ámde > Lengyelország nincs még veszve.* A Propeller Társulat, ha komoly beteg is, él s mi őszintén óhajtjuk felgyógyulását. Ez esetben imrninens veszedelme a becézett helynek nem forogna fenn, bár igy is nagy csapás volt annak fejlődésére ttilajdonképem megteremtőjéének : Rónay Bélának halála. De ha B harminc napi moratórium leteltéivel a társulat krízise el is mulík s a vállalat továbbra is megtartja a j'Koyácspatakof, sokkal több gondot kell fordítania annak jfelvirágoztatására, mint eddig fordított s hogy ez a hely igazán jövedelmezővé vál|jék, bizony még sokat áldozni s messzemenő akciót keh* indítani, hogy .a remek ligetnek minden lehető reklámot csináljanak Esztergomtól {Budapestig. A társulatnak mindenekelőtt a káptalan szomszédos erdőrészletét kell megszerezni. Amint ti&djuk, alapjában .az áldozatkész főpapi testület nem íís idegenkedik annak eladásának eszméjétől, ha ez iránt megfelelő formában teszik meg a szükséges lépéseket. Azután ha már huszonnégyezer forintot beleköltöttek a vendéglőépületbe, haladéktalanul feozzá kell fogni a nyaralók építéséhez, vagy legalább nem megakadályozni, hogy ott más vállalkozó építsen, mint azt eddig cselekedték. S még nagyon sok mindent kellene tenni, aminek elősorolása nem fér e cikk szük keretébe. — »Vajj' kihez legyen szerencsém? Szól s örömmel nyújtja jobbját. S az idegen, ki nem állott Még Istennel szemtől-szembe', Nem mert venni bátorságot, Csak hebegett — megszeppenve. Végre Merkúr megsajnálta, Kívánságát eltalálta, Névjegyét elkérve tőle. Bejelenté jó előre . . . Jól is tette, mert azalatt, Mig ő kissé odamaradt, Olyan táncra kerekednek, Amit bizony földi szemnek Látni nem lett vőn' szabad. Várták nagy kíváncsisággal — Es kivált sok istenasszony — — Szép-e, milyen ? faggatóztak — Mondja hát no . . . megharagszom !. S hogy belépett, kit ugy lestek, Minden szem felé irányult — Es e fénytől, e bűbáj tői Szinte szédült, szinte kábult. Az »Atyus«, — a házigazda — Szelíden szólt: — Ebugatta, Mi a gutát keressz itt fenn ? Nem hagytok már békét itt sem ? ! No hát mi baj, panasz, ugy-e ? Tudtok is ti ennél másat . . . Ki vele, de ugy, ahogy van, Csak röviden, ne cifrázzad ! — Felséges ur ! — kezdé a vándor • Honnét jövök ? . . . Pannoniából. Ott ringatták bölcsőm, ott élek, Költője én ... ez ősi népnek. De mit e nép hü dalnokának — Mire sokan oly vágyva-várnak, — Elismerésül ada, A vett borostyán . , . oda . . . Mig én a zajtól elvonultan Hüs völgy ölén egy jót aludtam, Addig koszorúm, oh, mi lelte — — — A szamár azt is lelegelte. Megfosztva most e díszemtől, érzem Nem oly jutalmat viv az érdem, Melyért a küzdés méltó volna tán ... Azért jövök panaszra én — csupán. Fü, vagy borostyánág — az egy Annak, ki csak legelni megy. Jupiter, ki ily dologba' Apollótól kér tanácsot, Most — dicséretére mondva — Maga lábán járt, meglátszott, S szólt ekképen : — »Hitvány pára, Nem vagy méltó a szikrára, Mely hónát te benned lelte S melynek itt van eredete. A borostyán árnyékába Be sok érdemetlen kába Heverészik mást se téve Port hint — a világ szemébe. Költővé nem a borostyán, Lángdalod, mi azzá tészen, Amely él, száll ajkről-ajkra Keresztül száz nemzedéken.« Osváth Andor. Egyszóval a kezelésnek, fejlesztésnek nagyobb befektetéssel, élelmesebb, modernebb., kiterjedtebb alapon kellene történnie, mint eddigi munkálkodásuk. Ha azonban a társaság likvidál, vagy nem hajlandó a liget érdekében nagyobb áldozatot hozni, váljék meg tőle, A szomszédos Hóntmegyében sokkal kevésbé alkalmas és regényes helyen egy társulat egy év alattt pompás nyaralóvárost csinált, pedig ott nem számithatnak arra, hogy odatódulnak a budapestiek, akik már nyakig vannek Verőce, Nagy-Maros porával, Zebegény primitív viszonyaival. Ez esetben a hely lelkes barátainak kell mindent elkövetni, hogy olyan konzorciumot alakítsanak, amelyben megvan az erkölcsi és anyagi garancia, hogy ízléssel, ügyességgel, körültekintéssel, pénzzel célját eléri. S ha magunk között nem sikerülne ily vállalatot létesíteni, —Esztergomban oly kevés a vállalkozó szellem, — forduljunk a fővárosba. Akiktől függni fog, lépjenek érintkezésbe olyan fővárosi céggel, nagy vállalkozókkal, akikről tudják, hogy jó üzletbe szívesen fektetik be ezreiket és ezek, nem kételkedünk, kapni fognak az ajánlaton és megvalósítják azt, amire Napkelet és napnyugat. Irta : A. ADAMS MARTIN. — Az ^Esztergom és Vidéke« fordítása. — (Vége.) Mély csend uralkodott mindenütt, melyet csak némelykor egy-egy tengeri madár kiáltása, vagy távoli hajó füttye szakitott félbe. Egyszerre csak gyors léptek zavarták meg édes álmait, léptek, melyek hallatára szive gyorsabban dobogott. — Majd elszököm, ha befordul a sarkon — gondola magában, kötényével betakarva a koszorút. — Még nem szabad neki látni! Ah Berto ! A myrtusbokor mögé bújva kiváncsian nézett ki. May ne megállt és komolyan nézett vissza egy másik alakra, mely őt követte. Tekintete oly ijesztő volt, hogy Tessa összerezzent. A közeledő alak, amint befordult a sarkon, megált a füves sziklalapon. Nő volt, kicsiny, elegáns, kinek szőke szépségéhez még rendkivüli báj is járult. Apró lépésekkel gyorsan közeledett Maynehez és ráemelte szemeit. — Herbert! — szólt édesen. • — Beatrice !