Esztergom és Vidéke, 1897

1897-05-02 / 35.szám

mi természetünknél, vagy szegénységünknél fogva nem vállalkoztunk. Az ideális kirándulóhely akkor mégis a mienk maradna, ha nem egészen mi volnánk is az urak ott. Harminc nap múlva elválik, mi történik a beteg társulattal s meg. tudjuk, mit szándékoznak tenni a ligettel. Harminc nap alatt sok terv születhetik, sok jó eszme fogamozhatik meg. Mi mindezt most csakis' azért mondottuk el, hogy mindazok, akik nem akarnak megválni a dunaparti oázistól, vegyék szivére annak sorsát és ha majd módjukban lesz, tegyenek is érte. A magunk részéről annak érdekében szívesen elkövetünk mindent. — er. Tavaszi közgyűlés. — Április 29. — 1 Esztergom vármegye tavaszi közgyűlése alig egy óra leforgása alatt lepergett. Nem volt látogatott, a vidékről alig jött be egy-két bizottsági tag, felszólalás pedig egyetlen egy sem történt. Az egész ülés képe kissé egyhangú, szürke, kevésbé ünnepélyes volt. A régi idők szinességére, elevenségére nem emlékeztetett más, mint a főispán és a központi főszolgabíró diszmagyarja, a főispánok ódon arcképei és a piros bársonyos elnöki szék. Kétségtelen, hogyideálisabb, szebb, élvezetesebb egy ilyen csöndes közgyűlés, amelyben nem hallatszik egyéb szó a referensénél s az enunciáló elnökénél, mint például a zűrzavaros, ideges, szófecsérlő, tehetetlen városi közgyűlések, mégis a bizottsági tagok bizonyos közönbösségnek véljük betudni, hogy senkinek valami kérdezni, megjegyezni, indítványozni valója nem akadt. És bár a közgyűlési tárgyak mintaszerű előkészítése semmi kívánni valót sem hagy fenn, mégis óhajtandó, hogy a bizottsági Mayne követlen mellette állt. — Honnan tudta, hogy itt vagyok ? kérdé rekedten. — Oh ! Herbert ! — én . . . én . . . már ebéd után akartam magával beszélni, de elsietett. — Mi csak ma értünk ide Lord Deverense yachtján. Én gardirozom a leányokat. Azt mondtam nekik, hogy maga régi barátom. Láttam magát — és követtem. Herbert, oh ne nézzen oly haragosan ! Meg akarom magyarázni . . . bocsánatot akarok kérni! Mayne elfordította az arcát: — Maga szabadon választott. Beatrice ! A nő keztyüs kezét karjára tette és kék szemével szomorúan nézett reá: — Miért nem segített nekem Herbert? — Szegény gyenge gyermek voltam, kinek apja akaratának kellett engedelmeskednie. Maga kegyetlen szavakkal hagyott el. — Megszakadt a szivem. Ha maga mellettem marad, — más lett volna! — Maga szabadon választott, ismételte gépiesen Mayne, de szeme a nő szemébe nézett, mintha meglenne babonázva. — Oh Herbert'. Hogy beszélhet igy ! — és egy fekete szélű finom zsebkendő érintette, a bájoló szemeket. Az egész életem éhség volt; — és maga oly büszke, szívtelen és nem akar megbocsátani ! Könnynélküli zokogás szakította félbe, tagok legalább figyeljenek a referensre s ne annak kelljen őket figyelmeztetni, ahogy ezúttal is megtörtént, hogy: »Hogy most fontos tárgy következik, tessék meghalgatni.c A közgyűlés megkezdése előtt derűs hangulatot csinált a tanácsteremben egy üres képráma : a grói Eszterházy János főispáné. Jó és rosz viccek hallatszottak azokról a bizonyos képtolvajokról, akik hozzánk is ellátogattak. Annál komolyabb volt azután a hangulat a gyűlés alatt, amelyről tudósítónk a következőket jelenti: Az elnöklő főispán üdvözölvén a közgyűlésen megjelenteket, megemlítette, hogy a számonkérő szék megelőző napon ülést tartott s megelégedéssel tapasztalta, hogy a hivatalokban buzgó munkásság folyik, restancia alig akad. Ezután megnyitottnak jelentette ki az ülést. A közgyűlés elhatározta, hogy Magyar- és Német-Szölgyén községek >Szölgyén nagyközség* név alatt egyesitendők. Kívánja ezt a közigazgatás akadálytalan menete, a topografikus fekvés, az egyesítés ellen pedig elfogadható érvet maguk az ellenzők sem tudtak felhozni. A belügyminiszter nem engedélyezte hogy a piszkei lörjegyző fizetése kétszáz forinttal emeltessek, amig a szölgyémi körjegyző és segédjegyző fizetésemeléséhez hozzájárult. A közgyűlés elhatározta, hogy a csolnoki körjegyző fizetése hatszáz, iroda-átalánya százhatvan forintban állapitassék meg s e költségszaporodásban a körjegyzőséghez tartozó Dágh község megfelelő arányban részt vegyen. A kéméndi segédjegyzőnek pedig hatvan forintnyi lakbért szavaztak meg. A belügyminiszter, utalva a nyugdijalap elégtelenségére, megtagadta jóváhagyását attól a közgyűlési határozattól, mely szerint a millenáris év a megyebeli jegyzőknek a nyugdij tekintetében háromszorosan számitható legyen. Következett a szakbizottságok kiegészítése. A vármegyei pénztárak vizsgálatára hivatott bizottság elnökévé a főispán ajánlatára Reusz Józsefet, mig ennek helyére a bizottság tagjává Zsiga Zsigmondot választották. A kijelölő választmányban az elhalálozott Mészáros Károly és Palkovics Károly helye volt betöltendő, még pedig az előbbié szavazással, az utóbbié elnöki kinevezéssel Az elnök választmányi taggá Kobek Istvánt nevezte ki, amig a közgyűlés 39 szavazattal, vagyis egyhangúlag Frey Ferencet választotta meg. A tiszti nyugdijalap igazgató választmányának tagjává az elnök ajánlatára Csupor István megyebizottsági tagot választották meg. A PethŐ-Bornasztini alapítványból a vízivárosi nőnevelő intézetben Hamar Ilonka és Pethes Mariska távoztával két hely üresedik meg. A közgyűlés e nemesi alapítványi helyekre a három folyamodó közül Spátai Irént és Márfi Helént választotta. A Mária-Valéria-hid építése alkalmával kisajátított szigeti két kertrész eladását határozták el, egyikét a Singer és Leimdőrfer cégnek, a másikat özvegy Burány Jánosnénak. A főjegyző bemutatta a megyebeli szabályrendeleteknek sajtó alul kikerült hatalmas kötetét, mire a közgyűlés éljenzésbe tört ki és elhatározta, hogy annak egy diszkötéses példányát a főispánnak tisztelete jeléül felajánlja. A mult évi drágasági pótlékra felvett kölcsönösszeg miniszteri rendeletre az árvatári alapnak visszafizetendő lévén, az állandó választmány ezt csak másfél százalékos pótadó kivetésével véli megtehetőnek. Pótadóról lévén szó, névszerinti szavazás következett, amelyben a tisztikar tagjai nem vettek részt, mivel mint a drágasági pótlék élvezői, érdekelt személyeknek tekintették magukat. A közgyűlés a pótadót huszonnyolc szavazattal, vagyis egyhangúlag elfogadta. A városi közgyűlésnek a Fehérló-épület átalakítására vonatkozó határozatát jóváhagyták. Ellenben nem fogadták el Berényi ]6zsef köbölkuti jegyőznek azt az indítványát, hogy a különféle megyei alapokból felvett kölcsönök visszafizetési határideje október 1, legyen, mivel az éppen sajtó alul kikerült szabályrendelet — gyűjtemény e tekintetben másművészi zokogás, mely rendesen megtette hatását mikor, Beatrice Greville hódítani akart. Csend. A férfi arca erős küzdelmet árult el. — Beatrice! kiáltott fel, Beatrice! Vallja meg őszintén, szivében hű maradt-e hozzám ? A nő fehér arcát zsebkendője takarta el, hangja szakadozott volt: — Csakis apámnak engedelmeskedtem. Az egész életem örökös kin volt, — de hisz a nő élete rendesen csupa szenvedés ! Azt hittem meghalok — és mégis túléltem. Ah Herbert! megérdemlem a bocsánatát. Most a férfi úgy nézett reá, mintha lelkében akarna olvasni. Lehet-e az ég tisztább, mint ezek az ártatlan, szomorú kék szemek? — Beatrice ! A feketeszélü zsebkendő a remegő ajkakhoz volt szorítva, mintha hamis mosolyt takarna el. — Oh: magának kell megbocsátani, Én voltam a kegyetlen, Én tettem tőnkre mindkettőnk boldogságát túlzott büszkeségemmel. Édes! Bocsáson meg. Oh! hisz még nincs késő. Maga szabad most! — Újra — mormogta gyászruhájára tekintve. — Nagy szerelmünk nem zárja-e ki a konvencionalitásokat ? — folytatta szenvedélyesen Mayne. — Én ha tegnap óta lenne özvegy, nem vagyok-e feljogosítva követelni menyasszonyomat évekig tartó epedő várakozás után. Édes ! drága ! Kitárta feléje karjait végtelen vágygyal szemében. — Vezesen vissza a lordhoz és a leányokhoz ! Oh Herbert! mily hirtelen jött mindez! Majd csodálkoznak elmaradásomon és . . . — Nincs más válasza számomra, Beatrice ? Elbűvölő mosolylyal nézett fel hozzá : — Jöjjön el holnap hozzám, -— és akkor kérhet, amit akar ! De mig ő beszélt, Mayne átkarolta a kis alakot és szenvedélyes csókot nyomot ajkára. — Mindent megteszek, amit kivan. Isten segítsen! Hisz mindég csak a magáé voltam, Beatrice ! Egy percig sem jutott eszébe Tessa. Gyermek, ő feledni fog ! . . . Karöltve mentek le társaikhoz. Mayne mintha álom fogná körül, — Grevillené meg sokatmondó mosolylyal fehér arcán. Most már lehet féltékeny lord Deverense, gondola, — mikor Herbert biztos. Hisz immár egészséges! En nem tudok nélküle élni! Mikor lépteiknek zaja elhangzott, egy kócos fej nehezen bontakozott ki a rhyrthusbokor ágai közül és vonta magát előre. A lenyugvó nap utolsó sugara világiképen intézkedik s méltányos esetben indokolt kérésre a halasztást úgyis mindég megadják. A referens bemutatta Pozsony városának meghívóját az ottani Mária Terézia-szobor leleplezési ünnepére. A közgyűlés az ünnepségre utazó küldöttség tagjaivá az alispánt és a két járási főszolgabírót választotta mg, miután a főispán kijelentette, hogy ha egészsége engedi, ő is résztveend az ünnepségen. Mivel az esztergomjárási állatorvosi állásra hirdetett pályázat ismételten eredménytelen maradt, elhatározták, hogy ez állást ideiglenesen Székely Henrik tiszteletbeli járási állatorvossal töltik be s a miniszterhez előterjesztést intéznek, hogy az állás dotációját — az államkincstár terhére — magasabbra emelje, mert annak silánysága oka a pályázatok meddőségének. Az utadó-alap részére kért négyezer forint segélyt a miniszter ez évre — fedezet hiányában — már meg nem adhatta, de kijelentette, hogy a kért összeget a jövő évi költségvetésbe felveszi. Megyebeli utaink rettenetes elhanyagoltsága indokolttá is teszi ezt az Ígéretet. Mátisz Gyula egyéves önkéntesnek a kért nemesi bizonyítványt kiadták. Dunatnocs község uj szervezési szabályrendeletét jóváhagyták. Elhatározták, hogy a tiszti ügyésznek a behajthatlan gyógydijak perléséből bíróságilag megítélt költségeket a betegápolási alapból kiszolgáltatják. Szabadságidőt engedélyeztek : hat hetet az alispánnak, a főjegyzőnek és az árvaszéki elnöknek s négyhetet Kollár Péter árvaszéki ülnöknek, Véghelyi Ödön főszámvevőnek (mely már le is járt) és Ivanics István pénztárosnak. A törvényhatóság száz forinttal a Történelmi Társulat alapító tagjai közé lépett s a fővárosban emelendő Vörösmarty-szoborra tiz, a verseci Magyar nyelvterjesztő Egyesületnek öt forintot szavazott meg. A sok községi és alap-számadások jóváhagyását egyszerűen tudomásul vették, a vármegye tavaszi közgyűlése néhány perccel tizenegy óra után már be volt zárható. totta meg a hirtelen megvénült arcot, amelyből élet, ifjúság, remény és szerelem oly gyorsan elrepült. A sziklák közt tapogatózva Tessa nehezen cipelte erőtlen testét egészen a kiálló sarokig, mely mélyen a tengerbe nyílt. Valami sötét pont mozgott a távolban — a világos tengeren, — hajó, mely Siciliába ment. Elhaló szemekkel látta elvonulni. — Berto! Berto, dadogta. Elment örökre! Szeme oly rendkívül nagyra tágult és bűvös tekintetében végtelen elkeseredés és fájdalom tükrözött. — Még csak egy lépés és ott vagyok! Bocsáss meg Madonna! de ily szegény elhagyott teremtésnek az élet elviselhetetlen. Nem birom a sötétséget. — Ah 1 A remegő térdek meghajoltak. Szédült — és bizonytalanul előre hajolt. A magasból hallatszott a tengeri madarak éles hangja és belevegyült a növekedő dagály hatalmas zúgásába. Erős hullámok csapdosták a sziklaóriás tövét, honnét elsodorták áldozatukat : a sötét élettelen tömeget. Most a fehér habok érintik őt, egy pillanat múlva emelik, húzzák, viszik a vad hullámok a szép leányalakót sötét mélységükbe, — a lenyugvó nap elhaló gyenge fényénél. Angolból fordította: Nobpdy.