Esztergom és Vidéke, 1897

1897-04-18 / 31.szám

Esztergom, 1897. XIX. évfolyam. 31. szám. Vasárnap, április 18. ESZTERGOM es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap cs csütörtököd. jiLŐFIZETESI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. <* Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők V árosigáz*köz, SpanraíMjáz. -jH Kéziratot nem adunk vissza. A nagyhét után. Esztergom, április 17. Egy hétre lecsendesült a mindennapi élet vásári zaja, ünnepek voltak a szürke hétköznapok s áhitat és elmékedés váltotta fel a kenyérért való küzdelmet. S az elmélkedés és az áhitat visszavezetett a multakba . . . * Szabadságról, jogról, tiszta életről álmodoztak a föld milliói, undorodott már a lélek a festett bálványoktól, ha kőből faragott volt, vagy korona övezte a homlokát. Méreggé vált a gyönyör itala, korbácsot sóvárgott már a bűnös test; csak a bálványok papjai maradtak érzéketlenek, vagy nem akarták hinni, hogy létezik erő, mely Dragon isten templomának oszlopait megrázhatja s diadalmas ajakkal kiált át a világon: Pán és családja meghalt, Él az Isten ! Nem fűben, fában, köbén, De a srivben ! Es mégis úgy lett! Bevonult a világba a megváltó Eszme az egyszerű Názereti ajkán, halált kiáltván a földi istenekre, üdvöt hozva a szenvedőknek, korbácsot a templomAz „Esztergom és fiié" tárcája, Rlöérzet. Jön egy homály, Ki tudja honnan . . , Elnémulok A vigalomban, Ajkamról a Mosoly lebágyad S elönt a bú, A néma bánat, S ki tudja hol, Ki tudja merre. Készül is már A gyász szivemre. Kosz angyalok Titokba' fonják S váratlanul Szivemre dobják. Jékey Aladár. — Az >Ewtergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Egyszer, valamikor régen, amikor még én is megfordultam a szép tündérországban, ott nem messze a paradicsomkerttől, a nagy tubafaerdőben, leheveredtem a tisztás bársony pázsitjár a s el ban kufár kódoknak, az önzés kalmárainak. Es hangzott a Hozsánna pálmákkal borított utján : »Áldott, aki jött az Isten nevében !c * Közel kétezer eV árja zúgott át ezen az akkori idők történetében jelentéktelennek látszó jelenet fölött. A város, melynek utcáin végighömpölygött az örömrivalgó nép, nincs többé. A pálmák gyökerét, a paloták fundamentumát kiforgatták Titus ekéi. Csak a sötét háttér: A Golgotha áll még, csak a Hozsánna zeng ma is, nem a pálmák utján többé de téren s időn át, a halálon diadalmat vett Eszme örökéletét hirdetve. Szabadság, jog, emberi méltósághoz illő tiszta élet — nem álmok többé. Csak az eszme világtragédiája ismétlődik az idők körfolyamán. Minek egykor egy hét szolgált keretéül, századokat vesz igénybe az isteni színjáték. Megváltóért epedett egykor ez a föld is : a mi hazánk. S fölvirradott rá a Hozsánna napja a szabadnéztem a fák lombjait, melyeket a búcsúzó nap vérpirosra festett. Azon gondolkoztam éppen akkor, mint azóta már nagyon sokszor, hogy mért olyan hosszú az élet és miért olyan rövid a boldogság ? Nem sokáig heverhettem ott, — talán éppen addig, ameddig az a szerelmes gerlepár a sötét lombok között kicsókolództa magát, amikor egyszerre csak elembe lebben egy szajkómadár. Egypárszor rámtekint az ő fényes, bogárszemecskéivel, de aztán, mintha ott sem lennék, műértő gonddal szedi szét a szerencsétlen szarvasbogarat, mely véletlenül útjába került s falatozni kezd nagy étvágygyal és nagy könyörtelenseggel. Eszembe jutott, hogy, Iám mi emberek sem vagyunk külömbek a szajkónál — mink is jó étvágygyal fogyasztjuk a szarvaspecsenyét; de nem vagyunk külömbek a szarvasbogárnál sem. Minket is fölfalatoz a végzet, mely még válogatósabb, mint a szajkómadár. Csak a szivünket eszi, meg a lelkünket. A baraczk nem kell neki, csak az édes magja. S önkénytelenül felsóhajtottam: Mért olyan hosszú az élet és mért olyan rövid a boldogság ? Vékony hangocska, mintha a földből jönne, ráfelel az én sóhajtásomra. Mintha csak szalmaszálon a tücsök trombitálna : . — Aztán mi a bajod jó ember ? s

%5 egyenlőség, testvériség virágvasárnapján . . . Azután nagypéntek lett, amikor a megváltó Ige kiszenvedett az aradi Golgothán. Úgy tetszik, ugy látszik, hogy megértük a húsvétot is : ugy látszik, hogy az Ige sírjára tett, megpecsételt nehéz követ elhengerítette a sir szájáról a kor felvilágosodottsága, a szabadelvű haladás, a farizeusok ál tal kirendelt sirőrök szétfutottak a sírtól . . . De hol van hát, ha feltámadott ? Hiszen az Eszme nem a feszült agy káprázata .• az eddig lélek volt, mely éltetett. Hol él ma köztünk ? hiszen ez ha él, áthat minden rögöt, minden testet ?! Hol él ? Annyi a prófétája, apostola, akik mind azt kiáltják: Nekünk zeng Hozsannádat te nép, mi jövünk hozzád az Isten nevében! Melyik az igaz, melyik az Antikrisztus ? * Húsvétvasárnap: az Istenember diadalmi napja! Várjuk a te igaz prófétádat, aki járt már e haza földjén, akit visszavárnak sziveink, akinek igéje tiszta, egész maga az alázat, orvossága a szeretet, szabadMegdöbbenve tekintettem oda, ahonnét azt a vékony hangocskát hallani véltem s szemem találkozott a szajkómadár fényes, bogár szemecskéivel. — Te szólitottál kis madaram ? — Én bizony, talán csodálkozol rajta ? — Hát már hogyne csodálkoznám, mikor arra mifelénk a madarak csak a mesékben beszélnek emberül. — Hja kedves barátom, felel a szajkómadár, — régen volt az, amikor még erre ember járt; azóta bizony elfelejtettem volna emberül beszélni. De van valaki itt a közelben a fajtátokból, akivel ezen a nyelven kell beszélnem, ha dolgom akad körülötte. Igy hát egy kicsit benne vagyok a gyakorlatában. — Aztán ki fia, vagy lánya lehet az az én fajtám, kedves szajkómadár ? — Lánya, lánya, — felelt a kis hamis ; és minha müértőleg csettentett volna a nyelvecskéjével. Már, hogy az ízletes szarvasbogárpecsenyétől-e vagy talán egyébért ? Annyi bizonyos, hogy csintalanul nézett felém. Nem lettem volna husz éves, ha meg nem kérdezem : — Szép-e ? — Nekem nem ; de ott nálatok azok az emberek, akik sokat éheznek és rímes szavakat irnak, azt mondanák, hogy olyan, mint a legédesebb álom ! — Mond csak, hol láthatom őtet ? ság, testvériség; akinek jöttére nem a megvásárolt érdek, hanem szivünk igaz bensősége zengjen Hozsonnát. — yA gazdasági ismétli iskola. Esztergom, április 17. Előttünk fekszik a vallás és közoktatási kormány 1896. évi november 16-én 60.755 sz- a

« kelt rendelete, mely a gazdasági ismétlő iskola szervezetét és tantervét tartalmazza. Ez a miniszteri intézvény uj érát teremt azon községekben, a hol a lakosság jelentékeny része gazdálkodással (földmivelés, szőlőszet, kertészet és gyümölcsészet stb.) foglalkozik. Mert valamint az ipar okszerű haladását és fejlesztését egyrészt az e célból szervezett ipariskoláktól tették függővé, hasonló tendenciát látunk a gazdasági ismétlő iskolák keletkezésében is — mert az a nép, mely gazdaság gilag a föld rögéhez van kötve 1 kell, hogy annak okszerű kihasználásához is birjon annyi előismerettel, gyakorlottsággal és kézügyességgel, mennyi nem csak az egyedek javára szolgál, hanem általánosságban véve a nemzeti közvagyonosodás, — illetve nemzetgazdasági te— Menj arra felé, amerre a nap nyugszik. — Még ma odaérek? — Ha rágondolsz, igen ! S bucsut véve kis barátomtól, mentem mendegéltem a napnyugta felé, sötétlombu erdő útvesztőjében, vadvirágos tisztások puha szőnyegén, tisztavizü patakok hajlós bürüjén át. Vájjon milyen lehet az a leány, aki olyan szép, mint a legédesebb álom ? Közben a nap is eltűnt a fák koronái között. Az égen uszó felhők széle aranyos lett a búcsúzó sugarak fényétől. Az erdő homályosodott, az esti pára fátyolba takarta a rengeteg távolabbi részét, majd feketék lettek a fák s az ég fölöttük zöldes, mint vihar előtt a tenger. Nem csügggedtem, de éreztem, hogy fáradok. A lábaim már nem bírtak s a szemeimre ránehezült az álmosság. Valami húzott, vonzott a pihenést kináló földre. Igazán nem akartam pedig pihenni, vágytam meglátni azt a leányt, aki olyan szép, mint a legédesebb álom. De az akaratom már nem volt az enyém. Talán megbotlottam valami kilálló fadarabban, vagy az izmaim tagadták meg a szolgálatot . . . A földön feküdtem ! Ah, milyen édes volt a pihenés! Eszembe jutott akkor, hogy amikor még nagyon kis gyermek voltam, az édesanyám Lapunk mai száma 8 oldalra terjed.