Esztergom és Vidéke, 1896

1896-03-01 / 18.szám

Esztergom XVIII. évfolyam. 18. szám. Vasárnap 1896. március

1, ESZTERGOM es Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 6 frt. — kr, Fél évre 3 » — » Negyed évre , , 1 » 60 » Egy hónapra — » 89 » Egyes szám ára —• » 7 » Városi és megyei érdekeink közlönye. Szerkesztőség : Bottyán János utcza Spanraft-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák: d. e. 9—12-ig, d. u. 3—ő-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft féle ház, hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. W Telefon 59. s z á m. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallfisch- és Hang-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr. Tüzoltó-ügyünkröl. — Az új Esztergom. — V. Esztergom, február. 29. Említettük, hogy a tüzveszedelem idején mozsárral való jeladást közegészségi szempontból be kell szüntetni. De van egy másik ok is az ágyúzás beszüntetésére s ez az, hogy a Szent Háromság-szobra nagyon is gyönge alapon áll. Ezer csoda már eddig is, hogy az a nagymérvű megrázkódtatás, melyet a lövöldözés előidéz, a szent Háromság-szobrát romhalmazzá nem tette. Meglehet, hogy az idő vasfoga is Okozott kárt a szobor talapzatában, de azt meg határozottan merjük állítani, hogy a piacon való ágyúzás, sietteti annak összeomlását. Az a kérdés tehát, hogy a vész jelzése, miként volna a jövőben eszközlendő ? Nem akarunk e kérdéssel hoszasabban foglalkozni, hiszen az egyesület tisztiszéke, mely az ily kérdések gyakorlati megoldására első sorban van hivatva,minden hosszabb fejtörés nélkül reá fog jönni, hogy hol lehetne legalkalmasabban a figyelő helyiséget feállitani. Bizonyára az egyesitett város hegyes-völgyes fekvése nagyon megnehezíti az őrszem részére szükségelt helyiség elhelyezését, illetve megállapítani azon pontot, ahonnan az egész város könnyen áttekinthető, mindazonáltal mi azt tartjuk, hogy akár Szenttamás városrész telepén, akár a vár fokán megtalálható volna azon pont, honnan a városnak legnagyobb része úgy éjjel, mint nappal megfigyelhető volna. És e részben mi előnyt adunk a vár fokának, amely összekötve a bazilika tornyában lakó harangozó lakásával ily módon ez a kérdés, — mely mindenesetre a védelem, szempontjából a tűzoltó-testület egyik legégetőbb szükségét képezi — teljesen megoldatnék. Sürgős intézkedést kivan továbbá magának az önkénytes tűzoltó-testületnek mielőbbi helyes szervezése. Mi ugyanis úgy tapasztaljuk, hogy, az Önkéntes Tűzoltó-testület, — mely a múltból annyi sok sikereket képes felmutatni, és ennek folytán a közönség részéről méltó elismerésben részesült — számban nagyon is megfogyatkozott. A midőn ezen körölményt konstatáljuk, éppen nem abból az okból tesszük, mintha ezen állapotért bárkit is okolni akarnánk, mert hiszen jól tudjuk azt, hogy ennek egyik és legfőbb okozója abban fekszik, miszerint nagyon sokan a kor haladtával, másrészt pedig családi állapotuknál fogva mintegy kényszerítve vannak visszalépni a működő tagok sorából. És ez nem is lehet máskép, ha elgondoljuk, hogy a tűzoltó vész esetén mily nagy veszedelemnek teszi ki magát, a mennyiben nemcsak testi épségét, egészségét teheti tönkre, de esetleg életét is feláldozhatja. Nagyon természetes tehát, hogy a hajlottabb korúak, de még azok is, kik önálló tűzhelyet állapítottak maguknak, az ily kockázattól távol szeretik magokat tartani. Azonban a hatóságnak, amelynek egyik legfőbb feladata a polgárok élete és vagyona felett őrködni, ez előtt nem lehet közömbös azon körülmény, vájjon a tűzoltó testület képes-e feladatának megfelelni, igen vagy nem, mert, ha azt látja, hogy a közönség önkényt nem válalkozik a vész sikeres elfojtására, úgy elsőredü kölessége olykép intézkedni, hogy a védelmet hatósági intézkedés utján biztosítsa. Űj vérkeringésre van tehát szüksége a tűzoltó testületnek és pedig fiatal erők bevonásával és e részben mi megvagyunk győződve, hogy egy lelkes felhívásra a fiatalabb generáció szívesen sorakozik az önkénytes tűzoltó testület tagjai sorába. Szölöojtási tanfolyam. Esztergom, február 26. Megemlékeztünk már arról, hogy a Gazdasági Egyesületünk által rendezett szőlőojtási tanfolyam február 23-án befejeződött. Részletes tudósításunk itt következik: A tartott vizsgánál jelen voltak a gazdasági egyesület részéről: Vimmer Ferenc egyesüle'i alelnök, Meszéna Kálmán, Szekér József tag urak és Burány József gazd. telep intéző, mint a tanfolyam vezetője. Továbbá Szálkai Tóth Ferenc városi hegymester és még igén sokan a helybeli szölögazdák közül. A jelen volt 50—60 tanuló: nagyrészt felnőtt szőlőművesek tanfolyam vezetője As „Esstor^oin és Vidsko" tárcaja^ Az UJ S A RÉGI „A rózsaszínű" kis levélke Kezemben van már édesem, Elolvasám már tízszer, százszor S az üdvök üdvét érezem ! Kimondhatom hát, hogy szeretlek, Hogy szivem érted ver csupán, S boldog vagyok, hogy hü szerelmem Meg nem veted, oh szép leány!..." — A szép leány pedig lakában Boszúsan lépdel fel s alá. S örömtől mig repes lovagja, Körülbelül ezt gondola : „Ah, én bolond, megint mit tettem, Az ú j-nak irtam levelem — S hogy elmerengve megcímeztem: A régit irtam hirtelen /* — VERMES ERNŐ. Aranyvirág regéje. — Kis húgomnak. — — Az »Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. — Én mondjak mesét neked ? Honnan vegyem ? Az a szép tarkaszárnyú lepke, mit képzeletnek neveznek, futva-fut előlem .... Ne várj te én tőlem mesét; inkább adok tanácsot; Menj ki a szabadba. Hagyd ott a várost sikelitő kalmárzajával, mely eltompítja lelkedet, portengerével, mely beszenyezi azt .... Fürödj meg a kelő nap fényözönében; törülközz a kékes erdő vadvirágától illatos fuvallatába ; étked legyen : kakuk szó, rigó dal; szomjadat oltsd harmatcsöppel, fenyüillat balzsamával . . . . Igy megtisztultan, felüdülve borulj le a természet szűz keblére s hallgasd: mit sóhajt, suttog, sir füledbe. Ezernyi szóból olvad egy hanggá az erdő mély, rejtelmes zúgása .... Ahány ág himbál a fákon, ahány levél rezdül az ágon, ahány hulltában lebben, zizzen — ahány madárhang, méhe, szellő cseveg, zümmög, sóhajt körüled — annyi élettörténet: öröm, szenvedés, küzdelem, remény, lemondás története — olvad e titokzatos z úgásban össze. Aztán .... ha szép kis fejed az aranyvirágok közé rejted s nagy barna szemeidet a lombok közt áttetsző ég azúr harangján feledve, minden mi lényedben földi, elhal, megsemmisül, ha lelkedet a rengeteg hullámzása — mint óceáné a könnyű sajkát — ringatja lágyan . . . . majd magasba, mélybe ragadja omló, ingatag szeszélye: a zúgásból — mintaeolhárfa hangja — egy túlvilági szellemhang kiválik, mely könyüt csal szemedbe, szivedig hat — meglásd: egy tarka lepke száll le lassan s borul kelyhére egy aranyvirágnak . . . Ez a virág, melyet képzeleted himes pillangója meglep, elmondja néked élte bús regéjét .... Halgasd meg, értsd meg és . . . . gondolkozz fölötte. ' * »Csillag valék. Magasban éltem. Elérhetetlen, büszke voltam. Sugár övezett, tiszta, fényes . . . Hazám az égbolt végtelenje, társaságom a csillagok myriádja. Földi por, szenny nem hatott föl hozzánk : tiszta, nyugodt, fényes volt minden körültem — vakitó fényes és .... hideg .... Évszázadok jöttek, mentek, s mi folyvást keringtünk a mindenség kiszabott utján egy irányban, változatlanul. Társaim, lehet, boldogok voltak, lehet, hogy nem. Mit tudtam én azt akkor!? Sohasem kérdezhettem meg tőlük az elválasztható távolság mérhetetlen nagysága miatt. És küzdelmünk nem volt szabad ; nem engedte az a láthatatlan zsarnok erő, mely sugárszálainknál fogva vezetett, mely a világok útjait kimérve, a csillagáramok folyását megjelölte .... Láttuk — de kerültük, nem ismertük, nem szerettük egymást. Vájjon a »többiek«-nek van-e szivük ? . . .. Oh, mint szerettem volna tudni én ezt! Olyan hidegnek, közönyös büszkének láttam valamennyit, mint.... mint talán ők engemet. Ugy tetszett, mintha mindenik nagyobbnak, fényesebbnek tartotta volna magátt a többinél. Nem hallottam e végnélküli örök némaságban más hangot soha, mint saját szivem dobbanásait, .... mert énnekem hajh! volt és van szivem .. . . s puszfitó tüz emésztett benne ott fönt Egy szívre vágytam. Egy csillag szivére, mely — mint az enyém — ég lángol, vágyik, érez s csillagrajomnak milliói közt is magányosan, társ nélkül bujdokoltam .... Irtóztató a gondolat: igy élni, ki tudja meddig; tán az örökkévalóságon át — szeretet, szenvedés, küzdelem nélkül. Ezer érzelem lázadt föl keblemen s a zűrzavarból szüntelen e rettentő kérdés riadt élőmbe: miért? mi végre? .... Nem leltem rá a mindenségben választ .... Pedig amely csillag egyszer tépelődni kezd, föllázad : az elveszett! S én éjeket tölték álmatlanul, virrasztva, ezer tervet szőve-tépve, hogy a szörnyű kényszer jégkorlátai közt kiutat találjak. Igy folyt éltem — kitudja meddig? Egy tündöklő, bűbájos nyári éjjef — midőn a hold aludni ment már, —- szomorúan ültem ki a tejet szélére. A »többiek* vetélkedve ragyogtak, felül akarva egymást múlni fényben. Névtelen vágy kínja lepett meg .... a sötétkék égbolt fönséges nyugalma elviselhetetlen gyötrelemnek tetszett . . ., . Nem tudtam sírni, még nem volt könyüm, de óhajtottam a megsemmisülést' . . .