Esztergom és Vidéke, 1896

1896-02-16 / 14.szám

mi az egyesítés következtében valamely nagyobb áldozathozatal nélkül is megvalósítható volna. Az az eljárás tudniillik, hogy tűzvész esetén a veszedelmet a város piacán bömbölő mozsarak adják tudtára a tűzoltóságnak, tovább egy percig sem tartható fenn és csak azt bámuljuk, hogy a rendőrkapitány, ki szintén ki van téve az ebből származó ijedelemnek, mindezideig nem intézkedett oly irányban, hogy ezen minden kritikán alul álló eljárás beszüntettessék s helyébe akár a dobszóval akár a trombitálással való jelzést alkalmaztassa. És ha már a kapitány saját személyét és családját nem akarja figyelembe venni, úgy vegye fontolóra azt, hogy a kis és nagypiac lakói nemcsak megérdemlik, de meg is követelhetik azt a figyelmet, hogy egy oly intézkedést, — mely Magyarország egy városában sem fordul elő, abban a városrészben, mely a város legintelligensebb részét képezi, abban a városrészben, mely a város legforgalmasabb, legintelligensebb részét képezi, a mely városrész lakói aránylag a legnagyobb adófizetői Esztergomnak, — beszüntessen. És bámulatos az egész dologban az, hogy a piacon lakók eddig is tűrték ezt a valóságos brutalitást, és nem jutott eszükbe, hogy úgy magukat, de különösen apró gyermekeiket egész életükre szerencsétlenné teheti a piacon való ágyúzás. És még bámulatosabb, hogy egy orvosnak sem jutott eszébe, hogy ez az eljárás különösen a mai ideges világban meg nem engedhető. A városok és a csendőrség. Esztergom, február, lö. A közbiztonsági szolgálat szervezéséről szóló 1831. évi III. törvénycikk intézkedése szerint a magyar királyi csendő'rség hatáskőre Budapest fő- és székváros kivételével Magyarország egész területére kiterjesztetik. Az emiitett törvénycikkely 2 §-a az ország területét hat csendőrkerületre osztja fel, ugyanannyi csendőr kerületi parancsnoksági állomással és részletesen felsorolja azon vármegyéket, sőt megnevezi azon törvényhatósági joggal felruházott városokat is, melyek az egyes kerületi parancsnokságok felügyeleti körletét képezik, amely területre t. i. a csendőrség hatásköre kiterjed. Ugyanezen törvény 3 §-a kinyilatkoztatja, hogy a belügyininister törvényjavaslatban fogja körvonalozni, miként legyenek teljesítendők ezen törvény folytán a közbiztonsági teendők, a törvényhatósági joggal felruházott városok bel és külterületén; tehát ez intézkedés folytán nemcsak a fő és székváros, hanem egyelőre a vármegyék fenhatósága alá nem tartozó városok is kivételt képeznének; semmi nyoma nincs azonban annak, hogy a rendezett tanácsú városok a csendőrség felügyeleti körletéből kivonatnának, vagy hogy ezek területére nézve a közbiztonsági szolgálat ellátása iránt kivételes határozatok lépnének életbe. Világos tehát a fentebb elmondottakból, miszerint a rendezett tanácsú városoknak úgy bel- mint külterülete a csendőrség portyázási körletébe utaltatik és hogy ezen területen a közbiztonságért első sorban az illetékes csendőrparancsnokságok felelősek. Ennek dacára átalában azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb rendezett tanácsú város rosszul felfogott érzékenységgel idegenkedik a csendőrségi felügyelettől s annyira őrködik e tekintetben vélt autonomikus jogai fölött, hogy némelyik még külön átiratban is tiltakozik a csendőrség hatáskörének a város területére való kiterjesztése ellen. Hát ez, ha nem is törvénysértés, de mindenesetre mulasztás és a szentesitett törvénynek szándékos mellőzése, a törvény végrehajtásának megtagadása. Nem mondjuk mi azt, hogy a saját rendőrséggel biró rendezett tanácsú városok belterületén a közbiztonsági szolgálatot oly fokozott mérvben gyakorolják a csendőrség járőrei, mint példa okáért valamely faluhelyen. Hiszen a csendőrség részére kiadott „Szervezeti utasítás" 3. §. utolsó bekezdése is ekként intézkedik, hogy helyi rendészeti ügyekben a csendőrség csakis felügyelő és a községi közegeket támogató segéd k e z é s r e van hivatva. Tehát az úgynevezett piaci dolgokba, amely a fegyver tekintélyével külömben sem volna összeegyezhető, beavatkoznia joga nincsen. Az ő rendeltetése és működési köre egészen más irányú. A legtöbb rendezett tanácsú városnak rendőrsége oly csekély számerejű, hogy alig elegendő a szorosan vett rendőri teendők, a belrendészeti szolgálat ellátására. Arra pedig, hogy egy előforduló vétség vagy bűntény kinyomozását eredménynyel eszközölje, tehát hogy a tulajdonképeni személy és vagyonbiztonság érdekeit szóigálja, nemcsak hogy elégtelen, hanem rendszerint hivatásszerű képességgel, szükséges gyakorlattal sem bír. — k városok külterületéről nem is szólunk. Ott rendőri felügyelet egyátalán nem gyakoroltatik; ott, az egyes tanyák, nyaralók, borházak között, népes útvonalak mentén stb, a legmeszebb menő törvénysértésekre kinálva-kinálkozik a legjobb alkalom; a rendőr a város belterületét őrzi, a csendőrségi járőrök portyázási köréből pedig a város külső területe is ki van vonva. Ha egy pillantást vetünk a bűnesetek statisztikájába, azonnal észrevehetjük, hogy a legerősebb törvénysértések, a legsötétebb bűncselekmények a városok végén a külterületeken követtetnek el; oly helyeken, ahová a városi rendőr szeme és keze már el nem ér, a csendőr járőrök működési köre pedig még nem kezdődik. Óh! a gonosztevőknek nagyon jó értesüléseik szoktak lenni. A rendezett tanácsú városok rendőrkapitányainak, mint elsőfokú közigazgatási hatóságoknak éppen olyan joguk van a városban állomásozó csendőrséget igénybe venni, mint a járásokban a főszolgabíróknak; viszont a csendőrörsparancsnokság a város bel- és külterületén észlelt minden kihágást és egyéb törvénysértést köteles a rendőrkapitányságnak bejelenteni. H á t én azt kérdem, hogy a r en dőrkapitány és a csendőrség között létesülő eme szolgálati viszony elvo n-e a kapitány hatásköréből valamit, avagy lényegesen bővíti azt és jelentékenyen emeli tekintélyét? A válasz nem lehet nehéz. Miért mellőzzük tehát a törvényt ? Végeztesse a városi rendőrkapitányság a belrendészeti szolgálatot saját közegeivel; — de ha a vétség, vagy bűntény kinyomozásának szükségefordul elő,vegye igénybe mindannyiszor a helyben állomásozó csendőrségei;, mely arra kizárólagosan hivatva van, amely több tudással, több gyakorlati ösmerettel s ennélfogva kedvezőbb eredménynyel fogja azt teljgsiteni. Rendes szolgálatai alkalmával portyázza a csendőrség a város külterületét rendszeresen, ellenőrizze a nálunk annyira elhanyagolt útrendészetet, a vadászati és erdei kihágásokat, teljesítsen, vasút ügyeleti szolgálatot, figyelje meg a gyanús és rovott múltú existentiákat, vonja igazolásra déban és mosolygott, de az nem látszott, hanem csak a hegyes fogai látszottak, amint mosolygott. A másik asszony ífatal volt és kívánatos, de félt. A fekete asszeny közel simult hozzá és a szél valamiért dühösen vonított a sétatéri fák ágai közt és egy rozzant ajtó tárva maradt a hegyoldalban és azon is besiklott a szél. De a fekete asszony lágyan susogott és folyton nézte a másik asszonyt, aki halkan sirni kezdett. Be is takarta ; meg is cirógatta »Fázol te Lidi, fázol« ; — és még közelebb simult hozzá, a szenes bögrét is a lábai alá tolta, a nagykendőjét is megosztotta vele. Az csak sírdogált csöndesen és nem tudott elfutni. A sárgaszemű asszony motyogott neki, suttogott és a szél vonított a lombtalan ágak közt, a híd alatt sustorogva rohant a viz és a fekete asszony úgy hajlongott, mialatt suttogott , mintha egy kis mérges babát altatna és a sárga szemei kerekre tágultak, a sötétség is sárga lett tőlük. A síró asszony szemében megállott a könycsepp és még jobban félt, mert egy mámoros ember tántorgott a bódé felé és rekedt hangon énekelt. A fekete aszszony sebesen betakarta nagykendőjével és olyan jóízűen nevetett a lelkében, de az nem látszott az arcán. A részeg ember nagyot csapott a bódé oldalára, hogy csak úgy recsegett az ökle alatt minden, de a sárgaszemű asszony kinézett rá és a részeg ember nagyot káromkodott és elsza ladt. Futott, futott, vissza se tekintett, A siró asszony alig mer előbújni a kendő alól. • Mind ilyenek — súgta parancsolólag s remegő asszonynak, mire az engedelmesen ismétlé: — Mind ! Mind! És a fekete asszony most egészen közel bujt a siró asszonyhoz, a lehellete forró volt mint a láng, az érintése hideg volt, mint a jég. Suttogott neki, egyre suttogott, amitől annak nem is dobogott már a szive. Az arcán is megfagyott minden vonás és csak a fogai vacogtak. Egy szürke macska felszökött a száz éves almák közé, felgörbitette a hátát és duruzsolt és a szemei villogtak, mint "B parázs A siró asszony sikoltott és lélekszakadva elfutott a fák közé. A fekete asszony behúzódott a nagykendőjébe és nagyot nevetett, minden ránc vonaglott a lelkében, egészen kitátotta a száját, de egy hangját se lehett hallani. A szürke macska alázatosan lapult az ölébe. Már ezután minden este eljött a siró asszony és egy rozzant ajtó tárva állott a hegyoldalban és azon besiklott a szél. Reszketve jött a bodé felé és nem is tudott már parancsolni a lábainak, pedig szeretett volna keresztül ugrani a híd karfáján. A fekete asszony nem is nézett oda, de jól látta azért és tudta jól, hogy nem fog keresztül ugrani a híd karfáján. Széles cipői is reszkettek, úgy dobogott a szive, úgy pihegett. Ám a fekete asszony maga mellé ültette és nézte, nézte, mig csak el nem állt a szive dobogása és nem tudott reszketni és ahol megérintette őt a sárgaszemű asszony fagyos keze, ott minha sóvár pókok szívnák a vérét és a vére hullámokban vágtatott keresztül lenyűgözött mozdulatlan tagjain. És a fák alatt mámorosan tántorgott egy ember, aki nem mert már énekelni és közel se mert jönni a bódéhoz. Sáros volt, lucskos volt és az is nagyon jó volt ő neki, hogy az ólmos hideg eső becsurgott a forró mellére. És a híd mellett lobogott a lámpa, az eső egyhangúan kopácsolta a bódé tetejét. A fekete asszony suttogott: »Milyen szép vagy te Lidi 1 nagyon szép vagy!« A szennyes hegyoldal apró vörös szemeivel pislopott le a városra. Ekkor jött a sötétségből egy úr és a szürke macska szőre felborzolódott és duruzsolt, mig a fekete asszony édes hangon kérte az arat: »Szép uracskám, vegyen almát U És erősen szorította a másik asszony kezét és úgy nevetett magában, de úgy! A sötétségből jött egy úr, megállt és kinyújtotta a kezét. Fehér volt a keze, az arca is fehér cs a, szemei is fehérek voltak. A siró asszony be akarta hunyni szemeit, sóhajtani is akart és nem jutott az eszébe egy szó, csak egy szó se. A szél meg ordítva rohant a sétatér fái közt, vacogott minden ág, és ekkor egy durva nehéz, barna ököl csapott a bódéra, recsegett, ropogott minden porcikája és a fiatal asszony nagyot sikoltott, mert szeretett élni. És leiekszakadva futott a fák közé. Lucskos ruhájában el-elbukott, de futott és az ólmos hideg eső becsurgott a gőzölgő mellére, haja hosszan lebogott utána és a mámoros ember is rohant utána és kiabálta: »Lidi! Lidi !« A fekete asszony sárga sárga szemei is futottak utánuk, mert a fekete asszony ült a sarkon tovább és nagyon nevetett, egészen kitátotta a száját, de egy hangot se lehetett hallani. A feke asszony ezután is ott ült miudég a sarkon, almát árult és mindent tudott. Bimbózó kék tavaszkor mentem a fabódé előtt a szeretőmmel, kacagott az egész világ. Ö ott ült az almák közt. A szeretőm is összeborzongott, amint belénk eresztette a sárga nézését és olyan hervadt kedvünk lett, mintha akkor megéreztük volna, hogy nemsokára megcsaljuk egymást. í MALONYAI DEZSŐ.