Esztergom és Vidéke, 1896

1896-01-09 / 3.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 3. szám, Csütörtök, 1896. január 9. ESZTERGOM es Megjelenik betenkint kétszer : csütörtökön és -vasárnap. ELŐFIZETÉSI Áí\: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3» — » Negyed évre i » 50 » Egy hónapra — » 50 » Egyes szám ára — í 7 » VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9-12-Jg, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hova a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a WalHiscll- és líaugll-féle dohány tőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. _ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Az uj Esztergom. 1. Esztergom, január 8. Most midőn már a város képviselő-testülete s a vármegye törvényhatósági bizottsága is letárgyalta az egyesitett város szervezési szabályzatát, és csak alig néhány hét választ el attól az időponttól, a midőn a belügyminiszter által jóváhagyott szabályzat alapján a város tisztikarának választása megfog történni, a mely tisztikar lesz jórészt hivatva arra, hogy a város kormányrudját a közönség érdekeinek megfelelőleg vezesse, nem tartjuk időszerűtlennek foglalkozni mindazokkal a nagy kérdésekkel, a melyeket a városnak a legközelebbi jövőben megoldania kell, és e részben különösen súlyt kívánunk fektetni a sorrendre, a helyes egymásutánra, a mely sorrendben a megvalósításnak következnie kell. Egyrészt a szükség, másrészt azonban a viszonyok helyes mérlegelése a közérdek általános következménye az, a mely mintegy megszabja és megállapítja az egymásutánt, a melynél természetszerűleg a pénzügyi érdek is kiváló figyelmet érdemel. Vájjon emlékszel-e ? . . . — 1896.1. j. — t Innen-onnan hosszú harminc éve annak, — Mostan már a fénye sem olyan a nap[nak — Ott, ahol a kertmik virággal volt tele : Ott csókoltalak meg: Vájjon emlékszel-e f Aztán elköltözött falunkból az élet, — Legalább az enyém messzeszállott vé[led— Besuhant szivembe az ősz fagyos szele Mikor elbúcsúztunk, — Vájjon emlékszel-e f Gyermek voltam akkor, ma embernyi em[ber, S álmaimban, mikor előfog a szender, Ma is látom, hol volt könnyeinknek helye; Oh, mert sirtam én is; Vájjon emlékszel-e ? Azóta de sokszor s de sokat szerettem, Hányszor láttam arcom gyönyörű sze[mekben ! De annyi hűséggel, szerelemmel tele Nem nézett rám egy se, Vájjon emlékszel-e f • B. Szabó Mihály. Az ily sorrendnek helyes megállapítására első sorban is a tanács, azután a szakbizottságok vannak hivatva, és igy kétségtelen hogy már az ügyek előkészítésének is olyannak kell lenni, a mely az általános közérdek követelményeinek teljesen megfelel. Van a városnak egy becsületbeli kérdése, a melyet némelyek úgy szeretnének ha, az örökre elszunynyadna, mi azonban úgy vagyunkmeggyőződve, hogy a »SzentHáromság* szobor újbóli felépítése — mert ez az a becsületbeli kérdés — a városnak első rendű kötelessége. Ennél a kérdésnél nincs helye többé a halogatásnak, és ebben a nagy kölcsönben, melyet most készül a város felvenni, benne kell lenni az erre fordítandó költségnek is. Ámde ezzel a kérdéssel kapcsolatban van a szintén oly rég húzódó piac rendezés kérdése. A tanács, a mely ennek az ügynek folyamatba tételére hivatott, utasítsa az illető tisztviselőt, hogy a legközelebb érdekeltek meghallgatásával adjon javaslatot aziránt, hogy a Temetés. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — A Tömőék szögletházán leng a fekete zászló. Szomorú ránézni, amint a tartójában csikorgatja a szél; mintha ki akarná csa várni a vasmarokból, (de hajh, ki birna a halállal). S akkor eszébe jut az embernek, hogy nem annak a fekete zászlónak készíttette azt a tartót a háziúr, (őt is nyomja már a föld), de bizonyosan szép nemzeti lobogónak, a vigság, öröm ünnepnapjára. S most komolyan, sötéten lobog a halál zászlója. Nem is lobog az ! Fenyeget! . . . Nézzük, most is gyűlik a tömeg ; ünnep, szép, verőfényes téli nap szaporitja a résztvevők számát. (Lenne csak lyucskos, sáros idő !) Nyüzsög, tolong, ember ember mellett s itt-ott megvillan egy tarka asszonyi kendő, fényes toll; repül a könnyű fátyol, amint a Duna fagyos szele végighasitja a gyenge téil naptól sugaras utea levegőjét. S tipeg, mozog, küzködik a hideggel amott egy-egy tarkálló csoport. A ház falától, a hosszú eresz alól a túlsó oldalra verődnek, keresve a nap melegét. Csak egy görnyedt anyóka beszél botra támaszkodva egy másik wikleres, vörös orrú asszonysággal. Pedig nem jó halottas ház ereszének' megváltozott helyzet következtében a gabona- piac, a zöldség- piac, a sertés- piac stb. mely terek és utcákba volna elhelyezendő. Nem fekszik előttünk a még csak ezután elkészítendő e részbeni indokolt javaslat és igy nem is óhajtunk határozott irányt nyilvánítani arra nézve, vájjon a »Szent Háromság* szobra megmaradjon-e a mostani helyén vagy nem, de egy oknál több szól a mellett, hogy a mostani • Széchenyi* tér, az állandó hid megnyíltával s ennek foíyományaként a kocsiforgalomnak a nagypiacra való szükségszerű átterelésével, gabonapiacnak továbbra is aligha maradhat meg, és ezzel kapocsolatosan a »Szent Háromság*-szobornak is alighanem máshol kell helyet találni, már csak annál a kegyeletnél fogva is, mely szerint ily szobor csoportozatot valamely útvonalba elhelyezni nem igen tanácsos. Megoldásra vár a legközelebbi jövőben, a Szent Lőrinc-utca rendezése, a halottak utcájának egész a temetőig való kikövezése, a hadgyakorlatokra időnkint bevonuló tartalékosok részére építendő barakk, a vágóhíd, a roskadozó főgimnázium árnyékában állni; ablakán benézni meg biztos sárgaság. De ők már nem félnek s nyugodtan beszélgetnek a csurgó alatt. Tovább a kapu tárva, szárnyain fekete posztó. Belátni az udvarra, a homokos kapualjára s a fövényen még — a sok lábtaposás közt — meglátszik a söprő friss nyoma. Szemben a konyha zöld ajtaja: előtte egy cseléd kötöz kis koszorút a barna fakeresztre. Az ereszről kukorica-fonások függnek, alatta a falon egy nyúl lóg erős szegen. Bizonyosan a beteg számára vad. A szekér a szögletbe tolva, rúdja felhajtva. Balra könyöklik be az udvar s oda tartanak sokan. Egy férfi olvassa a gyászlapot a kapun : — Már özvegy Tömő Sándor jelenti Tömő Sándorné, született Virág Luiza elhunytát. Élt huszonhat évet s boldog házasságának hetedik évében ragadta el a halál, hosszas szenvedés után . . . Aztán megy tovább. Meghalt valaki, s addig van. A szögleten mozgás támad s dübörögve áll meg a halottas kocsi. Díszben, a lovakon gyásztakaró, fekete forgó s a kocsis fekete ruhája, ezüst paszomántja ragyog a napfényben, amig alul kibukkan a sáros rossz bagaria-csizma. A kocsi tulajdonosa s egyúttal a temetés rendezője, pohos, apró szemű, széles képű alak, műértőleg futtatja végig tekintetét az alkalmatosságon; megfog egy csattot, kérdése, a megszaporodott tisztikar elhelyezése és ezzel kapcsolatosan az elemi fi- és leánytanoda kérdése, a mostani vágóhíd helyének rendezése, a Szenttamás és Ersekvizivárosi kerületek területén végig vonuló főút kikövezése, az uj közkórház és az országos vásártér rendezése. Csak nagyjában és Ötletszerűleg soroltuk elő mindazokat a főbb kérdéseket, a melyek megoldásra várnak, és ezek a kérdések egészét tekintve önkénytelenül is az a gondolat támad fel bennünk, vájjon mindezek pénzügyi oldalait véve figyelembe, képes lessz-e város a mindezekre szükségelt nagy áldozatot meghozni ? A hatósági feladatoknak ebben a | tömkelegében, meglesz-e a tisztikarban, a képviselőtestületben, az az erős akarat és a végrehajtáshoz szükséges erély, mely minden kérdés megvalósulásánál elsőrendő követelmény ? Sorrendre nézve mi azt tartjuk, hogy a városnak legelső sorban is tisztába kell jönni a Lőrinc-utca rendezése illetve annak mikénti kiépítésével és pedig oly időben, hogy az építkezés már a tavasszal megmegránt egy szíjat, s miközben kezét terjedelmes kendőjébe törüli, végighordja tekintetét a tömegen. — Látod halandó, ilyen csak nekem van; siess meghalni s fizess ; majd kiviszlek én, mint annyi mást. De im a gyertyákat már osztogatják s a kapun most fordul be a pap. Hárman feketében, vastag gyertya a kezükben. Jobbra, balra emelgetik * kalapot s újra összecsukódik az embersor. — Hát ez is elmegy ! Sokat szenvedett, mondják. — Szegény! Szomorú, szomorú ! S a szél ki-ki kap az utcára egy-egy bús hangot. Követik ! . . . S itt körül minden olyan, mintha nem volna semmi, mintha nem halt volna meg senki. Csak egygyel kevesebb ! Hát ugyan egy lehullt levél ritkítja a fa koronáját ? A nap süt, az emberek arca piros, szemük nevet, s a szájuk csak azt beszéli, amit egyébkor. A kenyér, a munka, az adó, a mulatság, a jelen ... s mi jön aztán ? . . . Két-három szó elég a múltnak, ha rosz, ha jó . . . Szegény, meghalt . . . Kár érte! s az uj gondolat, szó mind a jövőé s a telhetetlen reményé . . . S amott az utca végén szivarozik valami suhancz, látni a füstjét, amint száll; a kapu mellett éppen elfojtott vihogás hangzik, áttörve a szomorú halotti éneken ... Mai számunk 6 oldalra terjed. \i „Esztergom és fiié" tárcája.