Esztergom és Vidéke, 1896

1896-02-13 / 13.szám

Esztergom XVIII. évfolyam. 13. szám. Csütörtök 1896. február 13. es Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. —— ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre . . fi frt. — Fél évre 3» — Negyed évre , , 1 » 50 Egy hónapra — » 50 Egyes szám ára — » 7 Városi és megyei érdekeink közlönye. Szerkesztőség : Bottyán János utcza Spanraft-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák: d. e' 9f—12-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János utcza, Spanraft féle ház, hová a hivatalos és magánln'rdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. HP*" Telefon 59. s z á m. ""^ÉS Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallíisch- és Haug-féle dohány tőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr kincstári bélyegilleték fizetendő. Nvilttér ára soronkint 20 kr. Muzsla vagy Párkány. Muzsla, 1898. február 10. Tekintetes szerkesztő úr! Mint önök, esztergomiak szerint túlsóféli ember, érdekkel olvastam becses lapjának február 9-iki számában a »M u z s 1 a vagy K ö b ö 1 k ú t« feliratú cikket és bár feltétlenül elismerem a valószinüleg lokális érzelmek által sugallt X. Y. aláirású cikkíró urnák a kérdés topografikus felfogásában való igazságát, nem ismerhetem azonban azt be, hogy X. Y. urnák a dolog praktikumában is igazsága volna. És minekelőtte ell nindokaimat kifejteném, szükségesnek tartom eleve s őszintén hangoztatni, hogy az adómat pontosan fizetem, az ország mindennemű törvényeit respektálom, privát embernek sem vagyok adósa és igy azon kellemes helyzetben vagyok, hogy muzslai lakos létemre azzal, hogy a kir. járásbíróság Muzslán székel-e vagy sem,még személyi tekintetekből sem kell törődnöm, amennyiben semmiléle kártyát, — de különösen tarokkot nem játszom. Nézetem szerint tehát a járásbíróság csak maradjon továbbra is Muzslán, vagy ha bárhová való áthelyezése az illetékes fórum által majdan mégis szándékoltatnék, úgy a hatóságnak másutt, mint Párkányban alig lehet a székhelye. Amint X. Y. ur mondja Párkánnak Esztergomhoz való csatolására még nagyon sok idő van s aki ismeri a közigazgatási apparátusok mozgását, az nagyon jól tudja, hogy egyik községnek a másikhoz való csatolása, — még akkor is hosszú éveket vesz igénybe, amikor az ügy az ilyes funkcióra már megérett, Mi sem szól tehát az ellen, hogy figyelemmel az alább kifejtendő gyakorlati szempontokra, a muzslai járásbíróság Párkányba helyeztestessék át. Az egész párkányi járás lakossága, — talán az egy Farnád kivételével, amely apróbb szükségleteit Nagy-Sallóról szerzi be, — bevásárlásait Párkányban, avagy Esztergom ban végzi, s gabonáját kivéve, amit Párkányban ad el, termékeit yWlKOR EMÉLKLAPOT KERT. Ellőttem a kis fehér lap . . . Sokáig eltöprenkedem : Vajon mit írjak rá neki, Oh t mit Írjak ? jó Istenem ! Mig magamban igy töprengek, Tudom, hegy vár szép angyalom: Eh ! rohanok hozzá — s aztán Össze-vissza csókolgatom. Igy magyarázom meg neki Öleléssel, forró csókkal, Mit elmondani nem tudnék Egy hosszú élten át — szóval. RÁCZ MIHÁLY. Hogyan köszöntsük embertársainkat. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Egyéb kisváros intelligenciájának a társadalmi érintkezés terén való viselkedését nem igen nyilt alkalmunk tanulmányozni; — de az a modor, amelylyel az emberek Esztergomban boszantják a jó ízlést, valósággal fölháboritó. Igaz ugyan, hogy a valóban művelt ember aztán mindig megnyugtatja magát azzal, hogy ő e téren hibákat nem követ el ; másik embertársa pedig csak annyi műveltséget próduhálhat, amennyihez üres óráiban hozzá juthatott. Igaz, másrészt az is, hogy az intelligens jelzőre jogot formáló kedves adófizető polgártársaink legnagyobb részének arra, hogy az igazi »jó modor«-ból valamit elsajátíthatott volna, alkalma nem igen volt. Mert bizony Esztergom intelligenciájának legnagyobb része a város régi polgárságából származik, akik egyszerű kereskedők avagy iparosok voltak, de épen ezen egyoldalú foglalkozásukból magyarázható szük látókörüknél fogva gyermekeiket, avagy unokáikat a jó modorra teljesen meg nem taníthatták. Csekély kivétellel kétféle species érintkezik az emberrel Esztergomban: a pöffeszkedő, avagy az alázatos ; — vagyis a gazdag és a kevésbé módos. Megy például az utcán az a pöffeszkedő úr (?), kemény kalapja bámulatosan simul a fejére ; a szájában szivar, a keblében mesés önérzet, a zsebében pedig duzzadt tárca honol. Háromféle módon klaszifikálja az embereket. Az első osztálynak azt mondja : alászolgája, —. a másodiknak szervusz (és óh egek, hogyan recseg, ropog ez a »szervusz«.) -— a harmadiknak már egy szót sem szól; de a kalapját, azt még az esetben sem venné le, ha ismerős hölgyekkel találkozik. nagy részben Esztergomban értékesiti. Alig múlik el tehát az évnek négy szakából egy is anélkül, hogy a járásunkbeli ember Esztergomban, avagy Párkányban privát dolgainak végzése céljából meg ne fordulna. Ellenben a topografikus központot képező Köbölkutot a nagy-ölvediek, szölgyéniek s kis-ujfalusiakat kivéve, egyéb községbeliek alig érintik s ezek is csak oly módon, hogy Párkányban, avagy Esztergomban lévén dolguk, e célból a vasúti közlekedést veszik igénybe, j Esztergomban van az egész vármegyére kiterjedő hatáskörű telekkönyvi bíróság; — ott az adóhivatal a királyi közjegyző, a vármegye árvaszékeke, a kaszárnyák stb. A párkányi járás lakossága tehát, ismétlem, — úgyszólván nap, nap után megfordulván Esztergomban. Párkányt feltétlenül érintenie kell. De — és itt van bökkenő, úgy X. Y. ur argumentációja, mint az én érvem ellen is — Muzslán ott van készen a nagyterjedelmü vármegyeháza, a járási orvosnak lakását képező s a vármegye tulajdonában lévő, szintén nem csekély értékű ház, melyet, ha a tulajdonos ma el akar adni, alig kap érette harmad-negyedrész annyi árt, mint amennyit ez a két szolid épület tényleg megér. Ennek példáját látom a primási uradalom tulajdonában volt muzslai nagykorcsma épület eladásánál is, amely dacára kitűnően konzervált várszerű falainak s kitűnő alkatrészének 1890-ben 2001 frtért kelt el. A háztulajdonos vármegyének pedig nincs annyi vagyona, hogy az ezen épületek eladásából befolyó — mondjuk, hogy — fele áron felül Párkányban megfelelő telket vehetne s arra egy a járás és és szolgabiróság modern igényeinek megfelelő épületet emelni s berendezni képes volna. Mert azt aligha akarhatja X. Y. ur; hogy csakis s járásbíróság székhelye változzék, mig ellenben a szolgabiróság, a csendőrség, a járási orvos stb. pedig maradjanak továbbra is Muzslán. Ez egy közrendészeti abszurdum volna, amelynek maguk az illetékes forumok lennének első sorban, legyőzhetetlen akadályozói. Ugyanebből a fajtából van egy másik exempláris, aki kocogás nélkül szokott benyitni, a kalapját csak a szoba közepén veszi le s a köszöntést utólag susogja el (valószínűleg en gi'os, mire hazaért.) Az alázatos, az már csak kétféle osztályt ismer : az ártalmasokat és hasznosakat és az ártatlanokat (vagyis azokat a szegény embereket, akik az adólajstromokban nem szerepelnek). Az ártalmasok és hasznosak mellett tiz lépést kerül, kalapját egész a térdeihöz sülyesztí, megkérdezi tőlük, hogy »hogy méltóztatnak magukat érezni ?« és mosolyog hozzá, iszonyúan mosolyog, mindaddig, mig saját külön illemtana szerint hátat fordíthat. Az ártatlanoknak már csak ennek a mosolynak az utolsó sugarából juttat egy csipetnyit, — de a kalapját óvatosan mégis megemeli ; mert az ember nem tudhatja ! . . . Talán, ha nem is rajzoltunk torzképet ezekben az alakokban, (mert hiszen egy kettőre mindennap rámutathatunk az utcán) de a legtöbb »benszülött« nem árulja el fogyatkozásait ily eklatanter. Mindegyikben van azonban egy kis halavány vonás belőle, amely a tout Esztergom előnyös feltüntetésére nem épen alkalmas. Hogy a hölgyekről is szólljunk valamit ! Bár beismerjük, hogy ez által most mi vétünk az udvariasság ellen ! Hát megesett velünk az, hogy az utcán menve egy hölgyismerősünk jött szembe velünk s mielőtt még üdvözölhettük volna, valami érdekes kirakat indokából háttal fordult felénk. Természetes, hogy nem köszöntöttük, aminek a vége nagy apprehenzió s néhány rovásunkra tett csipos megjegyzés lett. Holott annak a hölgynek tudnia kellett volna a művelt világ amaz elemi felfogását, hogy csak azon hölgyet szabad köszöntenünk, aki reánk tekint. Hát még az alászolgája. Teljes tisztelettel alázatosan kérjük önöket Esztergom százszorszépei, hogy amikor mi önöket üdvözöljük, kegyeskedjenek megbiccenteni a fejecskéjüket, — mondják esetleg hogy »jó napot*, — »Adjon Isten.« Talán esetleg még azt is mondhatnák, hogy »szervusz« ; — csak kérjük önöket, mindenre, ami szent, ne mondják többé a világért sem, hogy alászolgája! Az uraknak meg hát nem mondjuk, hogy más úriember köszöntését ne várják be, hogy emberi méltóságukon nem esik csorba, ha a körölbelül hasonló társadalmi műveltségű fiatalabb embert előbb üdvözlik ; az alászolgájának, vagy a szervusznak a mellőzését sem kötjük ki, de őket is kérjük, hogy ha már köszöntik az embertársaikat, szíveskedjenek legalább levenni a kalapot! VERITAS.