Esztergom és Vidéke, 1896

1896-12-10 / 99.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam, 99. szám. Csütörtök, 1896. december 10 ESZTERGOM es Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. ; i ELŐFIZETÉSI ÁR.'. Egész évre 6 frt — kr. Féi évre 3 » — > Negyed évre I i Jo > Egy hónapra — > 50 > Egyes szám ára — » 7 > VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : délelőtt 10 órától 12 óráig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, ny Üttetek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁiVi. ==— fcgjcs számok kauhatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkercskedésében, a Wallliscll- ós líailgll-féle dohány tőzsdékben. I Hirdetések | csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. | _ I | ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | ^ bélyegilleték fizetendő. | Nyilttér ára soronkint 20 kr. A legaktuálisabb kérdésekről. Esztergom, december 9. Tisztelt Szerkerkesztő Ur ! Nagy érdeklődéssel és nagy figyelemmel olvastam becses lapja legutóbbi számában a fenti cimen megjelent vezércikkelyt. S bár Szerkesztő úr nem szólitottt fel reá, mint minden közkérdés iránt melegen érdeklődőnek, talán megengedi nekem is, hogy az illető, sok tapasztalattal és a város iránt való nagy jóakkarattal megirt cikkre kissé én is reflektálhassak s néhány megjegyzést tehessek, nekem is az levén a célom, a mi Senex úrnak: az igazság felderítése s első sorban szintén a város igaz érdekének istápolása. Véleményem szerint a tisztelt cikiró úrnak az az alapeszméje, mely az egész cikket átlengi : hogy t. i. > mivel a városnak úgyis sok adóssága van, újabbakat nem csinálhat* egészen téves, mikor oly befektetésekről van szó, amelyek nemcsak önmagukat amortizálhatják, hanem határozott és tisztes hasznot is fognak hajtani a város kaszszájába, ha a befektetések kellő körültekintéssel, takarékossággal és csupán a város előnyére való tekintettel történnek. Mert például, ki parancsolja azt hogy 90—100.000 forintos vágóhidat építsünk ? Az esztergomiak sokat járnak Komáromba s ott bizonyosan látták a Vág mellett nem j régen épült s céljának teljesen megfeI lelő vágóhidat, amely 30.000 forintba i sem került s amely intézet a város | egyik főbb jövedelmi forrását kéI pezi. Ha Komárom városának teljesen elegendő volt a 30.000 forintos [vágóhíd, kinek áll érdekében, hogy j az esztergomi háromszor annyiba | kerüljön és magának a tervező mérnöknek számítása szerint is több ezer forintnyi deficetet okozzon. A vállalkozók bizonyára a drágább költségvetés mellett agitálnak, akár szükséges az, akár, nem, de a város igaz barátjainak nem szabad az ő szavukra hallgatni. A vállalkozók külömben csak akkor dobálódznak oly magas numerusokkal , amikor a várossal diskurálnak. Ha a maguk szakállára dolgoznak, többnyire százasok lesznek az ezresekből. Magam is, éppen a vágóhíd ügyében több vállalkob „[sztepp és Iliié" tárcája. Reggel és este. — Mickiewicz. — A nap piroslik, elszállott az éjjel, Tűn az ezüst fény, melyet holdja szőtt; Remeg a rózsa a tiapfény előtt, S az ibolya néz harmatos szemével. Arany haját fésülve szép kezével Látom Laurát, a bájos ébredőt; Térdelve szótlanul köszöntöm őt. Ily komoran mért nézek — kérdi — széjjel ? S leszáll az este. Megcsendül dalom. A holdat is már tisztán láthatom. Ibolya-illat terjeng szét a légen. Es ablakában Laurám' egyre nézem: Arcán ara?iyfény — a hajnal — lebeg. S csak egyre-egyre némán térdelek . . . Béri Gyula. A holdember. — Az >Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — A verandán ültünk, A nagybácsi pipázott; Vilma a holdra merengett; én Vilmára merengtem. — Guszti, — szólt Vilma, a csöndet megszakitva, — vannak-e a holdban emberek i — Persze hogy vannak, — feleltem inkább a hangjára, mint a szavaira. Nem is azokon járt akkor az eszem. — Vannak ? — kérdezte a bácsi meglepetten, — no nézd, én erről nem is tudok. A hangja olyan komoly volt, hogy mikorra észhez kaptam, nem tudtam kiemelni a dolgot a tréfa szőnyegére. Utoljára is nem mondhattam azt, hogy biz, én nem tudom, csak rajok hagytam hát, hogy vannak. Boldoguljanak velők, ahogy tudnak. A néni is fölkapaszkodott az álma örvényéből. A társalgás hirtelen megélénkült. Mind a hárman kiváncsiak voltak a holdemberek etnográfiájára, hogy milyen formájú emberek a?ok ? Milyen divat szerint járnak az asszonyaik ? Hogyan szántanak és hogyan rántanak ? Fel van-e ott találva a dohányzás ? Szépek-e a holdasszonyok ? Erősek-e a szarvasmarhák ? és igy tovább. Én mindezekre a kérdésekre azt feleltem, hogy sohasem volt alkalmam a holdat közelről megvizsgálni. — De mások látták ! — Persze hogy látták. Ha nem látták volna, nem beszélhetnének. — Hozatunk egy messzelátót, kiáltott zóval beszéltem, akik valamennyien ezer örömmel készek arra, hogy a vágóhidat — a megállapított terv szerint — a saját költségükre felépitik, ha meghatározott évi tartamra a vágatási dijak fejében saját rezsijükre kezelhetik azt. S a bérleti kezelés mellett az ellenőrzés mindenesre szigorúbb és pontosabb lesz, mint amilyen a házkezelés mellett volna, ami a kincstárnak is csak előnyére szolgálna. A Vágóhíd minden városban és minden községben biztos jövedelmi forrás, különös volna ha csak Esztergomban nem lehetne azzá tenni. Ami pedig a közönség türelmét illeti, az bizony csakugyan tul van feszítve. A > Vágóhíd* szóval ugy gúnyolhatják az esztergomiakat, akár a kókaiakat a lencsével. S hogy ne volna fogytán a türelmük amikor megtörténik az, hogy a város hosszú esztendőkig tartó huzavona után megcsináltatja igen drága pénzen a vágóhíd tervét és amikor az megkészül, konstatálják, hogy hasznavehetetlen. Megcsináltatták újra és akkor konstatálják, hogy drága. Külön bizottság tanácskozik á szükséges költségvetés mérsékléföl lelkesen a nagybátyám, és az asztalra csapott az öklével. — De hiszen bácsi, — szóltam megszeppenve, — maga rövidlátó. — Az mindegy, — felelt határozott hangon, — megirom az optikusnak, hogy kétszer olyan hosszulátó messzecsövet küldjön, mint amilyet rendesen használnak. A fantáziáját annyira megragadták a holdemberek, hogz azonnal táviratozott Calderoninak Budapestre messzelátóért. Calderoni mindjárt kettőt is küldött: egy rövidet és egy hosszút, hogy válaszszon a bátyám ár és jóság szerint. Nagybátyám természetesen a hoszszut választotta, nekem pedig átengedte a rövidet. Lassankint én is beledolgoztam magamat a holdvilágba. A csillagvizsgálói tudomány szerint azt is elmondtam, hogy holmi magaslatokról szokták a Fiamarionok az eget vizsgálni. Erre a nagybátyám azonnal 1 ijelentette, hogy az udvaron álló két galambdúc az ő véleménye szerint tökéletesen megfelel az astronomia követelményeinek. A hölgyek szintén helyeselték a galambdúcot. — Én majd nénivel nézem a holdat, — szóltam ravaszul. — Hogy is ne, — felelt az, — majd bizony a te hitvány kis messzelátódra szorulok, mikor nagyobb is van. séről, elkészül a mérsékelt terv és ime kiderül, hogy az is olyan drága, amilyen az első volt. Nem önként támad-e az a gondolat a közönség lelkében, hogy a sok tervezgetés értekezlet, előmunkálat csupán arra való, hogy az építést mivel továbbá elodázhassák ? A legutóbbi napokban az a terv kezdett cirkulálni, hogy a város vezetői a vágóhidat nem a megvásárolt szentgyörgymezei telekre, hanem a Sas-kaszárnya kisdunai oldalára akarták építeni, bizonyosan ugy vélekedvén, hogy a város kellős közepére jobban illik a vágóhíd, mint a törvényszéki palota. E terv oly bosszantóan arrogáns, de oly nevetségesen abszurd is, hogy bővebben foglalkozni vele nem érdemes. Ami a törvényszéki palotát illeti, hogy annak a Bizutti-féle telek mennyire alkalmas helye volna, arra nézve nyilatkozott már szombaton a legilletékesebb személy: Pulay Géza törvényszéki elnök, aki kijelentette, hogy felépíthetik a járásbírósági épületet Párkányban, vagy sehol, de a Bizutti-telken nem engedi. Miért nem ? ... az el volt Igy jutottam össze egy galambdúcon Vilmával. A hold kelését a naptár Io óra 25 percre jelezte. Addig a verandán ülve beszélgettünk. Az éj tiszta volt. Az égen a csillagok pazarul ragyogtak. Azzal mulattunk, hogy a csillagokat néztük, egyik-másik meg is nagyobbodott egy négykrajcáros alakjáig, ami fölött a nagybátyám ugyancsak lelkesedett. A legnagyobb csillagra ráfogtam, hogy Saturnus és a la Fiamarion megmondtam hogy az tul van minden emberi számitás határán, vagyis hogy százezer millió, billió, trillió esztendő alatt érne oda a leggyorsabb villám is. Nem cáfolhatták meg. 10 óra 25 perckor, dicséretre méltó pontossággal jelent meg a csanaki kukoricás szélén a holdnak egy narancsszelet nagyságú darabja. A mohamedánok nem üdvözölhetik nagyobb elragadtatással, mint nagybátyám akkor estén. Felmásztunk a létrákon és a holdnak irányoztuk a messzelátóinkat. Nagybátyám kétségen kivül reszketett. Már előbb kijelentette, hogy amint az első holdembert meglátja, szivéből megéljenzi és üdvözlést int neki a kalapjával. Én is reszkettem. Mig a jobb kezemmel a messzelátót tartottam, a ballal gyöngéden átöleltem Vilma derekát. — Mit csinál! — súgta megbotrán-