Esztergom és Vidéke, 1896

1896-12-10 / 99.szám

már elég részletesen mondva becses lapjának >Bizutti-telekc cimü vezércikkében. Ujabban többen a Hutt-féle lőrinc-ucai telek megvásárlását ajánlják a törvényszéki palota számára, ez azonban oly zajos, exponált, forgalmas helyen fekszik, hogy véleményem szerint, komoly kombinációba alig vehető. Én részemről egyáltalán nem rajongok túlságosan azért az eszméért, hogy nyakra-főre siessünk a kormány nak az igazságügyi palota céljára ingyen telket ajándékozni. Ha a kormány más és pedig gazdag városokban vásárolta a telket a törvényszék s a járásbíróság részére, miért ne vásárolhatná az adóságok tengerében vergődő Esztergomban is. . . . Ámbár az is igaz, hogy tisztelt városunk eddig édes-kevés jogcímet szerzett magának arra, hogy a kormány jóindulatában bizakodjék. A Bizutti-telek tehát nem levén alkalmas az igazságügyi palota számára, visszaadható eredeti rendeltetésének, annak t. i., hogy az új közkórház rajta épüljön fel, annál is inkább, mert konstatálva van, ivóvize teljesen megfelelő. A kórházak egyesítése már csak ezért is lehetetlen, mivel a Vörös-Kereszt Kórház fundáción alapul s az alapitványttevő intencióitól senki, még a hercegprímás sem térhet el. Az egyesülés eszméje igy egyszerűen elesik. Még azok a városi urak, akik kardoskodnék mellette, sem tettek lépéseket az iránt, hogy a főkáptalantól és a hercegprímástól megtudakolják, vájjon kivihető-e tervük, mert ha ezt megcselekszik, vala, már régen napirendre térnek az egész halvaszületett idea fölött. Igenis, van arról tudomásom, hogy bizonyos körök propagandát csinálnak az egyesítés eszméjének, de kozva és kísérletet tett, hogy lefejtse derekáról a kezemet. De én nem engedtem. — Nem bánom, ha haragszik is, — feleltem szintén halkan, — de vigyáznom kell, nehogy leessék. Lát ? — kérdeztem aztán a csövet a szeméhez tartva, hogy a holdra tereljem a figyelmét. — Embert még nem, — felelte, belevizsgálódva a holdvilágba. — Hát nézzen meg engem. — Menjen, maga nem holdember. — Inkább mint akárki. Hát lehet-e kegyed mellett más lenni. Megfogtam gyöngéden a kezét. Puha volt, forró volt. Uggy fehérlett az én napsütötte kezemben, mint egy liliomkehely. Ezalatt a hold teljesen fölbukkant a kukoricából. Egy darabig ott ingadozott a házak tetején, mintha meg akarna állani, mint a kötéltáncos ; azután halkan, szinte észrevétlenül föluszott a csillagok közé az égi magasba. Nagybátyám némán, szorosan a csőbe mélyedt, csakhogy egy csipet holdembert is lásson. — No ? — kérdezte átkiáltva hozzánk türelmetlenül. — En már látok egyet, — feleltem, Vilma szemeibe szédülő lélekkel. — Ejnye! — szólt boszankodva a nagybátyám, — melyik részén látod ? mert jól tudjuk, honnan fuj a szél, reméljük, senki sem fog felülni titkos intenicóiknak. A kórház éppen oly könyen felépíthető, mint a vágóhíd, mert akárhány vállalkozó akad, aki szívesen, a terv szerint fellépitteti és berendezi azt, ha meghatározott időtartamra a gyógydijak beszedése ellenében kezelésre átengedik neki. De azt sem értem, miért kellene a kórházra is éppen Esztergom városának reáfizetni, mikor például Léva és Érsekújvár új kórházai tiszta jövedelmet hajtanak ! És eklatáns példa Nyitra városa, amely közkórházát állami kölcsönből nemrégen építtette fel s jövedelméből a kölcsöntőkét is, a kamatokat is gyönyörűen törleszti. S amint Nyitra városa kapott, kapna Esztergom is hasonló célra állami kölcsönt, de persze mindenekelőtt kérelmezni kellene azt. Sőt a kormány, mint a város intéző emberei nagyon jól tudják, még egyébre is hajlandó volt. Arra, hogy az új közkórház megalakulásával egyidejűleg azzal kapcsolatban egy országos elmebetegosztályt létesít. S csak mivel Usztergom nem akart tudomást venni ez ajánlatáról, határozta el legújabban, hogy 200 elmebeteg számára O-Gyalla komárommegyei községben építtet kórházat. Hogy a napi ápolási dij nálunk igen magas, az tagadhatatlan, De az is tagadhatatlan, hogy ennek a kezelés az oka. Az ápolási dijak leszállítása nemcsak lehetséges, de elkerülhetetlen, ha a kórház prospenálni akar. Egyszóval a legrövidebb idő alatt, a város megterheltetése nélkül felépülhetne a vágóhíd is, a közkórház is s mindenkinek csak haszna lenne belőle néhány válalkozót kivéve, aki elesnék egy-két kilenc ezer forint haszontól. Nekünk azonban nem a vállalkozók Wertheim-szekrényének megtömése az első és főfeladatunk . . . Kiváló tisztelettel Senex II. Szollogazdáinkhoz. — Az 1896: V. törvénycikk ismertetése. — III. Esztergom december 9. A kölcsönvevőnek jogában van a kölcsönkötéstől szimitott 6-ik évtől kezdve a kölcsöntőkét, illetőleg annak még törlesztetlen részét, a törlesztési tervtől eltérően, lejárat előtt is egészben, vagy részben visszafizetni. (Törvény 9. §-a.) A visszafizetés csak esedékességi napra s csak a törlesztési tervben foglalt egy, vagy több tőkerészletnek teljes összegében való lerovásával történhetik. Ha a visszafizetés a törlesztési tervől eltérőleg (egy vagy több tőkekerészletnek lejárat előtt való fizetésével) történik, a kölcsönvevő a banknak stornodijat is tartozik fizetni; ez azonban nem lehet több annál, mint amennyit a kölcsön után felmerült s a bank által könyvkivo-, nattal igazolandó árfolyamveszteség, a visszafizetés időpontjában számítva, kitesz. Ha az adós a törlesztési tervtől eltérően való visszafizetés alkalmával tőketartozását nem fizette le egészen, tartozása fenmaradó részének törlesztésére tovább alkalmazandók a törlesztési terv megfelelő további tételei. Aki tartozását az esedékességi időre a hitelező pénzintézet pénztárába nem fizeti be, november i-étől, mint az esedékesség napjától, évi 5°/

0 késedelmi kamatot köteles fizetni attól az összegtől, a melylyel hátralékban maradt (Törvény 13. §-a.) A esedékességi napra a bank pénztárába, vagy a bank által kijelölt vidéki pénzintézet pénztárába be nem fizetett törlesztési járadékok, — Fölül, — feleltem, — egészen fölül, a nagy árnyék mellett. Hallottam, amint a néni zsörtölődött, hogy hadd nézze ő is. Vilma a fejét csóválva mosolygott rám. En egy galambszalonba dugtam a távcsővet, hogy mind a két kezemnek hasznát vehessem. Átöleltem őt. Vilma szabadkozott. — Az istenért, hogy mer engem átölelni ? — Hogy le ne essék, édes ! A nagybácsi boszankodva kiáltott át hozzánk: — Te is látod Vilma ? — Még nem ! — Mondja, hogy látja, esenkedtem, ajkaimhoz szomoritva a kezét. — Egy picit már látom, — felelt a leány bátortalanul, — Mit csinál ? — Mintha mozogna. — Milyen ? — Férfi. — Nagy ? — Csak kicsi. — Bizonyosan gyerek. Merre látod ? — Ott fönt, A nagybácsi csöndesen káromkodva vizsgálta tovább a holdvilágot. Ezalatt én, nehogy leessünk, még szorosabban karoltam magamhoz s megvallottam neki, hogy ha nem nevelt leánya volna a nagybátyámnak, azonnal fejtetőre ugranám le a galambdúcról. — Miért ? — kérdezte komoly csodálkozással. — Mert akkor nem vehetnem el feleségül. Vilma lesütötte a szemeit. A keze reszketett a kezemben. Az arca forrósága lángerővel perzelte arcomat. Ez mégis csak pogányság, —. zsörtölődött a nagynéni, — ide felmászik az ember, aztán még csak egy percig sem engeded át azt a szerszámot. — Csitt, felelt a nagybátyám, mindjárt rájövök. — Nincs mondani valója ? — kérdeztem esengve Vilmától. — Oh Istenem, —• felelt ő zavarodottan, — alig három napja van nálunk . . . — Én három nap alatt örök boldogságot, vagy örök bánatot szereztem, kegyed mondhatja meg, melyiket a kettő közül. — Ön tréfál. — Itt az isten ege alatt és a kegyed szivéhez oly közel, lehet-e tréfálni ? — Nézzük hamar a holdat, — szólt, előrántva a messzelátót a galambdúcból. A néni szörnyű haraggal lefelé mászott a létrán, s e közben különféli nyilatkozatokat tett arról, hogy nagybátyám önzése és irigysége minden képzeletet felülmúl s káromkodásait hallgatni borzalom. kamatok és más tartozások behajtását érint© szabályok végrehajtása iránt a pérszügyminister külön rendelettel intézkedik. Ugyancsak külön fogja szabályozni a pénzügyminister a törvény 15. §-a értelmében alakítandó tartalékalap kezelésére vonatkozó eljárást is. A kölcsönök tervét tehát előadtuk ; — a fizetendő kamatok nagyságát még nem ismervén erről, annak idején ismételten szólunk. Nem füzünk sok kommentárt a dologhoz ; — a Józanul gondolkodó gazda be fogja látni annak előnyét, szükségességét és a legjobb — jóakaratot. Végre még egyet. Városunkban eddig hiányzik a példa. Népünk, gazdaközönségünk okulni szeret. Itt a városnak kell előfjárni. Van hegyi területen 1200 hold* legelőnk, amely szőlőtelepítés céljára alkalmas; lehetne ebből 30^—40' holdat kihasítani. Minthogy pedig a telepítéshez kellő befektetésre pénzünk nincs és az állam bizonyára szívesen bocsátana rendelkezésre e célból megfelelő kölcsönt, vegyük igenbe azt és egyúttal állítsunk fel ügyes kezelés mellett egy mintatelepet, amely szőlőgazdáink előtt bebizonyítani lesz hivatva azon egyszerű állítást, hogy Esztergomban a szőlőmövelés újra vagyoni tényezővé lehet. Censor. k református lelkész installációja. Esztergom, december 9. Gartsik Nagy-Sallay István, az újonnan megválasztott ref.. lelkész hivatalába való ünnepies installációja vasárnap délelőtt történt meg. Az ünnepélyen, a hivek seregén kivül, Esztergomvármegye alispánja, városunk polgármestere és velük együtt a tisztikarból többen,, továbbá a bíróságok, izr. hitközség képviselői, a g. keleti főtiszt, lelkész s több előkelőségek voltak jelen. Id. Czike Lajos. kir. tanácsos, esperes, tartalmas, remek s megható beszéddel igtatta be hivatalába az egyhangú meghívással választott első rendes lelkészét a helybeli reform, gyülekezetnek. Utána Gartsik Nagy Sallay István lelkész igen korszerűen és találóan szólt azon főkellékekről,. tulajdonokról, melyekHozzánk akart jönni, de attól tartott, hogy hármunk alatt letörik a duc teteje, igy hát a házba vonult vissza, másnapra halasztva a holdemberek megtekintését. — Látjátok-e még ? — kiáltott rekedten a nagybácsi. — Százat is, feleltem, csakhogy minél tovább ott tartsam a duc tetején. — Százat is ? kérdezte megdöbbenve. — Ugy van, feleltem, valami népünnepély lehet egy tágas mezőségen. Férfiak, asszonyok hófehér ruhában táncolnak és felkoszorúzott állatokat vezetnek. Vilma kétségbeesett arccal nézett rám. — Mit szól a nagybácsi, — úgymond, — ha megtudja, hogy hazudtunk neki. — Kénytelen vagyok vele, — feleltem vállat vonva, — különben legyen nyugodt, a rövidlátóságát fogja okozni. Aztán, mint a régi csillagjósok, újra az ő szemeinek két szép csillagába merülve vizsgáltam jövendőmet. A karjaim között' tartottam. Arcához lassan közeledve, mint a mézittas pillangó, vittem ajkamon az első csókot. Elvonhatta volna az arcát. De nem vonta el. Ebben a pilanatban megindult a bácsi lefelé. Amint lelépett a létráról, két kézre kapta a hosszú messzelátót a vékonyabbik végénél fogva és ugy vágta a duc oszlopáhnz, hogy meggörbült.