Esztergom és Vidéke, 1896

1896-12-03 / 97.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 97. szám. Csütörtök, 1896. december 3. ESZTERGOM es VAROS! ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁR/. 5 Egész évre 6 fit — kr. J Fél évre 3 » — » § Negyed évre 1 » 50 » 5 Egy hónapra — »5o> Egyes szám ára — » 7 » ? « Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : délelőtt 10 órától 12 óráig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, elő fizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁÉ. =_=— Egjes szamok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papírkereskedését >en, a WíllMÍSfdl- <?s• HaUidi-féle dohánytözsdékben. —XXVXXXVvXxXxXxXXXXNXXX\X-X\XXX^ I Hirdetések csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. § Minden egyes hirdetés utáw 30 kr. kincstári | bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, VxXxVXXxXXXXVVXXXXXVXXVX^ Kórházaink egyesítése. Esztergom, december 2. üsztergom városának egyik legöregebb és legkövérebb tengeri kígyója : a közkórház kérdése újra felütötte fejét. Mint a helyi lapokban olvassuk, az intéző körök azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a városi — és a primási kórház egybeolvasztassék s az igy összeolvasztott egy kórház a szentgyörgymezei Vörös Kereszt Kórházban helyeztessék el. Mivel ez ideát a városházán komolyan tárgyalják, alkalomszerűnek találjuk, hogy mi is hozzászóljunk a kontemplált tervhez. Az egyesítést illetőleg első sorban a >Vörös Kereszt Kórház* alapító levelét kellene ismernünk, vájjon nem olyan-e az, amely már csirájában elfojtja az egyesítési törekvést. Mert mikor egy magán — és egy közkórház egyesüléséről van szó, mondjuk egybeolvadásáról —. akkor csakis a magánkórház olvadhat a közkórházba. S tegyük föl, hogy az egybeolvasztás kivihető, semmiesetre sem vállalhat el egy köz kórház oly terheket, amelyek folytán meg nem felelhet azon föladatának, hogy há-; ború esetén is fogadhasson bármily íz „Esztergom és Vidéke" taraija. ., , . Kirándulás. Ezüst sátrát a nap kibontá, Csodás fényében állt felettünk, Ragyogó, tiszta nyár-idő volt Mikor a zugligetbe mentünk. Karöltve jártunk össze-vissza Az ismeretlen rengetegben, Titkos madárdal visszacsendült Szivedben és az én szivemben. Kifárasztott az ut. — Leültünk Egy észrevétlen enyhe zugba, Fehér virág hullt ránk a fáról Fejünket lassan elborítva. Fehér virág hullt ránk a fáról, A lelkünk megtelt illatárral S a távolból felénk csapongó Édes keringő dallamával. Azóta mindig újra csendül Szivemben egy vidám keringő: — A megtalált csók víg regéje S az elveszített csipkekendő .. . Szentessy Gyula. és bármennyi jelentkező beteget. Mikor száz ágyra volna tervezve az egyesitett kórház, hogyan képzelhető, hogy ötven ágyat egyszerre ürítsen ki az igazgatóság a sebesültek részére? Az uj kórház ügyét veszélyeztetve látjuk az által, ha a város tanácsa belemegy ez ügy tárgyalásába, mert az úgyis sikertelen lesz s mire talán évek multán erről meggyőződhetnek, a publikum annyira megfeledkezett az önálló városi kórház tervéről, hogy ennek kivitelére újból fölvett törekvéseket nem is tudna szimpátiával fogadni. Nem mondjuk, hogy el kellene vetni e kísérletet akkor, ha semmi körülmények között nem épithetnők föl önálló kórházunkat, vagy ha veszélyeztetve volnánk, hogy nem tudjuk önmagunkat fönntartani, de ez az eset nem forog fenn. A kórházak anyagát nagyobbára oly egyének képezik, akik a betegápolási költséget nem tudják megfizetni s érettük illerőségi községeik a betegápolási alapból fizetnek. Ezekre mindig számithatunk, mert a Vörös Kereszt Kórház, mint magánkórház e betegeket szervezeténél fogva fel nem veheti. Az pedig el nem képzelhető, hogy a minisztérium egy magánkórháznak is megA sápadt testvér. — Az »Esztergom és Vidéke« tárcája. — — Catulle Mendés. — I. Ázsia leghatalmasabb királyának volt ő egyetlen leánya. Elképzelhetik, hogy mindene megvolt, ami csak boldoggá tehet egy ifjú királyleányt. Rózsaszinü drágakőből való palotában lakott, amelyen átragyogott a napfény; gyönyörű mezítelen lába belesüppedt a cirógató szőnyegbe, amint lankadtan, fekete szolgálóira támaszkodva, egyik szobából a másikba ment át és a nap minden órájában láthatatlan zenekar játszott olyan szépen, hogy zenéje a legfinomabb izlésü embert is elbájolta volna. Természetes, hogy drága köves ládáiban annyi gyémánt, annyi rubint és saphir volt, hogy többről már a legkacérabb teremtés féktelen nagyravágyása sem álmodhatott volna, a sok drága kőnek hulladékával is kikövezhettek volna egy egész várost. Óriási gazdagságának megfeleltek ruhái is; volt ott sirinagóri fátyolszövetből, Kasmír simuló gyapjújából, Cherbassy és Ispahán drága selyméből készült ruha. De ami mindennél többet ért, az az a ndja a nyilvánossági jelleget s igy régibb közkórházának konkurrenciát csinálva, saját intézményét tönkretegye. Tehát attól nem félünk, hogy a közkórház belebukjék. Amennyiben pedig a Vörös Kereszt Kórház a Kerületi Betegsegélyző Pénztár tagjait felveszi, mert az ápolási dijakat érettük a pénztár biztosítja s ez által a közkórház beteganyagát fogyasztja, a közkórházat nem teszi tönkre, mert a szenvedő emberiség egyrésze mégis csak a közkórházra van utalva, másodszor, mert a közkórház vezetőinek buzgó munkássága következtében biztosan remélhető, hogy a legrövidebb idő alatt hírnevet szereznek a kórháznak. S harmadszor, mert az új közkórházba sok oly intelligens beteg is fel fogja vétetni magát, akik csakis a régi, mostoha viszonyok következtében elhanyanyagolt kórháztól irtóztak. Végre pedig biztosra vehetjük hogy egy-két év alatt meg lesz kezdhető az ápolási díj leszállítása. Midőn ötvenezer forintunk máris együtt van s a minisztérium az ápolási dijakra kölcsönt is hajlandó engedélyezni, de meg számithatunk a város (!) és a közönség áldozatkészségére is, igen könnyen építhetünk egy hatvan-hetven ágyas kórcsodálatos kert volt, amely csak arra szolgált, hogy földerítse a királykisaszszonyt. Sohasem esett abba a kertbe egy csöppnyi eső is az örökösen kék égből ; a legritkább virágok pompázva és ragyogóan nyíltak ott, a nedvesség megduzzasztotta, a ragyogó nyár fölmelegitette lecsukló, balzsamot síró kelyhüket az erdők és hegyomlások fenevadjai, az oroszlánok, tigrisek, párducok olyanok voltak, akár a hizelgő macska, szinte nyávogtak gyönyörűségükben, mikor végigsimogatták hátukat; és a tágra nyilt virágokról, a szerte járkáló, vagy a langyos mohában és fűben heverésző vadakról vad pompával vert vissza a napsugár ; minden aranyszinben úszott, a lomb, a virágkelyhek, a fasor kavicsa és a messze-messze lángoló szemhatár. II. És a királykisasszonyt még ez a töméntelen pompa sem elégítette ki; akárhányszor azon érték, hogy mélabús ábrándozásba merült; szemmel látható volt hogy unatkozik, hervad, mint a piros rózsa, amelynek szine lassan-lassan fehérre fakul. Mindenki azt hitte, hogy valami titokzatos vágyódás, valami titkos bánat bántja. — De miféle házat. S biztos tudomásunk van arról, hogy a minisztériumban az a vélemény uralkodik, miszerint egyelőre csak hatvan-hetven ágyra épi* tendő a kórház s igy hajlandóbbak a kölcsön felvételét engedélyezni. Építsük szerényen a kórházat! Középen egy,emeleti épületet (felvételi iroda, orvosi, gondnoki lakás stb.), s vele összefüggésben két földszintes szárnyat ily alakban : | | majd ha fellendül a betegforgalom, majd építhetünk a szárnyakra is emeletet. A pavillon-rendszer drága s bár célszerűbb egyébkint, de a kevés ápoló személyzet nem képes hivatásának megfelelni ott, ahol a betegosztályok elszórtan vannak elhelyezve. Egy pavillonról mégis lehetne gondoskodni, t. i. a fertőző betegekéről. A kórháznak igen jó helye volna a Bizutti-telken. Persze próbafúrásokkal kellene előbb meggyőződni, hogy nyerhetnénk-e a közelben vizet. Szóval azonban nem érünk el semmit, hanem hozzá kell kezdenünk a munkához. Tudtunkkal két kórházépitő és finacirozó bizottság is létezik. Az uj főorvos még a nyáron — betegeskedése előtt — erélyesen sürgette ezek egybehivását, vágy ? miféle bánat ? — Oh én szeretett lányom, szólt az ősz uralkodó, miért nem mondod el, mi bánt. Nem tudod, hogy milyen hatalmas vagyok s hogy földerítésedre a legfáradságosabb feladatot is végrehajtatnám ? Ha ékszeres ládikóidban keveselnéd a drágakövet, egyet szólj csak ; enyém lesz Golconda, enyém lesz Vizapur és nem lészen hiányod karkötőben boglárban, korrall-nyakláncban. Vagy talán férjhez akarsz menni ? Szólj bátran mondd, hogy hívják szived választottját: tanúságul hivom az eget, hogy a férjed lesz, ha mindjárt a legdicsőbb királynak is volna a fia, vagy akár a legnyomorultabb favágónak a fattyuja, aki fütyörészve kötögeti össze a rőzsét. — Nem ? hát nem gondolsz házasságra ? Ugy gondolod tán, hogy a napfényt sugárzó arany, amely kertedet fénybe borítja, nem ragyog, nem melegit eléggé ? Ha csak ez a baj, sohse titkold előlem; mert a hekatombákra és az Istened szent templomaira fogadom, hogy mosolygásodért rábirom az isteneket, hogy megkettőztessék a nap fényét! — Igen, hiányzik valamim, vágyódom valamire. De hogy mi az, nem tudom, igazán nem tudom ; és érzem, meghalok