Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-12 / 91.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 91. szám. Csütörtök, 1896. november 12. ESZTERGOM # Megjelenik hetenkint kétszer : ^ csütörtökön és vasárnap. | i & S 5 | ELŐFIZETÉSI Áí\: | a s ^ Egész évre 6 frt — kr. § | Fél évre 5 » — > ^ ^ Negyed évre i » 50 » § | Egy hónapra — > 50 » | Egyes szám ára — » 7 > ^ 5 i VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—ll-ig, d. u. 3-5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —= TELEFON 59. SZÁM. ==— Egjes szamok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir- | kereskedésében, a WalHÍScll- és líaugll-féle dohány tőzsdékben. s» Hirdetések csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | bélyegilleték fizetendő. § I Nyilttér ára soronkint 20 kr, Tapintatlanság. Esztergom, november Ii. A választási háború elmúlt, a küzdő felek visszavonultak s bizonyára legtöbbnek közülük őszinte és becsületes óhajtása, hogy a kiköszörült, meg is kopott választási fegyverek hüvelyükbe visszahelyeztessenek és a győztes és a legyőzött párt között mielőbb létrejöjjön a tisztességes békekötés. A békekötés arra nézve, hogy a polgárság minden igyekezete újra a társadalmi békesség helyreállítására és a közérdek javára szolgáló csöndes munkásságra terelődjék vissza. A szabadelvüpárt hivei ugy abban az órában, amikor veszteségükről megbizonyosodva mintarendben, emelt fővel, imponáló nyugalommal elvonultak a küzdelem színhelyéről, mint később is éretten, higgadtan és férfiasan gondolkozó emberekként viselték magukat. A kalapjuk mellől levett pártjelvénynyel kivetettek szivükből minden ellenségeskedést, visszavonást és idegenkedést az ellenpárt győztes polgáraival szemben, levonták a szomorú tauuságot a múltból, elhatározták, hogy a jövőben elővigyázóbbak, kitartóbbak, Az „Esztergom és Vidéke" tárcája. Strófák. Dalolva mentem fel a hegynek, De lefelé mogorván ballagok, Mi haszna, hogy az út egyengetettebb, Ha nem oly szépek már a csillagok! Még nyilik rózsa az utam mentében, De szine már nem oly kápráztató, Mint volt az ifjú mámor idejében . . . Ó rózsakor, te gyorsan szárnyaló l Köröttem nyüzsg a vadhullámos élet Es szilaj sodra engem is ragad. De amit zúg, nem diadalmi ének, Melyből új harcra új ösztön fakad. Kifáradt harczos! nézz a semmiségbe És alkudjál meg — megalkudni jó ! Az okos mindent elfogad cserébe, Mert minden, minden csak illúzió l . . Kiss József. Kedves fecském, Isten veled ! Mégis el kell menni neked ? Nem maradhatsz itt mivelünk ? Eltávozol .... fáj a szivünk ! Elmúlt a nyár, nincsen virág; Égen-földön csak pusztaság ! Sárga lepel borit mindent, Haldoklik a nagy természet. kevésbé hiszékenynek lesznek s visszatértek rendes foglalkozásukhoz, íróasztalukhoz, műhelyükbe, vagy az ekéjük mellé. Az ellenzék legnagyobb részéről, kiváltképpen a földmivesekről és az iparosokról szintén elmondhatjuk ugyanezt. Letették a tujaágat és kezet nyújtottak ellenfeleiknek. Sajnálatos, hogy éppen a párt legintelligensebb elemei : a lateinerek és kereskedők között akadt néhány, aki nem tudta tízszer huszonnégy óra alatt sem diadalmi mámorát kialudni s a győzelmi fáklyák füstjének eloszlása után sem jutott az eszébe, hogy a nobilis győzőnek első kötelessége a békeakciót megkezdeni s tapintatos, kuláns, nemes eljárással a lefolyt harc után fennmaradt ellentéteket minden módon kiegyenlíteni, a kapott-adott sebeket alkalmas gyógyszerekkel meggyógyítani. Ez intelligens urak: az ellenzék vezető férfiai közül valók, követték el legutóbb azt a tapintatlanságot, hogy Frey Ferenc tiszteletére nagyszabású lakomát rendeztek és arra a szabadelvű eszmék hiveit nemcsak meg nem hívták, arról nemcsak nem Nincsen öröm e világon, Te is elmégysz kis barátom. Vájjon nekem már mi marad Vigaszul a zord tél alatt ? Messze délen, ottan zenged El a te bus énekedet ; Ottan dalolsz szép honodról S az itt hagyott boldogságról. Ha visszatérsz, arra kérlek: Hozdd meg a szép kikeletet, Reményt, örömet minekünk. Édes fecském ! Isten velünk ! Oáldy Mariska. ClsaAexusesu. — »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — — Vége. — Az ötödik felvonás is elérkezett, az utolsó nagy jelenet is. Mikor Iza visszatérő férjét szerelmi őrjöngésében csókkal, Öleléssel kábitja el, Marianne öntudatlanul megkapta a férje kezét és görcsösen átkulcsolta ujjaival. Azután következett a halálos küzdelem Clemenceau és Iza között. A tőr Iza fehér vállát érte. Akkor Marianne is a melléhez kapott és a visszafojtott lélekzettel figyelő nézőtér nagy csendességében tompán felnyöszörgött. Grenedics felugrott a helyéről, felrántotta a feleségét is. — Marianne, — mondotta indulatosan és szégyenkezve, — hát miért nem mondottad meg, hogy beteg vagy? Jöjj azonnal! értesítették őket, de sőt bizalmas értesítéseket adtak ki, hogy a liberális választók saját érdekükben jól teszik, ha szombaton este a >Fürdő« vendéglőben nem mutatkoznak. A választás elmúlt, a pártok akut ellentéte hosszú időre megszűnt, vagy legalább megszűnnie kellett volna s ez meg is történik, ha oktalan, szükségtelen provokációkkal meg nem akadályozzák azt. Ilyen kissé arrogáns és semmíesetre sem elegáns provokáció az, amelyet az imént emiitettünk. Frey Ferenc ma Esztergom városának képviselője, ellenzéki polgárnak, éppen ugy mint szabadelvűpártinak. A megtörtént esemény előtt mindenkinek meg kell hajolni s igy gondolkoztak azok a szabadelvüpárti polgárok is, akik hajlandók voltak felmenni a szombati lakomára, hogy e nézetüket ünnepiesen demonstrálják s a társadalmi béke helyreálltát megjelenésükkel is bizonyítsák. Intelligens, komoly férfiak voltak, akikről senki fel nem tételezhette, hogy a lakoma ünnepies hangulatát megzavarni akarják. Csak rést akartak ütni azon a választófalon, amely a két pártot október 28-ika óta egymástól elkülüniti s a rendezőség vaskos tapintatlansága az oka, hogy ez a rés nemcsak meg nem született, de sőt az elválasztó fal jobban kiszélesült, megerősödött, aminek újra csak szegény városunk adja meg az árát. Nem voltak ezek az urak kíváncsiak a menüre, sem az olyan másfélórás tósztokra, amelyek a balkán államok miképpen való felosztását intézték el, vagy pedig megoldották az örök béke problémáját, nem akartak egyebet, mint kezet nyújtani Frey Ferencnek, Esztergom városa országgyűlési képviselőjének és loyálisan megmondani neki, hogy ellenségek voltak eddig, nem azok többé mindaddig, amig Frey Ferenc a város javát, felvirágzását, vitális érdekeit szem előtt tartja s azok érdekében munkálkodik, sőt ez irányú munkálkodásában ők is mindég mellette fognak állani. Ez a közeledés meg nem törrént, amit mi őszintén sajnálunk. Kötelességünknek tartottuk e felesleges incidensről nyilvánosan is megemlékezni, hogy felhívjuk az ellenzéket, tartsa legalább a jövőben szem előtt a tapintatatosságot, a poAz asszony jött engedelmesen. Bár lábai roskadoztak, futva indult a fekete, üres utcáknak. Grenedics ingerült volt és dacosan hallgatott, csak egyszer jegyezte meg : — Te fázol, Marianne! — Nem, nem, — mondotta az aszszony, bár a fogai összeverődtek és még jobban meggyorsította lépéseit. Odadőlt a férje izmos, erős karjához s szinte Önkívületben jött az a gondolata: > Dénes erős ; Dénesnek tőrre sem lesz szüksége {« Otthon, mint ilyenkor rendesen, a hideg vacsora már készen várt. Marianne a szobaleányt azonnal kiküldötte, szive rettenetesen dobogott. Cél nélkül, összevissza járt az asztal körül. Grenedics megbánta már, hogy olyan heves volt beteg asszonyával szemben. Mindenáron beszélgetést akart kezdeni. Bort töltött a két kis pohárba : — Láttad Barthát a szinházban ? — kérdezte. — Nem értem, miért maradt el ez az ember egyszerre tőlünk ? Az asszony megállott. >Ahá, most kezdődik!* gondolta magában. Megfogódzott egy székben, megszűnt minden szivdobogása. Lehunyt szemmel, elszántan mondotta : — Mert kitiltottam a házból! A férj letette a fölemelt poharat. — Kitiltottad ? Ugyan miért ? — Mert vétek volt őt be is eresztenem. S a férfi nagy, előtte érthetetlen álmélkodását látva, arcát kezébe temette : — Azért a hitvány emberért csaltalak meg téged ! Grenedics olyan lett, mintha egyszerre megdermedt volna, s csak nagy, homályba borult szeme élne, amelylyel szinte bambán nézte a falhoz tapadó remegő asszonyt. De azután felordított: — Megőrültél Marianne ? Az asszony még jobban a falhoz simult, mintha bele szeretne süppedni. — Igen, megőrültem. Mert nem lehettem az eszemnél akkor, abban az időben. Nem is szerettem soha egy percre sem, sem a szivemmel, sem a véremmel. Hogy is szerethettem volna azt az embert, a mikor a tied lehetek ! Gonosz részegség volt, rettenetes mámor, amely képessé tett arra, hogy a becsületemet, a te becsületedet Összetapossam . . . Látszott, hogy a vér mind Grenedics arcába tódul, az asszonyhoz ugrott, két hatalmas keze a reszkető vállakra csapott. Marianne nem húzódott vissza, szinte beigazította nyakát a görcsösen rángatódzó ujjak közé, de azok lesiklottak róla. Dénes, mintha valami emberfölötti munkával hiába akarna megküzdeni, erőtlenül visszarogyott a székére, az asztalra borult és hangosan zokogni kezdett. Egész teste kínosan vonaglott. — Megöltél Marianne!