Esztergom és Vidéke, 1896

1896-10-08 / 81.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 81. szám. Csütörtök, 1896. október 8. ESZTERGOM es Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. —&— ELŐFIZETÉSI ÁR.: | Egész évre 6 frt — kr. 5 Fél évre 3 > > k Negyed évre I » 50 » g Egy hónapra — > 50 > Egyes szám ára — > 7 > VÁROSI ES MEGYEI ER

DEK

EINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9-ll-lg, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —= TELEFON 59. SZÁ^. ==— Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Náudor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a WalllíSC.h- és llaujdl-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. $ 1 | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | ^ bélyegilleték fizetendő. I , Nyilttér ára soronkint 20 kr, Választás előtt. Esztergom, október 7. Az 1892-ben alakult országgyűlési ciklus immár véglegesen feloszlott, hétfőn ült utoljára együtt a Ház. A képviselő urak bevonultak talpig feketében, díszben, ugy amint az első ülésen megjelentek. Komoly homlokukon mély meghatottság borongott s a méla melankólia búcsúzó tekintete meg-megpihent a terem körbefutó széksorán, az édes, puha helyeken, amelyekbe ki tudja ki ül be jövőre ? Az elnöki csengő ridegen és élesen vágott bele a szubjektív ábrándozásokba, a trónbeszéd szavai elhangzottak, nincs többé kétség! megvolt a: >circumdederunt . . .« Es amikor elnémult ott az élet és bezárultak az üvegajtók, felpattant szerte az országban az ország sorsán való gondolkodás ötesztendő óta rozsdásodó zára, felhangzik immár mindenütt a hazafias viták zaja, amely betölt hegyet és völgyet, szülvén és teremtvén embereket. A nemzet ma souverain. Kezében a sorsa, kezében a jövője. A hátaÍz Mnoin és fiié" tárcája. Regény* Irta MARTOS FERENC. IX. Es jönnek az évek és mennek az évek, Es fogynak az álmok, a vágyak, a kéjek Es elfogy az ember, ha nincs neki párja. Csupáncsak a sőbul nem fogy ki a tárna. Es csattog a csákány, és porlik a szikla. Ami volt iszonyú láng, lészen kicsi szikra. Begyógul id#vel minden kicsi seb. S minden nap egy emlékkel kevesebb. Mint egykor Aladin, lámpával a mélyben, Dúskál az aranyban, a kincsben, a fényben, S mikorára kimarkol egy keveset, Bezárul az ajtó a háta megett . . . X. Lelkét a sótelepbe általöntve, El . . . vagyis inkább : lélegzik csupán. Haja idővel sószinüvé őszül És sóbarázdák ülnek homlokán. S ha néha-néha gondol is nagyot még; Egy-egy világosabb, szebb éjszakán, Mire az éjszakák tovább suhannak, A gondolat marad — nagy gondolatnak . . Ha olykor elbolong a tárna mélyén, Meglátogatja néha-néha még Egy nőalak. Hasonló Magduskához. Haja zilált . . . szeme sováron ég . . . 1 Utána kap — de szétfolyik az éjbe, S marad kezében puszta buborék . . . Ismét csalódott! És mivel csalódott, Eldeklamálja ezt a monológot : lom jogarát annak adja, akinek akarja; indokolnia sem kell felséges akaratát, csak a saját lelkiismerete előtt kell tisztában állnia. Mi esztergomiak is lelkiismeretünkkel vagyunk beszédben. Mérlegelünk, fontolgatunk a választás következményei által reánk háruló felelősség tudatában. Esztergom város képviselőségeért mindenesetre küzdelem fog folyni. Fellép a volt képviselő és a szabadelvüpárt is állit jelöltet. Amint ugyanis biztos forrásból értesülünk, e párt is megkezdette már akcióját most, hogy az országgyűlés feloszlott, amit megcselekedni addig, amig az eddigi képviselő volt a mandátum birtokában, nem tartott a politikai ildomossággal és tapintatossággal összeegyeztethetőnek. Zászlóját a legrövidebb idő alatt kigöngyölgeti, színeit felfrissíti s megmártja szárnyait a szabad levegőben. Még csak a név hiányzik róla, de már az se soká ! Amint belenézünk kutató szemmel a jövő ködébe, mint a távolban fürkésző tengerész, már látjuk a levegőben előtünedezni még halTudom, hogy el fog jönni, el kell jönni, Amire várok évek óta rég', Felejthetetlenül rózsás napoknak Emléke, érzem, visszahozza még. Korán megvénült asszony, bizonyára, Kit zaklat és bánt minden kicsiség: A férje durva, rőthaju aranyzsák . . . S nyomukban a meddő boldogtalanság. Az nem lehet, hogy Müller urnák egykor Ne mondjam én fel hivatalomat, Szemébe szórva, büszkén, megvetőleg, A pénz, mit érte majd jutalmul ad. Csak arra kérem, hogy ha meg halok, majd Temessen el egy ócska tölgy alatt, S írja meg néki, hogy mikor meghaltam, Utolszor is nevét rebegte ajkam ! . . . Ekkép beszél, de nem felel szavára, Csupán a sófakasztó szikafal, Alul a gépek zúgnak-zakatolnak, Fönn Müller ur parancsszava rivall. A látomány eltűnik — és magába' Marad nem szűnő panaszaival. Nincs egy barátja, egy vigasztalója, De élni kell, hogy életét lerója. És él tovább. Az emberek kidőlnek, Születnek, halnak . . . ő nem látja meg. Gyűjti a pénzt, egy valakire várva, S látása gyöngül, a keze remeg. Otthon teázik . . . ősszel fáj a torka, Tavaszszal a tüdője lesz beteg . . . Templomba jár, húsvétkor gyón s megáldoz, És özvegy gazdasszonyt fogad magához . . . XI. S a vége ? egy szép májusi reggel Bekövetkezik az, amire várt. Mozsarak dörgéssel, zászlók lobogással Üdvözlik a négy lovas, uri batárt. A sótelep ünnepi diszbe' fogadja vány, de egyre erősebben kidomborodó betűit annak a névnek, amelyet zászlónk majd visel. És a hogy olvasunk a valószínűség ködéből félig sejtéssel, félig óhajtással, megnyugodva, bizalommal, jó kedvvel emeljük zászlónkat magasra e névvel. Mert ez a név nemcsak zászlóinkra, nemcsak városunk fejlődésének lerakott köveire, nemcsak városi könyveink lapjaira van feljegyezve, hanem azokba a redőkbe is, ahol a lelkesedés születik. Már csak egy-két nap és ez a név íog fennen lobogni az esztergomi trikolórokon. És hogy fenn fog lobogni, a közönség egyszeriben tisztában lesz annak viselője elveivel törekvéseivel, képességeivel. De nincsen tisztában egészen a másik jelölt, a volt képviselő elveivel s azokra immár nagyon is kíváncsi. És ildomos is, szükséges is hogy módja nyíljék azokkal mielőbb megismerkedhetni. Vájjon a volt nemzeti párt melyik frakciójához tartozik a volt képviselő : Horánszky hive-e, vagy pedig Apponyista, mert e két frakció tudvalevőleg ma nagyon távol áll Urát, ahogy illik, megköveti, Rózsákba' taposnak a jó telivérek S mosolyogva köszönnek a lord s a lady. Szép szálas a férfi; homloka jóság, Nézése okosság, erő, figyelem. S a nő — ragyogó, nyilt májusi rózsa, Maga a virulás, maga a szerelem. Hová szeme pillant, kizöldül a fü is, Megszűnnek a gondok és a bajok, S a boldogság gyümülcse fejében, Ölébe kis angyalfő mosolyog. A diszkapu mellett egy őszhaju ember Fogadja beszéddel a bányaurat. — Üdvözlöm a lordot . . . igy szól, de a többi, Hiába dadog, torkán elakad. A nő mosologva biccent a fejével! — Köszönöm, hiszen úgysem tud ö magyarul. Hanem ha kegyednek nincs kifogása, Beszéljen a bánya dolgairul. Mikor én legutőszor itt jártam, e gyárnak Helyén viruló kert álott - - hová lett ? Hol mostan a gép zúgr, ott volt a mi házunk, Ott éltem a legszebb éveimet. Hová lettek a tölgyek az egykori kertből ? Ki vágta ki kedves virágaimat ? Hát nem maradott meg egy árva levél sem A paradicsomból, a tölgyek alatt ? Mint csacska gyereklány, hány májusi estén Vizsgáltam e helyről a csillagokat! Örök szerelemről fütyörésztek a fecskék, S cirpeltek a tücskök a tölgyek alatt. Itt súgta először egy ur a fülembe, Hogy meghal utánam, oly szörnyen imád. Itt gyúltam először rövid álmodozásra, S itt kaptam az első hosszú ruhát. Egy régi barátom is élt e vidéken . . . Vele játszadozám a tölgyek alatt : egymástól. A volt nemzeti párt régi elveit vallj a-e, avagy ő is óhajtja a revisiót ? A revisiót, amely az ország békés boldogulásának való hadüzenettel egyenlő . . . Mert azt minden férfias gondolkozású választó elvárja tőle, hogy amíibiális álláspontot ne foglaljon el s nyilatkozzék azokra a suttogásokra nézve is, amelyik szerint néppárti allűrjei volnának . . . Es ha ez megtörténik, mindenki tisztában lévén a jelöltek elveivel, irányával képességeivel, megkezdődhetik az alkotmányos küzdelem, amelyben könnyű lesz helyét megtalálni annak, aki városa fejlődését, szebb jövőjét, boldog felvirágozását szivén hordja. A—n. Lejárt pályázatok. Esztergom, október 7. F. hó i-én két rendbeli pályázat járt le városunknál még pedig a villamos világításra és a város térképezésére és lejtmérésére. A villamos világításra vonatkozólag beérkezett egy zárt ajánlat, melynek beadója gyanánt a *RészIdegenbe szakadtam . . . nem láttam azóta, ő is bizonyára, idegenbe szakadt. Ki tudja, hová lett ? Ki tudja hol él most, És mere szaladgált a lányok után ? JÓSZÍVŰ, bolondos, szép, szőke fiu volt . . . Jenő a neve . . . nem ismeri tán ? . . . Megrezzen az őszhaju férfi e szóra S pár pilanatig semmit se felel. Merőn, szomorúan nézi az asszonyt, Ki szebb, virulőbb lett éveivel. S magára tekint . . . roskadt, öreg ember . . . Már romja sem annak, ami volt . . . azelőtt . . . Egy ostoba könnyet töröl ki szeméből, S halkan feleli: — Nem ismerem őt. (Vége). Gyűlölet. — Az ^Esztergom és Vidéke* tárcája. — — Leblanc Maurice. — - Oh, a gyűlölet ! Egyszer életembem láttam közelről a valódit, azt, amely hallgat, éveken át vár kielégittetésre és aztán kérlelhetlenül élvezi a szörnyű boszut, amelyet előkészített. Gyermekéveim minden emléke két társam személyéhez fűződik ; De Plencadine Hubert az egyik, d' Arvan Rodolphe a másik. Együtt jártunk iskolába, együtt végeztük Parisban a jogot. Nem voltak egymás előtt titkaink és ép ugy szerettem a sápadt, gyönge Hubert-t, mint a vidám és erőteljes Rodolpheot. Az élet utóbb elválasztott egymástól. Barátaim hazatértek a Morbihan aljára; a legolcsóbban és legj Hiányosabban szállít az általán Scheiber ltezsö és Társa-cég Esztergom, Széchenyi-tér, gyógyszertár-épület. Minden igazságos elvet diadalra juttató zászlókat jóhirnévnek elösinert Stali«i»«r Itt^sn «*s Társsa-