Esztergom és Vidéke, 1896

1896-10-04 / 80.szám

tiszta kezeket látva, sorakozni fog, hogy állandó segítségével levezekelje az egyének s érdekek szolgálatában felszaporodott bűneit. Az első és fő lépés tehát, hogy a jobbak tömörüljenek s különösen értjük azoknak tömörülését, akik a város képviselőtestületében foglalnak helyet. Látogassák szorgalmatosan a gyűléseket ; szálljanak sikra bátran, úgy szóval, mint cselekedettel a város valódi érdekei mellett. Ne hagyják magukat a többség > feszítsd meg !«-e által lehurrogatni ; — mert hisz Leonidas óta már többször győzött a kisebbség, melyhez, hogy többséggé váljon, semmi más nem szükséges mint becsületes szándék és akarat a becsületes közérdek szolgálatára. Es most áttérhetünk Maiina úrra, kinek lemondási szándékával vezettük be cikkünket. Lapunk programmja az igazság, mellyel szemben lerójuk tartozásunkat akkor, amidőn szívesen konstatáljuk, hogy a polgármester ur az ő hivatalszobájában sokat, sokáig és szívesen dolgozik ; konstatáljuk azt is, hogy a polgármester urnák a számszerint beiktatott azon ügyekben, melyek az ő ressortjába tartoznak, a szó közigazgatási értelmében restantiája nincsen. S midőn ehhez hozzáadjuk még azt, hogy élődj étőll fegyelmeztetlen személyzetet, egy métermázsa restantiát és rendezetlen viszonyokat vett át, — szívesen konstatáljuk még azt is, hogy mindeme hiányokon segíteni teljes jóakarattal törekedett. Azt mondják az optimisták, hogy ez elég; mi azomban azt mondjuk, hogy mindez ugyan szép dolog, de kevés! Esztergomnak nem iktató számok szerinti, hanem olyan eredmények kellenek, melyekből nemcsak a bureauknak, de a város közönségének is van haszna. Eredmények, amelyek a mi kérdőjeleinknek nemcsak a papiroson, de a valóságban is A monarkia védőerejének leendő tagjai szorosabban gombolják Össze mellükön a fityegő civilkabátot, jobban kihúzzák magukat, iparkodnak egyszerre lépni, s valamelyes lenéző mosolygással mondják a kérdezősködőknek : — A szabómhoz megyek. Az atillámat kell fölpróbálni. És a reménybeli atillatulajdonos olyan megelégedéssel lejt tovább a koronaherceg-utca aszfaltján, a milyen csak egy jövendő huszárönkéntes keblét dagaszthatja. És ugyanakkor és ugyanott szembejön vele egy másik dobogó sziv tulajdonosa. Feszül rajta az atilla, gallérján az őrmesteri sáv és a három csillag hirdeti, hogy legalább is manőverviselt harcos az illető, a ki, ha kérdik, éppen oíyan büszkén felel, mint jövendő utódja : — Megyek a szabómhoz. A frakkomat kell fölpróbálni. Mögötte van az egész esztendő, minden fegyelmével és mulatságával, fáradságával és gyönyörűségével, rukkolásával, lumpolásával, s most, mint a boldog és szabad civil élet jelöltje,nem cserélne senkivel azok közül, akikre most szabják ki a kétszinü posztót. Mert ez uniformis az a ruha, a melymegfelelnek. Mért nincs kórházunk, világitásunk, csatornázásunk, gymnasiumunk, vágóhidunk, törvényszékünk, pénzügyigazgatóságunk, csendőrkerületi parancsnokságunk; — miért van akkora pótadónk, ilyen Lőrinc-utcánk, annyi kuldusunk stb. stb. ? ? ? ? Ide, ezekbe a kérdőjelekbe van Maiina ur ereje eltemetve. Mert már azt mégis szeretnénk látni, hogy, ha az a polgármester igazán tud akarni, hogy akkor, azon idő alatt, amióta ő a város élén áll, ne tudta volna legalább egynémelyikét megvalósítani azon létesítményeknek, melyeket az imént elsoroltunk s melyeket a város nem tanácskozó közönsége nemcsak papiroson, de megvalósítva, megépítve, joggal vár tőle. Lehet, megengedjük, hogy e huzavonában a képviselőtestület s annak albizottságai is ludasok, de csak másodsorban; — mert nézetünk szerint még a legkisebb polgármesternek is kell akkora tekintélyének lenni, amellyel a város eminens érdekeit még a legrenitensebb képviselőtestülettel szemben is, bár a maga alkotmányos formájában, ki tudja erőszakolni. Amellett tehát, hogy a naponkénti póstamunkát szabályszerint feldolgozza a nulla dies sine lincea elvénél fogva, napon- j kint az érdemleges ügyeken is emeljen egyet. Elég szellemi ereje van hozzá, nem félünk tőle, hogy ártalmára lesz. De ha ahhoz ami forró, nem mer hozzányúlni, ha azt ami nehéz, megemelni nem bírja, — bizony azért nem fogjuk dicsérni a polgármester urat, hanem csipkedjük őt továbbra is a mi fegyvereinkkel, hívják őt akár Maiina Lajosnak, avagy akárki másnak ! Veritas. Barakk-kaszárnya. Esztergom, október 3. Bizonyára az az óhajtás is elérte már a tizedik esztendejét, a mely a nek csak két napig örül az ember : első nap, a mikor fölveszi, és utolsó nap, a mikor leveti. És a szeptember az önkéntesek legboldogabb hónapja, mert mind a két terminus közel van: az október elseje, a boldog ismeretlenség közeledik azoknak, a kik most bújnak az angyalbőrbe és a jól ismert boldogság azokn k, a kik levedlik már az angyalbőrt. És október elsején a két uniformis Öszszetalálkozik. Az öreg őrmesterek, vén szakaszvezetők, kiszolgált káplárok és a bundások hada. Amazokon csak ugy feszül az egyenruha, minden mozgásuk szinte ritmikusan simul a formás, szük uniformishoz, emezek egy kissé félszegen topognak a szokatlan csizmában, vagy szoros bakkancsban, a ruhájuk hol feszes, hol tág, a kardjukkkal nem tudnak mit csinálni, hogy bele ne botoljanak, s ha tiszt jön velük szembe az utcán, ugy szalutálnak, hogy a legutolsó katonapék is megvetőleg mosolyog láttukon. Hanem azért övék a világ. Soha életükben anyi vizitet nem tettek, mint a mióta fölhúzták az uniformist. Összeírják a legelhanyagoltabb ismerősöket is, s mindenütt, összeütik a sarkanyujukat, hogy : barak-kaszárnya megépítését hangoztatta. Teljesen egyidejű ez a nagykaszárnya építésének kérdésével, és hogy mégis a nagykaszárnya készült el elébb és nem a barakk, ennek vasziniileg az lesz a magyarázata, hogy a szegény ember bujával, bajával kevésbbé törődnek az emberek, meit hát itgy szokták, hogy az évenként bevonulni szokott tartalékos katonákat nagyrészben a szegény emberek hajlékába szállásolják el. Menynyit beszéltek a felöl, hogy közerkölcsiségi szempontból, menyire káros, ha a szegény ember, — kinek nincs több helyisége egy szobácskájánál, — négy-öt hétre katonát kap vendégül, különösen ha eladólány is van a háznál, vagy épen az asszony szemre való . • . Hogy pénzügyileg is nagy kárral jár az a lakosságra, ha különösen szoros munkaidőben kvártélyoznak be katonákat, azzal szintén tisztában van minden ember, mert még a legszegényebb embernél is egy kenyérkeresőt kell otthon hagyni, hogy a házban, meg annak tájékán valamelyes kár elő ne forduljon, aztán meg a katona is megtalálja az ő helyét. Hát e részben is jól megokolt orációk mondattak el, és eme szónoklatoknak meg lett az a hatásunk, hogy a megszavazott 200.000 frtos kölcsönből kihasítottak 15.000 frtot a barakk-kaszárnyára oly módon, hogy ez a szükség — kaszárnya odakünn épüljön fel a kenderföldeken és pedig mielőbb, mert hozzátették, miszerint az már mégsem járja, hogy akkor midőn a város 350.000 frtos nagy kaszárnyát építtet, hozzá katonai pótadót is kell fizetni. Mindezen helyes intézkedések, illetve határozatok dacára, 600 katonát szállásotak el mostanában Érsekviziváros, Szenttamás és Sztgyörgymező kerület lakoságánál nemis egypár hétre vagy napra, hanem minjdárt két hónapra. A magyar ember, egy két napra szívesen lát katonát a háznál, sőt itt-ott meg is vendégeli, mert jól tudja, hogy annak a szegény katonának jól esik, ha egy két jobb falathoz juthat, de meg aztán azt tartja, hogy legjobb a katonával barátságos lábon lenni, mert ellenkezőleg megeshetik, — Kívántam tiszteletemet tenni . . . A rájuk következő év csak homályos, rózsaszín felhőkön keresztül látszik. Egészben csak arról van fogalmuk, hogy most egy esztendeig önkéntes urnák fogja őket hivni, a ki eddig nagyságos urnák hivta, hogy ki-kisétálnak olykor-olykor a kaszárnyába is, hogy azután tisztekkel fognak barátkozni, hogy egynéhány pezsgős vacsora van kilátásban s ha vacsora után a sarki rendőr megszólítja őket éjjeli csendzavarásért, büszkén vernek a mellükre s eldanolják azt a nótát: — Nemparancsolnékemabiró, abiró . . . Az öreg kollégák jóakaró mosolygással hallgatják a fiatalok reményeit. Az Önkéntes esztendő mögöttük van, de azért egy szóval sem világositnák föl a fiatalokat a jövendő csalódásokról. Nem mondják el. hogy az önkéntes ur titulust csak a pincérek fogják alkalmazni, a kaszárnyában inkább a kutyafülű önkéntes fog szerepelni, hogy ki-kifognak ugyan a kaszárnyába járni, de be-bejönni onnan már ritkábban, különösen, ha az őrmester ur egy kissé keményebben fogja őket a longe-on, meg a gyalog-rukkolókon. Hogy szép ugyan az egyenruha a Koronaherceg-utcán, de mennyivel szebb akkor, a mikor három-négy óráig szakadó hogy a szárnyas jószágokból majd egy kakas, majd egy lúd tűnik el anélkül, hogy annak nyomára akadhatna, hanem a jóindulat a magyar embernél sem terjedhet ki két álló hónapra. Hlyen katonai elszállásolások után, talán jó lesz a városi atyáknak a gondolkozással felhagyni, s a tettek mezejére lépni, illetve beletekinteni az irattár közé, hogy barakkkaszárnya megépítése hol is késik az éji homályban. Ha már a 200.000 frtos kölcsön sehogy se tud megszületni, melyből a 15.000 frtot kihasítani lehetne, meg kellene próbálni máshol és másként beszerezni a pénzt, olyan teher lenne ez, melyet a közönség szives örömest fizetne, csakhogy az időközi katonabeszállásolástól szabaduljon. Mi azthiszük, hogy ebből az építkezésből csak haszna lenne és nem kára a városnak, mert bizonnyára ha tudná a katonai parancsnokság, hogy az a időközönkint bevonulólegénység együttes elhelyezésben részesül, valamenyi itt lenne kiképezve, s igy a kaszárnya folyton el volna foglalva. De hisz tudjuk, hogy az ujabbi intézkedés szerint a tartalékosok évenként három periódusban vonulnak be, úgy hogy egész nyáron át itt vannak, öszszel pedig az ideiglenesen besorozott katonaság vonul be. Ily körülmények mellett, az építésre fordított tőkének nemcsak a kamata, de még a tökéből is egy rész évenként befolyik. Intézkedjék tehát a város gyorsan ebben a kérdésben, mert bizony, bizony nagyon keserű lesz az az ébredés, ha a város atyái továbra is csak gondolkodni és nem cselekedni fognak. Senex. A megfellebbezett tanítói járandóság. — Levél a szerkesztőhöz. — Esztergom, oktdber 3. Tisztelt szerkesztő ur! Mint a tanügynek és az azokat szolgáló férfiaknak ismert barátja, legyen szives alábbi sorainknak becses lapjában helyet engedni: Az esztergomi tanítótestület fizetésemelési ügye a legutóbbi megyei közgyűlésen szerencsésen keesőben masíroznak benne. Hogy a tiszturak barátkozni fognak ugyan velük, de ez a barátság egyáltalán nem fogja megakadályozni a nyolc napi kaszárnyafogságot és a hatóra vasat. Hogy a pezsgős vacsorák igen szomorúak akkor, a mikor reggel négy órakor nyergelőt fuj a századtrombitás, s hogy végre a sarki rendőr a főkapitánság utján tud levelezni az ezredes úrral s a százados ur a rapporton igen kellemetlen kifejezésekkel tud megemlékezni az olyan huszárönkéntesekről, a kik a kaszárnyán kivül adják a rettenhetetlen huszárt, lóháton pedig a fogukkal kapaszkodnak a nyeregkápába, hogy le ne essenek a jámbor kincstári paripáról . . . És kár is volna mindezt elmondani a leendő Moltkeknek. Hová lenne az október elsejének poézise, ha mindezt tudván, húznák föl az angyalbőrt. Esztendő ilyenkorra úgyis tul lesznek rajta s boldog megelégedettséggel, egy csomó szép emlékkel gondolnak vissza majd erre a zaklatott és mégis oly kedves esztendőre. Most hadd fogja be a szemüket a rózsaszínű köd . , . Beöthy László.