Esztergom és Vidéke, 1896

1896-10-04 / 80.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 80. szám. Vasárnap, 1896. október 4. ESZTERGOM es mm Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. —$— ELŐFIZETÉSI ÁR/. Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3> — > Negyed évre i » 50 > Egy hónapra .......... — » 50 » Egyes szám ára — > 7 > VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. | Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, | hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. | Hivatalos órák : d. a. 9—ll-lp, d. u. 3—5-lg. | Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —= TELEFON 59. SZÁM. ==— | Egyes síáiuok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallfisc.ll- és ltausrh-féle doháoytőzsdékben. | Hirdetések csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. | | | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, Október 6. Arad felett a csillagok Szomorúan reszketnek, Sóhajtása lobogtatja A bus magyar nemzetnek. Ott siratja, ott siratja Yitézeít a haza. Történetük íel van irva Tizenhárom csillagra. Sirasd, sirasd Magyarország A szabadság hőseit, Hova szivük vére folyt ki, Ott legyenek könnyeid. Lám az ág is megkönnyíti Esővel a felhőket, Megkönnyiti, megtisztitja Könnyeivel a földet. PAP ZOLTÁN. Az örök kérdés. Esztergom, október I. Nem tagadjuk, hogy polgármesterünk hivatalos működésével szemben nem egyszer használtuk a kritika éles fegyvereit, de nem egyszer vettük elő a tréfa életlen s tompa kardját is, hogy azzal egy-egy fájó lapos vágást adjunk akkor, amikor a város legelső embere arra rászolgált. Ai „Eszteroom ís Vidéke* tárcája. Regény. Irta: MARTOS FERENC. VII. Elhervad a lomb, eliramlik a nyár, l'ovaröppen a gőlyafiók. A tölgyek alatt, az avar közt. Tanyát ver a nagyhasu pók. Lehullik a dér a virágra És fát, füvet ellep a dér . . . S egy valaki hervad, eped, odapusztul Egy valakiér' . . . Reményei már mind elhagyogatták, Maga sem hiszi, hogy hihető. De reménytelenül, vigasztalanul Sóhajtozik és eped ő. Éjente bejárja a kertet, az ösvényt, Lesi titkon az ablakokat. Az ablakokat lesi, titkon, a kertben, A tölgyek alatt . . . S véletlenül, egyszer, a tölgyek alatt Egy ur jött szembe vele. Gyémánt ragyogott vala mindegyik ujján S aranyos vala botja nyele. Szájába' tüzelt vala Flor de Habanna Orrán vala nagy szemüveg, S orrhangon az éjben eképpen Szóllalt vala meg : .— Kegyed az, kis öcsém ? No, hogy érzi magát <• És a fizetés nagy-e már ? A kritika lehet néha elfogult \ hogy helyén való-e a tréfa, az a megtréfáltnak a kedélyhangulatától függÉrtesültünk arról, hogy ártatlan csipkedéseinket a polgármester ur véglegesen megapprehendálta s odanyilatkozott, hogy ez okból hivataláról való lemondását már a közel napokban beadja. (Ámbár lehetséges, hogy amire e sorok megjennek, újra mást határoz.) Helyes ! — Ha a város érdekei könnyebbek, mint a mi kritikánk és tréfáink, ám nyújtsa be a polgármester ur az ő lemondását; ez esetben valóban nem áll a város érdekében az, hogy megroncsolt hajóját Maiina Lajos kezei kormányozzák be a rendezett viszonyok régót a óhajtott révébe. Nem az első eset ez, hogy Esztergom város az ő polgármesterében csizmadiát fogott ; úgyannyira, hogy egy csizmadiával több vagy kevesebb, az a mostani viszonyok között már nem számit. De azt már végre mégis csak beláthatná városunk érdemes képviselőtestülete, hogy ebből az útvesztőből minél előbb s minden jogos és törvényes eszközt megragadva ki kell bontakoznia. S maradjon bár Maiina ur a polgármesHej, azóta nagyot fordult a világ, Hisz tudja kegyed, ugyebár, Hogy a lányom egy angol lord felesége És little-yorkshirei lady ? Hanem, hogy ilyenkor látom a kertben, Kegyedet mi leli ? — Azt kérdezi, Müller uram, hogy a kertben Éjente miért vagyok én ? Csábítanak engem a csillagos esték, A virágok az álom ölén. Mert éjszaka elkerül engem az álom, Mert éjszaka én keresem, keresem, Hogy merre tenyészik egy ócska virágfaj : Az igaz szerelem: — Ne gyötörje magát e virágfaj után, Tanácsolom azt az egyet. Eféle virágbul nem tudna kifőzni Még herbateát se kegyed. A virágokat én is imádom, azért Vagyok itten, tölgyek alatt. Magam is keresem, keresem, a virág közt Melyik ér — aranyat ? Kegyednek a rózsa jelent valamit. Nekem pedig itt ez a gyom. Ez kincseket ér . . . ásnia kell, S ölébe repül a vagyon. Mivel e különös alakú gyom, öcsém, Nem nő, csak a só közepett . . . Itt só van a földben . . . e dudva jelenti A sótelepet. Megnyílik előttem immár a jövő, És látom a sótelepet! Zakatolnak a gépek, a gyorsvonatok, Üdvözlöm a sótelepet! téri székben, avagy lépjen bárki az ő helyébe, egyszer már fel kell hagyni a személyek és klikkérdekek kultuszával, le kell fúvatni minden oldalon a harcot, melyben a zseb (de mindig csak a saját zseb) dicső katonái jobb ügyhöz méltó lelkesedéssel viszik bele meggyőződésüket, becsületüket s minden jobb érzésüket az első sorokba. Már egyszer arra is kellene gondolni, hogy Esztergom utóvégre is nem csupa pártemberekből áll és nem csupán olyanokból, akik a saját anyagi hasznuknak a város boldogulása árán keresnek diadalt \ — mert Esztergomnak 16000 lakosából — megvagyunk győződve — 14000 előtt teljesen közömbös az, hogy nemzetipárti, avagy kormánypárti lesz-e a képviselő, hogy X. avagy Y. ur vállalkozásai eredményeztek-e és mennyi anyagi hasznot. De ez a 14000 ember igenis, és jogosan kérdezheti, hogy miért fizet 85 °/

0 pótadót, hogy mi van a Lőrinc-utcával, a kórházzal, a vágóhíddal stb. stb. Mert ez a 14000 ember nagyon jól tudja, jobban mint a város érdemes magistrátusa, hogy ha ebből a városból az az emporium lesz, amelynek becsületes és önzetlen gazdálkodás és közigazgatás mellett lenni kellene, hogy akkor Csapjon fel öcsém, hozzám, ügyelőnek, Ügyelőnek a só telepen. Mindnyájan a rózsán kezdjük a dolgot S végezzük a sótelepen ! . . . Magduska bizonynyal örül neki majd, Hogy ilyen jő, régi barát Vezeti ügyeit; mivel itten övé, Minden, mit az ön szeme lát. . . . S egy pillanatig se habozva, felelt ; — Helyesen van, uram. íme én Beszegődök ezennel ügyelőnek A sótelepen. s bár éjszaka volt, S kéz kézbe csapott . . Lehetett jól látni, egyik Arcában a visszafojtott Harag és szégyen nyomait Kezeit ökölbe szorítva, Harapta fehér ajakát . . . a másik az éjbe kirázta Szivara hamuját. VIII. Fejszét fogtak a tölgyek sudarára S kitépdesték a rét virágait. Recsegve, zúgva dőlt az őriásfa És belejajdult az egész csalit. A csalogányok és rigók zokogva Költöztek át más távolabb bozótba. Ez itt elpusztult ... És az emberek Azt mondották, hogy ők épitenek. Az ócska tölgyek büszke koronája Leniül a porba, ám fel nő a gyár. A régi rög uj élet uj tanyája, S kémények nyúlnak a magasba már. csakhamar befogna az az idő következni, melyben az uj jövedelmi források keletkezése folytán beálló közjövedelem-többlet a pótadót kevesbíteni fogná. Mindenekelőtt tehát arra lenne szükség, hogy azok, a kiknek nem azon jár az eszük, hogy kormánypárti, avagy nemzetipárti legyen-e a képviselő, avagy az, hogy egy s más intézményből lesz-e majd a sógor s komának haszna, még akkor is tömörüljenek egy feltétlenül megbízható tiszta jellemű férfiú mellé, ha ez az Esztergomban nem gyakori alak esetleg se nem polgármester, se nem akar az lenni. Ugy a tömörülők, mint az, akit vezérül választanak, csak egyetlen érdeket ismerjenek s ez legyen küzdendő eljárásunk egyetlen programmpontja: Esztergom szabad királyi város közönségének érdeke ! Lehet, hogy hosszabb ideig, de az első időkben bizonyosan maroknyi lesz ez a csapat, melynek első küzdelmei nem mindig fognak babérokat aratni, — de el fog jönni, el kell majd jönni annak az időnek, hogy Esztergomnak a városháza tanácstermében nem mindig parlamentárisán viselkedő kis polgársága is be fogja látni e törekvések üdvös voltát s maga lesz az első, mely a Gépek zúgása, füstje száll a légbe S a bőrkötények halványarcu néps Koromtól terhes levegőre gyűl ... S kezök nyomán a mélység kincse dűl. Törik a sót a föld gyomrába' folyvást, Egyformán, buzgón csak törik, törik. A tördelők felváltogatják egymást S fakulnak, kopnak, miat kötényeik. Szürkül a táj, a gépek és a házak Egyszínű, lanyha sóesőben áznak, Minden virág kihal mértföldekig — S az emberekre kéreg rakodik. ő is fakó kőténynyel, szürke hajjal, Ott áll a munkás hangyaboly felett. Munkába' látja már a kora hajnal S ott látja még az esti szürkület. S mig kincseket gyűjt össze garmadába, Gondolkozik, töprenkedik magába', Talán maga se tudja, hogy mirül . . . S a só, a só, az hull köröskörül . . . (Vége köv) Októbernek elsején . . . — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — A mikor nyár utolján az újságok végén megjelennek azok a jól ismert hirdetések, a melyek szerint Dachs és társa egyenruhakészitő intézete szivesen nyújt fölvilágosítást leendő önkénteseknek minden katonai ügyben: egy egész sereg fiatal honfisziv dobog hangosabban a szokottnál. Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.