Esztergom és Vidéke, 1896

1896-09-27 / 78.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 78. szám. Vasárnap, 1896. szeptember 27. es TIME Megjelenik betenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. —&— ELŐFIZETÉSI Ár\: Egész évre 6 frt — Fél évre 3 > — Negyed évre I » 50 Egy hónapra — » 50 Egyes szám ára — > 7 kr. VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—ll-ig, d. u. 3—S-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. -485 TELEFON 59. SZÁM. ==— Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallfiscll- és HaugU-féle dohánytözsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nvilttér ára soronkint 20 kr, Qui vive ? Esztergom, szeptember 26. Ha a jelek nem csalnak, amit alig hiszünk, mire lehull az első hó, jelenlegi országgyűlésünk fel lesz oszlatva. Mint az év utolsó napján minden lelkiismeretes, komoly ember megcselekszi, hogy magába mélyedve visszatekint az elmúlt tizenkét hónap eseményeire, megvizsgálja azokat s megcsinálja a maga mérlegét, úgy az ötéves országgyűlési ciklus tizenkettedik órájában bizonyára városunk közönsége is komolyan gondolkozik azon, mit köszönhet az elmúlt lustrumnak s az elért eredmények, kivívott sikerek, megszerzett előnyök igazolják-e azt az eljárását, hogy 1892. januárjában a jelenlegi képviselőnek adott belépőjegyet a Sándor-utcai palotába ? E vizsgálódás eredménye semmiesetre sem lesz nagyon rózsaszínű. A nyereség-számla nem fog felmutatni egyetlen jelentősebb tételt sem. A város, képviselője utján, semmi irányban sem virágzott fel jobban, ipara és kereskedelme nem lendült fel, kultúrintézményei, közhivatalai nem szaporodtak s amit mégis kaptunk, pl: az állandó Duna-hidat, a városrészek egyesítését, azt kizárób „Esztergom és fiié" tárcája. Regény, IrU: MARTOS FERENC. V. — Rossz ember ön, mért jött ide? Miért zavarta fel házam nyugalmát ? Itt béke volt és nyugalom. Sokat Dolgoztam én, amig kiérdemeltem Ezt a nyugalmat. Kezdtem barna hajjal És végeztem fehérrel és a munkám Becsületes volt. Jutalom azért Nem illet . . . Mindenem e háznak S e kis családnak nyugodalma volt, S a tisztelet, mely őket környezé . . . S ön tolvaj módra, éjjel meglopott . . . Megcsalt, kijátszott . . . házam' meggyalázta . Leányom elrabolta . . . ősz fejem Beszórta sárral és piszokkal . . . ah! . . S ha minden még jövendő éveit Ez egy bűnért vezeklő bűnhődésül Ajánlaná fel, szánva-bánva tettét, — Ki tudna önnek megbocsátani ? — Bocsánatot nem kértem én, uram, Emelt homlokkal állok ön előtt, És lelkemet nem nyomja semmi vád. Csaló vagyok, ha szószegés a hűség, Tolvaj vagyok, ha tolvaj lás a hit, S bűnös vagyok, ha bűn a szerelem. •Nem érthet ön benünket, Müller ur . . . Az ön világa csak a becsület S a munka . . . Ámde van egy másik, ennél lag bíboros főpásztorunk érdemes főispánunk közbenjárásának és a kormány jóindulatának köszönhetjük. Ellenben elszalasztottuk a törvényszék-visszahelyezését, a pénzügyigazgatóságot, a selyemgubóraktárt, a téli kikötőt, veszendőben van a kulturmérnökség idetelepítése is, mert nincs befolyásos, számbavehető közbenjárónk odafenn, ahol mindezt — más körülmények között — könnyen a magunk számára szerezhettük volna meg, s akkor azután ugyancsak elégedetten zárhattuk volna le az ötesztendő főkönyvét. De hát magunk akartuk ezt igy.. Elejtettünk egy országhirü kapacitást, dacoltunk annak idején főpásztorunk határozott óhajtásával s aludtunk, amig Ukalegon háza nem gyulladt ki, hát igazán nem csodálhatjuk, ha az intéző körök jóakarata elfordult tőlünk s amit kértünk, amit kerestünk, más boldogabb városok nyerték meg. Az ötesztendős meddő korszak alatt nem élveztünk egyebet, mint elkeseredett íilippikákat, alkotmányos szidalmakat és a kormány bölcs és hasznos alkotásainak gyermekesen irigy becsmérlését. S ez mennyi hasznára vált szegény városunknak, állapítsák meg azok, akik filippikáiban, taktikázáHatalmasabb, emésztőbb, fényesebb nap, Amelyről önnek nincs fogalma sem. A végtelenség egy parányba zárva, Mely szárnyakat kap és és egy pillanatban Ujjászül, alkot, rombol és teremt, Az ős erő, mely itt dobog, feszül, Hogy majdnem szétrepeszti mellkasom. Mely összeforraszt kettőt, hogy a zúgó Folyású szenvedélyek kráterében Fönségesen és diadalmasan Életre keljen egy uj harmadik, Mely kettejöknek méltó folytatása . . . S amit e névtelen dicső hatalmak Már egyszer törhetetlen összefűztek, — Azt ön kivánja szétválasztani ? — Lehet, hogy én vagyok bolond, uram, Igaza van, nem értem önt. Az én Időmbe is voltak szerelmes ifjak S lányok, csakhogy más nyelven beszéltek, Az ön beszéde nékem idegen. Fiatal ember én is voltam egykor, De házasságra nem gondoltam addig, Amig nem volt biztos keresetem, Pedig könnyebb volt a megélhetés, Nekem is volt egy szőke ideálom, De nőül vettem azt, akit nekem szánt A józan ész, a tisztelet s rokonság ; De hogyha mégoly nagy szerelmet is Éreztem volna, lány fejére Gyalázatot nem hoztam vőn' soha. De most már vége . . .és tulajdonképpen Önnek hálával tartozom, . . . hiszen Megkérte a kezét és tisztességes Asszonynyá fogja tenni . . . egy ilyen lány Nagyon hálás lehet, ha elveszik, És nem szabad már válogatnia . . ' sában, fekete kávéiban veszett el minden reménységünk. De, mint mondottuk, magunk akartuk ezt igy... Mi még mindég azok közé a falusiasán kis városok közé tartozunk, akik virtust, dicsőséget találnak a makacs ellenzékieskedésben, mint a gyermek a birkózásban és akik teljesen elégedettek, ha ezeregy Abzug-juk viszhangra talál. Magunk akartuk igy, akik régen tudjuk, hogy az a párt, amely nálunk ismételten győzött, kezdettől fogva a kongó, nagy szavak, a folytonos határozatlanság, a politikai meddőség pártja volt s mégis újra engedtük tért foglalni, bár tisztában lehettünk azzal, hogy amely párt 'összeségében nincs semmi produktív erő, annak égy tagjától sem várhatunk hasznos eredményeket. A városra nézve elveszített öt esztendő mindenesetre magának a város közönségének lelkiismeretét nyomja. Hiszen intelligenciánk túlnyomó része mindég őszinte hive volt a tiszta szabadelvüség nemes eszméinek, elismérője a legutóbbi kormányok alatt minden vonalon mutatkozó általános haladásnak s magában mindég elitélte a minden ok és alap nélkül való káros ellenzékeskedést. S éppen tekintélyénél, összeköttetéseinél fogva könnyen — Nem értem önt • . . Kiről beszél, uram ? Leányát tisztán hoztam vissza én, Ahogy elvittem. Fényes homlokára Nem hullott semmi folt. Szűz ajakát Nem érte csókom és messziről Imádtam édes, szép, szelid Madonnám' . . . És Müller ur arcára hirtelen Széles mosolynak napsugara szállt Csakugyan ? Igazán nem ? Alom, Alom volt az egész . . . s most visszahozta . Tisztán, ugye ? . . . Ah, ön becsületes Ember . . . s ezért jutalmat érdemel . . . — Jutalma éppúgy nem kell énnekem, Ahogy nem kellet a bocsánata. Nem kérem öntől Magduska kezét, Csak azt akartam megmutatni, hogy Hiába kosaraz ki engemet, Mert már mi ketten eljegyeztük egymást, S ön ezt nem tudja szétválasztani . . . S most elmegyek, mint Magda jegyese, És többé vissza nem jövök, amig Nem hivnak. Ám ne higyje, hogy azért Lemondok róla. Értse meg: a lánya Enyém és tőlem el nem vehetik már, Ha a pokolból minden ördögöt Hivnának is segítségül. Enyém Örökre ő, egy életünk, halálunk . . . (Folytatjuk.) kapacitálhatta volna a kevésbbé intelligens elemeket, amelyek hogy mennyire befolyásolhatók, éppen a legutóbbi választáson tünt ki. De túlságosan bizott a választópolgárságjózanságában, belátásában, érettségében s elfeledte, hogy az eredmény mindég megköveteli a kitartó küzdelmet s amikor végre belátta ezt, már késő volt. A szabadelvüpárt táborában még most is nyomasztóan nagy a szélcsend, amig az ellenpárt már régen folytatja a legerősebb kortéziát, amelynek vitelére jól kitanult mesterei vannak. Ez a szélcsend komolyan aggaszt bennünket s éppen ezért kötelességünknek tartjuk a szabadelvüség hiveit, vezető férfiait felkérni arra, hogy ne szalaszszák el újra a kínálkozó alkalmat, lépjenek ki azonnal a passzivitásból s kezdjék meg mielőbb minden irányban s minden tisztességes eszközzel azt az akciót, amely elveik diadalra vitelére szükséges. Mert csak maguknak tehetnének azután nagyon keserű szemrehányást, ha késedelmeskedésük, tartózkodásuk, mulasztásuk következtében még egy olyan szomorú lustruma akadna a városnak, amilyen a jelenlegi volt. Munkájuk nem lesz könnyű ; az intrika, a kortesfogások, a titkos Szent János .tüze. — André Theuriet. — — Az »Esztergom és Vidékec tárcája. — A kertek félig elvirágzott liliomja figyelmeztet arra, hogy Szent János napja megint elérkezett s hogy a Iotharingiai falvakban ilyenkor szokásban volt nagy örömtüzeket gyújtani a magaslatokon. Azt hiszem, hogy ez a szokás meglehetősen idejét múlta már; de az én gyermekkoromban még R . . . községben is a legszigorúbban megtartották s annál inkább emlékezem rá, mert a nagybátyámnak is János volt a neve s hozzá még maierje volt a helységnek. Már kora hajnalban fölriasztottak a mozsárdurrogások, melyeket kertünk közelében nagy örömmel pufogtattak a legények. Legnagyobb gyorsasággal Öltöttem íöl magam is a ruhát és lesiettem a kertbe, mely ebben az áldott időszakban ugy tünt föl előttem, mint egy virágzó költemény. A futóbab- és articsóka-ágyakat tarka virágszegélyek környezték, a kék harangvirágok, a fehér violák s a vörös parajok mellett; aztán magas szárú liliomok, melyek kelyheikből aranysárga port hintettek alá. Legszélrül apró fehér és vörös szegfűk szegték be a virágLapunk mai száma 6 oldalra terjed.