Esztergom és Vidéke, 1896

1896-09-24 / 77.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 77. szám. Csütörtök, 1896. szeptember 24. ESZTERGOM es TIMI Megjelenik hetenkint kétszer : ^ csütörtökön és vasárnap. 1 ELŐFIZETÉSI ÁR.. | | Egész évre . 6 frt •— kr. | 1 Fél évre 3 » — » § | Negyed évre i » 50 » | I Egy hónapra — > 50 > § Egyes szám ára — » 7» ^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9-ll-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —= TELEFON 59. SZÁM. ==— Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Walllisch- és Uaugll-féle dohány tőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, Hegyközség Esztergomban. Esztergom, szeptember 23. Az esztergomi hegyközségnek vasárnap délelőtt kellett volna megalakulnia a városháza udvarán, de mert a gyűlés nem volt határozatképes, eredménytelenül oszlott szét Hogy ez igy fog történni, előre sejtettük. A hatóság ugyanis megelégedett azzal, hogy két héttel ezelőtt a gyűlés meghívóit szétküldette a szőlősgazdáknak, de mái arra nem gongolt, hogy felvilágosit tassa a meghivottakat, miről is lesz tulajdonképpen ott szó, mi is az 2 hegyközség, sőt a gyűlés vezető: magán a gyűlésen sem tudták, vag> akarták ezt megcselekedni. Különben mihelyt először SZÓDÉ került városunkban a hegyközség eszméje, az agitáció azonnal megin dult ellene. Legdühösebben ázol kiabáltak, akik a szőlőt csak boi alakjában ismerik, akiknek szőlőte rületük sohasem volt s a szőlőkeze léshez oly kevéssé értenek, mint a; indiai braminok a könyvvezetéshez Elmondották, hogy a hegyközség megalakítása csak ujabb súlyos meg adóztatás, a szegény embernek csal kára lenne belőle s végül kivágták a tromfot: > hogyan is lehetne hasz Íz MM és üifi" tárcája. Regény. Irta: MARTOS FERENC. III. Szép nyári est volt. És a kert pihent A rőzsaágyat bűvös köd födé be, S az illatos virágerdő fölébe Leszállt a csend. Ilyen időtájt, máskor, a nyitott Ablakból ének és dal hangzott, Lecsukva volt az ablak és a fecskék A rendes esti dalt hiába lestek. A jázmin és a liliom S ezer kiváncsi, reszkető szirom, Hiába nyúltak kérdve, várva Magduska hófehér kis ablakába. Halálos, fojtó rettegésbe Elállt a lombok lassú szívverése Közeledett az éj . . . ... És megszökött. Szüleinek nem irt, Nem koptatott se tollat, sem papirt. Csupán Micit csókolta hosszasabban Egy önfeledt, utolsó pillanatban . . . Tiz óra volt. Nyugodni tért a ház, A kertre éjjel senki sem vigyáz. Az ablakhoz ment és mikor kitárta. Kezére szállt egy aranyos madárka, ö volt, kedves kis troubadourja, Ki tömlöcéből valahogy kibújva, Elszabadult s im visszaszállt nos intézmény, mikor az a kormánytól, az átkos kormánytól ered ! . .« Természetesen ez utóbbi ok volt a fő, amely agitációra inditott bizonyos embereket. Azokat, akik az állami borászati és szőlőszeti felügyelőt is megakasztják minden működésében, akik közönyössége miatt annak legszebb tervei meghiúsulnak s akik az ellenzék sugalmazott helyi lapjában nekitámadtak, amikor ingyen ojtványokat kezdett osztogattatni a szegényebb szőlősgazdák között s azzal vádoltak, hogy mint a kormány ágense, korteskedésből teszi azt, amit szőlősgazdaságunk fellenditése érdekében cselekedett. A misera plebs persze könnyen kapacitálható, s az adószaporitás mindég hatásos érv előttük. Igy történt, hogy éppen azok a földhöz ragadt, koldusszegény szőlőgazdák, akik szőlőállományuk elpusztulása óta csak nyomorognak s akik állami segítség nélkül soha boldogulásra nem számithatnak, a lelketlen agitáció következtében éppen ezek váltak legelkeseredettebb ellenségeivé ennek az intézménynek, amely megmentőjük lehetne : a hegyközségnek. Az intelligens közönség pedig, amely elég vagyonos arra, hogy elpusztult szülőjét maga reorganiS ahogy cirógatá, egy perc alatt Keresztülálmodá a multakat: Az édes ifjúkort, szép álmait Ezen a hószinű kis ágyon itt, Mind kedves emlék, ahárhova lép. Feje fölött a szűz Madonna-kép, A térdeplő, mely mindig fölemelte, Ha fájdalomtól vergődött a lelke, A zongora, mely mindenféle Örömét, bánatát megosztá véle, A napló, melynek lapjain Legelsó titkát őrzi féltve, És az egész kis rózsaszín Szobácska, melyben lánykorát leélte . Még a madár is ime visssaszáll Ls ő rosszabb egy rossz kanárinál . . Akik szerették, azok ellen lázad, Elhagyva titkon a szülei házat . . . S imádkozott a szűz anyához : — Anyám, ha majd szülém kiátkoz, S egyedül állok kitaszítva — Befogadod-e lányod karjaidba ? . . . S ugy tetszett néki, hogy a kép Lehajlik hozzá, s rózsaujjú, szép Kezével megsimítja homlokát . . . Egy fütty repült az alvó kerten át . . A leány meg rezzent. — Magdám . Siesünk édes . . . Szivdobogva, Mig szép szemébe fájó köny ragyog, Kiugrott ablakán a tárt karokba . . . Kéz kézbe, futva nesztelen Haladtak át a harmatos gyepen, Habos ruhája messzire fehérlett, Miként egy surranó kisértet, zálja, nem vesz tudomást az egész mozgalomról, a vasárnapi gyűlésen is mindössze négyen jelentek meg közülök. Ugy látszik, azt gondolják magukban, minek törődjenek a más bajával, vagy félnek attól, hogy valamely közös intézkedés elfogadása esetén kénytelenek lesznek olyasmit is végrehajtani, ami talán nekik nem, de a harmadik szomszédjuknak szükséges, vagy előnyös. Bizonyára sokan távol maradtak a mozgalomtól csupán ős esztergomi szokásból: kényelemszeretetből is. Mikor tehát a nagy többség félre van vezetve, az intelligens közönségpedig teljesen közömbös, ki csodálkoznék azon, hogy a vasárnapi gyűlés eredménytelen volt, amihez hozzájárult az a körülmény is, hogy az úgyis zavaros ülés folyamán felszólalt egy szakembernek tartott szőlőgazda ezeket mondván: — Ma nyolcvan percent apótadónk, ha hegyközséget alakítunk, százhatvan percent lesz. Emberek, ne szavazzatok, mennjetek haza ! Erre azután mikor az egyik városi tisztviselő a háromezernégyszáz névből álló lajstromot olvasni kezdette, hanyathomlók rohantak kifelé az elvakult emberek. Az eredménytelenség okozója volt részben az is, hogy a hegyközségi-ügy referensét egyéb, halaszthatatlan teendői távol tartották a gyűléstől s hogy azok, akiknek kötelessége lesz majd kiszámítani azt a pótadóbol eleső összeget, amelynek beszedése a jövendőben a hegyközség autonomikus joga leend, rémmeséket kolporáltak a hegyközség borzalmai felől. Része volt az eredménytelenségben annak a körülménynek is, hogy a gyűlést arra a napra hivták össze, amikor vagy kétszáz módosabb szőlőgazda a kiállítás megtekintésére a fővárosba rándult. Igy a gyűlésen többségben a szőlőpásztorok és napszámosok, egyszóval azok voltak, akik kenyerüket féltik. Része volt az eredménytelenségben végül annak a körülménynek is, hogy maga a gyűlés összehívója: a polgármester hangoztatta urbi et orbi, hogy ő ellensége a hegyközségnek, mert nem akar > mások által felvett kölcsönökért is jótállani*, amivel csak azt bizonyította be, hogy nem ismeri az idevonatkozó törvényt és miniszteri rendeleteket. Igy azutánn a vasárnapi fiaskó teljes volt. Az 1894. évi XXII. t.-c. értelmében a vasárnapi gyűléssel azonban az ügy még nincs végleg eltemetve, újból meg kell kisérteni a hegyközén vagyok S a fak fejüket öszedugva Haragosan zúgtak nyomukba. Künn voltak a szabadban. Fenn az ég Csi^lagtűzben sugározék, Titokzatos csend volt a földeken, És Magda visszahátrált hirtelen . . . Túl voltak immár a szökés veszélyén, De ah ! egy belső szózat, lelke mélyén, Ijesztő hangon tört fel az agyába. Szava elfulladt, tántorgott a lába. Érezte, hogy az arca fehérül, Kezét kitépte a kezébül, S ott álltak, némán, mindaketten, — Maguk se tudva, hogy mitől, ijedten, S megzavarodva . . . Majd Jenő beszélt, Megfogva Magda hófehér kezét! »Ne félj, Magduskám, édesem, ne félj ! Nézd, jő barátunk ez a csöndes éj, Itt lenn virágos uton haladunk S ott fenn ragyog vezérlő csillagunk. Jer édes és ne félj! Házamba viszlek és ajtód előtt Virrasztok én, mig elmúlik az éj. Ott jó anyám találod. Költsd fel őt' És tudni fogja már neved, Rózsasziromból ágyat vet neked, Csókkal borítja szűzi homlokod — S hogy nem vagy otthon, tudni sem fogod S tovább haladtak és a lány Fehér ruhája lobogott az éjben, Homloka bús volt s halovány S az éjfél egyre feketébben Terült a földön szerteszét . . . S már nem fogták egymás keeét. IV. — S ha visszatérne, egyedül, Ma este még talán, Ajtóm előtte zárva lesz, Nem lányom az a lány . . . S ha visszatérne . . . boldogan Mint esküdt hitvese ? —Gy«lirat érte ősz fejem . . . Ne lássam sohase ! . . . S ha visszatérne rongyosan, Mint éhező, beteg ? Számára nincs bocsánatom, Isten bocsássa meg . . . (Folyt, köv.) A leányok kísérete. - - Válaszok. — IV. Kedves szerkesztő ur! Valóban már csak az van hátra, hogy nótába tegyenek bennünket, vagy pedig nyilvánosan csúffá tegyenek valami színdarabban. A mult héten is kisütötték rólunk — gardedámokról —, hogy ha már bizonyos körülmények között szükségesek vagyunk is, mindenféle körülmények között kellemetlenek vagyunk. Hogyis ne volnánk kellemetlenek, mikor mi vagyunk a rózsa tövisei, a nap bolgói s nem tudom még miféle csodateremtései az Istennek. A