Esztergom és Vidéke, 1896
1896-01-01 / 1.szám
lorn Károly elnök meghatott szavakban öszönte meg az izr. hitközség közönségének ezen szerinte meg nem érdemlett kitüntetést és a munka oroszlánrészét az elöljáróság többi tagjaira hárította, a kik őt mindig és minden törekvésében odaadóan támogatták. A szép és lélekemelő ünnepély Dr. Horn Károly éltetésével végződött. E helyütt emiitjük meg, hogy az izr. hitközség deez. 26-án tartotta tisztujitását. Az elnöki tisztségre ismét a régi elnököt választották meg egyhangúlag. — Ravasz kórházi pácziens. Forsthuber Vilmos budapesti illetőségű fiatal embert az esztergomi közkórházban ápolták. Midőn jobban lett, engedélyt kért a főorvostól, hogy a városba mehessen valamilyen állást keresni. Forsthuber az engedélyt megkapta, Egyik kórházi betegtől, ki üveggyári munkás, kölcsönkérte 40 forint értékű vadonatúj téli kabátját, így felfegyverkezve indult városi körútjára, a melyről azonban mindmáig nem tért vissza. A ravasz ifjú a kölcsönkért bundával jónak látta elinalni, a szegény üveggyári munkás pedig sopánkodik, drága pénzen vett bundája eltűntén. A delikvenst a hatóság országosan körözteti. — Az esztergomi közkórház betegforgalma az 1895-ik évben a következő volt: Felvettek 588. beteget. Az ápolási napok száma 13090 volt. — Köhögés, rekedtség és elnyálkásodásnál a torok és légzési szervek minden zavarainál, melegen ajánljuk tisztelt olvasóink figyelmébe. Egger kitűnő hatású mell pasztilláit. Kaphatók 25 és 50 kros eredeti dobozokban minden gyógyszertárban és nevesebb gyógyfüszerüzletben. Fő és szétküldési raktár Egger A. fia, Nádorgyógyszertára Budapesten, Váczikörut 17. József főherczeg ö csász. és kir. fensége udvari szállítója, Fülöp szász Coburg-Gothai herczeg ő kir. fensége szállítója. IRODALOM. '•— Énekek és Imák. Stampay J.-féle katli. egyh. Énekek és Imák Il-ik lényegesen bővített kiadása e hó lo-én jelent meg. Terjedelme 12 iv. 180 ének és sok imán kivül magában foglalja a temetési latin és magyar szertartásokat is. Ara félvászonkötésben 15 kr, egészvászonhuzattal 25 kr. Az ismeretlen s legszebb énekekről orgona kotta melléklet több példányhoz ingyen csatoltatik. Ara 25 kr. Kapható Stampay János főtanitónál Köbölkuton,, Esztergom megyében. Mutatvány számokért előre küldendő megfelelő ősszeg bélyegekben. — Előkelő folyóirat a Székely Sámuel szerkesztésében megjelenő Politikai Hetiszemle. Magyarország ez egyetlen komoly irányú politikai hetilapja, mely fényes kiállitás, gazdag és változatos tartalom, magas étikai és szellemi színvonal tekintetében vetekedik a külföld legkedveltebb hetirevue-ivel. E lap tárgyilagos és független magatartásával rövid idő aíatt irányadó politikai köreink elsőrangú orgánumává küzdötte fel magát. Közgazdaságig társadalmi, irodalmi és művészeti rovata a magyar társadalom elitedének igényeit szolgálja. Klubboknak nélkülözhetetlen s állandó becsű hetilapja. Nemcsak kollegiális, de hazafias kötelességet vélünk teljesiteni, midőn erre, a nagy körültekintéssel, sok Ízléssel és meglepő szakképzettséggel szerkesztett, mag.asszinvonalu Hetiszemlére, mely most lép harmadik évfolyamába, felhívjuk a müveit és előkelő olvasó közönség becses figyelmét. A Politikai Hetiszemle előfizetési ára félévre $• frt, negyedévre 2 frt 50 kr. — Szerkesztőség és kiadóhivatal Vili. ker„ Kerepesi-üt 17. Sürgönyczim-. Gottschlig Budap est. Telefon 57—86. tea-, rum- és'cognacg nagykereskedő Központi iroda: IV., Táczi-utcza 4L. szám. IV., Váczi-utcza 6. sz. „a Mandarinhoz" a Városház-tér mellett. VI., Andrássy-ut 23. „Hong-Cong városához" a kir. opera átellenében. IV., Egyetem-tér, Egyetem-utcza sarkán, a „Japán nőhöz." Kiviteli pinczék: X., Kőbánya, Fiizér-uteza H. szám. Bizományi raktár ESZTERGOMBAN: VÖRÖS JÓZSEF urnái. Közvetlen behozatalu valódi chinia és orosz karaván-teák, Jamaica-, Brazíliai és Cuba-rumok, franczia cognacok, likőrök a legfinomabb minőségben, eredeti csomagok és palaezokban, eredeti árak mellett. Árjegyzékek ingyen és bérmentve. Rlcttíer-téle Horgony-Kúépitúszekrényeli mint azelőtt páratlanok a maguk nemében; három éven felüli gyermekek számára a legkedveltebb karácsonyi ajándék. Olcsók, mivel sok éven át eltartanak és mindig kiegészithetők és nagyobbitbatók. A ki ezen, a maga nemében páratlan játék és foglalkoztatószert még nem ismeri, az rendelje meg az alant jegyzett cégtől az új, gazdagon-illusztrált árjegyzéket, mely bérmentve szétküldetik. Bevásárlás alkalmával határozottan: Richter-féle Horgony-Köépitöszekrény kérendő és minden egyes szekrény„Horgony" gyárijegy ^[ nélkül, mint nem valódi, keményen visszauta- i sitaodó^ a ki ezt elmulasztja, könnyen kaphat kevesebb r~r értékű utánzatot. Megjegyzendő, hogy csak a valódi Hor- —1 gony-Köépitöszekrényefc tervszeriileg kiegészithetők és hogy TT elnézésből bevásárlott utánzat mint kiegészítés teljesen érték- ^ telén volna. Azért csak a híres valódi szekrények felfoga- <gm dandók, a melvek 40 kr., 75 -kr., 90 Jir. égészen 6 frt-ig HU » magasabb áron a finomabb játékszerüzletekben készletben vannak üj! Richter-féle Türelmi játékok ú. m.: Ne oly hevesen, Columbus tojása, Villámhárító, Gondűző, Fejtörő stb. Egy játék ára 35 kr. — Csak a „Horgonynyal" ellátott játék valódi! RICHTER F.AD. és társa, Első osztr.magvar.es . és k. szabad, kó'épitó'szekrénygyár. Iroda és raktár: I.Nibtlungeng.4, BÉCS, gyár: XIII/1 Hietziftg Rudolstadt (TMr.), Ölten, Rotterdam, London E.C., New-York, 215 Pearl-Street. Felelős szerkesztő és la'ptülajdonös NÓGRÁDI JENÖ. Segédszerkesztő: ÁLDORI MTOR. Nyomatja és kiadja a „Hunnia" könyvnyomda Esztergomban. Vigyázzanak! Saját érdékükben ne engedjék magukat rábeszélni! A valódi „Kathreinert" sohasem szabad más csomaglásban,. vagy nyitott árúként eladni. f lalódi egészségi és családi kávé, mely " Kathreiner gyártási módja által a kedvelt valódi kávé izét nyeri. Eltekintve egyéb előnyeitől, már ez okból különbözik ezen maláta-kávé minden más hasonló gyártmánytól. A Kathreiner-féle kávé a legízletesebb, legegészségesebb és legolcsóbb pótkávé. Természetes tiszta gyártmány egész szemekben, miért is felette előnyösen használható, as őrölt s ez okból a vevő közönség által nem ellenőrizhető pótkávéval szemben, melyek hatósági vizsgálatok tanúsága szerint gyakorta idegen anyagokkal namisitvaK. & Eleinte csak harmadrészben, később felében adhatjuk a Kathreiner-kávét a valódi kávéhoz, s igy az egészségre megbecsülhetetlen hatása mellett minden háztartásban jelentékeny megtakarítást eszközölhetünk. A Kathreiner-féle kávét a legelső orvosok ajánlják, s az ugy nyilvános intézetekben, mint családok ezrei körében naponta jónak bizonyul. Sőt magában, azaz valódi kávé hozzáadása nélkül használva, a Kathreiner-féle kávé a legjobb erősitö szer és a legegészségesebb, legkönnyebben meg- j emészthető és egyszersmind a legízletesebb ital. Lelkiismeretes gazdasszony vagy anya általában kávéivó, egészsége érdekében perczig se habozzon Kathreiner-féle Kneipp-maláta- ^ \ kávét használni. Az értéktelen hamisitványokkal szemben, ^^^m&mmm melyekkel ma is csalják a közönséget, a vételnél vigyázni # ^^^^^^Si kell a fehér eredeti csomagokon látható névre: fF" Kathr eiiier!