Esztergom és Vidéke, 1896

1896-01-05 / 2.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 2. szám. vasárnap, 1896. január 5. es TIDIKE Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. —&— ELŐFIZETÉSI ÁR/. ^ Egész évre 6 fit — kr. | Fél évre 3 » — » ^ Negyed évre I » 50 » | Egy hónapra — » 50 » Egyes szám ára — » 7» VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—12-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hova a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők. Egyes számok kaphatok a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallfiscll- és líaugll-féle dohánytőzsdékben. a kiadóhivatalban vétetnek fel. s>«^ § Mind en egyes hirdetés után 30 kr. kincstári § bélyegilleték fizetendő. Beköszöntő. Esztergom, 1896. január 4. Lapunk a régi alakban, de uj erőkkel indul XVIII-ik évfolyamának s valamint városunk, melynek érdekeit immár közel évtizeden át szolgálja, az 1896-ik évvel egy uj korszakba lépett, ugy lapunk is megifjodva és megerősödve veszi fel e szebbnek ígérkező uj idők küzdelmeit. Midőn e lap szerkesztésére vállalkoztunk, számot vetettünk a nehézségekkel és közéletünk bajaival, fontolóra vettük azokat a nagy czélokat és megoldásra váró kérdéseket, melyek közügyeink intézői előtt állanak és ugy találtuk, hogy a nehézségek legyőzésére fordított fáradozás érdemes munka leszen, hogy szülővárosunk haladását szolgálni kötelességünk. E küzdelmes, nehéz munkára azonban csak ugy bátorkodtunk vállalkozni, hogy szerencsénk volt megnyerni oly férfiak közreműködését és támogatását, akik a megye és város közügyeinek régi munkásai, akiknek működése ugy társadalmi mint hivatalos viszonyaink alakulására befolyással van. Az ..EsztePQom és lile' tárta. Ylang- Ylangí Valamikor rajongtam érted, Szép asszonyok parfume-je te ! Nyomon kisért, nyomon kisértett Illatködöd költészete. Megittasodtam, mért tagadnám, Ha illatod borult reám, Egy csipkekendő patyolatján, Egy szalagocska bársonyán. Minden flacon-nak rabja lettem Melyből ez illat szállt felém, Bűvös varázsát versbe szedtem S el nem múlónak képzelem. Oh, mámorító édes illat, Mely annyi bút feledtetett, Ma is, ma is még szivemig hat Gyönyört szitó lekelleted. Pedig már régen elfeledtek És megvetettek mindenütt, Uj parfümé van en vogne helyetted S ma «széna-illat* csak a psütt. Mint száműzött fejedelmi szüzet, Ki bujdokolva menekül, Kegyetlen ül, hajszolnak, űznek, Csak én szeretlek egyedül. Mert egy a sorsom a tiéddel, Rövid, dicső, de szomorú — Midőn, mint uj szerkesztő, a lap első számát az olvasó közönség elé adjuk és ezzel üdvözöljük, — néhány sorral annak jövő irányát is megismertetjük. Czélunk, hogy ugy a város, mint a vármegye emelkedésének és megerősbödésének ügyét munkáljuk, minden kérdését előkészítsük és a közönséget a kitűzött czélok iránt tárgyilagos és szakszerű ismertetéssel fogékonynyá tegyük, lelkesítsük, a feltorlódó, sokszor a közérdek ruhájába öltözött akadályokkal pedig bárhonnan induljanak is ki azok, — nyíltan szembeszálljunk. Csak az igazat akarjuk diadalra juttatni és a beteges kisvárosi hiúság fészkeit kérlelhetlenül szétromboljuk. Közéletünk egészséges fejlődéséhez és áldásos működéséhez mi sem szükséges annyira, mint az igazság hirdetése, a független, részrehajlatlan és helyes bírálat az események és a funkcionáriusok működése felett. Szívesen nyújtjuk az, elismerést a munka és kötelesség teljesítés embereinek, de viszont nem habozunk szót emelni a közügyek elhanyagolásának eseteiben. A hirlapirást sem üzletnek, sem ifjúsági passziónak nem tekintjük, de oly komoly feladatnak, melylyel közügyeinket a tollal épp ugy szolgáljuk, mint a tanácskozó termekben, vagy a hivatalos intézkedésekben az arra hivatottak. Igyekezni fogunk a közfelfogás helyes irányait megjelölni, a fontosabb közkérdéseket behatóan tárgyalni s nyílt, részre hajlatlan véleményt nyilvánítani mindazokban az ügyekben, amelyek városunk és megyénk szellemi vagy anyagi érdekeit időről-időre érintik. Küzdeni akarunk, hogy az egyesült város uj állapotában mielőbb és teljesen konszolidálódjék, hogy ugy háztartási, mint közigazgatási ügyei gyorsan, szabatosan és részrehajlás nélkül intéztessenek, küzdeni akarunk a vármegye kikerekitéseért, annak tekintélyéért és minden legkisebb község közügyeinek és emelkedésének érdekeiért. Kiváló gondot kívánunk fordítani kulturális és közgazdasági viszonyainkra, kereskedelmi, ipari és földmivelési érdekeinkre. A legkisebb momentumot sem tartjuk csekélynek, ha anyagi közérdekeink hasznára válhat; a vármegye forgalmi és közNapom komor felhőbe vész el, Derűre bús, sötét ború. Búbánat váltja fel a tréfát És egy közös sír gödre vár Parfume-öt és bolond poétát, Mikor divatját multa már. Heltai Jenő. A modell. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Az inas azt mondta, hogy az asszony csinos és fiatal. A szobrász bicezentett a fejével, letette a simitófát, levetette agyagfoltos, szürke dolgozó zubbonyát, megmosakodott és átment a fogadó szobába. Az ismeretlen assszony, akit az inasa bejelentett, alacsony tabouretten ült, válláról félig alácsuszott fekete prémgallérkája s mohó kíváncsisággal tekingetett körül a szobában. A szobában, ahol nemesen egyszerű volt az egész berendezés, de kissé egyhangú, szinte szomorú. A tapéták egyszin fehérek, a garnitúra fekete bőrrel áthúzott. A csillár, a tükörrámák vert vasból, az asztalosmunkák fénytelen keményfából. Az egyik sarokban sötét camaerops-pálmák fölött barna heliogravür függött: a szegény kis Musette, amint a virágait öntözi. A lépések zajára megrezzent a nő és felemelkedett. Felhajtotta fátyolát fehér kalapkájáról, amely éppen olyan volt, mint egy nyitotj: szárnyú pillangó s ledobta a gallérkát. Szemében (fényes és bársonyos volt, inint a fekete cseresnye) valami habozó félelem borongott. A vajúdó mosoly csak nehezen született meg keskeny ajkán. Kissé erőltetett könyedséggel nyújtotta keztyüs kezét a szobrász felé. A világosszőke, betegesen halvány arczszinü fiatalember meglepetve emelte rá nagy, világos szemét. — Klarissza! — mondotta szinte hitetlenül. A szép asszony megbólintotta behajporozott, borostyánszin fürtös fejét. — Igen, igen, Béla, — s a hangja bizonytalanul halt el. Béla a kis asztal mellé gördített két karosszéket. — Foglaljon helyet Klára . . . Klarissza — igazította ki kissé elfogultan. — Bocsásson meg, hogy megvárakoztattam, de mi szobrászok olyanok vagyunk, mint az asszonyok. Mielőtt vendéget fogadunk, toilettet kell csinálnunk. Az asszony arcza megszinesedett s most már határozottabban mosolygott. — Pedig kár volt, barátom. Bizalmas ismerősöket pongyolában is fogadhat az ember. Béla elfordult és fölemelte a földreesett gallérkát. »Sötétedik* — mondotta és lekedési viszonyait nyilvántartjuk és a legnagyobb készséggel igyekszünk a bajok orvoslásában segédkezni. Röviden az Esztergom és Vidéke a közügyek szorgalmas munkása és ellenőre kivan lenni a jövőben is. Kerülünk minden politikát és személyeskedést, mindent tárgyilagosan és szenvedély nélkül akarunk tárgyalni, hogy eszméinkkel a közjólét megteremtésében résztvehessünk. Viszont azonban kérjük hogy a közszereplők ne keressenek tulérzékenykedéssel hátsógondolatokat, mert akik egy egész vármegye és város sorsának intézésében résztvesznek, mindig és mindenütt, ahol egészséges viszonyok vannak, a sajtó és nyilvánosság ellenőrködése alatt állanak s a sajtónak nem feladata, mint udvaroneznak csupán behizelgőt és kellemeset mondani. Lapunk a komoly közérdekűek mellett kiváló gondot fordit a társasélet mozzanatainak könnyed, kedélyes modorban való méltatására és a magas színvonalon álló szépirodalmi rész változatosságára. Állandó belmunkatársai a lapnak: Brenner Ferencz, Etter Gyula, csengetett az inasának, mintha félt volna a félhomálytól. Az asszony nyelte a szemével minden szavát, minden mozdulatát. Csend volt, amig a rózsaszinernyős nagy bronzlámpa kigyulladt. Akkor a férfihoz hajolt s nedves szemmel, fátyolozott hangon kérdezte : — Ugyebár csodálkozik rajta, hogy eljöttem ? Béla hátradőlt a székében. — Kissé, — mondotta csöndesen. — Rossz ember, felém sem néz. Három hónapja vagyok már az Operánál és még csak meg sem látogatott. S ha véletlenül mégis találkoztunk, elkerült, mint valami ismeretlent. Igaz, hogy mióta elváltuk, hires emberré lett, nagy emberré, de ugy látszik, büszkévé is. Hát eljöttem én . . . Hangja meglágyult, erős vonásai megszelídültek, egész szenvedélyes lelke nagy szemében csillogott. A szobrász tekintetével újra a lámpa sárga lángjába menekült. — Nem kerestem és nem kerültem, Klarissza, mondotta gyorsan, szárazon. Annyi a munkám, hogy semmi szórakozásra sincs időm. Büszkeség pedig nincsen bennem, higyje meg; hiszen az önérzet még nem büszkeség . . . Kissé komolyan mondotta az utolsó szavakat s meg is ismételte. Klarissza lehajtotta szép fejét és nagyon elkomolyodott. Csend volt újra; a lámpa rosszul Hirdetések