Esztergom és Vidéke, 1896

1896-06-25 / 51.szám

mi kezeinkből át kell majdan venniök és megvalósítaniuk. Az iskolai vizsgák paedagógiai értéke fölött nem akarunk vitázni ezen a helyen. A mi meggyőződésünk az, hogy oktatás- és nevelésügyi szempontból ezek a vizsgák jelenlegi alakjukban nem felelnek meg a célnak. Ha csak arról volna szó, hogy azt tudjuk meg ezeken a napokon: melyik tantárgyból mit és mennyit tanult egyik, vagy másik gyermek, bízvást reá mondanánk a vizsgákra a delendumot. Csakhogy mi nem ebből a szempontból nézzük a vizsgákat; a rekkenő nyári forróságban a kisebb és nagyobb gyermeket csakis a klasszifikáció érdekéből nem tennénk ki annak a több óra hosszáig tartó gyötrődésnek, melynek a mi szük iskolatermeinkben alávetve vannak, ha magasabb nézpontból nem tekintenénk az iskolának nyári nyilvános szereplését. Részünkről szükségesnek tartjuk a vizsgákat azért, hogy a közönségnek, mely ilyenkor szorosabbra fűzi azt a kapcsot, a mi az iskolához közel hozza, módja és alkalma legyen megismerkedni az iskola irányával, az iskola szellemével. Nem azt akarjuk mi látni, melyik gyermek tud többet, melyik kevesebbet a tantárgyakból; ezt ugy se tudnánk meg, mert végre is ügyes tanító, vagy tanár a gyönge növendékeket is keresztül tudja vezetni a kérdések útvesztőjén hajótörés nélkül. Mi azt akarjuk, hogy a közönség azt lássa, miképen tanítanak azok a férfiak, a kiknek kezébe gyermekeink lelkének kiképzése letéve van ; milyen szellemben vezetik a fogékony zsengéket, minő az az erkölcsi alap, melyet nekik adnak . . . Örömünkre szolgál, hogy az eddigi vizsgálatok eredményét tekintve bátran kinyilatkoztathatjuk, hogy az esztergomi összes iskolák ebből a szempontból teljesen kiállják a bírálatot és közönségünk kellemesen győződhetik meg arról, hogy azok az áldozatok, melyeket az oktatáspenő szavak után tekintene és csöndesen visszhangozta: — Ezért a percért. Elmúlt. Azután elfordultak a napsugaras emlékkőtől. A nap hirtelen lebukott a zöld dombok mögött. A leány megborzongott, beleburkolódzott köpenyébe. A gép közelébe ültek és nem beszéltek többé. A férfi a kis tót város rozzant faházaira gondolt, a csenevész fenyők örökös, panaszos zúgására, a penészgombákra szobájában, a fárasztó, eredménytelen küzdelmekre és a címeres karneolgyürüre, amely Haraszti ujjáról szemébe csillogott. A leány meg selyemtapétás börtönére, a négy fal ősre és az apjára, aki elkergette leghűségesebb komornyikját, mert az parasztleányt vett feleségül. És mind a ketten a törpék meséjére, akik piszkos, sötét barlangjukból évezredekig vágyakoztak a napvilágra s amikor meglátták az első napsugarat, belevakultak s hanyatthomlok rohantak vissza a magánosságba és sötétségbe. A Vasúton váltottak még néhány ideges, rövid szót: — Holnap utazik haza, Kovács ? — És önök Berchtesgadenbe ? — Látjuk-e még egymást ? Hallgattak egy percig, majd egyszerre ijedten, meghökkenve mondották mindaketten : — Nem, nem ; soha. A leány volt, aki a búcsúzáskor mondotta : — Mi lesz a vége, nem tudom. ügyért hozunk, nem vesznek kárba, de olyan befektetés számba mennek, mely a jövendőben gyümölcsözése által dús kamatokkal fog visszatérülni Esztergom javára és előnyére. Az esztergomi iskolák kivétel nélkül hazafias szelleműek. Ez az első és a legfőbb követelmény. Tanítóink és tanáraink rendithetlen magyar érzelműek és ezt az érzelmet csepegtetik tanítványaik lelkébe. Fiuk ugy, mint leányok — ezek az utóbbiak szinte versenyre kelve amazokkal — ápolják a nemzeti eszme zsenge hajtásait és bizonyosak vagyunk benne, hogy ezek a zsengék nem fognak később kiveszni, mert az alap olyan jó, hogy nem lehet a hervadástól tartani. A másik, amit — előlegezve bár az idén, de tapasztalásaink alapján mint ismeretes tényt — jeleznünk kell, az, hogy iskoláink az életnek nevelnek, szigorúan gyakorlati irányt követnek. Az iskolák havában üdvözletünk, meleg rokonszenvünk fordul az iskola felé. Üdvözöljük az iskolát vezetőivel, növendékeivel ; üdvözöljük a szülőket, a kiket ezek a napok közelebb hoznak az iskolához. Mentor. Megye és a város. Erdőgazdaságunk költségvetése. ii. Esztergom, június 24. Legutóbbi számunkban bemutattuk a város erdejének az 1896. üzemtervi, illetőleg az 1897-ik pénztári évre vonatkozó költségvetését. Annak idején közöltük a város buzgó és szakavatott erdőmesterének, Nozdroviczky Miklós urnák a depot-rendszer kérdésében készített terjedelmes elaborátumát s magunk is állást foglalunk A férfi rábólintott, kezet nyújtott és tudták mindaketten mi lesz a vége. III. Ez lett a vége : A tanár az elhagyatott Krumpliországban újra rajzolgatta a kopott iskolatáblára a Pithagoras-figurákat és újra kereste a második és harmadik ismeretleneket. Egyebet nem tett semmit. Az újságot ezentúl sem vágta fel, bebábozta magát nedves, gerendás szobájába ; érzéketlen, öntudatlan volt, mint az alvó báb a téli hónapokban. Nem várt a tavaszra sem ; tompa letargiájában más valamire várt fanatikus, lusta bizalommal. Egyszer azután meg is jött, amire várt. A vakáció elején egy levél a karminszinü bajor postabélyeggel Münchenből. Mielőtt feltépte a borítékot, tudta már, mi van benn©. Hiszen nem is lehetett egyéb: — A Hotel Maximilianban várom. Mosolygott, összeszáradt lelkét valami friss levegő járta át. Vége a börtönnek, kész a guillotine. Egy kis kézi táskába néhány ruhadarabot gyömöszöit, maga sem tudta mit, elment a templomig, talán hogy ott imádkozzék, azután az esteli vonattal elutazott. Nem • állott meg sehol sem. Borús, esős estén érkezett meg a bajor fővárosba. A mosolygó kék-fehér város is szomorú, szürke volt a klasszikus derű nélkül. Nem öltözött át, egyenesen a hotel szalonjába ugrott a droschkeből. Abban töltötték mellette. Éppen ezért érdekesnek tartjuk most ugyanazt a költségvetést depot-rendszer szerint készítve szinte bemutatni. Akik érdeklődnek iránta, ebből is láthatják, hogy a depotrendszer határozottan előnyösebb, kedvezőbb, jövedelmezőbb volna. De beszéljenek maguk a számok : KIADÁSOK: IV. b) Erdészet. 30 t. Erdőmesteri fizetés 1400 frt. 31—32 Négy erdőőr illetősége (á) 336 frt 1344 „ Összesen : 2744 frt. 33 öl, szerszámfa, süge és fasina vágás. a) 80 m

3 szálfa vágás-dij (á) 60 kr 48 frt. b) 140 m I. rendű tűzifa 125 cm (á) 30 kr. . . . . . 42 „ c) 1160 m I. rendű tűzifa 135 cm (á) 40 kr 464 „ d) 2100 m II. rendű tűzifa 135 cm (á) 34 kr 714 „ e) 600 m III. rendű tűzifa 135 cm (á) 34 kr 204 „ f) 4900 m III. rendű sügefa 135 cm (á) 17-5 kr 857-50 „ g) gyéritési fa 135 cm (á) 25 kr 7-50 „ h) 4000 fasina (á) 15 kr. . . 600 „ Összesen: 2937 frt. 34. Mindezeknek a téglaházhoz való hordása. a) 40 m

8 szálfa (á) 1 frtöOkr. 60 frt. b) 3890 m tűzifa (á) 37.5 kr. 145875 „ c^t 140 m tűzifa (a) 75 kr. . 105 „ Összesen: 162375 frt. 35 t. Faiskola müvelésre . 200 frt. 36 Erdőmüvelésre .... 605 „ 37 Erdei utak készítésére és javítására 380 „ 38 Napidíj és napszámokra a) Segéd-erdőőr bérre 8 hóra (á) 20 frt . . . . . . 160 „ b) Erdei kiküldetési napidijak 80 „ c) Ölfa biztosítás .... 110 „ d) Favágási ösztöndíj . . 120 „ e) Nyomtatványok, bélyegző és kréta 60 „ f) Ölfa ölezés 3890 m (á) 6 kr . . . 233-40 „ g) Kezelési és olvasási dij (á) 3 kr 11670 „ Összesen: 206510 frt. egy évvel azelőtt az esteli órákat. Jól számított; ott ült a kis ébenfairóasztal előtt lázas szemekkel, halványan a másik rab. Csöndesen mosolygott és megnézte az óráját: — Erre a percre vártam önt ! Azután behúzódtak egy sarokba, ahol nem égett lámpa s megfogták egymás sovány hideg kezét. — Hát mégis látjuk egymást ? Nem haragszik, hogy hivtam ? — kérdezte a leány. — Vártam. Igy kellett történnie. — Olyan utálatos az élet . . . — És olyan hosszú ! — Akarja, amit én ? — Akarom. Tudom, amit akar. És ezzel megegyeztek. Nem beszéltek az elmúlt évről, nem beszéltek a jövőről ; ezzel sohasem foglalkoztak. Nem mondottak többet, de értettek mindent. A table d'hotenál egymás mellett ültek, ittak egy gyüszünyi fekete spanyol bort. Megrészegedtek tőle és kacagtak minden ok nélkül. A vendégek gyönyörködtek csillogó szemükben, kipirult arcukban. Egy-két izgatott asszonyka idegesen súgta a férje fülibe: — Látod ? Fiatalok, szerelmesek ! A diner után elbúcsúztak a fogadó lépcsőházában. — Mikor megyünk a tóra ? — kérdezte a férfi. — Reggel, korán. Estére itt lehet az apám. Keres talán. És reggel bágyadtan, mosolyogva, tüBEVETEL: 1 Szálfa 40 m

3 (á) 12 frt 50 kr. 40 m

3 (á) 10 frt . . 900 frt 2 825 m I. rendű tűzifa hasáb (á) 4 frt 3300 „ 3 800 m I. rendű tűzifa dorong 3 frt 50 kr. ... 2800 „ 4 2200 m II. rendű tűzifa dorong (á) 3 frt 6600 „ 5 700 m III. rendű tűzifa ^ dorong (á) 2 frt ... 1400 „ 6 4900 m III. rendű süge (á) 50 kr 2450 „ 7 35 m Gyéritési fa (á) 1 frt 50 kr. 52*50 8 2800 m Fasina (á) 25 kr. 700 \ 21 t. föld és különféle . . 100 „ Összesen: 18302-50 frt. Az egyes tételekre vonatkozó jegyzetek, amelyeket mult számunkban közöltünk, természetesen itt is érvényben maradnak. O A vármegye hivatalos lapja. Ez a szép cím ékeskedik tisztelt laptársunk: az tEsztergomi Közlöny* fején. Mindenesetre szép cím, még pedig, véleményünk szerint, olyan cím, amely bizonyos kötelezettségekkel is jár. A vármegye hivatalos lapjának nem csupán az az előnye van meg, hogy a hivatalos hirdetéseket ő kapja meg, viszont neki első sorban szem előtt kell tartani, védeni, portálni a vármegye ügyeit, résztvenni annak minden örömében, bánatában, megadni az elismerést annak, aki a megye érdekeit előmozdítja, szivén viseli és pellengérre állítani mindenkit, aki akár nyilt, akár alattomos módon igaztalanul a vármegye ellen tör. Az Esztergom cimü helyi lapban a legutóbbi hetekben egymásután jelentek meg a részben nyilt, részben burkolt, de mindannyiszor méltatlan, igaztalan, megbotránkoztató támadások megyénk éppen azon vezető emberei ellen, akik legtöbbet tesznek, legtöbbet fáradnak a megye adminisztrátióján, jóléte, békéje előmozdításán. És a hivatalos lapnak soha nem volt egy szava sem ezekre a támadásokra. Mint a nyilvánosság orgánuma, nem tehetjük, hogy e körülmény felett ki ne fejezzük — legalább is csodálkozásunkat. Ha a hallgatás feledékenységből történt, akkor sem menthető, ha szándékosságból, — relmetlenül várták a vonatot. Olyan rettenetesen hosszú egy óra a vasúton. Diadalmasan csillant meg a szemük, amikor végre a vasúti töltés mellett kibukott az aranyoszöld viz. A leány lábujjhegyre állott, ugy nézte : — A tó, a tó ! A hajó fedélzeten újra összebújtak, kissé bátrabban, mint egy évvel ezelőtt. A leány rózsákat viselt a ruháján, szirmonkint morzsolta azokat a vizbe. A habok elsodorták gyorsan. A Rosenisel partján újra felfedeztek két kankalinbimbót. A Seehaupt közelében az Alpokat is újra tisztán látták a kékesfehér fátyol mögött: Tutzingban a parkterrászon akkor is integettek a mezítelen térdű gyermekek a karikaverőkkel és az unatkozó leányok a hihetetlenül vékonyra összecsavart napernyőkkel. Visszaintettek valamennyinek. Ha valaki nevetett a ponyvafedél alatt, nevetni kezdtek ők is. Mohó sietséggel élveztek mindent, a zöld partokat, a zsörtölődő angol nevelőnőt, a breviárum-olvasó bajor papot. Nem akartak a másfélórai ut gyönyörűségéből semmit sem elveszíteni. A hajó pedig úszott csöndesen tovább. Időnkint megnézték az órájukat és elégedetten bólogattak. Nemsokára elérkeznek az utolsó állomásra. A leány kérdezte : — Hol járunk most ? — és mosolygott. Tudta, hol járnak csak a válasznak akart Örülni.