Esztergom és Vidéke, 1896
1896-06-14 / 48.szám
— A trieszti általános biztosító-társaság (Assicurazioni Generáli) mult hó 29-én tartott 64-ik közgyűlésen terjesztettek be az 1895. évi mérlegek. Az előttünk fekvő igen terjedelmes zárszámadás 54 oldalra terjed és számos rendkivül érdekes statisztikai adatokat tartalmaz. A mérlegek valamint a nyereség és veszteség számlák már az 1896. márczius 5-iki osztr. miniszteri rendelet értelmében vannak felállítva. Az évi jelentéshői látjuk, hogy az életbiztosítási osztály dijtartaléka 1995. deczember 31-én 3.519,601 frt 41 krral 45.231,976 krra emelkedett. Az ugyanakkor érvényben volt életbiztosítási tőke összegek 177.718,755 frt 13 krt tettek ki, mig az év folyamán bevett dijak 7.402,467 frt 03 krra rúgtak. A tüz- és szállítmánybiztosítási ágakban a dij és iletékbevétel 10.435,513 frt 31 kr. volt, miből 3.058,827 frt 06 kr., mint kár tartalék, minden tehertől menten, a jövő évre viteleztetett át. A jövő években esedékessé váló dij kötelezvények összege 31,^42,823 forint 66 krajezárra emelkedett. Károkért a társaság 1895-ben 9.218.277 frt 67 krt folyósított. Ehhez hozzáadva az előbbi években teljesített kárfizetéseket a társaság alapítása óta károk tejében 281.357,598 frt 61 krnyi igen tekintélyes összeget fizetett ki. Ebből a kártérítési összeghői hazánkra 52.626,274 frt 37 kr. esik, mely összeget a társaság 162059 káresetben kifizetett. Az értékpapírok értékcsökkenése, mely az év végével az alacsony árfolyamok folytán beállott, egyéb rendelkezésre állott Összegekből kiegyenlített ugy, hogy az értékpapirok árfolyam ingadozása fedezetére alakított tartalék változatlanul 2.282,011 frt 44 krnyi összeggel uj számlára átvihető volt. Azonfelül azonban még az idei nyereségből 500,000 frt egy az árfolyam ingadozása fedezetére szolgáló külön tartalék számára átutaltatott ugy, hogy az egész árfolyam tartalék 2.782,011 frt 44 krra szaporodott. Az alapszabályszerü nyereség tartalékkal, mely a részvénytőke felét teszi ki, az összes nyereségtartalékok 5.487,011 frt 44 krra rúgnak. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek első rangú értékekben vannak elhelyezve az idei átutalások folytán 58.071,673 frt 84 krról — miután a viszontbiztosítási tartalék kivétetett — 61.051,211 Irt* 83 krra emelkedtek. Ezen értékekből több mint 15 millió magyar értékekre esik. Az elért tiszta nyereményből a társaság osztalékul, részvényenkint 136 frtot aranyban, vagyis 340 frankot fizet. Beküldetett. Tisztelt szerkesztő úr ! Az «Esztergomi Közlöny* utolsó számában — beküldött hir formájában —, valamint ugyanakkor az «Esztergom »-ban név említés nélkül megjelent hírre vonatkozólag, a tényállás igaz megvilágítása czéljából a legilletékesebb hatóságnak, a tekintetes polgármester úrnak hatósági bizonyítványát van szerencsém beküldeni és kérem a tisztelt szerkesztő urat, hogy azt b. lapja legközelebbi számába felvenni méltóztassék. Köszönetem és kiváló tiszteletem kifejezése mellett maradtam Esztergom, 1896 június 10-én tisztelt szerkesztő úrnak alázatos szolgája Fődi Félix sörnagykereskedő. 293 %89G sz- em- Esztergom szab. kir. város polgármesterétől. Hatósági bizonyitvány. Mely szerint Esztergom szab. kir. város alolirott polgármestere Fődi Félix esztergomi lakos kérelmére bizonyítom, hogy az esztergomi városi fogyasztási adóhivatal Fődi Félix terhére sem szállítólevél hamisítását, sem pedig becstelenitő jövedéki kihágást nem állapított meg, továbbá, hogy az általa és illetve a sörraktár tulajdonosa által egyezségileg megállapított és lefizetett bírság könyvelési szabálytalanságra lőn alapítva, valamint hogy a pénzügyi igazgatóság által elrendelt jövedéki kíhágási eljárásnak beszüntetése a város, mint jogosított bérlő rőszéről kéretett. Esztergom, 1896. évi június 8-án Maiina Lajos s. k. polgármester. Haza .'./*) A szines kut vize, magasra szállva Ragyog a bűvös, esti félhomályba ! Körül a tolongó népség hömpölyög . . . S e Sy W u pár is ott halad velők. — tMi szép itt minden — így beszél a férfi — E fény, e pompa oly mesés, tündéri*... De nője szorosabban fogja át: —- «Jobb szeretem a csöndes éjszakát*... — zNézd minden él s örül, — lehet-e vágyad, Mikor köröttünk csupa illat árad, S szivünkben a tavaszok tavasza ?» — «Uracskám, édes . . .jer, menjünk haza . . . Martos Ferenc, c&raity porzó. Amint két egyenlő orr, ugy két egyenlő szerelem sincs a világon. 1 -rV ... * «Boldog szerelem)) paradox mondás : a szerelem, néhány tűiből dog pillanatát kivéve, mindig szenvedés. A szerelem istene nem az a pajzán gyermek. Csupasznak, vadnak, érzékinek teremtette a természet, de valami jótékony tündér rádobta az ábrándos, ideális tisztelet palástját. Az orrunkon senki sem akar változtatni, hanem a gondolkozásunkon, a világnézetünkön, a jellemünkön igen. # A jó próza rendesen rossz versekkel kezdődik. Galeotto. \ megcsalt tenger. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — A nappal nagyon forró volt, az este azonban kellemesen hűvös ; talán először a hat heti utazás alatt. Az égből és a tengerből semmi sem látszott ; a lágy, szürkésfehér köd mindent beborított - és ugy tetszett, mintha az ötezer regisztertonnás Santa Faustina ebbe a ködbe mártogatná két magas kürtőjét, hatalmas tüzszinü kerekeit. Hullám alig mutatkozott ; a víz csak pezsgett, mint valami esődézsában. Fűszeres illat áradt a kátrányszagu ponyvák között, valami ismeretlen paradicsom vidék száz mértföldről idetévedt részegítő illata. Az ebédnek hamar vége volt ; nem pezsgőre, friss levegőre vágyott mindenki. A tapintatos kapitány már a deszertnél asztal bontott Szivarra gyújtott és felment az ő magányos trónusára. Az éjjelésektől felváltott íáradt matrózok az árboc-kosarak alatt hevertek. A vörösszakállu angolok hallgattak és pálinkáztak, a polentán és nótázásban felnevelkedett olasz fiuk halkan énekelték a lágy lombard ariettákat. A szalonban banális bécsi keringőket vertek ki a zongorán, a fumoir-ból kihallatszott a bacaratbankár monoton biztatgatása. A felhőtlen, fehér éjszakában kényel*) Kiváló örömünkre szolgál, hogy Martos Ferenc, e zseniális és minden izében modern poéta lapunk rendes munkatársai közé lépett. Beköszöntője ez a bájos, fdigrán, csintalan, poéma. A szerkesztő. 1 mesén nyújtózkodtak ki az összezsugorodott, megviselt idegek. Minden ember ugy érezte, hogy napszállta óta egyszerre jóvá, becsületessé, szerelmessé változott. A szerencsét kereső rongy-ruhás kivándorlók, akik néhány dolárral indultak tengerentúlra, megelégedetten csörgették zsebükben a centeket, mintha azok aranyak volnának. Csak a kapitány maradt halavány és szomorú. Nem látta a sziporkázó habbrilliánsokat, amilyeneket nem tudnak köszörülni az amsterdami műhelyekben, nem hallotta a Spazzagamino epedő, bánatos melódiáját : csak az angol leányt látta, aki keresztbefont karral, mozdulatlanul ült a fedélzeten a vőlegénye mellett s akinek domború mellén a keményített fehér battiszt-plasztrón nem is emelkedett. Egyszerre eszébe jutott minden. A fekete, macskahát módjára görbülő dombok, amelyek mint durva vascsipke szegték körül az ötvenházas halászfalut ... A facipős, fehér főkötős sárga breton aszszonyok, az örökké hálófoltozó hosszú, hallgató férfiak, akiknek eddig minden Meriet-Bennet eldicsekedhetett egy mosolygó reggelen : — Uj kapitány született a Meriet-Bennet dinasztiából! Es eszébe jutottak a hosszú, harminc strófás breton balladák, amelyek nem terjednek tul egy-egy halászfalu határán, de minenütt telve vannak melankóliával, sötétséggel és epedéssel. Ezek szállották meg a lelkét gyermekkorában, éppúgy mint később a folytonos veszedelemmel együtt járó fásultság és a mindent élvezhetetlenné változtató sósviz patinája. Es eszébe jutott, hogy amikor fekete zubbonyára felvarrták az aranyos kapitányi rojtot, szélütött apja csak annyit mondott: — Ne feledd, hogy ez az aranyrojt a Meriet-Bennet fiuk egyetlen öröksége. A babonás, jó anyja meg azt súgta a fülébe : — Az asszonyoktól őrizkedjél ! A tenger a te szerelmesed és az megboszulja magát, ha megcsalod. Hát nem is törődött az asszonyokkal. Csak a mappával, a delejtüvel, a korallzátonyokkal. Huszadszor indult el Havreből, amikor észrevette, hogy a hajóján tulajdonképpen asszonyok is vannak .az utasok között. Azaz csak egy nőt vett észre : a szép angol leányt, aki amikor először a hajóra lépett, megállott a rézszélü lépcsőknél és sárga szeméről fellibbentve a pillákat, végignézett rajta. Hosszasan, kellemetlenül. És elégületlenül, szinte boszusan mondotta a vőlegényének : — Nem szeretek gyermekeket a parancsnoki hídon ! Az ebédlő-asztalnál jobbján ült a leány. Megszokta, hogy asztaltársaival szemben a háziúr köteles szerepét játszsza és végig csinálja azokat az apró honőröket, amelyek éppen oly unalmasak a háziurra, mint a milyen kényelmetlenek a vendégre. Tölteni akart a leány poharába, az meg intett a kezével: — Köszönöm. Csak egy ember van, aki kiszolgálhat : az inasom. És amikor később a pecsenyénél egyszerre felhajtott egy pohár vörös Capri-1, hallotta, amint szép szomszédnője a vőlegényétől azt kérdezte; — Miért iszik minden kapitány ? Boszus volt nagyon, pedig mindenbe beletörődő, szinte apátikus természeténél fogva ritka volt a lelkében az ilyen emóció. Amikor a Capri-s poharat letette az abroszra, már elhatározta magában, hogy kerülni fogja a büszke, rossz-szemű leányt, aki sérti, amikor ő csak udvarias vele szemben. Távol is maradt tőle, de a parancsnoki hid nem volt olyan messze a fedélzettől, hogy a tekintetük össze ne találkozzék. És összetalálkozott gyakran. Rossz szeme volt csakugyan a leánynak, beszívott az mindent magába és mindent eltemetett a mélyében. Ugy történt, hogy a tekintetük mindig már félúton találkozott, egymásba kapaszkodott és ott birkózott egymással. És amig az asztalnál mindent elkövettek, hogy ne vegyenek egymásról tudomást, odafenn folytonosan egymást vizsgálták boszantó kitartással, a mely valóságos gyűlöletté fokozódott, amikor érezték, hogy egyikük sem enged. A vőlegény egész napon olvasott, hacsak nem gukkerezte a végtelen tengert, amely éppen olyan egyforma volt, amilyen az ő semmire sem reagáló flegmája. Bizonyosan azt gondolta, hogy a table d'hote-nál beszélni is illik, hát ott rendesen arról beszélt, amit napközben olvasott. O hozta egyszer szóba az Elbe katasztrófáját. Meghallotta az elpusztult Lloyd-hajó nevét az asztal túlsó végén ülő kis kiéli konzervgyáros, s nyomban heves, szaggatott, értelmetlen eloge-t szavalt el a hősről, a szentről, a germán istenek egyenes leszármazottjáról: Curt von Goessel kapitányról. Az angol leányt idegessé tette á bőbeszédű német kereskedő fanatikus lelkesedése. Összeszorította az ajkát, türelmetlenül várta, hogy a minden izében gesztikuláló emberke elhallgasson. Akkor egyszerre megnyugodott, s a vajas pástétomát tovább boncolgatva a tányérján, hideg, szenvtelen hangon jegyezte meg : — Én nem hiszem, hogy Curt von Goessel ur hős volt, szent volt, hogy félisten volt. Egyszerűen nem menekülhetett a hajójáról. Talán a matrózai nem engedték, talán megdermedt ijedtségében. Es egyáltalán nem hiszek azokban a szentimentális gyermekmesékben, amelyek olyan kapitányokról regélnek, akik keresztbefont karral, esetleg cigerettezve várták, amig a viz összecsap a fejük fölött. Ha volt ilyen : halálra keseredett ember volt, de gyáva arra, hogy maga pusztítsa el magát. Vagy pózoló kalandor ; hiszen minden tengerész — hivatásánál fogva — többé-kevésbbé kalandor. Rajong minden exotikusért, még a halálért is, ha az nem közönséges . . . Emlékszik, hogy jól fegyelmezett vére az arcába szökött ezekre a minden szenvedélyesség nélkül kimondott, igazságtalan szavakra. Végig vágódtak azok a lelkén, mint egy erős, jól irányzott korbácsütés. Valami vad forongás támadt a a lelkében, belevillámlott a szeme a nagy lelki felindulásba. Talán kissé hevesen is mondotta, bár gúnyolódni akart : — Természetes, hogy ön igy vélekedik, kisasszony ! Honfitársai túlságosan prak-* tikus emberek, akik nem értik meg azt, ha valaki olyasmit cselekszik, ami nem növeli a tiszta jövedelem tételét a főkönyvben . . . A leány ette tovább a pástétomot, csöndesen mosolygott: — Pardon, elfeledtem, hogy érdekelt ember ül mellettem, — s halkabban, sértő diskrécióval tette hozzá: — Azt hiszem különben, ön sem maradna a parancsnoki hídon, ha a mentőcsolnokban egyetlen üres helyet látna . . . Ebéd után nem ment fel a parancsnoki emelvényre, talán a lépcsőmászástól \xtózott; — lenn maradt a fedélzeten, Beleült egy kosárszékbe, valami rettenetes fájdalmat érzett, olyat, amilyet apja halálakor, — s tehetetlen haragot, amely vadul vágott időnkint a lelkébe. Majd egyszerre ruhasusogást hallott, feltépte lehunyt szemét; az angol leány állott előtte. Olyan szelid volt és olyan csöndes... — Jöjjön sétálni, kapitány ur mondotta halkan. Engedelmeskedett neki, az hálásan nézett reá s szinte esengő hangon kérte : — Ön sokat látott és tapasztalt! Most ráér : meséljen valamit az életéből!
