Esztergom és Vidéke, 1896

1896-06-14 / 48.szám

Ne feledjük végre azt sem, hogy saját könnyelműségünkkel — értve a perme­tezés elmulasztását — nemcsak magunk­nak, de számtalan szomszédnak árthatunk. Perméi ezzünk ! Osváth Andor, O Trachoma egy téglagyárban. A basa­harci István-téglagyárban az egyptomi szembetegség aggasztó mérvben kezd terjedni. A hatósági vizsgálat megejtése a hely szinén hétfőn történik meg. Részt­vesznek benne : Reviczky Győző központi főszolgabíró, dr. Lipthay János megyei főorvos és dr. Mátray Ferenc járási orvos. O Iskolai vizsgálatok. A helybeli érseki felsőbb nőnevelő intézetben a tanév záróvizsgálatai a következő sorrend­ben tartatnak meg-^ 1. A polgári iskolá­ban : június 15-én tornavizsga, 16-án az első, 17-éu a második, 18-án a harmadik A, 19-én a harmadik B, 20-án a negye­dik osztály záróvizsgája. Június 22-én délelőtt lesz a belső növendékek, június 23-án délután a bejárók záróünnepélye. 2. Az elemi iskolában : június 15-én dél­után vizsgázik az internátus négy osz­tálya, 24-én az óvoda és az első osztály, 25- én a második és harmadik osztály, 26- án a negyedik, ötödik és hatodik osztály. Június 27-én tartják meg a Te Deum-ot és osztják ki az évi bizonyít­ványokat. — A városi ipariskolában az évzáró vizsgálatok jnnius 21-én délelőtt lesznek. O Hegyközségek Esztergomban. A megye területén is lassan, nagyon lassan alakulnak meg a hegyközségek, a lakos­ság bizalmatlansága még mindig ért­hetetlenül nagy e hasznos és szükséges intézmény iránt, a városban azonban egyáltalán megfeneklett az ebben az irányban megindult üdvös mozgalom. Akik őszintén érdeklődnek az ügy iránt, mint halljuk legközelebb előkészítő érte­kezletet fognak tartani s maguk akarnak minden irányban propagandát csinálni az eszmének. Értesülésünk szerint, Bor­nemissza Zoltán hegyközségi kormánybiz­tos már régebben ugy nyilatkozott, hogy mihelyt hívják, azonnal és szivesen jön városunkba a szükséges intézkedések megtétele céljából. O A közigazgatási bizottság ülése. A közigazgatási bizottság ma tartotta meg rendes havi ülését. A tagok közül nagyon kevesen jelentek meg, bár elmara­dásukat csak Héya Tivadar és dr. Lipthay János igazolták. Az ülésnek egyetlen érdekes tárgya volt Miedler Rezsőné, született Gosztayer Bertának a városi iskolaszék által beterjesztett ismeretes fellebezése az iskolaszéknek a férjes tanítónők ügyében hozott határozat ellen. A királyi tanfelügyelő azt indítványozta, hogy mivel a fellebezés elbírálása az iskolaszék közvetetlen felsőbb hatóságát: fw egyházmegyei főhatóságot illeti meg, tétessék át a fellebbezés oda. Az alispán indítványára azonban úgy határoztak, hogy kiadják a fellebbezést a megyei főügyésznek abból a célból, hogy az illetékesség kérdésében s ha az ille­tékességet fenforogni látná, érdemben is véleményt mondjon. — Érdekkel nézünk e vélemény elé, mert valóban bonyoló­dott iskoláink jellegének kérdése s ennek praecizirozásától a közgyűlés is fázott minden egyes alkalommal. Tény az, hogy a tanítók megerősítésének jogát sohasem gyakorolta az egyházmegyei főhatóság, ezt a közgyűlés a maga kezéből soha ki nem adta, az iskolaszék elnöke a polgár­mester és a nem katholikus gyermekek az iskolából ki nem zárhatóik, viszont azonban igazgató a katholikus lelkész és az iskola határozottan katholikus jelleggel bir, más felekezetek hitoktatói be nem járhatnak stb. — Mondják, hogy a bold. Trefort minister egykor meg­szemlélvén azt mondotta, hogy — „Se nem felekezeti, se nem községi, de jó iskola, tehát ne bolygassuk" ! O Állami iskolák Nyerges-Újfalun. Mint biztos forrásból értesülünk, immár kétségtelen, hogy Nyerges-Újfalun leg­közelebb állami elemi iskolákat állítanak fel. E körülmény mindenesetre nagy elő­nyérc lesz a magyarosodás ügyének, mely e derék hazafias községben külön­ben is. napról-napra nagyobbb tért hódit. O Tűzveszélyes kémények. A városi rendőrség a napokban vizsgáltatta meg az Összes kéményekeket s közöttük sok tűzveszélyest talált. Ezek lebontása, illetve átalakítása iránt megtörténtek a szükséges intézkedések. O Tanácsülés volt csütörtökön a Városházán. Elhatározták, hogy a két­százezer forintos nagy kölcsön egyszer már visszautasított tervét a miniszteri észrevételekre vonatkozó felvilágosítá­sokkal együtt újra felterjesztik a belügy­minisztériumhoz. Ez ülésen határozták el azt is, hogy a városi vadászati jogot nyilvános árverésen június 28-án (jó későn !) adják bérbe a Schuszter bécsi lakos által megajánlott ezerszáz forint kikiáltási ár mellett. O Tűzoltók közgyűlése. A Városi Ön­kéntes Tűzoltó Egyesület csütörtökön tar­totta közgyűlését. A polgármester, az egyesület elnöke Dóczy Ferenc sürgető kérésére hivta össze azt. A főparancsnok ugyanis 'látta, hogy a két tüzoló egye­sület elmaradhatatlanul szükséges egye­sülésére hivatott faktorok semmit sem tesznek s mivel a városi egyesület pénz­tárnoki és titkári állása betöltetlen, a választmány kiegészitetlen volt, a további várakozást lehetetlennek tartotta. A gyű­lésen pénztárossá választatott : Kitzinger József, titkárrá : ifjabb Neumayer Károly. A kapcsolt városrészek részére egy má­sodik alparancsnoki állást is szerveztek s azt Gabanitz Ferenccel töltötték be. Kimondták, hogy mindez állások betöl­tése csak arra az időre szól amig az egyesülés meg nem történik, akkor ter­mészetesen valamennyi tisztviselő uj vá­lasztás alá esik. A választmányba ezúttal is tizenöt városi képviselőt és tizenöt működő tagot választottak be. Vajúdó tűzoltó ügyünk kérdésével külömben jövő számunkban bővebben fogunk foglalkozni. Millenium. ** A milléniumi törvény. Mai számunk élén közöljük a milléniumi törvényt, amelyet június 8-án, e nagy napon az ország minden megyéjének, városának és községének házán kiragasztottak s amelynek közlésére a belügyminiszter az összes hazai lapokat felkérte. ** Lovasaink diadala. Városunkban még ma is mindenfelé a délceg megyei banderialistáink által aratott általános nagy sikerről beszélnek. A hadsereg tagjai számára a királyi palota terén volt tribün emelvo. E tribünön házi ezredünk több tagja foglalt helyet. Ezek egyikétől hallottuk, hogy Stefánia özvegy tronörökösné, aki a menet leg­szebb csoportjait lefényképezte, a mie­inkre is odafordította a gyorsfotografáló készüléket. Ugyanez urak mesélik, hogy az első általános tetszésnoraj (éljenezni természetesen a királyi család előtt nem lehetett) a palotatéren is a mi lovasaink megjelenésekor halasztott s a diplomaták tribünjén is akkor futott végig először a diszkrét, de jelentős a Bravó-szó. * * A kiállítási helyi bizottság ülése. Az ezredéves országos kiállitás eszter­gomi helyi bizottsága pénteken délután a Vármegyeháza tanácstermében ülést tartott. Ez ülésen megbeszélték, hogyan és mily arányban használják fel azt az összeget, amelyet abból a célból gyűj­töttek, hogy a szegényebb iparosok is megtekinthessék a kiállítást. Ez összeg ma 511 forint. Háromszáz forintot adott ebből a hercegprímás, százat a város és száztizenegy forintot bocsátott a győri Kereskedelmi és Iparkamara a bizottság rendelkezésére. Határozatba ment, hogy száz forintot a helyi ipariskola igazga­tójának adnak át, aki iparostanoncokat fog a kiállításba vezetni. Továbbá, hogy ötven iparossegédnek és ötven szegé­nyebb mesternek nyújtanak ez összeg gol módot a kiállitás megtekintésére. E csoportot néhány ügyes, tapasztalt mes­ter s több városi tisztviselő fogja ve-' zetni. Nagy lelkesedéssel fogadták dr. Földváry Istvánnak azt az indítványát, hogy a fennmaradó összeget arra for­dítsák, hogy a földmivesek közül is mi­nél többen tekinthessék meg a kiállítást. Elhatározták, hogy a bizottság utánna fog járni, hogy a kiállításba ránduló földmivesek részére minden lehetséges kedvezményt kieszközöljön. A segély­összeg révén egy-egy földmives majd négy-öt forint költségén napokat tölt­het a kiállításban. A foldmives-csoport szükséges vezetéséről is a bizottság fog gondoskodni. Gratulálunk a bizottság­nak szép és életrevaló eszméjéhez.' Re­ményelhető, hogy a bizottság pénzalapja még gyarapodni is fog, mert kétségtelen, hogy ahhoz például : a főkáptalan, az Esztergomi Takarékpénztár, a Kereske­delmi és Iparbank stb. jótékony adomá­nyával szintén hozzájárul. „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI LAP. 1896. július hó lével uj előfizetést nyitunk lapunkra. Előfizetési árak : Egész évre Fél évre Negyed évre Egy hónapra 6 frt - kr. 3 frt - kr. I frt 50 kr. - frt 50 kr. Kérjük azokat a t. c előfizetőket, akik­nek előfizetésük június végével lejár, hogy azt minél előbb megújítani szíves­kedjenek, nehogy a lap küldésében fenn­akadás történjék. Hl RE K. — Személyi hir. Kruplanicz Kálmán főispán a fővárosból városunkba vissza­érkezett. — Antal napja. Az esztergomi főkáp­talan három tagja ünnepelte ma neve­napját Sujánssky Antal nagyprépost, Wenczcl Antal és Pór Antal kanonokok. A gratulálok természetesen sehol sem hiányoztak. — Egyházi zene. Holnap, vasárnap a főszékesegyházi zene- és énekkar a nagy­mise alatt a kővetkező egyházi énekeket adja elő : Horák AV. E, miséje. — Gra­duale: Inveni Davit, Seyler Károlytól. Offertorium: Salve Regina, Kempter Ká­rolytól. , — Külföldi vendégek Esztergomban. Érdekes vendégei voltak e héten városunk­nak, három birmnghami angol hírlapíró, névszerint mister Cowit W. G. Marpson William és Kinghs Boron tartózkodott néhány napig a „Magyar Király" szál­lodában, hogy Esztergom nevezetességei­vel és a vidék szépségeivel megismer­kedjék. A fehér sisakos, szőke urak tá­vozásukkor megelégedetten jelentették ki: — By Jove, szép a város, szép a vi­dék, de a missek és a missisek mégis csak a legszebbek. Ezzel azután távoztak Tata-Tóváros felé. — Az első áldozat. A gondatlan, vak­merő fürdőzők közül néhány minden év­ben életével fizeti meg merészségét. Megyénkben az idén is van már' ilyen áldozat. Egy kilencéves kéméndi árvafiu : Dávid János, akit e hó 4-én a Garam habjai ragadtak el fürdőzés közben nyom­talanul. Bár okulnának a szomorú pél­dáján a többiek ! — Halálozás. Waisz Endre, nagysápi jegyző mint lapunk zártakor őszinte részvéttel értesülünk, hosszas betegség után elhunyt. Valószínűleg a szentgyörgy­mezei sírkertben temetik el. — Záporeső. A tegnapi nap kicsi hijján majdnem megint oíyan kellemet­lenül emlékezetes péntekké vált, mint amilyen a két hét előtti volt. Délután két és fél órakor rövid ideig tartó zápor­eső kerekedett s bár a csatornarácsokat idején felnyitották, a Káptalan-utcában, a Kis-piacon a kisebb kiadású tenger újra jelentkezett. A rengeteg iszap (kü­lönösen a Lindtner-féle ház előtt) még ma is térdigérő. Ha a zápor még egy félóráig tart, beáll ugyanaz a helyzet, amilyenhez a múltkor volt szerencsénk. A sebes ár különben most is majdnem nagyobb bajt okozott. Elszakította vas­macskáiról a Korányi-féle uszodát s vitte szépen lefelé az uj kisdunai híd felé. Az uszóház tulajdonosa ugyancsak hálás lehet derék háziezredünk vezetőségének, amely hatvan emberét azonnal a helyszínére reiidelte s ezek azután visszavontatták az utazni vágyó faalkotmányt. A kato­nák erős munkája közben egy altiszt a Dunába esett s ösak nagy küzdelemmel tudták kimenteni. Reményeljük és a kö­zönség érdekében elvárjuk, hogy az uszoda-tulajdonos a jövőben gondoskodni fog arról, hogy helyisége kissé jobban legyen láncaihoz erősítve. — Meghívó- A következő meghívót vettük : Az esztergomi kath. főgymnasium ifjúsága a szegény tanulók élelmezésére felállítandó intézet alaptőkéje javára 1896. június hó. 25-én a Kovács-pataknál nyári mulatságot rendez. Személyjegy : 1, csa­ládjegy : 2 korona. A csavargőzös közle­kedik d. u. 2, 3 x / 2 , 47 2 , 6 órakor és ezen­túl n-ig minden órában. Jegyek a meghivó előmutatása mellett Brutsy Gyula, Leit­geb János és Sterníeld Rezső uraknál, a főgymn. épületében a pedellusnál, továbbá a mulatság napján a hely szinén kapha­tók. E jegyek a mulatság területére lé­péskor átadandók. Felülfizetéseket köszö­nettel fogad és hirlapilag nyugtat a ren­dezőség. Kedvezőtlen idő esetén a tánc­mulatság a Fürdő vendéglőbe* fog meg­tartatni — A doroghi kasszabetörés ügyében a vizsgálat eddig még biztos nyomra nem vezetett. Két gyanúsított cigányt letar­tóztattak, de azt még nem állapították meg, hogy hangoztatott alibijük meg­felel-e a valóságnak. — Vendéglőmegnyitás A regényes Kovácsi-patak ligetében épült szép, uj vendéglő ünnepies megnyitása jövő vá­sárnap, június 21-én lesz. Reméljük, hogy a minden kényelemmel és eleganciával berendezett helyiség vonzani fogja kifelé azokat, akik megtudják becsülni az egész­séges, tiszta levegőt. — Bérmálás. A főszékesegyházban jú­nius 29-én Péter Pál napján lesz a bér­málás. — Bolthizár József érseki helynök e héten Hontmegyében folytatta bérmáló körútját. Június 10-én Szálka községben bérmált meg 927 gyermeket, 11-én pedig Kemencé-n 1162 bérmálandót. Ez utóbbi helyen a vikárius fogadtatására a megyei tisztikar és az uradalmi tisztség testüle­tileg megjelent. — Az érettségi vizsgálatok javában folynak a helybeli főgymnáziumban s hol­nap íejeződnek be. — TÜZ. Nagyobb tűz volt ma délelőtt Ebed községben. Mint értesülünk, körül­belül nyolc ház égett le az összes mellék­épületekkel együtt. — A SZÖkéS párosan . . . Párosával szökött meg szerdán éjjel a szép H. Zsófika kisasszony is szülei házából. De minden szerelmes szökevények szokása ellenére, akik tudvalevőleg szeretnek minél messzebbre jutni a papától és a mamától, megelégedtek a Bika-kávéháztól a Három Szerecsen-fogadóig terjedő tá­volsággal. Ott aztán hamarosan megtele­pedtek : a szép szökevény s a daliás őrmester ur. Üldöztetéstől nem is kellett félniök, mert a kisasszony már — nagy­korú. Hir szerint, polgári esküvőjük teg­nap már meg is történt, az egyházival is csak addig várnak, mig Zsófika ki­keresztelkedik, íme, hát még sem halt ki minden regényesség szürke városunk­ból !,. . == Fölhívjuk a nagy közönség figyel­mét Weisz Mihály helybeli kályhagyá­ros igen szép kivitelű és jó minőségű cserépkályháira melyek válogatott szí­nekben és mindenféle nagyságban dús választékú raktárából mindenkor meg­rendelhetők jutányos árakon. — Ragadós szembeteg Esztergomban. Tej Károly esztergomi lakosról konsta­tálták kezelő orvosai, hogy ragadós szembetegségben szenved. A polgármester ennek következtében felhívta a rendőr­kapitányi hivatalt, hogy vizsgáltassa meg, nincsenek-e a Tej szomszédságában lakók a ragadós betegség által inficiálva. Mindenesetre jó lesz a szükséges ható­sági intézkedéseket rögtönösen és sür­gősen megtenni, mert mint az István­téglagyári megbetegedések is mutatják, a veszedelmes járvány már nagyon közélről fenyeget. — A Torna Egyesület pompás, fedett kuglizója már megnyílt s a hagyományos Kriegs partiek már javában folynak, amit az egyesület ez uton ad tagjai tudomá­sára. = Töröksorsjegy birtokosok figyel­mébe. Olvsóink töröksorsjegyeiket teljes bizalommal küldhetik tovább eladás végett „Boskovits Miksa úrhoz Budapest. VII., nyár utca 7 SZ,"kíegy előkelő pá­risi bankintézet megbízottja.

Next

/
Thumbnails
Contents