Esztergom és Vidéke, 1896

1896-06-14 / 48.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 48. szám. Vasárnap, 1896. június 14. ESZTERGOM es VIDÉKI Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁR; Egész évre 6 fit •— kr. Fél évre 3 » — » Negyed évre i » 50 » Egy hónapra — > 50 » Egyes szám ára — í> 7 » VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—H-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —= TELEFON 59. SZÁM. =— ügyes szamuk kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papír­kereskedésében, a WalIfiSCh- ás Hailgh-féle dohánytözsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyv­; kereskedésében vétetnek fel. ; — í Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. | Nyilttér ára soronkint 20 kr. 1896. évi VII. Törvénycikk, a honalapítás ezredéves endékének törvénybe iktatásáról. (Szentesítést nyert 1896. évi május hó 14-én.) Mi Első Ferencz József, Isten kegyelméből Ausztriai Csá­szár, Csehország királya stb. és Magyarország Apostoli Királya. Kedvelt Magyarországunk és társországai hű Főrendéi és Képviselői közös egyet­értéssel a következő törvénycikket ter­jesztették szentesítés végett Felségünk elé : A magyar állam 1896-ban ezer­éves megalapításának és fennállásá­nak ünnepét üli. A törvényhozás ennek emlékét a következőkben örö­kíti meg : 1. §• A magyar szent korona országai­nak törvényhozása vallásos áhítattal ad hálát az isteni gondviselésnek, hogy az Árpád és vitéz hadai által megalapított hazát oltalmába fogadta, fejedelmeit bölcseséggel, népét erő­vel és önfeláldozó hazaszeretettel Jkz .Esiteraom és Vidéke" tarcaia Violák. Kihajolva a napos útra, A violák már nyilnak ujra O, milyen édes, bús varázs van A violáknak illatában. Mikéntha csak szivembe szállna , A tizenötév aranyálma ! O rózsakor, midőn az égbolt Olyan sugárzó, tiszta, kék volt! S a falut szinte ujra látom Meleg, nagy, délutáni árnyban, A kedves kis ház ereszébe' Ott még a régi fecske fészke. Lombos még a szederfa ága, Az én nevem van rája vágva. A zöld pad ! Rajta hányszor ültem, Vig fecskék nyilaltak körültem. S az udvar, violával tele Oly édes illatot lehellé! Zöld udvar, vioiák körötte, Legyetek százszor is köszöntve! Házacska, állj mindig vidáman Édesen lengő illatárban. Mosolygó, nyári nap sugara Hulljon rád. nyájas fénynyel, áldva! S ne legyen, — telnek bár az évek, Soha üres a fecskefészek ! Szalay Fruzina. megáldotta és az országot jó és bal­sorsban segítve annak lételét ezer éven át sok viszontagság között is fenntartotta. 2. §• Ezen ünnepélyes alkalommal az országgyűlés mindkét háza legmé­lyebb hódolattal járul Ő császári és apostoli királyi Felsége, I. Ferencz József elé, akinek dicsőséges ural­kodása alatt az ország alkotmányos szabadsága és zavartalan fejlődése biztosítva van. Magyarország és társországainak apostoli királya viszont törhetetlen bizalmát nyilvánítja szeretett népé­nek hűségében. Szilárd alapjai ezek annak az ál­dásos összhangnak, melynek ereje a jövendő századok biztos haladásának is zálogát képezi. 3- §• A törvényhozás a kegyelet, hódo­lat és királyi hajlandóság eme nyi­latkozataival a magyar állam ezer­éves fennállásának emlékét örök időkre törvénybe iktatja. ' 4/§­E törvény 1896. június hó 8-án, mint O császári és apostoli királyi Stiriából. Aússee, 1896. június 10-én. . Kedves Szerkesztő barátom ! A havasok köröskörül felhintek a felhőfátyolt; az eső melancholikusan csepereg a fenyőerdők sötét lomboza­tára. A Courkapelle csinnadrattája érzel­gős német dalokkal ma nyitja meg a saisont; a publikum, a »hoch geehrte« és az önkénytes kifosztásra elszánt publi­kum már gyülekezik. Felvonulnak a sárga­lábú urak és hölgyecskék ; — előbbiek az obligát Kniehosenben, kétségbeejtő vékonyságú lábszárakkal, utóbbiak a szo­kásos stájer kalapokkal s melléje (oh, mily remek izlés) a lorgnonnal, — de mindannyian fölszerelve az elmaradhatat­lan teveszőrköpönyeggel. Szóval itt az ideje, hogy beváltsam a neked adott szavamat s beléessem én is a nyár uralkodó nyavalyájába: a.fürdő­levél Írásába. Azt hiszem legokosabban teszem, ha az általánosságok terén maradok; — a különösségek még várhatnak egy darabig, annál is inkább, mert a ki már látott egy sereg havas hegyet, amelyet alább egy sereg fenyves hegy követ, aki már látott >Waldandacht«, »Cyclamen«, »An­nenheim* stb. felírású házacskákat s al­kalma volt egy ezüst tallér nagyságú beafsteakért 1 frtot fizetni, annak a szá­Felsége dicsőséges megkoronáztatá­sának évforduló napján lép életbe ; ugyanazon napon ugy az ország­gyűlés mindkét házának együttes ülésében felolvasandó, mint a magyar korona országainak minden közsé­gében közzéteendő és kőbe vésve az országházban megörökítendő. Mi e törvénycikket s mindazt, ami abban fog­laltatik, összesen és egyenkint helyesnek, ked­vesnek és elfogadottnak vallván, ezennel királyi hatalmunknál fogva helybenhagyjuk, megerősítjük és szentesitjük, s mind Magunk megtartjuk, mind más híveink által megtartatjuk. Kelt Budapesten, ezernyolcszázkileucvenhato­dik évi május hó tizennegyedik napján. FERENCZ JÓZSEF s. k. (P. H.) B. Bántty s. k. Városi gazdálkodásunk és a potadó. Esztergom, június I3. Bármily nézeten vannak is egye­sek, érdekek, csoportok, pártok, bennünket hivatásunk készt arra, hogy azok fölé emelkedve, támogas­suk azon eszméket, személyeket, kik a város érdekeinek szolgálatába sze­gődtek, tekintet nélkül arra, hogy kik azok, s milyen politikai hitvallá­suak. S ez ösztönzött arra, hogy a mult hó 29-én egybehívott értekez­letről, mint üdvös mozgalomról em­lékeztünk meg. Kijelentettük akkor, s fenntartjuk most is, hogy mindenben egyet nem értünk az értekezlet mozzanataival, de általánosságban helyeseljük azt, mely, mint egy elvetett mag, hivatva lesz azon sarjakat meghozni, melyek­ből kévébe fonhatjuk azt a söprőt, melylyel a tisztogatáshoz fogha­tunk. Az értekezlet egyik fő momen­tuma völt a pótadó apasztása, mely ma már elviselhetetlenül nagyra szökött fel, mig a másik, ál­lásfoglalás rendetlen, összekuszált és tarthatatlan állapotainkkal szemben. Az, ki csak, mint optimista surran át a dolgok felett, rágalmazónak nevezi azt, ki jajt kiált, de nézzünk hát a dolog velejébe, tárjunk fel egy-két adatot, mit tények igazolnak, s aztán válaszoljunk arra, pessimis­mus-e eljárásunk, avagy jogos tilta­kozás ? S hogy az utóbbi, szolgáljon annak igazolására néhány eset, tá­mogatva a költségvetés és zárszám­adásból kivett adatokkal. Mielőtt a városrészek egyesítése megtörtént, pótadónk 80% volt, melyről ugy vélekedtünk, hogy az egyesítés folytán jóval le fog szál­lani, s ime ma, midőn az egyesítés már ténynyé vált, pótadónk 11 7%-ot Sokszor elnéztem a mi magyar paraszt­jainkat munkájuk közben ; sokszor elhall­gattam gyönyörködve szólás-mondásaikat, melyekben a genialitásnak nem egy bá­mulatos megnyilatkozását észleltem. De mondhatom, hogy genialitásuk sokkal többet ér, mint munkabírásuk. Mert igaz, hogy ugy aratni, mint a magyar föld­mivelő, egy nemzet munkása sem képes ; mert azt, hogy valaki két óránál többet ne aludjon, meg lehet cselekedni bűnhő­dés nélkül hat hétig, de egy évig is ki­bírni, nem adatott más anyaszülöttjének, de aztán télen az én jó magyar föld­mivelőm legföllebb a marháját látja el, egy kis trágyát hord ki a földjére, míg idejének többi része megoszlik a disznó­torok, a korcsma és a csöndes pipázás között. Mennyi hasznos munkát végez­hetne pedig az alatt, — annak a stájer földmivelő a megmondhatója. Viszont áll az, hogy ebben a jó stíriai népben még csak árnyéka sincs a geniali­tásnak. Észtehetségük nem igen terjed tovább az alap müveleteknél s talán ebben rejlik erejük. Éppen ide nyúlik le gyö­kere konzervativizmusuknak, amelyet uton­utfelen való megnyilatkozásában bámulok s óhajtom, bár a mieinkbe is szorult volna belőle egy adag. Akkor pem hevernének sutban pompásabbnál pompásabb mű­emlékeink ; történelmünklegjelentékenyebb mozzanatai nem volnának még mai napig is földeritetlenek, sőt az alig elültetett mára hasztalan irnám ezt a levelet, mert hiszen az már ismeri a stájer fürdőket,, a maguk bájos vidékével, és az itt »Herr Hotelier«-nek nevezett Sobri Jóskái­val egyetemben. Jártam ebben az országban tavaly is ; most meg végig sétáltam Gnumdent, Ischlt, Hallstadtot; voltam az alt-aussei tónál, megnéztem az Oedenseet s e közben volt alkalmam ezt a népet tanul­mányozni. Becsülettudó, vallásos, munkaszerető, reális és törvénytisztelő ez a kedves rablónépecske, amelynek alig van valami kis földecskéje (mert hisz a többi havas, szikla, meg fenyő) s azért mégis megél tisztességesen, — mondhatnám urasab­ban, mint a mi népünk, amely ezekhez képest Kroezus. Honnét van ez, — kér­deztem én magamban, amikor belépve egy minden civilizáltabb helytől távol levő kis házacskába, láttam a tisztessé­ges keményfa bútorokat, a jó zöld kályha­cserépből felállított tűzhelyet, a vörösréz edényeket, a csínt és tisztaságot, — szó­val mindent, amit a mi parasztházainkban fájdalommal nélkülözök. Az onnét van, hogy a becsületes stájer ember — értem azt, amelyik a kezével keresi a kenyerét — a vasárnapot ki­véve, nem pihenteti az izmait egy percig sem, hanem, mint a hangya dolgozik se­rényen s van benne egy nagy kines, amivejl mi nem birunk és ez az élelmesség.

Next

/
Thumbnails
Contents