Esztergom és Vidéke, 1896

1896-04-05 / 28.szám

Ahol ti vagytok, ő sincs soha távol, Bármerre jár, közétek álmodom ; Bübájotok ragyog le homlokáról, Nyíltsága nyugszik szempillátokon. A ti világtok, az egy álomország, A ti tudástok, az csak sejtelem, A szavatokba'

1 nincs még óvatosság, A szivetekbe'' nincs még szerelem. Maradjon végig ilyen a világtok, Mert ilyen ő is, akit szeretek — Ót szeretem tibennetek, leányok, O benne meg imádlak titeket. Makai Emil. Papp Dániel, a „Pesti Napló" kiváló publicistája és vasárnapi tárcaírója, aki két rövid év alatt tört magának utat a közjegyzői segéd szerény asztalától irodalmunk legkiválóbbjai közé, következőképpen nyilatkozik: Yidéki lányok nincsenek is, mert mindegy az, hogy kertben fakad-e vagy melegházban : — csak rózsa a rózsa. Rózsa a nagyvárosi leány, rózsa a vidéki, rózsa a sarkvidéki. A művelt eszkimó ezt sohase íogja tagadni. Bpest, 111/23. Papp Dániel. Márkus József, a „Pesti Napló" színházi rovatának vezetője, a Rika koszorús szerzője, akit csintalan, sziporkázó, szellemes müveiből olvasóink jól ismernek, igy sóhajt fel: Valahányszor lekerülök a vidékre és a virágos ablakok mögött látom azokat az üde, mosolygó leányarcokat, mindig sajnálom, hogy — irigyelt fővárosi vagyok. Márkus József. Salamon Qdon, aki éppen annyi időt tölt Páriában, mint a „Pesti Napló" szerkesztőségében, az ő szokott, speciális szejfemességével ezeket mondja: Hát csakugyan vannak még- vidéki leányok? Nem hiszem. Csak annyit tudok, hogy vannak vidéken lakó leányok is. Hova lett a vidéki leányok piros-pozsgás arca, hova az a bűbájos naivságuk, mely a legfásultabb lelkű fővárosi embert is oly csodálatos módon meg tudják hatni ? A vidéki leányok ma csak arról ismerhetők fel, hogy nagyvilágibb életet élnek a fővárosiaknál, párisibb ruhát viselnek a párisiaknái, szigorúbban követik a nagyvilági élet társadalmi szabályait a budapestieknél és minden lehetőt elkövetnek, hogy arcuk ne legyen — piros-pozsgás. Hisz ez botrány volna! A vidéki leány arról ismerhető fel, hogy nem akar vidékiesnek látszani! A házasságot nem tekintik csendes tűzhelynek, hanem a zajos nagyvilági élet kiinduló pontjának. Tagadhatatlan pedig, hogy a vidéki lányok olvasottabbak, műveltebbek fővárosi baj társnőiknél, hogy ők az egyedüliek, akik még figyelemre méltatják a magyar irók müveit, nem vetve meg a gyengébbeket sem, noha Ibsen, Maupassant, Prévost, Tolstoj a kis ujjúkban van . . . Ki tudja, talán még a „Demi-vierges"-t és a „L'ami des femmes"-t is olvasgatják ! Kedves jellemvonásuk a velük született bizalmatlanság. Ha fővárosi ember szerelmet vall nekik, ugy első dolguk

T hogy — nem hiszik el. Nekem eszményképem volna oly vidéki leány, akiben volna még annyi erkölcsi bátorság, hogy a piros-pozsgás arcát nem röstelné és akiben volna még valami abból a bizonyos bűbájos naivságból, amely a legokosabb férfiakat is oly könnyen rabul ejti. Budapest, 1896. március 18. Salamon Ö&Sn. Nem tudom, mikor nagyobb poéta Pap Zoltán, mikor Íróasztala mellett, vagy amikor zongorájánál ül ? Nem tudom, az „Iszogatok, dalolgatok . . az „Angyal kellett az Istennek ..." muzsikája bajosabb, költőibb-e, vagy a szövege ? . . . De versben, zenében egyaránt hódol a nőknek, amint azt ezúttal be is bizonyítja : Vidéki 1 á i) y. Leteszem a frakkot egy pár pillanatra, Jöjj elő helyébe, jó szalon-kabát; Drótra fűzött szegfű nem kell bokrétának, Adjatok nekem csak pár szál ibolyát. Védékre megyek én most látogatóba, Ahol eltöltöttem gyermek-koromat ; A garaszolt udvar, meg a tornácos ház, Mint jó ismerősét, engem ugy fogad. S mintha mindnyájatok jó testvére volnék: Szép vidéki lányok I ugy fogadjatok ! Nem is gondoljátok: a költészet berkén Mennyit gondolkozom én tirólatok ! Mikor egy-egy nótám dúdolom magamban, Tiszta jó kedélyem játszadoz velem ; Mikor egy-egy nótám vetem papirosra, Nótás kedveteket hozzá képzelem. Mennyi költészet van a vidékben ! Ezt ti Lelketekben mind-mind egyesítitek ; Búgó vadgalambnak, csevegő csermelynek Édes szép beszédit ugy ellesitek ! És mi bűnbe sze?ived a vidéki élet, Attól mefiekedni legfőbb vágyatok: Minket, itt ebben a század-végi lázban, Oly jól áll tinéktek: utánozzatok ! Megvédelmez mindig a ti iskolátok: A családi tűzhely édes melege. Gondolat?iak szebb és valóságnak drágább Az egész világon ennél lehet-e ? Es ha gondolatom ide-oda éved, S a meleg varázsát lelken keresi: Elgondolom, hogy csak akkor van varázsa^ Hogyha két sziv egymást hozzá neveli. De mi — bizony ugy van! — ki vagyunk [nevelve, Nem olyan hajlékony már a mi szivünk; Es akik ezt tudjuk, s melegségre vágyunk, Jó vidéki lányok! nektek még hiszünk. S most elő a frakkom / Zsúrba kell iogy [menjek, Várfiak a leányok; *sikkes», mind, ahány! És mikor zsibongnak, rátok gondolck majd: Szép családi tűzhely, jó vidéki dny. Pap Zoltán. 10 Kissé kellemetn ^yíy*onai önöknek Papp Zoltán elválaszt! >^|rt pajtása, egy másik poéta : He* ^pózsef, aki különben csak a páratlan napokon ilyen morózus : 2^ Vidéki lányokról. Vidéki lány? Ezt a fogalmat nem ismerem. Mert fihol garnizon, jogakadémia, gazdasági tanintézet vagy legalább nyoleosztályu gimnázium van: ott meg van halva ez a szüzi

y szent fogalom, hogy vidéki lány. Ez nem vidék, ez még mind fővaros, legfeljebb, hogy nem aszfalton, hanem padlón járnak, ami sokkal csúszósabb. Ugy gondolom, hogy néhány vidéki lány a milléniumi kiállításon lesz látható, külön belépti dij mellett. Ezeket Dél-Afrika öserdeibol hozzák. Máshol nem találtak, Budapest, 1896. márc. 20. Hegyi József. Kemechey Jenőnek, a szalonok novellistájának s a „Budapesti Hírlap" egyik főerősségének szellemes válasza különösen érdekelni fogja az esztergomi leányokat : Legényember, akit egyszer elfog a házasodás vágya és végigbálozza az országot s keresi a vadat a rengetegbe?t, hajszolja a sik földek nyarán, a semlyékes réteken, a nádasok közt és eljár lovakat próbálni kuriáról-kuriára, annyi lányt megismer, hogy egyenkint már nem is emlékezik rájuk, csak ahogy osztályozta. Egy gavallér pl. igy osztályozta a vidéki lányokat: A gömöri lány legjobb kocsis. Az abauji legjobb lovas. A zempléni készíti a legjobb pogácsát. A sárosi hordja legnagyobb karimájú kalapokat. A beregi a legjobb táncos. Az ungmegyei olvas legtöbb regényt. A szabolcsi a legjobb kártyás. Az egri a legjobb zongorázó. Az erdélyi a legarisztokratább. A szegedi a legkülönfélébb és tenniszista. Az aradi a legkacérabb. A temesvári a legselymesebb. A nagybecskereki regaitista és kedveli a pezsgőt. A szabadkai a leggazdagabb. S az esztergomi f — az esztergomit még nem ismerem, valószínű hát, hogy onnan fogok házasodni. Kemechey Jenő. Ugy-e oívasták, milyen elragadtatással! ír éppen mmt a fővárosi kritika a legújabb poémás könyvről:: Martos Ferenc „.2jzá"-járól ? ... Ez az elegáns gavallér, ; az' Egyetemi Kor volt elnöke, akinek „,Bob> jfcercege"-e akadémiai dicséretet is | wyert, igen ravaszul nyilatkozik: Yi/déki lányok — fővárosi lányoki Hiába gondolkozom a kettő közt való különbségről.. Mert minél tovább gondolkozom, annál jobban meggyőződöm róla, hogy nincsen közttik különbség. Yalaminthogy nincsen különbség rövid és hosszuruhás,. kinai és magyar, szőke és barna, nagyvilági és kolostorban neveltlányok közt. Egyformán szeszélyesek ők mind s egyformán szépek; egyformán kedvesek s egyformán változók,, egyformán bohók, szentimentálisak és szerelmesek, egyszóval : — lányok. Martos Ferenc. • »s«S • Heltai Jenő, az ország minden Katójának^ bármely néven is neveztessenek azok, általános ideálja, aki a poézisban egészen uj irányt teremtett meg, a„Magyar Hirlap" örökösen jókedvű és szellemes Eltá-ja, ezt mondja : Vidéki láijyok ? Engem, ha kérdez valaki Azt felelem ma néki: Hogy l ány

y — ez itt a fődolog És nem az,, hogy vidéki. Heltai Jenő* Vértessy Gyula, a „Fővárosi Lapok"közkedvelt Julius-%,, s tömérdek szép novellának mestere, nagyon őszinte : Hogy gondolkozom a vidéki leányokról ? Nem szeretek róla gondolkozni, mert olyan kedveseknek és bájosaknak ismerem őket, hogy hai eszembe jutnak, hát rögtön eszembe jut a há^ zasság is. Ettől pedig félek. Szerencsére a pesti leányok, hamarosan kiverik a fejemből ezt a veszedelmes; gondolatot. Budapest, 1896. március 18. Vértesy Gyula. Et nune . . .! Beszéljen Kóbor Tamás,, a „Hét" főmunkatársa, ez a csodálatosan éles elméjű íilozóf, aki bebizonyította, hogy nem minden teória szürke s 'aki költő és filozóf egy személyben. Szereti az igazmondást; szép hölgyeim, ne nehezteljenek érette: Yidéki lányokat sehol sem láttam a vidéken, éppen csak Budapesten. De szabad-e egészen őszinte lennem, mivel ez a megjegyzés súlyos kritika? Amig otthon, a vidéken vannak természetes, megszokott környezetükben,mely nevelte őket, kedvesek, elragadok, szépek s számtalan első szerelmem legtöbbje a vidékre vonzott. Nem is láttam különbséget köztük és a budapesti lányok között. De ha Budapesten találkozom a vidéki első szerelmemmel, akkor mintha menten kiábNo s erre már nem megjegyzést hallottam, hanem egyszerűen nevettek s tovább folyt a diskurzus a megszokott tárgyak közül. Pedig mig Hyngens nevü csillagász «Kosmotherös» cimü müvében azt fejtegeti hosszasan, hogy valamint aki nagy utazás után tér vissza szülőföldjére, helyesebben itéli meg azt, ugy a földünkhöz hasonló égitestekkel foglalkozó nem találja hihetetlennek még azt sem hogy azokon élő lények léteznek, vagy hogy legalább feltételezzük azoknak azokon való létezését. Majd igy szól: Észszerű volna-e gondolni, hogy az égitestek, melyek közt a földnek oly kicsinyes rangja van, csak azért volnának teremtve, hogy a földön élő csekély emberek benne gyönyörködhessenek ?> — Addig : Cuza bibornók 15. századbeli csillagásznak ily véleménye volt: «Ha az Isten mindeneknek középpontja, akkor a csillagok minden regióinak lakhatóknak kell lenni, hogy az egek, a csillagok üresen ne maradjanak s dicsőitsék az ő alkotójukat.* Tehát még egy bibornok sem restelte nem is kételyét kifejezni a hipotézisek jogosultsága felett, hanem ami több, azokat használta fel arra, hogy az Alkotót jobban dicsőíthesse. Megfigyelésünket majd folytatjuk, kezdve a legtávolabb eső világokon. Dr. Sárváry Ferenc.