Esztergom és Vidéke, 1896
1896-04-05 / 28.szám
1896. április 5. ESZTERGOM és VIDÉKE. (28. szám.) rándulnék. Bocsássák meg a kivételek, de akik nem kivételek, azokon messziről meglátszik a vidéki kisaszszony. Leginkább a szabójuk az oka, ami éppen csak Budapesten látszik meg, de még inkább, hogy aszfaltra lépve elvesztik kőzve tétlenségüket. Ugy érzik, hogy Budapesten nem illik ugy viselkedni, mint otthon s ugy viselkednek, ahogy hölgyek sehol a világon nem szoktak. Innen való minden félszegség, az a bizonyos lármásság a beszédben s tettetett otthonosság. Pedig mennyire megbámulnák őket, ha az ő természetes, otthonos kedvességükkel lépnének közénk ; ami külömbség akkor látszanék, az csak előnyükre volna. Még a varrónőjük sem árthatna nekik. > Ez kritika, amit a szeretet engedhet csak meg magának. A bókokat a hátuk megett .szoktam csak mondani. Kóbor Tamás. Beöthy László, akinek „Három Kázmér"-ján legutóbb Önök is olyan pompásan mulattak, aki poéta, szinműiró, regényíró, ujságiró s kiváló kvalitású valamennyiben, a fővárosba csalja a vidéki leányokat: k'xcyiw^ kay>aí>z>laiái>owi ö&e-zint, cc^x^vk w-ucdVftá %&<^\JSAVC%I. <0cj-en 1W>&> vldííii -ma^jazoá^át hozx&áíi ide míítö&é-n/&, o-ix^an etzac^adó alafi&an wiwkabják, 6e MŰW a vidé/ki •íán-tjcknah, •kczütjcn&'k Göyso-nijjovct co wifva-ma^á&-6 ide, C8VÍeBitcVi pof, i8c)(?. wxázc. 30. Beöthy László. Versben mond bókot a vidéki leányoknak Faragó Jenő a „Magyar Hirlap" Benjaminj a, a keresett kupiészerző, aki még a népszínházi kulisszák között is (ahol pedig ugyancsak gyakran megfordul) rimeken töri a fejét: Szereiéin. Szeretni xsak a vidéken lehet, A fővárosban senki sem szeret, Bár itt is akad szőke-barna lány, Ki csókot olykor-olykor megkíván ; Bár itt is sok a isirig hű* legény — Amorka mégis elhagyott, szegény. Mert itt minálunk az a fődolog: A lánynak van-e hozománya sok. Ha van : maholnap férjhez is mehet, Ha. nincs: bálokban tölt egy életet ... Oh, mennyivel más a vidéki lány, Szép, kedves, bájos, szende mind a hány; Nem könyvből tudja: mi a szerelem ... A jó vidéket oh, be szeretem! Faragó Jenő. Sas Ede, a „Fővárosi Lapok" főmunkatársa, a mi előkelő dolgozótársunk, aki sok évig szintén vidéki lapszerkesztő volt, természetesen a vidéki leányok mellett foglal állást: Vidéki lányokról. Hogy milyeneknek tartom én a vidéki lányokat ? Hát vannak másutt is — lányok ? Lányok, -— igaziak, édes, naiv, tiszta teremtések, — csak a vidéken vannak. A fővárosban alig akad egy, kettő . . . •» Egy hölgy ismerősöm, — nem annyira szép, mint okos, szellemes fő, — mondta nekem egyszer: — Sok, Sok leírását olvastam már a legnagyobb és a legkisebb Íróknál a fiatal lányok lelkének. Egy sem találta el a valóságot. Ha maguk letudnának irni egy fiatal leány-szivet, a maga valóságában! De nem tudják! Hm. Hát nem tudjuk. Nem vagyunk képesek leirni egy ifjú leányt: nem tud a tollúnk, a lelkünk elég tiszta lenni hozzá . . . Fényes birodalom az, mely még fölfedezetlen ránk nézve. Melynek sugaraitól elkáprázik a szemünk. S meg sem is tudhatjuk, milyenek a lányok. Mert mihelyt megismerjük őket: ők is ismerni kezdenek bennünket ; s a mi megismerésünk rögtön hatással van rájuk — és elromlanak . . . * A leány, amig leány, álom. Alom önmaga előtt és álom a mi számunkra. Mikor asszony lesz: akkor lesz belőle valóság . . . Sokszor durva, rideg valóság. S mégis : hogy iparkodnak mindnyájan az áloméletböl átváltozni, átmenni a valóságba . . . * Szeretem a vidéket nagyon. Az édes, csöndes szelídséget. De most már Magyarországon, a provincián se lelem a provinciát — csak a leányok szivében . . . A lányok lelke: maradjon ez mindég nálunk, a békés, tiszta, egészséges — vidék. Budapest, március 26. Sas Ede. Holló Marci (csak igy ismerik őt a kollégái), a „Pesti Napló" Tűzhely körül rovatának szerkesztője, akinek e réven nagy összeköttetése van a vidéki hölgyekkel is, térdet hajt a vidéki leányok előtt eképpen: A budapesti sok leány közt Van sok kedves, okos leány, Akad köztük sok nagyon szép is, Kiváló, elmés mind a hány. De hogyha kapnék bár ezer port, Még akkor is kimondanám : Hogy nékem a legdrágább mégis Egy édes, jó — vidéki lány. Holló Márton. Bródy Ernő, a „Magyar Hirlap" fiatal publicistája, akit nem a Sándor I bátyja nevének nimbusza, de a tehetsége protegált be az irodalomba, igy beszél: Axiómát mondani és irni nehéz dolog. Nem is próbálkozom vele. Én ugy is csak egy axiómát tudok — ezt sem én találtam ki: — szerelem az élet! Már pedig igazán szerelmes csak vidéken lehet az ember. Nem is az ember; a fiatal ember. Nem is a fiatal ember; a gyerek-ember. Legfőképpen a gimnazista-gyerek. Nem ismertem tisztességes vidéki gimnazistát, aki nem lett volna szerelmes. És tudvalevőleg a vidéken csupa tisztességes, derék, jellemes gimnazisták léteznek. Budapest, 1896. márc. 30-án. Bródy Ernó'. Röviden ir Erős Gyula, a „Pesti Napló" országgyűlési rovatának komoly, hallgatag és nőtelen vezetője. íme az ő óhajtása: ZBátr minden ^rldél^I le £123.37- "fo"u.d_a/p esti -^rolaaa, I Erős Gyula. Forrai Miklós, a Libapásztor és az Istentiő operettek zseniális szerzője nem tudja elválasztani egymástól a szép leányokat és a muzsikát: J>í PESTI LEÁNYOK OLYANOK, MINT A WAGNER MUZSIKÁJA. j^SAK AZOK TUDJÁK ÉLVEZNI, AKIK MEGÉRTIK. jí VIDÉKI LEÁNYOKAT AZONBAN, MIKÉNT A CZIGÁNY ÉDES ZENÉJÉT, MEGÉRTI ÉS ÉLVEZI MINDENKI, AKINEK CSAK SZIVE VAN. J3PEST, 189Ó. MÁRC. 31-ÉN. Forrai Miklós. Molnár Géza, a „Fővárosi Lapok" m. g. incognito alatt szereplő szellemes és szigorú zenekritikusa ezeket mondja: Ha valamely idegen városba, vidékre vagy országba érkezünk, első teendőnk, hogy körülnézzünk, milyenek ott az asszonyok, leányok. Ha az útról hazatérünk, az első kérdés, amit hozzánk intéznek, az, hogy; — Nos és milyenek voltak az aszszonyok ? Én általában azt vallom, hogy a távolságokat és az időket semmi sem nivellálja jobban a nőknél. A vidéki lányokat nem nagyon ismerem. Keveset barangolok a vidéken. Esztergomban meg, fájdalom, soha sem jártam. Azonban az én Munkácsy Kálmán barátom, a mi hűtlenül elpártolt kollegánk — kérem a szerkesztőt, ne húzza ki ezt a két sort! — azóta is, hogy Esztergomban lapot csinál — töméntelen érdekes, finom dolgot mond el a nőkről. Az pedig tisztára lehetetlen, hogy ő azokat mind a kisujjából szopogatná. . . Budapest, i8gó. március 24. Molnár Géza. Halász Gyula, a fiatal tanár, aki a katedráról lelépve szerelmes poémákban vétkezik, kitér az egyenes válasz alul: A vidéki nőt azért szeretem, mert nem budapesti; a budapesti nőt meg azért, mert nem vidéki. Halász Gyula. Révész Gyula, a fiatalabb irói gárda egyik legtehetségesebb tagja, akit a kritikusok máris a jövendő Mikszáth Kálmánjának mondanak, ugy látszik, nem idegenkedik az ördög bibliájától: A vidéki ée a fővárosi lányok között annyi a különbség, mint a kártya két oldala között, vagyis semmi. Mindegyikkel lehet játszani, egyik üt, (ebből lesz az anyós), a másikat elviszik (ez az eladó leány.) Budapest, 1896. márc. 31. Révész Gyula. Mm Igy gondolkoznak a fővárosi irók a vidéki leányokról s azt hisszük, a vidéki leányok meg lesznek elégedve a legtöbb véleménynyel. Midőn végül meleg köszönetet mondok volt kollégáimnak, hogy általuk lapunk húsvéti számát igazán ünnepi számmá tehettük, a szerkesztőség tudatja a közönséggel, hogy a fenti irók kéziratait diszes albumba foglaltatta s mindazoknak, akik az autogrammok iránt érdeklődnek, a szerkesztőségi helyiségben szívesen rendelkezésére bocsátja. Arai^y porzó. A férfiak a kés pengéjéhez hasonlók, mely a sheffildi gyárakban az utolsó simítását *nő kezektől nyeri. * A nő olyan virág, mely illatát árnyékban nyújtja. * A nő, aki szemét lesüti, keres valakit a lábánál. * Nincs olyan szép mondás, amivel egy nőt meglephetnél ; ő azokat már mind elképzelte magáról. Szereijád. Holdvilágos éjszakán Ablakod alatt, Könyeimel öntözém A fehér falat. Húzattam a cigánynyal Szilajon, vadul, Arra ment az ezredes És a hadnagy ur. Arra ment az ezredes, Mosolyogva szólt: *Pali fiam menj haza, Tedd el a vonót /> . . . Arra ment a hadnagy ur, Nagyot nevetett: *Az a leány, cimbora, Nem lesz a tied. Holnapután esküszünk, Aztán utazunk, Ezredes ur, ő maga Lesz a násznagyunk...» Pali cigány elszaladt, Elnémult a húr, Tovább ment az ezredes Es a hadnagy ur, S mikor aztán mindenki Egyedül hagyott, Kinyitotta kis kacsod A kis ablakot . . . Heltai Jenő.