Esztergom és Vidéke, 1896

1896-01-12 / 4.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 4. szám. Vasárnap, 1896. január 12. ESZTERGOM es roíKE 8 N Megjelenik hetenkint kétszer : | csütörtökön és vasárnap. | ; -*-- s

| ELŐFIZETÉSI ÁR; | ^ Egész évre 6 fit -— kr. | | Fél évre 3» — » ^ ^ Negyed évre I » 50 » ^ I Egy hónapra — » 50 » ^ Egyes szám ára — » 7 » ^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—12-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hova a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők." Egjcs saániok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallfiscll- és Haugll-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Olvasóinkhoz. Esztergom, január 11. Lapunk a régi alakban, de uj erőkkel indult tizennyolcadik évfolyamának s valamint városunk, melynek érdekeit közel két évtizeden át szolgálja, az 1896-ik évvel egy uj korszakba lépett, ugy lapunk is megifjodva és megerősödve veszi fel a szebbnek Ígérkező uj idők küzdelmeit. Célunk, hogy ugy a város, mint a vármegye emelkedésének és megerősbödésének ügyét munkáljuk, minden kérdését előkészítsük és a közönségét a kitűzött célok iránt tárgyilagos és szakszerű ismertetéssel fogékonynyá tegyük, lelkesítsük, a feltorlódó, sokszor a közérdek ruhájába öltözött akadályokkal pedig, — bárhonnan induljanak is ki azok — nyíltan szembeszálljunk. Kiváló gondot kívánunk fordítani kulturális és közgazdasági viszonyainkra, kereskedelmi, ipari és földművelési érdekeinkre. A legkisebb momentumot sem tartjuk csekélynek, ha anyagi közérdekeink hasznára válhat. Lapunk a komoly közérdekű közlemények mellett kiváló gondot fordit a társasélet mozzanatainak könnyed, kedélyes modorban való méltatására és a magas színvonalon álló szépirodalmi rész változatosságára. Állandó bel munkatársai a lapnak: Brenner Ferencz, Etter Gyula, dr. Földváry István, dr. Hulényi Győző, Niedermann József, dr. Prokop Gyula, B. Szabó Mihály urak, továbbá számos régi dolgozótárs igéretét bírjuk, hogy lapunkat támogatni fogják. Ezekben körvonalozzuk hézagosan a lap további irányát és kérjük a közönség támogatását. Az Esztergom és Vidéke szerkesztősége. Italiába. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Éjjfél már régen elmúlt és Verner János még mindig ott ült a kis étterem egyik sarokasztalánál. Hogy a betegszobák jodoformos levegőjéből végre hosszú hónapok után kiragadta magát, nagyon könnyen és nagyon jól érezte magát a szokatlan zajban és fényességben. A véletlen három iskolatársával hozta Össze, a kikkel hajdan á sötét, fűtetlen hónapos szobákban tett ebben a vármegyében, mar ott találta bölcsőjénél azt a féltucat kritikust, a ki a legszentebb meggyőződés hangján feífödözött rajta hetvenhét féle javítani, pótolni, igazítani valót. S a szegény eszme lett légyen bármily erős, egészséges dadája, valamelyik derék tisztviselőnk képében, meghalt csendesen a tudós kritikusok, avagy bizottságok konzilumai közepette. De nemcsak a mi kis vármegyénkben van ez igy ; széles Magyarország minden municipiuma szaturálva van ilyen »harangöntő hajdúkkal.* A negáció mérge, amelyből valami muszka, vagy burkus érzelmű Kobold minden magyar ember vérébe csöppent egyet kettőt, erősen működik közöttünk, talán már azóta, hogy Hadúrban boldogult üstökös őseink Árpádot a pajzsukra emelték. Es talán — eltekintve a nemzetiségi államellenes törekvéseket ellensúlyozó célszerűségi szempontoktól — ezért óhajtják Magyarországon annyira a jobbak a közigazgatás államosítását. Legalább szabadjon reménylenünk azoktól, akik majd az uj törvényt 1 megcsinálják, hogy számolnak a mi krónikus kritizáló betegségünkkel s hogy egyszer s mindenkorra leszámolnak azzal a hatalmas kerékkötővel, amely közügyeink lelkes férfiainak minden jobb sorsra érdemes törekvését már az indulás percében megakasztja ; vagy ha mégis volna benne annyi titáni erő, hogy egy darabra eldöcög valahogy, akkor a bizottságok szívességéből belereked egy olyan feneketlen kátyúba, hogy ember, avagy paragrafus legyen az, amelyik onnét ismét a rendes útra tudja terelni. Nem éppen sántikál egy ismerősünknek az a mondása, hogyha a halál teendőit valamelyik vármegyei, avagy városi municipiumnak osztanák ki javaslattétel végett, akkor nagyon sok százötven esztendős ember akadna közöttünk. íme a példa : Szentlélek község érdemes kecskepásztorának subára van szüksége, amely subának az áráról azonban a község még érdemesebb tanácsa a költségvetésben megfeledkezett. Összegyűl tehát a képviselőtestület s beható tanácskozás után megállapít a suba ára Mai számunk 6 oldalra terjed. h „Esztergom és fiié" teája. Mi újság ? Egy régi jó barát, Kit évek óta nem láttam, nyugodtan Az olvasásba elmerülve ült Egy félreeső, néptelen sarokban. Nyüzsög, zajong a kávéházi nép. Melléje lépek, ő csak nem vesz észre, Nevén szólitom, — csak olvas tovább A lapból fel sem nézve. S ahogy a délutáni nap Megaranyozza benn a füstös léget, Valami bujdosó sugár A fiu halovány arcára téved. Megrezzen . . . fölnéz . . . s szemünk Találkosik. *Mi újságt* kérdem tőle, Ugy elmerültél f — Halkan válaszol: — tMa volt az esküvője /» Rácz Imre. érezte, mintha valami láthatatlan porszem hullott volna valahonnan a szemébe, j Nyugtalan lett, izgatott és az első kedvező alkalommal beszökött a tánc-terembe. Irén a bálanya emelvénye közelében' ült egy csoport fiatalember között. Csevegett, mosolygott. Szőke feje aranyosan csillant minduntalan a fekete kamgarnhátak közül elő. És a mint ott látta fedetlen vállal, szépen fiatalon, mindenkitől körülrajongva : egyszerre belevágott szivébe a féltékenység eddig ismeretlen kinos érzése. Mintha az a sok frakkos, kiöltözött uracs csupa gonosz, éhes macska lenne, a ki az ő szelid galambkája után nyújtogatja mérges, éles karmait. Sietve, szinte erőszakosan tört utat magának a fekete-ruhás gárdán keresztül és mogorva arcával hamarosan szétrebbentette az édesszájú urakat. Csak a kis Láray Jenő maradt az asszony mellett. Barátságosan szoritotta meg a kezét; szerette és sajnálta ezt a szőke fiút, aki valami távoli rokonság címén egy idő óta mindennapos a házában, bár tulajdonképpen maga sem emlékezett már rá, honnan cseppent a cousin egyszerre elő. Gyermekesen tiszta szemében szomorúan égett a ftizis emésztő láza és fészkelő-j dott, mozgott, mintha menni akarna, de Verner visszanyomta székére. — Csak maradj öcsém a feleségemnél ; < úgyis te vagy, ugy látszik, az assziszten- j sem. — Azután hirtelen az asszonyhoz fordult. — Nos, hogy mulatsz Irén ? Maradunk még ? Irén meglepődve nézett reá és a Verner húgára mutatott. — Hiszen Mici csak most kezd igazán mulatni! Beszélgettek a jelenlevőkről, az ismerősökről, meg az ismeretlenekről, a hőségről, de lassan és szórakozottan. Mikor Micit táncosa viszavezette a helyére, Irén elharapta a megkezdett szót és felállott. — Vedd fel a belépődet, Mici. Mégis hazamegye . A fejem kezd fájni megint. A régóta ácsorgó orosz trapperek gyorsan vágtak neki a sápadt ködbe borult fővárosnak. Hallgatva dőltek mind a ketten a barna bőrpárnák közé, csak Mici csacsogott, kérdezgetett eleinte egyetmást, de hogy alig feleltek neki, ő is elhalgatott, Verner csak az asszonyt nézte. Tisztán látta, mint futkosnak nagy fekete szemében a titkos gondolatok. Addig nézte, mig hirtelen lecsukódtak a sürü pillák, mintha megakarnák őrizni titkukat. Hideg, északi szél fujt végig a néptelen utcákon, rút zimankós volt a januári éjszaka. És neki egy másik ilyen éjszaka jutott az eszébe, mikor a műtőasztal mellől hivta. fel egy töpörödött anyóka az ódon, barna bérház harmadik emeletére. A kis előszobában kicsi olajlámpa égett és a színehagyott zöld pamutfüggönyöket fehér leánykéz hajtotta előtte félre. A leány finom, kecses, halavány A kerékkötő. Esztergom, január II, Egyik legkevésbbé előnyös tulajionságunk a sok hátrányos között < az, hogy csekély kivétellel valamennyien szeretünk kritizálni. Ez még utóvégre is nem volna valami nagy baj, — de az már aztán egy kissé kétségbeejtő állapot, hogy mi erősen elhisszük azt, hogy tudunk is, kritizálni. Valahány derék eszme megszüleegyütt nyomorogta és együtt virasztotta át az egyetemi éveket; nagyon sok mondani valójuk akadt hát egymásnak a ; múltból és a jelenből. A legidősebb kö-1 zöttük, a ki valami vidéki városka primitiv kórházában ragadt meg, bizonyos rezignációval mondotta : , — Te vagy a legszerencsésebb ember közöttünk, János. Előkelő katedrád van, puha fészked, minden kényelmed. Es a legszebb asszony a feleséged. A másik kolléga, a kiből valami aszszonyhistória csinált cinikus, rideg filozófot, biccentett rá kopasz fejével. — A legszebb asszony! Fiatál és egészséges, ámbár mióta utószor láttam | kissé megfogyott. Halaványabb és csen-! desebb is, mint azelőtt. A vidéki kolléga mogorván vágott közbe: — Nem csoda ! Hiszen János valóság- j gal üvegbura alatt tartja szegényt. Pe-1 dig hát az asszony nem preparátum.! Mozgás, szabad levegő kell neki. A te I pompásan tenyésző bacillus-kolóniád í aligha szórakoztatják eléggé. A kopasz doktor jelentősen rántotta j össze sürü szemöldökét : — És az asszony fiatal! Fiatal asz- i szonynak pedig nem jó társaság a ma-! gányosság. Verner elcsendesedett és mikor újra ! koccintottak, már nem itta ki az" arany- j | szinü chablist. Az odavetett utolsó meg-1 jegyzések egészen megdöbbentették. Ugy