Esztergom és Vidéke, 1895

1895-02-10 / 12.szám

Irodalmi háborúság. Budapest, febr. 8. Hogyan, hogyan nem, mikor a szegény Justh Zsigmond koporsója fölött a magyar szellem géniusza búsan meglegyinté szárnyait, egyszerre mintha csoda történnék, üde szellő kezdett áramlani a magyar irodalom immár fülledt légkörében. Valami varázslatos folyamatnak kellett akkor megindulnia, a mely lassankint felrázta tompa álmukból a szunnyadó elméket, megpezsdité a vért az erekben, felszította a hazafias tüzet a kebelben, a mitől váratlanul aranyszájú próféták támadának, a kik óva figyelmeztettek Ninive pusztulására, az idegen szellemnek a magyar irodalomban való hatalmas terjedésére. Mert ime, hogy megdörzsölék álmatag szemüket s végre valahára szabadon széttekintenek szépírásunk virágos mezején, megdöbbenéssel látták, hogy a magyar flóra jogos helyében idegen növények bitorkodnak. Növények, a melyek ugyan pompásan akklimatizálódnak, szemnek is tetszetősek, színben ragyogók, formában változatosak, kacérok, de valamit nagyon nélkülöznek : a honi érzés éltető melegét, a nemzeti szellem szűzi zománcát, a magyar lélek nemes ideálját. Növények, a melyek nem ebből a vérrel szerzett talajból sarj adóztak föl lassankint, Az ..EsztePGom és fiié" ttóia, Mese a pusztuló házról. — Az Esztergom és Vidéke eredeti tárcája. '•— Irta: HANKONYI EMMA. II. Szobájában benn, a dohos szagú kis zugban, az egyetlen gyertyaszál lebbenése mellett, ha Öszpónd uram elálmosodott a zsortölődésben, kifáradt a pipázásban és az örökké durcás vén, sánta gazdasszony is lepihent, egyedül* maradhatott a szőke lány az álmaival. Itt nem szakította félbe a gondolatát a széklábak recsegése, a nagybátya perelése, a melyre a sánta asszony feleselt megint. Nem is ébresztette föl ábrándozásából a kutyacsaholás, sem egy-egy részegnek az utcáról beható kurjongatása. Itt az övé volt a világ, s ő sorra szedte az emlékeket. Szegényes, egyszerű emlékek voltak azok, s színhelyük mindig egy : a városi lakás rácsos ablakával, mely kinéz a szűk, piszkos udvarra. Itt folyt le, dolog nélkül, életének jó része. Iskolába nem járt. Az anyja büszke uri asszony maradt gyámoltalanságában és szegénysége mellett is. Nem engedte, hogy a gyermekei az utcát futkossák és rongyos cipőiket vigyék a világ szeme elé. Vagy hogy öszszeálljanak játszani a lakásszomszédok mosdatlan, fésületlen gyermekeivel. Inkább kezdettől fogvást, hanem csak úgy származtak ide messze idegenből, a nyugati széllel, vándormadarak begyében, mint a hogy a csendes óceán magányos szigeteire azok szedett-vedett, tarka-barka vegetációja. Egy szó, mint száz, fölmerült a vád s hovatovább mind hangosabbá válik, hogy a legújabb magyar írók jó része már idegen gondolatkörben él, idegen lélekből ir, kölcsönvett ruhákban tetszeleg, hamis bálványoknak áldozik, letérve ígyen az igazak útjáról, melyet babérkoszorúzott nagyjaink verejtékezve vertek a Kárpátok közébe s a mely egyedül vezet föl a magyar Parnasszusnak az eljövendő idők elismerésével, megbecsülésével övezett fénysugaras fokára. Töntént -pedig —ezen—-eleve nek* és-[ holtak fölött való elmélkedés kezdetben akképpen, hogy a kinek nem inge, ne vegye magára. Mégis hogy sokan fölszisszentek miatta. Azok a kik úgy érezték, hogy ludasok a dologban, hogy az ümeg nagyon is rájuk szabódott, hamarosan frontba sorakoztak s megeresztettek egy pár rakétát. A rakéta ugyanis arra jó, ha értő a csinál ója, hogy nagyot pukkan a levegőben, s elmulatgattatja a jámbor publikumot, a mely mikor a szálló szines sziporkáknak tapsol, ritkán gondolkozik. Az meg ben hagyta őket egyetlen szobájában magával egyetemben foglyoskodni. Ezekben a minden két-három hónapban változó lakásokban rejtve a világ szemétől nőtt fel a nyomorba jutott urak első szülötte, Malvin nagy lánnyá. Hirtelen, mielőtt a szülők észrevették volna. Fölserdült nővé, nevelés, oktatás nélkül, nem tanulva többet az irás- olvasás mesterségénél, a harisnyakötésnél, meg a patience vetésnél. Ezzel morzsolta le napjait, melyek tele voltak a kisebb testvérek lármájával, s a házmester gorombaságaival. Az apa hanyag ember volt, az anya passzív teremtés. A lány megfigyelő képessége elég volt arra, hogy az ablakon át összehasonlítsa a külső világot az ő életükkel. De különben nem mehetvén tul az ablakrostélyon, tapasztalatlanul maradt az élet problémáival szemben; nem ismerte a bűnt, s gyermek volt még mindig, a szülők védőszárnya alatt. Vágya, tudása nem volt, csak sejtelme. Az udvar volt egyetlen szórakozása. Első lányálma is itt született. Szerelmes lett. Az illető — Malvin nem tudta a nevét, — velük egy házban lakott. Szegényes, kopott fiú, albérlője a lakásszomszédjuknak, egy szabónak. De mindennap látták egymást, mert az ifjúnak ablakuk előtt kellett elmennie. Néha föl is tekintett, de tetszelgős és legényes hetykeség nélkül, szerényen, a szegénység Örökös megadásával halavány arcán, melyre ugyan nem lehetett volna ráfogni, hogy szép. Hanem bizonyos, hogy rakétázni jól tudnak, mert a gallusokhoz jártak iskolába, a kik tudvalevőleg kitűnő pyrotechnikusok j legfőbb ha olyik rakétájuk mond csütörtököt, vagy megismerszik rajta, hogy idegen műhelyben készült. No de a bundáról csak nem mondhatja senki sem, hogy nem honi specialitás. Jól értsenek meg, kérem, nem orosz bundáról vagyon itt szó, hanem gubáról; bátor, az igaz, ők bundát emlegetnek, de nyilván gubát értenek, a mely birkabőrből készül és télen nyáron hiven szolgálja a magyart mindétig; nyáron hűvös, télen langyos, egyszer kifordítva, másodszor befordítva jó, azonkívül egy a divatja, akár atúri süvegnek ; hanem az a rossz szokása már megvan, hogy hamar magára haragítja a finom úri tüszszentőket. Hát már most, azt kérdik ők, vájjon az-e a magyar irodalom feladata, hogy unos-untalan gubaillattal kedveskedjék az úgynevezett nyájas, (de nyáj nélküli) olvasóknak ? Vájjon nem akkor hamisitanák-e meg a magyar társadalom képét, ha a honi szalonok levegőjét földszaggal telítenék, holott, hál' Istennek, már nálunk is használják a kölni vizet ? Avagy lehet-e egy magyar gavallért, egy magyar úrasszonyt máskép beszéltetni, mint a hogy a nyugati műveltség színvonalán álló, hasonló helyzetű, rangú, nevelésű emberek ma már mindenütt, tehát nálunk is beszélnek. Vájjon annyira kicsiszolódott-e már a mi nyelvünk, hogy minden fogalmat teljesen fedni s minden árnyalatot helyesen kifejezni lehetne véle? Es vájjon más nemzetek nagy írói nem dolgoztak és dolgoznak-e fel idegen tárgyakat, anélkül, hogy megütődnének rajta honfitársaik ? Aztán annyira műveltek vagyunk-e már, hogy formában, technikában ne tanulhatnánk a művelt külföldtől ? Vájjon melyik iró cselekszik helyesebben ? Az-e, aki ugyan megmiveli a földjét, beveti, le is aratja, a mit Isten adott, de aztán azon szalmástól, pelyvástól, mindenestől nyersen tálalja föl a termést olvasóinak • vagy pe.dig_.az, aki nemcsak hogy. ügyet vet a termelési tényezőkre, hanem még azután, a mi termett, azt ki is csépeli, megrostálja, megőrli, megdagasztja, megsüti és ugy szép piros ropogósán tálalja fel az asztalra ? Nem igaz tehát, mondják, hogy idegen szellemet, idegen formákat ültetnek át a magyar irodalomba, egyáltalán semmi sem igaz a vádból, annyira nem, hogy sőt inkább ők ápolják valójában szivükön a magyar szépírás sorsát, mert tanulnak és okulnak a kultúra fáklyáját dicsőségesen lobogtató nemzetek példájától azért Malvint érdekelte. Gyakran gondolt rája, igen naivul, gyerek módjára, és sajnálta, az asszony ébredő ösztönéből, anélkül, hogy neki többe lenne, s sejtené, miért sajnálja. De tudta, hogy ő segítene rajta, ha birna. Este tovább leste a rostélyok közt, reggel korábban kelt föl, hogy lássa elmenni. A haját is elkezdte göndöríteni, a ruhájára is jobban vigyázott. De az anyja előtt nem szólt soha egy szót sem a szomszéd felől, s az asszony se vett semmit észre a néma szerelmeskedésből. Egy izben a lány gombolyagja kiesett az ablakon. A fiú arra ment éppen akkor, s fölvette. Azontúl mindig felemelte fejét Malvinék ablaka előtt, és köszönt. A lányt leste, mint azelőtt ; álmodozott, és fölvidult, ha ismeretlenje szemébe nézett. Vagy két hónapig tartott a játék. Akkor a lány szülőit kitették a lakásból. Más városrészbe költöztek, s Malvin nem látta ő t többé. Azután jött az apa betegsége ': az inség, a halál. Az Özvegy nyomorúságba jutott gyermekeivel, s a nagyleánnyal, kit a csapás egyszerre az anyja társává lett. Azon a napon, a melyen atyját elvesztette, egyszerre az ő kezében volt sorsuk. Neki jutott eszébe, hogy -írjanak az anya egyetlen élő férfi testvérének, ő könyörgött a háziúrnál és futkosott ide-oda tanácsért, segítségért. Egyszer találkozott az egykori lakószomszéddal, épen mikor valami rossz eredményű kolduló útról ballagott haza. A fiún uj ruha volt, s azonfelül jól ebédelhetett aznap, mert nagyokat nevetett jó kedvében. Mindjárt észre vette Malvint, köszönt, sőt majd szemtelenül melléje szegődött, s kérdezősködött hogyléte felől. Merre vannak, hová tűntek el olyan gyorsan ? A zavarba hozott lány alig birt szóhoz jutni. De azért mégis felelt, s lassan, szomorúan elmakogta az esetüket. Még csak fel se tünt neki, hogy ezzel az emberrel ma beszél először. Az utcasarkig mentek együtt. Itt Malvinnak be kellett kanyarodnia az ő sikátorukba. Váláskor kezet fogtak, régi pajtások módjára. A férfi megrázta, meg is szorongatta azt a rossz barna cérnakeztyűben didergő kezet, félig komolyan, félig ingerkedve utána kiáltotta : A viszontlátásra ! Otthon Malvin persze megint nem szólt semmit a találkozásról, de túlságos hidegvérrel mondta el, hogy visszautasították a kérvényüket, mert nincs a városnak efféle végkielégítésekre pénze. Az anya kétségbeesése, a gyermekek jajgatása, kik mindannyian, sirni, sivalkodni kezdtek az anyjuk könnyei láttára, nem indították meg a lányt. Vigasztalni akart, hogy majd jól leszen minden ; beszélt, biztatott, iparkodott a családot lecsendesíteni, meglehetős türelmetlenséggel, hogy összezavarták a fejét. A búcsúzó szó még mindig a fülében csengett. (Folyt, köv.) Esztergom, XVII. évfolyam. 12. szám. Vasárnap, 1895. február 10. ESZTERGOM és VIDÉKE r r r «• «• JBIBXÍWSX^VÍWWW^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE, mmm^m^^^^^^ Megjelenik hetenkint kétszer: | '< | , r I csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség és kiadóhivatal, | —| hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel. | EJLŐFIZETÉSI ÁR.: | magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások § ; — | Egész évre 6 frt — kr. | küldendők: ^ | Fél évre 3 » — » ^ _ , •rrr.ii/\ I Minden egyes hirdetés után 10 kr. kincstári | | Negyed évre i » 5© » § Duna-utcza 52. szam (Totn-haz). § | Egy hónapra — » 5° » I ... , . | bélyegilleték fizetendő. ^ Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a. kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, ^ | xxjíXííxsaxswix?^^ a Wallftscll- és Haugh-féle dohánytőzsdékben. &N«is6SiíaN«x^