Esztergom és Vidéke, 1895
1895-12-19 / 101.szám
Esztergom, XVII. évfolyam. 101. szám. Csütörtök, 1895. deczember 19. iwwsse^vxxxvt^Nvvvvv^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. v^>^vx\vvx\vx^^ Megjelenik hetenkint kétszer: | —— ^ _ | csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség Simor János-utcza 519. sz., | Hirdetések . | -—ÍS— hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. a kiadóhivatalban vétetnek fel. j | EÍLÖFIZETÉSI ÁR.: | Hivatalos órák: d. e. 12-2-ig. s Egész évre...... . . . . . 6 frt — kr. | Kiadóhivatal Buda-utcza 346. sz., | | | f T él év f, • •3 » - » | hova a hiva talos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési 1 Minde " egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | Negyed évre . . i » 50 » > . , ,.,,,.'..» j«, § | Egy hónapra — » 50 » § pénzek es reklamálások küldendők. ^ bélyegilleték fizetendő. | Egyes szám ára — » 7 » | %jes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papír- I V^VXXXV\XNVNX\XÍNXX:XX\^ kereskedésében, a Wallfiscll- <=s Haugll-féle dohánytözsdékben. s*a»«Niwc*Niia^ 1 budapesti színészetről. Budapest, 1895. decz. 17. A színművészet immár egy század óta egyik vezértényezője nemzeti |v politikánknak. Kipróbált tényező ez, melynek eredőforrása a hazafiság, nevelője a nemzeti Géniusz volt. E nemzeti ej^> gondozásában nem sok elme fáradozott; ép ezért két főágának egyike, a vidéki szinészet élete már csak a haldokló életéhez hasonlít; mig a másik főág, a fővárosi szinészet túlteng az abundantia révén. A lapok több izben feszegették már a vidéki szinészet reformálásának szükségét s jelezték egyúttal, hogy félni lehet, miszerint e nevezetes állampolitikai tényező összeomlik a részvétlenség miatt. Legyen szabad most itt a fővárosi szinészet viszonyairól megemlékezni, amely ^ hogy szintén nincsen egészséges alapon, noha nem küzd is létkérdéssel, tanúsítja az a körülmény, hogy a közelmúltban tömérdek oly vihr sivított át felette, amely elkerülhető lett volna. — A vihar a népszínháznál kezdette meg rombolását. Két primadonna vetette el a szelet. Ha az alapmotívumokat nézzük, amelyek e h két művésznő izgatottságát okozták, szinte meg kell döbbennünk a fölött, hogy mily könnyelműséggel járatják le egyesek ama műintézet jóhírnevét, amelynél életük legszebb diadalait aratták s kenyerük javarészét élvezték. Az egyik művésznő hangvesztése, a másiknak túlkorusága normális élettünetek. De amit ebből szemfényvesztő módra elővarázsolták a népszínház ellenségei,. az a személyes érdekjog határán túl esik s a művészeti élet nimbuszát tépte meg. Ilyen igazságtalan heczczek láttára nem csoda, ha tőkepénzeseink elfordulnak a művészi vállalkozásoktól, sőt az sem csodálható, ha azok is elmenekülnek, akik ezen a téren tényleg sikerrel operáltak. A m. kir. operánál Mascagni ittlétele idézte elő a vihart. Ez válós nemzetiségi vihar volt. Az opera egy magyar és egy idegen művésznője mérkőzött és a mérkőzés a magyar elem diadalával végződött. Ez amolyan levegőtisztitó vihar volt és szívből kívánjuk, hogy ez az örvendetes jelenség intendánst és igazgatót erősítse meg a magyar elem kultúrájában! . A vihar harmadik válfaja a nemzeti színházban dúlt. Ez sem volt kevésbbé tanulságos. Sőt fontos azért, mivel axiomaszerű ítéletet foglal magában ama talmi primadonnák ellen, akik a színházat és színpadot lepelnek kívánják használni. Kívánatos volna, hogy a nemzeti színház egyik hivatott papnője által kimondott elv áthassa a magyar színészet egyetemét, hogy irtóháboru índittassék a czédaszellem ellen, amely ott fészket vert s elpenészesiti a színművészet glóriáját! Fővárosunk óriási növekedésével nem áll arányban színházaink gyarapodása. A főváros az utóbbi 20—25 év alatt tetemesen nőtt, de a fővárosi ügyek intézőinek értelmetlensége miatt színházaink száma nem szaporodott. Sőt fogyott, mert a német színháznak nevezett patkányfészek leégett. Mintha most belátnák a mulasztás káros voltát, egyre másra jelentkeznek a szinháztervezők. Sőt egyike már tető alá is helyezte épületét : a vígszínházát. Geniálisnak nem mondható ugyan, de igen praktikus dolog oly színházat alapítani, amelynek jeligéje a vígság. Sokan kifogásolják, hogy igen távol esik a lakosság zömétől. Ezt nem tartjuk hibának. Ma igaz, hogy távolesik, de néhány év múlva főleg az uj parlamenti* épület megnyitása után ez a városrész leend a legmodernnebb s legélénkebb. Hibának tekintjük azonban azt, hogy a színház igen kis méretű. Még nagyobb hiba az, — s ez végzetes is lehet, — hogy a szerződtetett társulat igen gyenge. Alig áll négy-öt tagja művészi színvonalon, aki pedig a tagok közül igazán nagy művészi tehetség lenne, az meg nem a vig genreba való. Azután a vígszínház vezértáborát sem tekinthetjük biztatónak és állandónak, mivel abban két olyan összeférhetlen természet foglal helyet, mintaminő két kard egy hüvelyben. Sapienti pauca. Annyi kétségtelen, hogy a magyar szinügy sínyli majd meg a viszályt, melynek a művészet gourmandjai már előre is örülnek, ismerve a két öszszeférhetlen természet egyikének merev elveit, másikának önfejüségét a művészeti kérdésekben. A vígszínházzal együtt még három más színház tervezete sarjadt fel. A nemzeti színház egyik jeles művésznője, kinek szinészképző iskolája van, növendékei részére kivan kistrafikokban nem lehetett látni. Kimondott czélja az : hogy a megyei autonómiát a czentrálizálás fenyegető béklyói ellen megvédelmezze, de ha a külső szimptomáknak hinni lehet, Zzarnóczy A. Ferencznek — igy hivják a szerkesztőt — sokkal inkább a szivén feküsznek a lap apró szubvencziócskái, mint az autonómiát fenyegő veszedelmek. Kotsisről, a ki valami miniszteri ankéten az állami kormányzás telivér hivének mutatta be magát, az »Önkormányzat* utolsó száma igy emlékezett meg : A kis kigyó a vármegye emlőjén növekedett föl, s most, hogy jól meg• hizott, megerősödött, galádul a szülő anya ellen fordul. Ki nem ismeri az e fajta strébereket ? Kotsis ur miniszteri hivatalért sopánkodik, s e törekvésben a legcsufabb hizelkedéstől és árulástól sem riadt vissza. Vájjon mint vélekednek Papodmegyéren a hires alispán legújabb szereplésből? Kotsis ur okosan teszi, a mikor szivéből gyűlöli az autonómiát, mert megyéjében aligha találkozik többé oly esztelen, aki szavazatával az ő megválasztását támogatná. Le kell vágni az átkos hidrának mind a 9 i fejét — vesszen ki' a fajtája is ama szörnyetegeknek, a kik jóltevőjökét méregfogukkal megcsípik.* A czikk alá ez a név volt irva: Apuléjus. Kötsis; a kinek tényleg fájhatott b „Esztergom és Vidéke" ttója. Apuléjus. — Életkép. — A kaszinóban sok idő óta bizalmas ismeretségben állok egy alázatos uri emberrel, a ki az olvasóteremben szerény mosolylyal üdvözöl, majd szolgálatkészen a hátam mögé telepedik, mikor a délutáni piquet-partiemet megkezdem. Nem fiatal ember már, a haja, a szakálla deresedni kezd.s az egész szivarokat is következetesen szipkából szivja. Kissé nyárspolgárias szokásai vannak: a pénzét egy piszkos szivartárczában hordja, pohárból iszsza az ebédutáni feketéjét és sohasem ad borravalót a felszolgáló pinczérnek. E gyöngeségektől eltekinve, igen tisztességes uri embernek látszik; két hónap óta ő irja a piquet-partiek pointjait, hallgatag gyönyörűséggel szemléli, a mikor az ellenfelem nagynéha matchban marad, szomorúan, lemondólag eregeti a füstöt, a mikor ellenem Írják a kilenczvenest, vagy á hatvanast. Nem tagadom: jól esik mellettem látni ezt az együttérző lelket, a ki • gyufával, vizzel szolgál, s balsorsban, szerencsében egyaránt óly . ragaszkodó hozzám; mint egy alázatos házőrző eb. Azt hiszem; nem is tudnék már játszani nélküle, pedig — átláthatatlan köd borul ismeretségünk legelső idejére. Sejtelmem sincs a felől, hol s mikor találkoztunk első izben, sőt a mult hétig még azt sem tudtam, hogyan hivják az én ismeretlen barátomat. A kaszinó törzstagjai mind ugy voltak vele, mint én, sőt Károly, a fizető pinczér sem tudott felvilágosítani bennüket. — Az az ur, mondta tűnődve, körülbelül két esztendő óta jár a körbe, de a nevét sohasem hallottam. Lassankint az a legenda szilárdult meg közöttünk, hogy az idegen az utczáról került föl valamikor a klubba, s puszta tévedésbői iszsza itt a feketéjét, a helyett, hogy kávéházba járna, mint a többi ember. A kényesebbek kelletlenül rázták eleinte a fejüket. — Nem járja, — mondták boszusan, — hogy idegen emberek tolakodnak be egy zártkörű helyiségbe. A szelídebbek védelmükbe vették az ismeretlent, én pedig, a ki borzongva gondoltam arra, hogy el veszíthetném őt, jóakaratulag lecsititottam a hullámokat. — Mindnyájunknak meg kell halni, szóltam bölcsen, — a klub tagjainak épp ugy, mint az idegeneknek . . . Miért ne járhatna hát közénk a szegény ficzkó ?. . . Oly kicsiny dolog ez a világegyetem nagy misztériumához képest, . . A kör fennáll, virágzik, akár itt iszsza a kávéját, akár nem ... Kissé furcsa logika volt, de a jószivü törzsvendégek végre is szemet hunytak a törvénytelen klubtaggal szemben. Egy darabig idegenkedve nézték, de később elnézőleg megbarátkoztak vele. — Hűséges kutya, — mondták jólelküleg — a légynek sem tudna véteni... Az idegen mitsem tudott e viharokról, szerényen, türelmesen üldögélt féldélutánokon át a hátam mögött. Ha megszólalt, előbb zavartan hümmögött, krákogott : — El méltóztatott nézni a tizennégy tízest. . . Körülbelől két héttel ezelőtt történt, hogy Kotsis Andor, papodmegyei alispán, a ki a kaszinó egyik előkelő vidéki tagja, dühösen lobogtatott a kártyaasztalok környékén egy kicsiny, összehajtogatott újságot. A játékosok mind feléje néztek, mert Kotsis rekedten kiabálta : — El fogom pusztítani a gazembert ... . Jó negyedóráig nem lehetett kivenni belőle, hogy kit akar elpusztítani, de később, mikor magához tért haragjából, nagynehezen kitudódott, hogy az »Önkormányzat« czimű kriptogám újság támadta meg érzékenyen Padod megye legelső tiszviselőjét. Az »Önkormányzat* állítólag hetenkint egyszer jelenik meg a fővárosban, de sem a kávéházban, sem a
